Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Jamaica 1

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2009 őszén Kaliforniában 181 ejtőernyős nő látványos formációs ugrást hajtott végre. 26 országból jöttek, kilenc Twinn Otter repülőgépből 5000 méter magasságban ugrottak ki. A résztvevők között nagy számban voltak különböző rákbetegségből felgyógyultak,…..
Jamaica 1 2012.03.03 07:50:52
Kisss József vagyok, 28 éve ejtőernyőzőm. Az ejtőernyőzésben Jamaica néven ismernek. Jelenleg én szervezem a magyarországi nagy alakzatos ugrásokat. Nagy alakzatos ugrásban részt venni és azt szervezni számomra egy csodálatos feladat. Nem könnyü ilyen sok embernek összekapaszkodnia, egy ilyen rekordot 1-2 évnyi előkészítés és sok sok gyakorló ugrás után lehet megcsinálni. Ahhoz, hogy sikerüljön mindenkinek a legjobbat kell nyújtania az ugrás során. Nagyon sok munkát igényel de megéri. Ahogy kamerásunk Balu mondja: /Élvezetes és egyben építő érzés zuhanás közben megélni a nagy alakzat előre megálmodott formáinak felépülését és azt az érzést, hogy a leugrás pillanatától fogva az utolsó földet érésig minden az előzetesen megbeszéltek szerint történik. A nagy alakzaton belül minden ugróban ott a bizalom társaival szemben, hogy mindenki azt fogja tenni amit a közös ugrás az összetett feladat az egyénektől megkíván biztonsági és szakmai síkon egyaránt. Ez a bizalom és együttműködés a földön is közelebb hozza egymáshoz a közösség tagjait, és megérteti velünk az összetartozásban rejlő pozitív energiák és építő szellemiség fontosságát, valamint építő erejét! Minden sikeres ugrás közelebb hozza és összébb kovácsolja a közösség tagjait és utánozhatatlan hangulatot kölcsönöz a reptéren eltöltött napoknak! Számomra ezek a pillanatok, órák, napok a teljes kikapcsolódás és az újra töltődés leginkább hatékony forrásai! /
Ha érdekel benneteket kövessétek nyomon a munkánkat, izelítőnek küldök egy linket a tavalyi rendezvényünkről, ahol 15 ugrásból 9 sikeres alakzatot építettünk igaz mi csak 30 an voltunk.
www.youtube.com/watch?v=1lzQKWUuHSI
Kék eget
Jamaica