Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Publius Clodius

0 bejegyzést írt és 32 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Komolyan, ember legyen a talpán, aki meg tudja jósolni a nagy kategóriák kimenetelét. Az elképesztő sorozatdömpingben (460 körül volt a tavaly nézhető sorozatok száma) persze nem csoda, hogy nincs tölteléknevezés, olyan arc, aki csak azért van ott, mert ott szokott lenni, ennyire elégedett én nagyon…..
A Battlestar Galactica óta kevés olyan jó sci-fi sorozat volt, mint a második évadjánál járó Expanse, nekünk is nagyon tetszett a bemutatkozó évad tavaly, amire az elmúlt hetekben csak rátett még egy lapáttal a második. Közben a Netflix is felkarolta a vállalkozást, de azért egy kicsit lehetett…..
A NASA a hivatalosan oldalán rendszeresen publikálja az Astronomy Picture of the Day, vagyis a Nap Csillagászati Fotója elnevezésű, nem hivatalos elismerést kiérdemlő képeket. Érdemes naponta ellátogatni ide, mert nem csak gyönyörű, de kifejezetten érdekes felvételek is bekerülnek a válogatásba. Ha…..
Az emberiség születése óta bűnös faj. Egy nép, ami nem igazán érdemli meg ezt a bolygót. Korról korra, évtizedről évtizedre újabb háborúkkal kínozzuk ezt a gyönyörű helyet, ami talán már nem is bírja olyan sokáig a terhelést. A filmművészet rövid története során számtalan megközelítésből, sokféle…..
Aki paradigmaváltást, vagyis drasztikusabb váltást remélt a HFPA-tól, az az idei Golden Globe-jelölések láttán nem fog nagyon örülni, mert ugyan van némi elmozdulás, de a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók az idei is, oda is elvet szem előtt tartva jelültek kritikusdarlingokat (Transparent,…..
Harmadik epizódjához érkezett az HBO Westworld című szériája, mi pedig ismét jelentkezünk spoileres kibeszélőnkkel...
Publius Clodius 2016.10.18 20:11:18
@-Szűcs Gyula-: és a fogadó? A város? De erre amit írsz az égvilágon semmi utalás nem volt amúgy se. Ráadásul az két teljesen különböző quest amit felvettek, az egyik valami random fejvadaszos, a másik meg a Wyatt féle ami teljesen új, és az öreg Ford csinálta. Meg csomó ember nem is vesz fel questet, csak boklasznak összevissza. Simán agyonverhetne egymást két részeg hülye vagy akármi...
Publius Clodius 2016.10.18 22:07:53
@Neoprimitív: miről beszélsz te netardált??? Még fórum kommenteket se tudsz értelmezni és te akarsz engem okítani a sorozatról? Semmi ilyenről nem volt szó, hogy tolják az arcunkba a megoldásokat, szimplán egy érdekes kérdés felvetése volt. Aztán páran nem értették a dolgot és azoknak megmagyaráztam. Akkora öngólt lőttél picim, én vagyok pont az aki Leftovers-ért él hal, nekem aztán pont nem hiányzik a szájbarágós forgatókönyv.
Publius Clodius 2016.10.18 22:53:58
@Neoprimitív: olvass már vissza. Én nem hiányoltam, hogy megmagyarázzák már most, hanem csak felvetettem, mint kérdést, amin lehet elmélkedni... Véletlenül se lehet kritikaként kiolvasni a sorozat irányába amit írtam.
Amikor hazaértem Amerikából, a legtöbben azt kérdezték tőlem, milyen volt? Mivel ritkán akadt két napom mesélni, ezért legtöbbször csak annyit mondtam, hogy nagy. Nagyok az autók, nagyok a városok, nagyok a kajaadagok, és ennélfogva nagyok az emberek is. A nagy érzés leginkább…..
Egy képregényrajongónak lehetetlen a kedvére tenni. Ha nem készül film a kedvenc karakteréről, az baj – milyen dolog már, hogy tele van minden Batmannel meg X-Mennel, és sehol egy Wonder Woman/Flash/Dr. Strange-mozi? Ha pedig mégis készül? Na, akkor aztán Isten meg az Ördög óvja…..
Publius Clodius 2013.06.24 11:21:33
Ez most már tényleg hihetetlen, hogy a sok korlátolt képregény/könyv fan mennyire képtelen gondolkodni, amikor a hőn szeretett témájukat filmre viszik. Az ember azt hinné, hogy egy igazi Superman fan orgazmust kap a Man of Steel-t nézve a Green Lantern meg a szánalmas Marvel gyerekmesék után...

1. 2013-ban mi ez a nagy felháborodás azon, hogy Superman igenis öl, ha nagyon muszáj??? Az elmúlt 10 év rajzfilmjeiben számtalan gonoszt kicsinált, a Smallville évadjai során szintén, és a Superman 2 végén az ártalmatlanná tett Zodékat röhögve küldte a halálba. De nem, MoS-ban nehogy már kicsinálja a főgonoszt, úgy hogy UTÁNA RÁADÁSUL ORDÍT IS A KÍNTÓL... Az meg, hogy elrepülhetne vele, stb. megint hülyeség főleg azok után, hogy azt írtad, hogy mennyi áldozattal járt az összecsapásuk. Ha ő elrepül vele és Zod kiszabadul, akkor kezdődik előröl a zúzás, láthattuk hogy mibe került, hogy eljusson a nyerő pozícióig. Szóval erről a részéről kijelenthetjük a postnak, hogy szánalmas marhaság.

2. A végső csata előtt Zodék már órákkal hamarabb terraformálják Metropolist, ahonnan nyilván jó sokan elmenekültek. Amikor bezúznak az egyik felhőkarcoló irodaházba látható is, hogy üres az egész. Nem mondom, hogy nem voltak jelentős emberi veszteségek, de ez már alapból leredukálja sztem jelentősen. A másik: ez az egész így 1000x reálisabb, mintha minden utolsó járókelőt + a kutyáját is megmentené a csata közben. Igenis ha két isteni erejű kriptoni összecsap, akkor ez az elvárható mértékű pusztítás. A képregényekben bolygókat vágnak taccsra, a rajzfilmekben is simán 2x így lerombolják Metropolist. + ez egy zöldfülű Superman aki 33 évig még csak meg sem ütött senkit, erre egy Zod-dal találja szembe magát.

Rohadt idegesítő, hogy pár radikális fanboy telehányja a netet ezzel a 2-3 indokkal ami a postban is szerepel és mint látható bőven megcáfolhatóak, közben a MoS-hoz képest olyan hulladék filmek, mint a Thor, Iron Man 2-3, Hulk 2 fele ennyi negatívumot nem kapott a részükről.
De ugyanez megy Game of Thrones meg Hobbit esetén is. Próbáljátok már élvezni, ha kaptok valami igazi moziélményt (mert a MoS és a Hobbit bizony a mozi lényegét adják vissza) és elvonatkoztatni attól, hogy 1-2 dolog nem úgy van, mint az alap matériákban.
aeon flux usa box office: steel 2013.06.16 17:36:00
Superman visszatért: régóta érlelődő megújulása ezúttal a Warner Bros. tervei szerint ment végbe a jegypénztáraknál is, júniusi nyitányrekordot feszegetve. Ezalatt az Itt a vége című metavígjáték is szép számmal toborzott híveket, ám minden egyebet csúnyán lesöpört az…..
Publius Clodius 2013.06.21 00:24:39
@Zalaba_Ferenc: Én szerettem a Superman Returns-t nagyon, de ez a kijelentés egy vicc kedves jamamura.
A Man of Steel jelenség a tökéletes példája annak, hogy a filmkritikusok mennyire eltávolodtak mára a mozi lényegétől. Man of Steel-nél szórakoztatóbb, igazi moziban nézős filmet nem nagyon csináltak kb. a Matrix 1 óta. Reggelire megeszi az összes Marvel képregényfilmet amelyek valami délutáni mesefilmnek tűnnek mellette.
És éppen itt a probléma, hogy a kritikusok képtelenek már élvezni a filmeket önmagukban, egy mechanikus szemlélet alapján osztályozzák a őket, amelyek kiölik a lelkét a mozinak.
És azt is biztosra veszem, hogy csak azért mersz ilyen kijelentésekkel dobálózni, mert a külföldi lehúzó kritikák mögé bújhatsz. Érdekes módon a word of mouth hihetetlen pozitív képet mutat, és én is direkt figyeltem a teltházas moziból kijövet a véleményeket amelyek egyöntetűen dícsérték a filmet.
Biztosra veszem, hogy a box office adatokon is látszódni fog ez.
Az, hogy a mindenkori magyar kormány onnan szerez magának (válság)kommunikációs tanácsot, ahonnan csak tud,  2006 óta nem titok, akkor Ron Weber és az MSZP kampánystábja ült le Az elnök emberei című sorozat elé, és nyúltak le belőle hatásos elemeket egy…..
Véget ért az első Voice-évad, aminek döntője pont azoktól a gyermekbetegségektől szenvedett, mint az egész műsorfolyam. Néhol lassú volt és vontatott, meglepően sok hamis hanggal, elbaltázott dalválasztással és üresjárattal. Az érdemi résznek kb. fél 11-re vége volt, utána…..
Publius Clodius 2013.01.26 02:59:54
Egy kabaré volt ez a döntő! Ilyen elhibázott dalválasztásokat nem értem, hogy lehetett csinálni. Weisz Viktor még mindig nem tud angolul, Nádor meg a Bangó Margit még viccnek is rossz volt, talán Dáridóba befért volt, az meg külön szánalmas volt, hogy bedobták a romafaktort így a végére, hátha beüt az Oláh Gergő effekt. Nádor szóló száma amúgy jó volt, Gajer Bálint meg lehet akármilyen képzett, egyszerűen sérti a fülem ez a suta orrhang (vagy nem tom minek hívják ezt) amivel énekel, én eddig bírtam Pélyi Barnát, elismerem hogy jó énekes, de ha szerinte a közönség a süket és Gájert jó hallgatni (válogatón amit énekelt tényleg jó volt, de azóta 1x se), akkor nálam leírta magát.
Pál Dénesnél meg nagyon kijött, hogy ő tényleg nem rendelkezik komoly előadói tapasztalattal. Egy ilyen nagyszabású shown nagyon összeparázta magát, ami nem is csoda ha megnézzük a netes videóit, hogy eddig ilyen sörfesztiválokon meg művházakban énekelt rendre. Ez főleg a duettnél érződött, ahol hamis volt, ami pont rá eddig nem volt jellemző. Viszont az egyéni számra nagyon összekapta magát, a napszemüveges poén ütött, és ott tényleg el tudta engedni magát, ezzel szállította is az este legemlékezetesebb produkcióját. A Mező Misi-nek meg nem tudom mit köszön meg, na rajta aztán nem múlt, hogy Dénes nyert. Alapból végig gyenge számokat adott neki, és most a döntőn a saját slágerében ahol nyilván sokkal jobb és magabiztosabb fogja és leénekli a tanítványát, ráadásul egész este dicsőítette a többi versenyzőt.
Ami számomra óriási csalódás, hogy Pál Dénes a párbajon kívül nem kapott egyetlen egy olyan számot se Mezőtől ahol tényleg megmutathatta volna magát igazán, annyi lehetőség lett volna, a fórumok is tele voltak a jobbnál jobb ötletekkel és mégse...
csalódás volt a döntő, de az eredménynek örülök, remélem jó kezekbe fog kerülni a srác és sokat fogunk még hallani róla.
Publius Clodius 2013.01.26 03:03:18
Publius Clodius 2013.01.26 14:07:45
@bungics: azért nem kell a valóságot ferdíteni. Válogatón Mező kapásból, Somló meg mező után 1 másodperccel megfordult PD-re. Malek meg Caramel csak azért nem, mert azt hitték, hogy nem fog tudni kitörni abból stílusból. Bár sztem az igazság, hogy le volt osztva előre, hogy ki kire fordul... Lásd Henderson-on színjáték ahol lecopyzták a brit változatot.
Én nem akarom túlzásba vinni a védését, de azért egy 21 éves, "amatőr" énekes persze, hogy nem tud igazán érvényesülni egy Szinetár Dóra mellett, főleg ha agyon is izgulja magát. Persze lehet mondani, hogy akkor miért ő nyert ha még nincs kész, szemben a másik három kiforrott énekessel, de szerintem pont ez lenne a lényege egy ilyen műsornak, hogy annak adjon egy nagy esélyt aki előtt még van bizonyítási lehetőség, szemben azokkal akiknek már ez bőven megadatott. Nádor Dávid biztos röhög magában, hogy ez a kis jöttment nyert vele szemben, de egy énekest úgyis az minősít, hogy a közönség mennyire szereti.
A célegyenesbe értünk, megvan a négy finalista, nem nagy meglepetésre négy férfi, bár ha a tehetséget és a hangot nézzük, akkor Nádor Dávid helyett inkább Nikát kellett volna a döntőbe bevinni. Hiába, a lebonyolítási rend kegyetlenebb, mint a fröccsöntő kisiparosra vadázó…..
Publius Clodius 2013.01.19 21:52:05
@cöcke: pont ez a lényeg amit leírtál, csak te nem jó oldalról közelíted meg. Nika gyerekkora óta énekel, lehet akármilyen profi, de attól még csak egy átlagnál ügyesebb jómunkásember. A Dénes gyerek 5 éve énekel és nézd már meg hol tart. Még csak 21 éves könyörgöm. A Gájer Bálint akitől most mindenki el van ájulva, hogy milyen profi a Megasztárban még úgy rikácsolt, hogy ki kellett kapcsolni a TV-t, ezzel szemben a Dénes-t egyszerűen jó hallgatni, az embert jó érzés fogja el amikor énekel. Ez egy TEHETSÉG kutató műsor, ergo nem olyanokat kell győztesnek kihozni, akik egész életükben az énekléssel foglalkoztak, és millió lehetőségük ellenére se értek el komolyabb sikereket. A válogatón Caramel azt mondta, hogy a világon is kevés ilyen hangú énekes van, mint PD és ha ő nyeri ezt a műsort akkor belőle még akármi lehet, viszont ha Nika nyerte volna akkor kiad még egy CD-t aztán ment volna vissza a süllyesztőbe.
Publius Clodius 2013.01.19 23:48:47
@cöcke: szerintem is gyenge volt a tegnapi első előadása, de ha nem bírnak adni neki egy értelmes dalt akkor nem csoda ha átmegy unottba.
Az meg hogy a szép emberek sokkal könnyebben érvényesülnek az életben nem újdonság, mindig is így volt, és ez nem csak egy énekesnél van így, hanem pl. egy politikusnál is. Mindenki szép embereket szeret látni, velük körülvenni magát. Nem sok igazán csúnya világsztár énekes van... Ez törvényszerűség, persze egyben kibaszás annak aki nem néz ki jól. Ez a srác meg jól is néz ki, és a hangja is szép, szal duplán hatásos.