Regisztráció Blogot indítok
Adatok
intubátor

0 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kicsi lett a Micra. Amikor vettem, ingázásra egyedülálló szülőként, egy-két gyerek szállítására ideális választás volt. 850 kilós testét szépen viszi az 1,3 literes benzinmotorja. Magyar papírokkal nem is kaptam volna ennyire jól felszerelt példányt, klímával, légzsákkal,…..
intubátor 2015.07.15 22:58:18
@nyelv-ész: 860.000nel kértünk generált, ehelyett újramatricázták, szénkefecsere, azt irány vissza műszakba. Agyonüthetetlen. Üdv egy mentős
Május 7-én csütörtökön finn (pétervári) idő szerint 5 órakor bejelentette Juha Sipilä, a választásokat nyert Centrum párt vezetője, kikkel folytatja a kormányalakítási tárgyalásokat. A korábbi sok buktató ellenére egy három nagy pártból álló konzervatív jobboldali…..
Április 19-én kerül sor a következő parlamenti választásokra Finnországban. Bár ennek hatása Közép-Európára meglehetősen kicsi – ahogy egyszer nekem megfogalmazták, ”Finnország egy légypiszok a térképen” - a méretéhez képest jelentős nemzetközi befolyásra szert tett…..
Néha még nekünk is nehéz eligazodni a zűrzavaros kategóriák között, egy laikus végleg elveszik. És persze kretén autónevek Opel-módra. Az Égéstért 138. adásának kommentposztja. Direktlink a letöltéshez...
intubátor 2014.10.02 15:14:37
@Patás: nem lehetne azt dropboxoltatni? Istennek nem jönnek le az első részek rendesen, csak 1-5 mega lesz. Nagyon megköszönném!
intubátor 2014.10.02 19:29:41
@Patás: köszönöm, rendesebb vagy, mint a sokéves átlag! ;)
Esek nekifele...
Valahol Európában... Reggel a telefon ébreszt, félvakon lenyomom szundi módba. Ez 15 perc jutalom. Kicsit fáradtnak érzem magam az előző esti sörözés után, de hamar összekapom magam. A kisfiam még alszik, az ágya felett elidőzöm egy picit. Aztán elbúcsúzom a feleségemtől, aki…..
intubátor 2014.09.03 14:34:30
@retrovírus: ez vélemény-nyilvánításnak túl prosztó. Menj, köpj le egy gyereket a játszótéren, vagy dobj csavaralátétet a vak koldusnak...
A minap ültem az úton készült képek előtt (csak fotóból 8 GB készült plusz még videók), rendezgettem őket, fésültem egybe a különböző fotómasinákkal készült fájlokat a napokra lebontott könyvtárakba, ahogy szoktam minden nagyobb kirándulás után, és bosszankodtam rajta,…..
Simán lehet, hogy jóindulat vezérelte a furcsa Mikulás-szánkó készítőjét. De az biztos, hogy ha én ezt gyerekként meglátom, ordítva-bőgve menekültem volna a következő falu templomáig. Csak erős idegzetűeknek ajánlom az alábbi kép részleteinek elemzését. Nem is mertem…..
intubátor 2013.12.26 13:55:22
Szenteste előtt pár órával mi másról is szólhatna a mai poszt, mint a születésről, az új élet csodájáról? A posztban látható fotókat egy dán fotós készítette és a születés első pillanatait örökítik meg, a maguk kendőzetlen (olykor véres) valójában. De éppen ettől…..
intubátor 2013.12.26 13:53:56
Az internet tele van autós fedélzeti kamerák videóival. Ebben a műfajban évek óta az oroszok jeleskednek leginkább, de ma már a világ szinte minden részéről találni sokkoló, dühítő vagy mókás dashcam-felvételeket. Magyarországról persze nem, mert ahhoz, hogy a hazai autósok…..
intubátor 2013.12.26 10:53:48
@Emmanuel Goldstein: huhh. cube jutott eszembe.
respekt, ez jo volt.
Az Égéstér 98. adásának kommentposztja. Direktlink a letöltéshez...
intubátor 2013.12.17 22:12:11
@cukkkorka: abszolut!
Az aluljárókban minden sarkon hülyebiztos térkép van, most mégis tanácstalanul állok az egyik előtt. Tudom, hogy melyik állomásra szeretnék menni, és biztos vagyok benne, hogy innen indul a vonat, csak azt nem tudom, pontosan hol tudok felszállni rá. Odalép hozzám egy negyvenes…..
Gyöngyöspata és Olaszliszka hírhedté válása után Tiszabőről is egyre több rémhír jelent meg a médiában a cigány-magyar együttélés különböző problémáiról. Az ország legszegényebb, főként romák lakta településén, Tiszabőn az iskolából, a közigazgatás utolsó…..
intubátor 2013.10.31 20:50:41
Jelentkezzen az, aki nem örülne annak, ha akár pár tucat sör után is kocsiba ülhetne, mert az autója hazavinné. Na ugye. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
intubátor 2013.09.18 19:46:56
@0.5 bit: ez mind lenyegtelen, ha nem ember nez embernek allitott jeleket, hanem a navi belövi centire pontosan.
Azt már megállapítottam az elején, hogy az autós lábpumpa, mint műfaj, szinte teljesen halott. Járkáltam egyik barkácsáruházról a másikra, gyakorlatilag mindenhol ugyanazokat a pár ezer forintos, 12 voltról üzemeltethető kompresszorokat árulták. Nem mintha valamiféle…..
Egy végtelenbe tűnő grillkolbász- és pisiszünetben valahol Kungur és Ufa között feltettem magunknak a kérdést, hogy vajon csak megszoktuk már az új Mazda3 formáját, mert a 6-oson már bőven kiálmélkodtuk magunkat, vagy nem is néz ki olyan jól, mint a 6-os. Arra jutottunk, hogy…..
Jól jegyezzék meg: augusztus 23, péntek. A Totalcar Autósmozi történelmében először nyúlunk bele a sokak által vagy nagyon kedvelt, vagy éppen ellenkezőleg: nagyon utált sorozatába. Ötvös Csöpi-est lesz a csodálatos hangulatú Autósmoziban, a Fővárosi Autópiacon! View Larger…..
intubátor 2013.08.21 20:08:18
Pár hete hirtelen felindulásból írtam egy posztot Aladárról, a T3-as Transporteremről, pontosabban arról, hogy aznap reggel a Szentendrei úton gőzfürdővé változott a beltér, mert megadta magát egy vízcső, és ezért nem jutottam el vele a szerelőhöz. Még mielőtt kiment volna a…..
Azt hittem, hogy nincs attól lejjebb, amikor valakinek a halálhírével szórakoznak és akarnak újabb, Kínában gyártott, fölösleges hulladékot eladni. Legutóbb Árpád húzta fel magát - teljes joggal - egy hasonló levélen. De van lejjebb, most esett be a privát fiókomba (nem…..
Nem. Ez nem az a vakond. Ez a lény és tanulságos kis története egy német úr, bizonyos Werner Holzwarth fejéből pattant ki, amelyhez Wolf Erlbruch készített bájos grafikát. Ez első kiadás 1989-ben látott napvilágot, azóta a mesét 27 nyelvre fordították le. Jómagam…..
Belsőség Heti merítés 2013.01.20 09:33:48
The complete sports car Hatéves lehettem... szerelem volt első látásra pedig matt fekete volt, ecsettel vagy teddy hengerrel lefestve, forgatott felnikkel és ültetve... Feel the sunshine Akkori árát kicsit borsosnak tituláltam, de egy próbakanyar után ki is derült, hogy mi kerül…..
intubátor 2013.01.20 20:27:30
@Dzso_bácsi: Szevasz Dzso!

nem kell vitatkozni, turboragos papiron a skoda motorok nem erik el a Maserati szintjet, mas meg nem szamit, igy szar autok. ugyan az öcsi nem ult benne, neki 50 az kicsi szam, igy jo vas nem lehet!

(off: a töled vett motor--ami nincs 1000LE, igy fos--gyönyöruen muzsikal, szepen duruzsol az ezresben!!)
udv eszakrol!!
Belsőség Heti merítés 2012.12.23 12:52:04
Ismeretlen ismerős A 80-as évek közepén sikerül szert tennem egy példányra, ami nem is volt olyan nehéz dolog, mivel egy erre a típusra szakosodott szervizben dolgoztam. Sajnos ezt az autót néhány hét használat után, egy enyhén szólva ittas autóstársunk teljesen leamortizálta.…..
intubátor 2012.12.25 11:16:17
@Gomulka Béla: köszönöm! bizony vannak emlekek, amiket azok a faktorok hoznak vissza, amiket szemelyesen ateltunk, nem pedig azok, amikröl hallottunk, vagy almodoztunk.

ha jo az idö, es a gyerekektöl megkerdezem, mivel menjunk, nem kerdes, h a skodrival a legnagyobb elmeny! es nincs szörnyu hangja, söt!
tervben van, hogy megirom rendesen az iteletet, de ennyi bejgli közt nehez...

boldog karacsonyt, elmenyautosok!!
Úgy járt körbe a kulcsa a szerkesztőségben, mint egy jóféle rakéta egy züllött kerti partin. Felszabadultan, lelkendezve szállt ki belőle mindenki, nehezen engedve el a kormányt: ez aztán az igazi hot hatch, élményautó a javából, nem lehet vele nem betyárkodni, milyen jó, hogy…..
intubátor 2012.09.15 08:58:50
@Never:
akarhogy csuröd-csavarod, egy kötekedö, es magat feherköpenyes CERN-mernöknek feltuntetni akaro öcspöcs vagy. nullkilometeres vassal is elszallhatsz technikai hiba miatt, egy hasznalt, regi jatszos vas esete toth marival egesz mas. megerted, vagy sem.
intubátor 2012.09.15 09:11:32
@Never: nem az alap fizikaval akarok szembevizelni, az rendben van, ugyesen kiszamoltad. szinten nem partolom a közuti veszelyeztetest sem, de ne gyere mar itt ilyen önkentes hazmesterdumaval, pont az derult ki, h kaka volt a fek, erre jol megjavitotta. de ha ezt nem birja bevenni a gyomrod, repulj vissza az idöben, es allitsd meg azt a negyvenötmegazsulos golyot.
Félrefordítások Absence-roham 2012.06.23 05:54:00
A véleményes hétvége első darabja Esfahan beküldése: Tegnap néztünk egy 2. évados Dr. House részt, aminek rögtön az elején befutott egy ilyen kijelentés Foreman szájából: "Önnek volt egy úgynevezett absence-rohama." Első hangzásra furcsának tűnt, hogy miért nem…..
intubátor 2012.07.21 21:47:18
@JnsV: petit mal, szilvupléh