Regisztráció Blogot indítok
Adatok
eugyakornokluxemburg

61 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Félrevezető címmel jelent meg ma cikk a Dugonics téri kettős körforgalom melletti járdákon fölfestett „kerékpárral behajtani tilos” jelek kapcsán. Az történt, hogy valóban ilyen tiltó jeleket festettek a járdákra, amiken eddig is tilos volt biciklizni. Az egy dolog, hogy a…..
eugyakornokluxemburg 2014.09.30 11:58:15
Sziasztok!
Két kérdésem lenne, mert most már teljesen összezavarodtam, hogy mit mikor és hol szabad kerékpárral. Két útvonalat emelnék ki, ahol rendszeresen járok, mindkettő a Tisza Lajoshoz köthető.
Az egyik: ha a Dugonics tér irányába tekerek, ki vannak téve a biciklizést tiltó táblák, de ez most mire vonatkozik? Az úttestre vagy a járdára? Mert ha a járdára, akkor az úttestre meg nem mehetek le, mert annyira keskeny. Ha az úttestre vonatkozik, akkor megnyugodtam, mert akkor ezek szerint lehet tekerni a járdán, amúgy is lassan szoktam menni, soha nem kiabálok rá a gyalogosokra, figyelek rájuk.
A másik kérdésem is a Tisza Lajoshoz kapcsolódik: amikor áttekerek a Kálvin térnél, nem az Anna kút felé szoktam tovább haladni, hanem balra, mert arra van az úti célom. Ott felhajthatok a járdára, és végigtekerhetek a Tisza Lajoson az Anna fürdő előtt és tovább vagy le kell mennem a keskeny úttestre? Végigolvastam a KRESZ idevágó bejegyzését: "Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.", de mégis teljesen összezavart. Az, hogy keskeny az úttest, és nem férne el egymás mellett biztonságosan biciklis és autós, közlekedésre alkalmatlanná teszi az úttestet? Bocsánat, ha ez a két kérdés nem ehhez a poszthoz illik, de mindig csak támadják a bicikliseket ahelyett, hogy valaki végre értelmesen elmondaná, hogy mit mikor alkalmazzunk. Ismerem a táblákat, a jobbkéz szabályt is, mindig lassan tekerek, a szabályokat betartva és az elsőbbséget megadva, de a Délmagyar tegnapi cikke után esküszöm, hogy félek biciklizni, mert még megbüntetnek valami olyanért, ami nem is volt szabályellenes. Válaszotokat előre is köszönöm! Betti
„Nem lehet még itt a búcsúzás…” – hangzik el a jól ismert dalban, azonban szomorúan kell ellentmondanom neki: de igen, ma elérkezett számomra a gyakornokság utolsó napja. Az osztályon tegnap már búcsút vettem a kollégáktól és gyakornoktársaimtól, ma délután pedig…..
eugyakornokluxemburg 2012.10.03 10:51:54
@dorottyafordito:
Ha ez vigasztal, én is úgy érzem magam, mintha összeomlott volna a tér-idő kontinuum, vagy legalábbis hiba lenne a mátrixban... újra itthon vagyok, és olyan érzés, mintha el se mentem volna, mintha ott folytatódna minden, mint március végén... csak a magammal hozott emlékeim és a sok-sok fénykép bizonyítja, hogy ott voltam...

És nekem is nagyon hiányzik mindenki. :(
EU-s gyakornokság Tartalomjegyzék 2012.09.27 22:12:57
Összeállítottam egy tartalomjegyzéket, hogy még könnyebbé tegyem az oldalon való tájékozódást. A tartalomjegyzéken kívül a jobb oldalon található címkék és az archívum is segítenek az eligazodásban. Jó olvasgatást! A gyakornokság előzményeiről a…..
EU-s gyakornokság Wasserbillig 2012.09.23 17:35:43
Wasserbillig Luxemburg és Németország határán fekszik, a Sûre és a Moselle folyók találkozásánál. Nem a látnivalóiról híres, hanem a folyópartról, amely mentén bicikli- és gyalogosút fut végig. Nagyon hangulatos település, jót lehet itt kirándulni. A wasserbilligi templom…..
EU-s gyakornokság Echternach 2012.09.22 19:38:18
A mai kirándulás célpontja Echternach volt. A várost és Luxembourgot közvetlen buszjárat köti össze, a menetidő kb. 1 óra. A település a Müllerthal régióban fekszik, nem messze Kis-Svájctól, amiről korábban már posztoltam. Echternach nagyon hangulatos kisváros: a Sûre folyó…..
EU-s gyakornokság Papírmunka 2012.09.18 20:53:47
Ahogy a gyakornokság kezdetén, úgy a végén is vannak adminisztratív tennivalók. A gyakornokság elején elintézendő dolgokról ebben a posztban számoltam be, most pedig azokat sorolom fel, amelyeket a gyakornokság végének közeledtével kell elintéznünk. A gyakornokság vége előtt…..
EU-s gyakornokság Esch-sur-Alzette 2012.09.15 21:51:40
Ma Esch-sur-Alzette-be, Luxembourg második legnagyobb és legnépesebb városába látogattunk el. A két város közötti vasúti közlekedés nagyon jó: a vonatok 20 percenként követik egymást. A település a fővárostól 20 perces vonatútra, délnyugatra, a francia határtól 4…..
Az egyikük Günther, a műdisznó, aki színes szalagokkal a nyakában vidáman eszegeti műkukoricáját a 7. emelet egyik irodájában Ildi és Kati vigyázó tekintetétől kísérve. A másik pedig Józsi  – a dobozán olvasható felirat szerint az „inflatable husband” –, aki…..
eugyakornokluxemburg 2012.09.14 20:40:13
@dorottyafordito:
na azért ne túlozzunk, kérem, én csak önmagamat adom XD
EU-s gyakornokság Közös reggelik 2012.09.14 20:39:17
Az osztályon szokás, hogy egy vagy több önként jelentkező előzetesen feliratkozik egy listára, így jelezve, hogy ő fogja pénteken reggel megvendégelni a többieket minden finomsággal. Ezek a pénteki reggelik már hagyománnyá váltak, és igen erős közösségépítő erejük van,…..
EU-s gyakornokság Napi magyar 2012.09.11 11:49:41
A képen a Voyages Flammang nevű utazási iroda kirakatában lévő plakát látható. A Lánchídról készült kép szerintem nagyon turistacsalogató lett. Nagyon tetszik a „jelmondat” is, avagy „Ünnepelje a szilvesztert magyaros temperamentummal!”, de hogy ez pontosan mit takar,…..
Hazudnék, ha azt mondanám, nem merült fel bennem az a gondolat, hogy kint maradok Luxembourgban, és itt keresek munkát. Viszont – eddigi tapasztalataim szerint – ez nem megy olyan egyszerűen, mivel: az uniós intézményekbe csakis sikeres EPSO-vizsgával lehet bekerülni, és mint…..
EU-s gyakornokság Vidéki élet 2012.09.09 21:29:25
Ha bent lakunk Luxembourgban, a fővárosban, akkor bizony hétvégenként jól esik kimozdulni a városból és kirándulni. A főváros is nagyon tiszta és rendezett, de a luxemburgi vidéken járva olyan érzésünk lehet, mintha egy másik dimenzióba csöppentünk volna. Néhány korábbi…..
EU-s gyakornokság Esch-sur-Sûre 2012.09.01 20:46:53
Ma Esch-sur-Sûre-be (ejtsd: es szűr szűr) kirándultunk. A település nevének jelentése: a Sûre folyó mentén fekvő Esch nevű település. A táj lélegzetelállítóan gyönyörű, mivel a kisváros az Ardennek hegységben fekszik. Szép a folyópart, rendezett a város, lehet kirándulni…..
Augusztus 23-a és szeptember 11-e között meglepően élettel telibb Luxembourg, mivel ebben az időszakban kerül sor a 672. Schueberfouer-ra (ejtsd: suberfué), ami nem más, mint egy ideiglenes vidámpark, amely Luxembourg egyik központi terén kap helyet. Az esemény honlapja luxemburgi,…..
EU-s gyakornokság Árak 2012.08.13 11:32:51
Egy korábbi posztban már említettem, hogy nagyon drága az élet itt Luxembourgban. Most egy kis iránymutatást szeretnék adni arra nézve, hogy mit hol érdemes vásárolni, és mire lehet azt mondani magyar szemmel, hogy belefér az itteni gyakornoki költségvetésünkbe. Luxemburgban…..
EU-s gyakornokság Telefon 2012.08.13 10:58:17
Sosem lehet tudni, mikor lehet szükségünk luxemburgi számra. Ez akkor lehet a leghasznosabb, ha itt szeretnénk munkát keresni, mert a munkáltatók inkább a +352-es előhívójú számokat fogják felhívni, mint a számukra ismeretlen +36-ost... A három luxemburgi mobilszolgáltató cég…..
A mai kirándulás célpontja Schengen volt. A kis település Luxemburg és Németország határán fekszik, a Mosel folyó jelenti a határt a két oldal között. Schengen nem dicsekedhet túl sok látnivalóval, viszont az biztos, hogy a hely „eszmei értéke” hatalmas, elvégre 1985.…..
Na így már sokkal jobb! A filctollal írt, ilyen-olyan darabkákból összefénymásolt fekete-fehér papír helyett végre kulturált reklámplakátot kapott a méltán világhíres Pick szalámi. :)  Ilyen volt: És ilyen lett. A piros színnel bekeretezett részben a szalámi…..
eugyakornokluxemburg 2012.08.10 22:21:18
@Fandor: Luxembourgban az itteni európai intézmények dolgozóinak fenntartott kis boltban. Gyakornokként nem nagyon szólhatok bele, hogy milyen plakátot rakjanak ki. Ezt a posztot csak érdekességként írtam meg, hogy hála istennek valakinek eszébe jutott, hogy kulturáltabban is lehetne hirdetni ezt a magyar specialitást. :)
EU-s gyakornokság Platánfák 2012.08.07 21:59:38
Ezek a platánfák a TOA torony mögötti téren állnak szép sorban. Az egyik szürke járólapba vésett felirat szerint 2005-ben ültették őket annak emlékére, hogy abban az évben Luxemburg volt a soros elnök, valamint e fák az Unió tagországainak összetartozását is…..
A mai úti cél Vianden volt, amely leginkább panorámastrandjáról és kastélyáról híres. Ezeken kívül akad itt még más látnivaló is: kalandpark, libegő, Victor Hugo-ház és különböző múzeumok. Viandent egyszeri átszállással lehet Luxembourgból megközelíteni: vonattal fél…..
EU-s gyakornokság Magyaros poszt 2012.07.30 21:44:48
Ebben a posztban érdekességként pár képet fogok csatolni. A képek számomra azért különlegesek, mert itt készültek Luxembourgban, de mégis kapcsolódnak Magyarországhoz. Három korábbi posztban már szerepeltek magyar vonatkozású képek: itt egy Liszt Ferenc-emléktábla, ebben a…..
EU-s gyakornokság A kazamaták 2012.07.22 23:03:00
A kazamata az olasz „casamatta” szóból származik, és erődítmények föld alatti járatait jelenti. Luxembourg két kazamatával is büszkélkedhet, amelyek közül mindkettő felkerült az UNESCO-s világörökségi listára. Az egyik kazamata a Bock nevet viseli, a másik pedig a…..
EU-s gyakornokság Múzeumban 2012.07.16 13:36:00
Mivel vasárnap egész nap zuhogott az eső, így szabadtéri programról szó sem lehetett. Viszont nagyon sok plakáton hirdették a városban, hogy a hétvégén nyílt napot tart a Dräi Eechelen („három makk”) nevű luxembourgi múzeum, úgyhogy oda látogattunk el. A tárlat az ország…..
Hétvégén Nancy-ba kirándultunk. A várost legkönnyebben vonattal lehet megközelíteni Luxembourgból: az út időtartama 2-2,5 óra között mozog. Nancy legfontosabb látnivalója a Place Stanislas, amely felkerült az UNESCO világörökség listájára is. Ezen kívül sok szép templom,…..
A hétvégi kirándulás célja a címben említett három város volt. Messze vannak ugyan Luxembourgtól – vonattal  utazva, átszállásokkal együtt kb. 4-5 óra az út – de az biztos, hogy megéri a fáradságot! Mindhárom helység Belgium északi részén, Flandriában található. Az…..