Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Konfidencia_Kapitany

2 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Szkeptikus Klub következő rendezvénye június 17-én: A csodák logikája Mérő László matematikus, egyetemi tanár előadása Új könyvének (A csodák logikája – A kiszámíthatatlan tudománya) ismertetője szerint "Mérő László szerint is vannak csodák: pozitívak és negatívak egyaránt. Ezek a csodák a…..
Konfidencia_Kapitany 2015.03.11 19:10:17
csodák fizikája:
www.youtube.com/watch?v=_UD_QNxzr1w

A csoda definiálás szerintem nagyon nehéz dolog. Mire kell gondolni itt:"harmadik fajta csodák lehetőségét sem, amelyekre a szkeptikusok jogosan erős kétkedéssel tekintenek."

Azt hiszem a csodák vizsgálatát nagyon megnehezíti a következő:
most tegyük fel, hogy az a csoda, ami a természet olyan törvénye szerint, ami a mai tudásunk alapján nagyon alaposan bizonyított, nem lenne lehetséges, mégis megtörténik.
Megtörténik egyszer. Természetesen minden "szkeptikus" azt mondja, ez nem elég bizonyíték, egy mérés nem mérés. Még ha sokan látták is, vagy dokumentálva van, egyetlen eset még semmilyen bizonyító erővel nem bír.
Megtörténeik mégegyszer. Hát két mérés sem mérés, ez még mindig nem elég szignifikáns. (Pl, Occam-elv alapján inkább hisszük, hogy a tank hazudnak, tévednek, hallucinálnak, rosszul diagnosztizálták a jelenséget, stb, mint hogy "csoda történt".
Mégis, történhet olyan EGYÁTALÁN, ami után elhisszük hogy ez csoda?
A. eset: igen, ha nagyon sokszor megtörténik, megisméletlhető kísérletekben. DE AKKOR AZ MÁR nem csoda!!! Az már a természet törvénye, csak eddig nem tapasztaltuk. Ha nem tudjuk jelenleg beilleszteni a fizikába/biológiába, az csak arra mutat hogy az elméletet fejleszteni kell, vagy paradigmát kell váltani.
(Ha egy ember meggyógyul egy soha senki által túl nem élt betegségből az csoda LENNE, csak nem szignifikáns. Ha 5% meggyógyul, az szignifikáns, de nem csoda, hanem statisztikailag kimutatott tény, hogy ez a betegség mégsem végzetes, 5% meg szokott gyógyulni)

B. eset: NINCS ilyen kimenetele a világnak, bármi is történhet, nem fogjuk elfogadni hogy ez egy csoda.
Ezesetben a "nincsenek csodák" egy nem falszifikálható állitás, kissé provokativan azt mondanám hogy hit, még provokativabban egy olyan hiedelem, amit racionálisan nem lehet megalapozni, független a valóságtól, hiszen nem történhet olyan dolog amitúl Mr Szkeptikus meggyőződne.

Kérdéseseim:
1 mit szóltok az előadáshoz? (vállaható gondolatmenet, logikai hibák vannak-e benne, vélemények stb)
2 mi a csoda definiciója szerintetek,
3 mi a helyzet a fent említett problémvála a csodákkal kapcsolatban.

UI: az is lehet, hogy maga a "csoda" fogalom ellentmondásos és tarthatatlan. Állítólag a héber nyelvben nem is használják a csoda szót, ehelyett "jel"-ről beszélnek. Ami szerintem elég intuitiv. Én úgy értelmezem, hogy nincs csoda, mert ami egyszer megtörtén, az már nem mondhat ellenet a természet törvényeinek. Ellenben feltéve (de nem megengedve) hogy egy mindenható kommunikálni szeretne velünk, logikusnak tünik ha "jel"-t küld, azaz olyan eseményt hoz létre, ami a "hagyományos" esetkben ütközik az általunk ismert törvényekkel, mondjuk a valószínűsége 0.
Itt felmerül egy sor statisztikai kérdés, azaz sok esetben egy nagyon kis valószinüségű eseményt csoda-ként, vagy jel-ként interpretálhatunk, miközben az is lehet, hogy egyszerűen csak addig nem láttuk. (vagy valamilyen statisztikai hibát követünk el, fiók problémába futunk ) stb.....
Ez is egy érdekes kérdés lehet.
Konfidencia_Kapitany 2015.03.11 20:10:07
Kiegészítés az előző gondolatmenethez:
bizonyos értelemben a "csoda" és a természettudomány, sőt, a csoda és a szkepticizmus nem létezhet egymást nélkül.
Szkepticizmus nélkül nincs értelme a csodáknak. Ha "bemondásra" elhiszem hogy meggyógyult a vak, könnyezett a kép, mittomén, akkor miért jelentős az a dolog. Ha nem támasztok egy erős, objektív, elfogadott követelményrendszert a csodával szemben, akkor nem beszélhetünk csodáról, amikor ezen a szűrőn átmegy valami.

azaz egy nagyon erős kritériumrendszert kell építeni, aminek ha nem felel meg az esemény eldobom, és ezesetben az elsőfajú hibát nagyon megnövelem, azaz inkább a valódi csodát is eldobom, minthogy egy véletlent vagy csalást csodának higyjek.

Megjegyzem hogy valamiért nem túl köztudott, hogy pl a katolikus egyház pont ezt csinálja, szigorúan, szisztematikusan vizsgálja meg a "csoda-jelölt" eseményeket, tanukat meghallgatva, tudományos elveket figyelembe véve. Hiszen ha a tudomány állása szerint megtörténhetett az az adott dolog (mert nem könnyezett a szobor csak lecsapódott a pára, stb), akkor az bizony NEM csoda.
És van egy olyan kategória is hogy nem cáfolható hogy csoda történt (kb nem bizonyított, vagy nem valószínű hogy csalás esete forog fent, ), de nem is bizonyított. Ez szerintem nagyon helyes, és nagyon szkeptikus hozzáállás (nem viccelek).

Na szóval nem muszáj ezzt tenni, de ezesetben a "csoda" jelentéktelenné válil. Ha nincs egy erős ellenállás amit "legyőzzön", nem ér semmit az egész. Ha nem valószítlen valaminek a bekövetkezése, akkor semmilyen információt, sőt semmilyen érdekességet nem hordoz.
Ha nincs defininálva mi a természet törvénye, akkor nem tudjuk mi sérti meg.

Persze értem én, hogy talán itt jön be a tipikus szkeptikus hozzáállás: ha nem megfelelő módon történik meg a tudományos vizsgálat, akkor ne tévesszék meg az emberekekt, FŐLEG azzal ne, hogy ez tudományosan bizonyított dolog (ami nem az)

Másrészt a csodák (potenciális) létezése nélkül értelmét veszti a szkepticizmus.
Ha kizárjuk a csodák létezését, az azt jelenti, hogy ha holnap megnyílik az ég, és beszélni kezd onnan valaki hozzám, miközben mittomén 10 Nap fényességével ragyog az egész ég, én AKKOR is azt mondom, hogy ez nem csoda, hiszen csodák nincsenek.
Bitos hogy megmagyarázható tudományosan, ha mégse, akkor majd belevesszük hogy ilyen is előfordulhat.
Megtehetem. De akkor miért kell küzdeni a szkeptikusoknak? Mi különbözteti meg az igazi nyilvánvaló csodát a csalástól, ha NINCS csoda?

Miért akarjuk bebizonyítani, hogy nem történt csoda a varázskőtől, vagy a csodaingától, ha nincs is olyan hogy csoda? Hogyan derül ki valamiről hogy a természet törvényeivel nem magyarázható, ha nem történhet olyan, ami a természet törvényeivel nem magyarázható?

Az ELVI lehetőségnek fent kell állni, hogy egy gyógyíthtatlan beteg tumorja egy perc alatt eltűnik, amit a tudomány mai állása szerint nem tudunk magyarázni, különben miért akarjuk bizonyítani a placebót szedőnek hogy vele igazából nem ez történt?

Azaz meg kell különböztetnünk a CSODA és a NEM CSODA kategóriát, ehhez viszont nem zárhatjuk ki elvileg a csoda létezését.

Ha idáig eljutottunk akkor viszont a csodák létezésében makacsul kételkedők, makacsuk hívők, és a haramadik kategóriába tartozók is egy platformra kerülnek:
ha objektív, előítéletmentes, precíz eljráásokkal vizsgáljuk a csodákat, akkor ha egyszerűen nem történnek csodák, a csodák hiányában hívők megnyigodhatnk, nincs okuk elvetni hipotézisüket. Szerencsére falszifikálható dologban hisznek, hiszen elég egyetlen csoda, hogy elvessék hipotézisüket, addig viszont olyan szilárdan hihetnek elméletükben, mint a relativitásban vagy a kvantummechanikában.
A csodákban hívők, azt keresők is megnyigadhatnak: ha csoda történik, meg lehet állapítani hogy (pont olyan erősen mint bármilyen más tudományos állitás esetén) kimondható ez tényleg csoda. Követve ezt a frameworköt abban is biztosak lehetnek, hogy a csalásokat kizárhatják, ezért a valóban csoda eseményeket tényleg elfogadhatják.

Nem tudom, ezzel ellentmond e a "szkeptikus " szublultura, ha igen, akkor magát ássa alá, objektív vizsgálóbírónak mutatná magát egy olyan perben, aminek kimenetelében eleve biztos, és aminek általa gondolt kimenetelét minden eszközzel biztosítani is fogja. Remélem éppen ellenkező a helyzet, ezesetben viszont a "csodák" a "szkeptikus" gondolkodás alapjához tartoznak, meglepő lehet, de létezéséhez, létjogosultságához alapvetően szükségesek.

Remélem az fajta csoda, amivel szemben a szkeptikusok nagy "erős kételkedéssel tekinteket" (magyarul csípőből elutasítanak) a csalások, azaz a ál-csodák kategóriájához tartoznak.
(Ál-csoda és csalás csak akkor van, ha van igazi csoda)
Nagyon fájt a Hír TV-nek, hogy vannak helyek Budapesten, amelyek úr isten, szerintük nem tartják be egészen pontosan amit be kellene, ezért oknyomozó újságírósdit játszva úgy döntöttek, jól kicsinálják ezeket, hadd tanuljon belőle mindenki. Mert vendéglátó helyiségben ugye…..
Konfidencia_Kapitany 2014.01.17 11:16:46
@Muad\\\'Dib:
"...a magánlakásban történő vendégfogadásra meg nincs szabály. NINCS. érted? NINCS..."

Nem igaz, van. Kereskdelmi tevékenységet csak megfelelő engedéllyel lehet folytatni, ergo (magán vagy nem magánlakás) ha kereskedlmi tevékenységet folytatsz, az illegális. Ennyi.
És ha alkoholt árulsz, adott áron, és bemegy valaki és kiszolgálod, akkor az kereskedelmi tevékenység (biztos van rá szabatos definíció, hogy rendszeresen, üzletszerűen, ellenértékért, stb, ezt a jogászokra bíznám)

Itt van például a terézvárosi szabályozás:
www.terezvaros.hu/index.php?section=modules/content/content_pages.php&content_pages_id=137

"Üzlet az az épület, amelyben kereskedelmi tevékenységet végeznek. Az üzletként használt ingatlan mindaddig üzletnek tekintendő, amíg azt kereskedelmi tevékenység céljára használják. A használat módjára nézve a kereskedelmi hatóság a R. alapján vezetett nyilvántartását tekinti irányadónak. Az ingatlan mindaddig üzlet, amíg a kereskedő üzletének megszűnését be nem jelenti (működési engedéllyel rendelkező üzlet esetében a működési engedély egyidejű leadásával). [...]

Üzlet továbbá az az ingatlan is, amelyben bejelentés és működési engedély nélkül folyamatosan vagy eseti jelleggel kereskedelmi tevékenységet végeznek"

ha nem jelentenek be, bírságolnak, és eljárnak ellened:

"A kereskedelmi tevékenység bejelentés nélküli folytatásának a Szolgtv. 25. §-ában meghatározott jogkövetkezményei az alábbiak:
„(1) A szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság ellenőrzi a bejelentési kötelezettség teljesítését.
(2) Ha a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság ellenőrzése során megállapítja, hogy a szolgáltató a bejelentésköteles tevékenységet bejelentés nélkül ténylegesen folytatja, ideértve azt az esetet is, ha a szolgáltató a bejelentés előírt adataiban bekövetkezett változás bejelentését elmulasztotta, bírságot szab ki, és [...]" (nem akarom az egéeszet copypastelni, linken megnézhető)

A "lakáskocsma" esetén az eljárás: próbavásárlást folytatnak, és megállapítják hogy igenis kereskedelmi tevékenység folyik. Ha nincs enegedély, akkor bírságolnak, és bezáratják a helyet (hogy hogy lehet egy magánlakást bezárni, az érdekes, de hatósági zárat is kaphat pl az utcafront felőli bejárat, a bejutás biztosításával)
+jöhet a NAV is, jövedéki tv. megsértés, számlaadás, stb.
Az utóbbi bő tíz évben harmadszor ért el rekordmagasságot a Duna Budapesten. A 2002-es és 2006-os csúcsmagasságot 2013-ban ismét megdöntötte a folyó. Ezt kiegészíthetjük még azzal is, hogy a képzeletbeli toplista ötödik helyén a 2010-es év található, és a 2000-es évek…..
Konfidencia_Kapitany 2013.06.14 16:47:50
mennyi a valószínűsége, hogy véletlenül ugyanaz a blog jelmondata mint az enyém? :)))

statistics.blog.hu/

amúgy tetszik az elemzés, sok ilyet még.
(én is hasonló dolgokat szerettem volna kielemezgetni, de csak két posztig jutottam, de sebaj...)
Eddig sem ment rosszul Tóth Gabinak, ebben az évben azonban az ország egyik legfoglalkoztatottabb sztárjává lépett elő. Olyannyira, hogy őt ültették az X-Faktor mentori székébe is, Alföldi Róbert, Szikora Róbert és Geszti Péter mellé. Mint arról már eddig is szó volt, a mentori…..
Konfidencia_Kapitany 2013.05.22 14:51:46
@micsoda?: @Konfidencia_Kapitany: Nem volt kommunizmus!
A szociális biztonságnak semmi köze a piacgazdasághoz. /Rendszer váltás előtt mi is biztonságban élhettünk./ Nézz át a németekhez. Nem engedik meg, hogy éhen haljon valaki. Viszont azt sem engedik meg, hogy van házad, autód, és annyi segélyt v. szociális juttatásba részesülj, mint akinek nincs. Nem véletlen, hogy ide mentik a vagyonuk egy részét. "

Tetszik amit mondassz, egyet is értek. Kicsit leegyszerűsítettem, Szeritem a mai gondolkodás egyik véglete, amikor egyszerűen az az egyetlen érv valaki ellen (és az ellen hogy pénzt keres), hogy az illető többet keres mint én, akkor is ha azt amugy csalás, lopás, adócsalás nélkül teszi. Tudniillik kapitalizmus van, és az az érv, hogy "aggyál pénzt, mert neked több van", csak ott működhetne. A másik véglet, a "piac láthatalna keze mindent beáraz", és semmi más nem létezik, csak a pénz, természetesen ezt sem tartom igaznak.

Paradox módon Tóth Gabi fizetését (többé-kevésbé jól) tényleg a piac árazza be, az óvónő és tűzoltó fizetését pedig NEM. Ilyen szempontból "kommunizmus" van, és még rosszul is múködik. Az állam elveszi a pénzed, megy a közösbe, és onnan fizetődnek ki tanárnők, óvónők, stb. sajnos mélyen piaci áruk (gazdasági hasznosságuk) alatt. (Tipp: vesd össze egy logopédus/nyelvtanár órabérét egy magán logopédiai/nyelvóra árával. kb 500 Ft vs 3000 Ft ). Ha midenki kapna/nála hagynák (adóvisszatérítés vagy levásárolható oktatási bón formájában) bizonyos összeget, cserébe aztán alkudozhatna tanárnőkkel, mennyiért tanítsa az ő gyerekét, hát bizony más összegek jönnének ki. És nem mellesleg, talán nem nézné és ugatná le a félfogyatékos, elkényeztette hülyegyerek féanalfabéta apja a diplomás pedagógust, mert az azt mondhatná, a te gyerekedet ennyi pénzért, bocs, nem vállalom. Vagy jó sok pénzt kellene kifizetnie, utána nem hagyná hogy a gyerek ne csináljon házit, és ne feljődjön, meg felelseljen, ha már ennyibe került :))))

Másrészt valóban a létbiztonság egy másik fontos szempont.

Nemrég BBC-n láttam, a brit kormány csökkenteni akarja a szociális juttatásokat. Az egyik szóvivőjük minden kertelés nélkül az arcokba vágta, hogy jól tudják, a megtakarítás nem jelentős, a cél az, hogy tudassák: nem élhetsz ingyen mások adójából. Azt hittem leesek a székről, ezt ott simán megmondják, és nem buknak bele. Igen, támogatunk mi adófizetők (hisz mi is kerülhetünk bajba, és akkor majd mi kapunk), de ne hidd hogy ez természetes, és kevesebbet adunk, hogy igenis ösztönözzünk, keress saját bevételt, saját munkával...
Konfidencia_Kapitany 2013.05.22 11:37:00
hát nem akarok senkit elkeseríteni, de ez bizony nem olyan óriási összeg. (adózás előtt, gondolom, mert erről nem szól a fáma), ahhoz képest, hogy az illető mennyire ismert, gyakorlatilag a hátán hordja a vivát, az rtlklubot, a blikket (ennek az összegnek 10-50szeresét generálva nézettség, olvasottság ésatöbbi által).
Sajnos hazánkban botrányosam alacsonyak a fizetések, pl a feleségem óvónő, nettó száz alatt hoz haza. Szerény véleményem szerint, csak a felelősséget (ha bárkinek bármi baja esik, ő kerül akár börtönbe) plusz a hatást (gyakorlatilag minden ember oviba szocializálódik, tanul alapképességeket, egyesek a seggtörlésről is ott hallanak először), és a szükséges képességeket (főiskolai diploma, egy hangszer, százas nagyságrendű dal és játékismeret, bánni kell tudni egészen elszállt félrenevelt gyerekekkel is, stb) nézzük, a minimum kb a dupla triplája lenne. DE. NEM azért alacsony a fizetésük, mert a Tóth Gabi "sokat" keres, hanem mert el van cseszve a társadalmi elismertségük, plusz a közalkalmazottak fizetése (az okokat nem tudom, illetve hagyjuk most)
Én nem szeretem a T.Gabit, de objektíve nem gondolom hogy sokat keres. A tanár, tűzoltó, orvos, professzor keres nagyon keveset, a szomszéd országho képest is!!!
T.Gabi egy énekes, aki sokat, sok helyen szerepel. jogosan, jogtalanul??? mit jelent ez? népszerű, pénzt hoz, ezért a pénz néhány százalákát neki adják. Színház, koncert, celebesműsor, mentorkodás. Egyik helyen sem állhatsz ki felkészülés nélkül, a legtöbb fikázó ember 10 mondatot nem mertne felolvasni 100 ember előtt (vagy egy fél napig izgulna előtte), ez igeneis munka, szakma, feladat. És idegeskedés, erőkifejtés, nulla magánélet, nincs szombat, vasárnap, ünnep, éjszaka, stb. Tudom hogy sokak irigylik, de azért egy kicsit jobb pogramozó 5-10 év gyakorlat után nagysgredilg összekalapál ennyit. Nulla ismertséggel, 8-10 óra munkával, flexibilis munkaidővel, ha egy hétre elmegy, utána folytatja. Szinet nulla zsenialitással. Nyugaton meg egy IT-s röhögve keres ennyit, egy T.G szintű felkapott sztárocsak szerintem 10-100szor ennyit tesz zsebre. (most ne hasonlítsuk a focistákhoz :)

Szóval nem rossz összeg, szerencse és jó sok munkája is van benne. 5 év múlva már nem fog ennyi mindent csinálni, ezt nem lehet bírni, szép summa, de hogy sok lenne, azt nem gondolom.
Igen, közalkalmazottként rengeteg, de egy közalkalmazott nyugodtan alszik, nem kell azon gondolkoznia 6 hónap málva lesz-e új szerződés, vagy esetleg SEMMI (egy botrány után nullár csökkenhet minden bevétel).

Ja és hogy igazságos? egyrészt nem kommunizmusban élünk, hanem piacgazdaságban. Másrészt igen az, az hogy a tanárnő 100ezret keres az méltatlan (töredéke a hasznosságának, csak a társadalom nem ismeri el. Ha fizetni kellene a tanításért, 10szeresét keresnék a JÓ tanárok, mert megfizetnék őket, hogy a gyerekük jobb képzést kapjon)
Konfidencia_Kapitany 2013.05.22 12:49:14
@gastro, missing in action: "ez tengerentúlon egy sima mérnöki fizetés"
ja kb én is ezt mondtam :)
A Fix TV-n hétfőn esténként 8 órától Vágó István ismét nekimegy az ezoterikusoknak. A tegnap indult műsor nem meglepő módon a Szkeptikus vagyok... címet viseli - mint tudjuk, Vágó a Szkeptikus Társaság tagja, és mint ilyen például a homeopátia ellen is harcot folytat. Vágó…..
Konfidencia_Kapitany 2013.01.22 16:46:52
Vágó és a szkeptikusok, egy nagyon érdekes jelenség, amit több mint 10 éve figyelek. Észreveételeim:
1. alapvetően, üzenetében, érveiben, logikájában Vágónak, gyakorlatilag 100%-ig igaza van. Jól találja el azt a furcsaságot, hogy évszázadokkal Newton után, ennyire könnyen lehet nyilvánvaló csalásokkal ilyen sok embert rászedni. Nyilvánvaló alatt a legalapvetőbb, nem is igazából tudományos, hanem inkább józan paraszti ész, és alapvető logika, statisztikai igazságokat értve.

2. ennek ellenére valami nem mükszik. Hogy mi az egy külön tanulmányt érne meg. Vágó természetesen ezen kudarcok magyarázatát 100%-ban az emberi butaságra, a nálánál sokkal butább és gagyibb átlagemberekben véli megtalálni, nem teljesen alaptalanul, de valami mégse stimmol itt.

3. Sőt, itt van az egyik kutya elásva: Vágó missziójának lényege, hogy az ő csodálatos szintje alatt elhelyezkedő 95%-ot alkotó parasztréteget kioktassa, felébressze, kitanítsa hogyan is működik a világ. (volt már: hogyan kellene helyesen írni, aztán nagyokosan tudósokat okatatok persze előre tudván a válaszokat, végül a sok bunkót oktataom természettudományra). Nem szabad elfelejteni, hogy Vágó mindezen törekvése igazából saját világképének igazolása: ha az emberek ilyen nagy része hisz elemi matematikával cáfolható dolgokban, akkor nyilván mindenki, aki bármiben hisz, amiben ő nem, egy tulok, parazita, butuska söpredék. Néha ki is lóg a lóláb, pl valássos meggyőződés elleni támadásnál, szerencséjére az elvtársak a HIT gyüliből szóltak, hogy ez már ellenük is megy, és gyorsan visszavonta.

4. és a legérdekesebb: ez a hozzáállás magára a Szkeptikus Társaságra is áll: jellemzi őket (illetve egyrészüket) egy egyfajta modern , már már vallásoss boszorkányüldözés, tudatában a saját 200%-osan bzitos, mindenki és mindenekfelett való igazunkban, aminek tudatában nincs más dolog mint éjjel-nappal támadni mindent és mindenkit aki science frameworkjén, és tudomány-politika jelenlegi konszenzusán túl bármit is állítani, felvetni merészel. Vágó mintegy állatorvosi ló, protipusa és paródiája a szkeptikusok problémájának. Szerintem emiatt nem népszerűek igazán a tudsok, mérnökök körében SEM. A szkeptikus honlapon a legtöbb érvelés nagyon jól megállja a helyét, de meglepően kevés önkritika fordul magával a tudományos framwork felé, illetve annak általuk való alkalmazásának hibáira. Szinte semmilyen önreflezxió nincs a tudomány feljődésében kiemelkedő elmékre, akiket maguk idejében előítéletek miatt kitagadtak, tudománytalannak, kuruzslónak nevezték őket. Tudniillik a tudomány eredeti felfogása szerint nem lenne szabad ízlésünk, rutinunk alapján elítélni bármilyen elméletet: csak a tapaszalat, az idő próbája dönthet. Nincs kőbe vésett elmélet, sőt, a tudomány haladása egyenlő az elméletek újra meg újra való megdöntésével, és prakituksabbra való lecserélésével. Mert a tudományos elmélet nem Igazság, nem Ráció kőtáblája, csupán egy praktikus, bizonyos kritérimuoknak megfelelő modell, eszköz, excell tábla, mankó döntéseinhez. Ez a mankó hatalmas változásokat és eredményeket hozott a műszaki fejlődésben, de félreértetté, túlértékelté is vált. Ezt nem érti Vágó, hiába végzett el majdnem egy (nemkell ide sok sok ész gyere babám légy) vegyész szakot, igazából közel sincs a science lényegével olyan tisztában, amennyire imádja ekézni az egyszerű embereket. És ez szaglik, ez üt vissza.
Konfidencia_Kapitany 2013.01.22 17:04:46
5. végül: furcsa, sokaknak visszatetsző a szkeptikusok hitbuzgalma. Mire fel ez az elkeseredett hittérítés és támadás. Mindeközben a tudomány, azon belül a jelenlegi, hatalmi pozícióban lévő tudományos elit óriási túlhatalommal bír, amely hatalom nélkülöz bármilyen demokratikus legitimációt. Az adófizetők pénzét 100%-ban csak a jelenlegi state-of-the-art tudomány, sőt, ami rosszabb, a jelenlegi szúk tudományos elit tőlhatalma szerint osztják, kizárólag olyan kutatásokra, amelyek magát a jelenelgi státuszzt támasztják alá. Gyakorló tudósok jól tudják, hogy sokkal nehezebb publikálni (és lehetetlen forrást szerezni) olyan eredményekhez, amelyek kivül esnek a jelenleg elfogadott mainstreamen. Eközben az elit a tudomány saját szabályai is súlyosan megszegi, amikor az alternatív hipotézisek kutatásához nemhogy erőforrsát biztosí¤ani, hogy a biztonyítékok alapján fogadják el/utasításk el őket, hanem a hipotéziseket kutatni igyekvőket ellehetetlenítik, kiközösítik. (Példa: magyarság eredetének alternativ turáni stb hipotézisei). Kíváncsi vagyok, hogy a turáni eredet szavak leírásával már milyen előítélet-áradatot zúdítok magamra (miközben még állást se fogolaltam egyátlán pro vagy kontra), elég bizonyos hipotéziskeket megemlíteni, hogy már kirekesszenek. A tudomány szerint nincs helye preitéletnek, nincsnenk tabu és kedvenc témák, csak a tapasztalati evidencia dönthet.
Ezek az evidenciák hiányoznak számos témában (para-pszihológia és társai), a helyes "nem tudjuk eldönteni jelenleg" válasz helyett sokan a "biztos hülyeség, és hülye aki megemlíti" elutasítással találkozunk.

ÉS hogy jön ez Vágóhoz? Mindenezek után tudományban jártasok, és járatlanok egyaránt túlkapásnak élik meg a szkeptikusok támadását: tiétek minden erőforrás, a hatalom (és a dicsőség:), akkor saját szakállára, az abban hívők (és nem az adógizetők !) pénzéből miért is nem lehet a tudomány által el nem fogadott dolgokat csinálni??? Nem ellentétes ez a demokráciával és a pluralizmussal?(de.)
És felmerül (főleg annak aki nem tudja ellenőrizni szkeptikusék érveit). Mi van emögött, miért is ENNNYIRE fontos mindenkit elnyomni és megsemmísíteni, aki a SZENT tudomány elveit sérteni látszik? Bizony, az összeesküvés elméleteket pont ezen elnyomási kísérletek fútik.
De úgy látszik, már a józan paraszti észt is sérti ez a buzgalom. Persze lehet mondani, hogy az emnberi butaság a felelős, ha nem lesz a FIX tvs műsor óriási siker, de erre egyet modnanék: Öveges professzor.
Gondoltad volna, hogy 40 százalékkal szegényebbek vagyunk, mint 10 évvel ezelőtt? A fogyasztási láz, a devizahitelek és a józan gondolkodás hiányának keveréke lesújtó képet mutat…  Kíváncsiak voltunk arra, hogy a teljes éves nettó kereset arányában mekkora…..
Konfidencia_Kapitany 2012.04.11 19:00:05
@Atrox: "Egy átlagos háztartás az éves jövedelme kétszeresét tette félre 10 éve??? Biztos ez??? Nem lakom lepusztult helyen, de a környezetemben senkinek sincs az éves netto jövedelemének 1,2-szerese félretéve a bankban. Valkiknek biztos nagyon jól megy, ha ennyire jön ki az átlag... "

És a többieknek is.
Itt a statisztikai átlag tipius "paradoxonával" állunk szemben, hogy bizonyos eloszlásoknál az átlagos nem tipikus. A jövedelmek és megtakarítások is ilyen asszimetrikus eloszlások, azaz pl sokan kevesnek keveset, és egy szűk réteg, top 5% sokat. Az átlagos kereset nem tipikus, legtöbben annál kevesebbet, mondjuk 120 ezret keresnek.

Itt erről lehet szó, ráadásul két különböző átlagot osztottunk el egymással, ami ráadásul nem független: aki keveset keres, esetleg 0 megtakarítása van, aki sokat, az saját fizetésének többszörösével is rendelkezhet (mert költeni nem költ annyiszor többet)

Az a top 5% az országos átlag 4-szeresét keresi, és saját éves fizetésének esetleg 2-3-szorosát is félre tudta rakni (mert sokat keresett, volt miből, mégha relative sokat kötött is). Igen ám, mivel ő eleve az országos átlag 4 -szeresét keresi, ezért ő az országos átlag 10-12-szereség rakta félre.

Ezért ez az 5% úgy felhúzza az átlagot, hogy ha a többiek az átlagfizu fél éves értékét rakták félre, már kijön az 1.2...
pedig a top 5%-ot valószínéeg nem ismered, ezért furcsa a statisztika, és valahol csal is.
De valamivel meg muszáj mérni a megtakarítások alakulását... ilyen ez :)
Konfidencia_Kapitany 2012.04.11 19:16:17
A fenti példa nagy leegyszerűsíŧett, csak azt akarta illusztrálni, hogy miért lehet furcsa az átlag.
Egy részletesebb eloszlással egész jól ki lehetne hozni az 1.2 számot...
Amúgy a csökkenés így is úgy is drámai, és valóban a hatalmas méreteket öltött hitelfelvétel visszafizetésének terheit, a kamatot és az árfolyamveszteséget tükrözi leginkább.
További hatások:
- ingatlanok értékcsökkenése
- reáljövedelem csökkenése, amit írtak márt fenn. Lehet hogy mindent reálértéken kellen számolni...
kisebb reál fizetésből (azaz ugyanannyi nominálisan a fizetés, de kevesebb dolgot lehet megvenni) nyilván kevesebbet lehet félrerakni
- a magyar gazdaságból kivezetett érték. A megtermelt GDP egy része elhagyja az országot (ennek mechanikája egy külön cikk), a külföldi cég könyvelési technikák segítségével ki tudja vonni a nyereségét, és nem fekteti be vagy költi el helyben. Ennek valahol jelentkeznie kell
- 10-40%-át kapjuk adott munkáért az EU átlag fizetésnek, míg az árukat, pl személyautót 100% áron vesszük. Természetesen kevesebb pénzünk marad a ládafiába, mint más országoknak...
- azért a hitel-finanszírozott felelőtlen, nem-beruházás célú költekezés (plazmatv, külföldi út) is szerepet játszhat.
+ a fent említett ingatlan lufi kipukkadás: hitelből mindenki vette nyakra főre az ingatlant, amit most nem tud eladni, az árak beestek. Már nincs kinek. De mivel az ingatlan-vásárlás hitelből lett finanszirozva, nagy bukta realizálódik. Egyrészt a hiteltörlesztés terhei felemésztik a jövedelmet, eladni pedig csak jelentős veszteséggel lehet az ingatlant. Hogy ki járt jól? A hitelt adó bank, na az jól járt, kivéve ha bebukik a kölcsönvevő, az már annyira nem jó. Rengeteg ember viszont mesterségesen felnyomott árakon vett hitelre ingatlant, amit most bebukott. Ha az árak maradtaka volna magas szinteken, vagy emelkedtek volna, nem lenne baj, még jól is jönnének ki. (Ebben bíztak az USA polgárai, a bankok, meg a többiek akik még fogadtak is ár kompliált termékeken keresztük, CDS, CDO bármit is jelentenek )
Csakhogy a túlpumpált árak kipukkadtak, és hatalmas veszteséget realizátak: pl a magyarok...
Kedves Tibi, az alább taláható írashoz csak annyit fűznék hozzá: true story + poháremelős mém. /Az mi? Amúgy kurva jó poszt, köszönjük szépen. - MT/  ezabloghunickmarfoglalt   A modoros ezoterikus A "new age"-irányzat minden változatát ismeri és szinteket…..
Konfidencia_Kapitany 2012.04.05 11:08:40
@vészmadár (pica pica): Ez nagyon fontos, EZT kellenet tanítani az iskolában, hogy hogy működik igazából a tudomány!!
sajnos a sok felejtős mintafeladatot tolják, a lényeg meg nem jelenik meg. És ebbő van sok félreértés a tudományról, annak állításairól és következményeiről.
(Pl hogy a tudomány "bebizonyítana" bármi egyszerű dolgot, vagy pláne Isten létét vagy nemlétét)
Puzsér Róbert Videóblog Álalku 2012.03.21 11:28:00
Konfidencia_Kapitany 2012.03.21 18:49:17
@Garott: Szerintem az enyén nem pont ez a paradoxon, bár nagyon hasonlít. Utánanézek ennek mi a neve :) egyébként gondoltam hogy amit te írtál, azt is beírom.

Kicsit visszatérve a témára,mindkét felvetés arra világít rá, hogy még véletlen esetekben is sokszor van értelme váltani, vagy gondolkozni. Szerintem ez magyarázza azt a pszhihológiai jelenséget, hogy nyilvánvalóan közömbös helyzetben, amikor teljesen nyilvánvaló hogy nincs semmi értelme a két táska kicserélésének (mert nem tudjuk mi van benne, akkor is az az érzése az embernek, hogy van hatása a dolgokra. (pedig nincs)
Szerintem ez azért van, mert evolúciósan arra fejlődtünk ki, hogy mindenben a regularitás, a szabályt lássuk, és mindeben próbáljunk hatást gyakorloni, bevavatkozni valamilyen szabály alapján, mert a fizikai valóságban legtöbbször tényleg vannak szabályok, amiket ha felismerünk előnyt kovácsolhatunk. A "véletlen" kíséleteekben nem ez a helyzet, mint lottó, kaszinó, áll az alku, de az evolúciós kényszer azt súgja keresd az összefüggést (10 piros után fekete kell jöjjön, nem jöhet ki az 1,2,3,4,5 hiszen mindig szabálytala számok jönnek ki, a kabala segít a táska kiválasztásában). Ez azért van mert a lottó, rulett, kockadobás igazából "preparált" események, ahol nem érvényesek az általános szabályok, mert ugyan a fizika érvényes, de pont úgy van megszerkesztve a kísérlet, hogy ne lehessen semmilyen szabályt találni (ezért nevezhetjük véletlennek), és ez bizony becsapja az intuíciónkat!

(Itt hozok erre példákat amugystatistics.blog.hu/ )
Konfidencia_Kapitany 2012.03.21 18:56:39
@Atrox:
@Konfidencia_Kapitany:
Az érvelés így hangzik:

- ha a kevesebb pénz van nálam, akkor megdupláztam az összeget, azaz 200%-át kapom a pénznek.
- ha a több pénz van nálam, akkor felezem az összeget, azaz az 50%-át kapom a pénznek.

Ez tényleg úgy hangzik, mintha 125%-ot kapnék átlagosan. A logikai hiba ott van, hogy az első példában fele akkora összeget duplázik meg, míg a második példában a kétszeres összeget felezem.

Tegyük fel, hogy a kisebb összeg a 100% (akkor a nagyobb összeg 200%), ekkor helyesen a várható nyeremény csere nélkül: (100%+200%)/2=150%. A várható nyeremény csere esetén: (100%×2+200%/2)=150%.
Tehát, amikor nyersz, akkor 100%-kal növeled a nyereményed (a kisebb értéket duplázod), mikor veszítesz, akkor pedig 100%-kal csökken a nyereményed (a kisebb értéket elveszíted, azáltal, hogy a nagyobbat felezed).
Azaz mindegy a csere, a várható érték a két összeg átlaga lesz.

Nem értem teljesen az érvedet, kicsit keveredeik benne az, hogy milyen valószínűséggel mi történik :)
bár a paradox mögött épp valami ilyesmi áll...
gondolkozom rajta
Konfidencia_Kapitany 2012.03.22 09:30:44
@juliosastre: Na én is pont ezt gondolom, írtam is erről fentebb, csak fogalmaztam meg ilyen jól.

Az én hipotézisem szerint azért üzemelünk tanuló illetve mintakereső üzemmódban, mert egyrészt a valóságban ritkán vannak tisztán véletlen folyamatok, igazából mindig érdemes lehet infót keresni a véletlen mögött. (Természetesen a táskák sem véltetlenül vannak megtötlve, hiszen valaki szándékopsan az 5-ösba rakta, a dobókocka se véletlen esik a 6-osra, hanem mert úgy dobtuk, csak nehéz kiszámolni.)
A természetben az az előnyös, ha minden mögött valamilyen okozati összefüggést keresünk. A másik, hogy ha néha beleakadunk igazi véletlen folymatba, hát ott se nem árt se nem használ, ha egy fake szabályt használunk, rontani nem ronthat, hiszen így is úgy is véletlen a kimenetel.
Ahhoz sokat kell matekot tanulni (és el kell hinni mindent), hogy ezt az ösztönt "legyőzzük"...
Több busz megy el az ellenkező irányba? A véletlent meghazudtolva tömbökben jönnek a jó vagy rossz lapok? Csőstül jön a baj? Mindenki egyszerre csinál neked programot, míg máskor hónapokig senki nem jelentkezik? Sokszor érezzük, hogy valami nem stimmel a véletlennel. Azt…..
Konfidencia_Kapitany 2012.03.21 18:35:50
@Andie: Igen, úgy van ahogyan a végén írtad, félreérthetően írtam. Átlag 1250-et nyersz ha váltasz, 1000 helyett, ezért megéri váltani. Másképp fogalmazva többet nyerhetsz 50% eséllyel mint bukhatsz 50% eséllyel, ezért a várható nyereményed maximalizálásához váltanod kell.
A paradox ott van, hogy ezt már a táska megnézése előtt is tudhatod, azaz kiválasztod az 1-est, akkor át kell menned a 2-re. De a 2 helyett meg az 1-t kell választanod :)
Konfidencia_Kapitany 2012.03.21 18:40:53
@Konfidencia_Kapitany:
Ja annyi még hogy 1250 nem összeadással jön ki, hanem átlagolással. (2000+500)/2 vagy másképp 0,5 eséllyel 2000-et nyersz, 0,5 eséllyel 500-at, akkor 0,5*2000+0,5*500 = 1250 a várható nyereményed. A várható nyeremény egy "képzeletbeli" átlagos nyeremény, ha jó sokszor játszanánk el ezt a takitkát, akkor az esetek felében az 1, táskában lévő összeg 200%-át, a másik felében 50%-át kapnánk, azaz átlagosan 125%-ot nyerünk játékonként. Általában ha egy játék várható értéke nagy, akkor szívesen játsszuk.

Ez egy elég általános feltételezés, nem teljesen igaz, mert feltételezi, hogy jó sokszor jászunk, és/vagy nem érdekel minket a kockázat.A paradoxon azért áll fent, mert feltételezhetjük hogy a játékot jó sokszor játsszuk. Illetve mert minden játékot így szokás kiértékelni, feltételezzük hogy a várható értéket maximalizáljuk egy játék során.
Régi kérdés, hogy van-e bármi értelme a horoszkóp jegyeknek. Nos, lehet hogy itt a válasz a kérdésre. Brit tudósok szerint , egészen pontosan egy kanadai megye rendőr tisztviselő szerint az őrizetesek között több van a kos jegyűekből, azaz nagyobb valószínűséggel lesznek…..