Regisztráció Blogot indítok
Adatok
LostInLove

0 bejegyzést írt és 76 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nagy vitát kavart korábban a Kinek jó a monogámia mítosza című posztom, nos, most egy Guardian-cikk nyomán kénytelen vagyok visszatérni a témára. Daniel Bergner: What Do Women Want?: Adventures in the Science of Female Desire [Mit akarnak a nők? : Kalandozás a női vágy tudományába]…..
LostInLove 2013.07.11 20:31:13
@skarlát betű: gyakran megfordulok itt, csak nem éreztem szükségét kommentelni. Ez a poszt jobban megmozgatott, mert éppen azt taglalja, ami foglalkoztat - mekkora szívás hogy nem kívánom az arra érdemes férfit, csak mert történetesen a férjem, ellenben az arra érdemtelen, ráadásul gyengébb kalibert pedig nagyon . Ez nem fair!!! Nem csak a partnerrel szemben nem az, hanem magammal szemben sem...
Ami a gyógyszeres megoldást illeti, én sem díjjazom. A vágyat nem lehet, ne kelljen már kicsikarni...
Noha nem szeretem a vetélytárs szót, jobb kifejezést nem találtam arra az emberi kapcsolatra (vagy nem-kapcsolatra), amely két olyan lényt köt össze, akik ugyanazt a harmadik embert kívánják, szeretik, esetleg csak igényt tartanak rá valamilyen szinten (legyen az érzelmi, szellemi…..
LostInLove 2013.01.11 10:42:17
@szereto: épp ez a lényeg. Hogy sosem lehetsz benne biztos. Vagy csak akkor, amikor már késő. De erősen gyanítom, hogy "de". Jó volna tudni
Vajon rátok is hatással van, ha egy partneretekkel voltatok egy bizonyos helyen, legyen az akár park, akár szálloda, akár lakás, és utána felmerül, hogy egy másikkal is oda kell mennetek? Ti is gondoltokrá, ha arra jártok éppen, hogy ekkor és ekkor kivel találkoztatok ott? Főleg, ha…..
LostInLove 2013.01.10 19:47:55
@Rhianne: tehát a szerető használhatja a nő férjét, de az ágyát nem? ez abszolút irreleváns szerintem....
ha a feleséget megkérdezzük valószínűleg a haját tépve zokog, hogy "de épp az én ágyacskámban?!" miközben azt gondolja: "de épp az én férjecskémmel?!"
Szünetet tartva a hűtlenség-témában, ezúttal rendhagyó módon egy bécsi kiállításról írok, amelyet a Leopold Múzeumban volt alkalmam megnézni nemrég. A cím (Nackte Männer vagyis Meztelen férfiak) és a plakátok minimum kíváncsivá tettek, gondolom, nem ér benneteket…..
LostInLove 2012.12.04 19:59:50
@est ragon: nem engem kérdeztél, de mondom a magamét , tudod, mert én vagyok az, aki folyton azt szajkózza, hogy igen is fontos a külső, és gerjedek a jó testű (akár kigyúrt ) férfiakra. A széles váll, keskeny csípő, izmos láb kombó igenis megizzaszt, adott esetben. A poén az, hogy most abszolút nem adott - ellenben nem is hiányzik. Olvastam a kérdésed és jó alaposan végiggondoltam, változtatnék-e bármit, ha paktálna velem a tündér...Nem változtatnék semmin, ez über-biztos... Tehát ezek a testi adottságok (vagy inkább szerzemények) azt gondolom inkább csak figyelemfelkeltés céljából jönnek számításba, ezen túl már egyáltalán nem szempont.
Lehet egy sms, lehet egy e-mail, lehet napló, lehet egész levelezés. Egy biztos: nem a mi szemünknek szánták. Talán véletlen akadtunk rá, talán kutakodtunk. Talán bizonyítékot kerestünk, amelyből kiderül, hogy valóban megcsalnak bennünket, talán csak kerestünk valamit a…..
LostInLove 2012.11.26 12:05:10
@pilar ternera: szabad tudni, hogy buktál le?
Engem Sz buktatott le kis híján a múlt héten - kiderült , hogy a postaládája nem volt megfelelően levédve, és mivel nem kommunikált vele a felesége, arra gondolt Sz. hogy bizony el lett olvasva többhavi nem épp ártatlan levelezésünk. Na, amíg ki nem derült, mi okozta az otthoni feszültséget veszítettem az életemből. Utólag persze jobb, hogy ez történt, így sor került az erősen indokolt jelszófrissítésre és egyéb védő mechanizmusok is be lettek vezetve - de ezt a pár napot nem kívánom senkinek.

@skarlát betű: nem hiszem, hogy F kifejti egy nőnek, hogy hülyének tart. Ezzel nőnél nem szerezhet jó pontot. Én tutti nem "barátkoznék" olyan férfival, aki ócsárolja a feleségét, magát minősítené ezzel.
Kertész Ilka beleképzelte magát egy férfi helyzetébe. A szöveg önmagáért beszél. Talán köztetek is van, akinek ismerős a szituáció - vagy a férj, vagy a feleség részéről. Lehet erről őszintén beszélni? Ki milyen megoldást talált? Talált-e megoldást? Vagy mindez a…..
LostInLove 2012.11.26 08:40:21
@ká. zé.: Nem leszek leszbikus. Egyszerűen nem szempont, hogy mit tartanak a nőkről ezek a - nyilván nem jódolgukban -kocsmázó férfiak. Megkeseredett barátnők társaságában én sem magasztalom egekig a férjem...ilyenkor az ember nem ad hangot az elégedettségének, csak hogy a szerencsétlen másikon döfjön még egyet.
Tudom, nem nekem címezted, de nem hagyhattam szó nélkül. Ja, és még valami. Narancsbőr ide, vagy oda, jelentkező akad, bőven. Minden korosztályból, az általad erősen favorizált keményseggű huszonévesekből is. A vonzerő IRL nem azon múlik, hogy mennyire hasonlít valaki a pornófilm-szereplőkhöz, mert erős a gyanúm, hogy számodra - nyilván nem véletlenül - az a mérce.
Melyikünk fantáziáját ne mozgatná meg a gruppenszex? Vagy a partnercsere? És, ha ezt elköteleződve, akár házasságon belül is gyakorolni lehetne? Akár a hivatalos társunkkal? Vagy esetleg a szeretőnkkel? Vajon ki vállalkozna rá? Milyen ez a világ, melyek az előnyei és melyek a…..
LostInLove 2012.11.14 08:48:36
@Swg: a swinger nem "ajándék", nem egy gesztus. Legalábbis nem a nőnek. Magadnak, esetleg. Onnan tudom, hoyg ugyanebben a szituban nekem is ez lett "felkínálva". Kösz, nem.
@Quadrille Lobster írta le azt, amit az említett szituációban hallani szerettem volna, tökéletesen egyetértek azzal, amit megfogalmazott.
LostInLove 2012.11.14 09:13:24
@Vicca Verza: egy kapcsolatban - vállaltan vagy rejtve - az erősebb dönt. A másik pedig alkalmazkodik.

@Tenkeskapi Tánya: tömören vázolta mi a különbség a nemek párválasztásában. Én tökéletesen így működöm. És nem fekszem le egy férfival, akihez nem vonzódom csak azért, hogy a férjem szexeljen egy jót, változatosat...
Telefon. Ismeretlen szám. Vagy éppen ismerős. Mit sem sejtve felveszed. "Hogy képzelted, te rohadék?" "Nyissa már ki a szemét, maga szerint mit csinál a férjecskéje, mikor késő estig dolgozik?" "Csak jót akarok magának, higgye el, tudnia kell, mi folyik a háta mögött." "Hagyja…..
LostInLove 2012.10.10 19:44:57
@Rhianne: Hát, hogy tönkre ment, azt nem mondanám, hiszen ma is tart, de akkor mélypontra került. Rendbejött, de eltartott néhány évig, míg újra értékelni tudtam őt.
LostInLove 2012.10.10 20:13:08
@Rhianne: "De fordított helyzetben hogy álltok a dologhoz? Hogy viselnétek, ha titeket csalnánk meg? Elviselnétek? És hogy vennétek, ha a szeretőtök egy másik személlyel is szeretői viszonyban lenne? Féltékenyek lennétek?"

Már fentebb írta valaki -sajnos most nem találom - de fel lehet fogni úgy, hogy mázlid van. Persze, ezt most még nem hiszed....én utólag örülök, hogy akkor, fiatalon, a közös életünk kezdetén derült fény ezekre a dolgokra. Középkorúan, vagy öregen, sokkal roszabb lenne. Értékét veszítenék az együtt töltött évek, úgy érezném, mind hazugság volt, ráadásul, hová mennék, kivel kezdeném újra - sokkal kevesebb lehetőség, a házasság maradna mint kényszerhelyzet, állandó gyűlölködés forrása "rád pazaroltam a legszebb éveimet !!!". Huszonévesen ráébredni, hogy az élet nem habostorta - sokkal több lehetőséget tartogat. Mehetsz, újrakezdheted, vagy felnőhetsz a feladathoz, ha megérted, hogy a házasság nem mindig fáklyásmenet., de ennek ellenére számít aki melletted van. Alakíthatod úgy a házasságod, hogy tudatosan kerülöd a kiszolgáltatottságot. Pl nem szülsz 4 gyereket és veszíted el a munkaképességed stbstb. Ehhez hozzátartozik az is, hogy tudod, újra megtörténhet, hogy megcsalnak, és újra fájni fog. De akkora sokkot, mint az első, már nem hiszem, hogy okozhat. Ha úgy érzed, kihasznál, újra megcsal, nem akarsz, nem tudsz megbocsájtani - bármikor léphetsz.
Ha ezt a kérdést úgy 30 évvel ezelőtt föltette volna valaki, nyilvánvaló, hogy egészen más válaszok születtek volna. Legtöbbször másképp jöttek létre a szeretői kapcsolatok, és megkockáztatom, más jellegűek is voltak. Például sokkal nehezebb kapcsolattartás, sokkal kisebb…..
Barbieds sorozatának 3. része a nyitott kapcsolatokról Marcia Baczynski könyve alapján. Itt olvashatjátok az első és itt a második részt.  Elérkeztünk az utolsó adaghoz a nyitott kapcsolatok működtetéséről szóló sorozatban. Végezetül a féltékenységet és a…..
LostInLove 2012.09.14 10:29:03
@Szemekbe zárt titkok: ilyen szituba én is kerültem, és jajj, de utáltam. A pasi meg közben lelkendezett, hogy ez volt élete egyik legerotikusabb élménye. Miközben nekem a szivem szakadt meg, hogy csak ennyit (kb. semmit) jelentek neki. Arra azért jó volt, hogy megvilágosodtam...
LostInLove 2012.09.14 10:31:47
@kardhal77: nem magunkat nehéz vállalni, hanem a következményeket....
Újra barbieds-é a szó, a kapcsolatnyitást illetően. A múltkori poszt folytatását olvashatjátok.  Akkor nézzük, hogy mik lehetnek a fő buktatói egy ígéretes nyitott kapcsolatnak Ms. Baczynski szerint. 1. Nem tudjuk hová tartunk, mit is csinálunk pontosan Adott…..
LostInLove 2012.09.13 07:55:55
@kardhal77: ez jól esett reggelre, akkorát nevettem :))

Én arra kérdésre keresem a választ, hogy mi van akkor, ha adott egy működőképes házasság, ahol a felek szeretik egymást, de a szex már nem elég izgalmas, ezért a nyitás mellett döntenek. Nagy rizikó ez, mert ami működött, az a javítási kísérlet hatására lehet, nem fog működni többé. Például az egyik fél rájön, hogy mégsem tudja kezelni a féltékenységet, összeroppan. Visszaállítható az alaphelyzet, a monogám házasság? Vagy borul az egész? Mindenesetre letöltöm az ajánlott anyagot, lehet, hogy benne a válasz...
Él és virul az az elképzelés, hogy az ember (értsd: férfi) fiatalabbra és esetleg karcsúbbra "cseréli" már nem annyira fiatal és karcsú feleségét. Elsősorban az ötvenes pasikat szokták ezzel meggyanúsítani, ha már hűtlen, ha már szeretőt tart, akkor az biztos minimum egy…..
LostInLove 2012.08.23 11:01:44
@DarkAngel71: én ugyan nem vagyok gazdag, mégis a fiatalabb korosztály kezdeményez folyton :)
Nézem az eredményeket, 8 női szavazat, férfi nem szavazott még egy se... ez is sokat elmond!
A múltkor találkoztam egy jó ismerősöm szeretőjével - teljsesen ledöbbentem. A feleség egy nagyon csinos harmincas - tényleg ritka jó nő, van szerencsém (?!)fürdőruhában is ismerni, hát sokan ölni tudnánk az olyan testért, miközben az arcban is gyönyörű - a szerető 18 éves, akárha a feleség korai, gyengébb kiadása lenne. Kfejezetten átlagos, mégis arcvonásaiban és alkatra erősen a feleségre hajaz. Alig bírtam csukva tartani a számat :))
Egyéként nem szoktam kategorizálni, jellemzően a partnereim az én korosztályomból kerültek ki - nyilván azért, mert azzal a korcsoporttal érintkezem "szociálisan". És fiatalabbakkal - akikkel viszont nem tudok mit kezdeni...
LostInLove 2012.08.23 23:17:44
@DarkAngel71: nem hiszem. Az említett esteben szexuálisan - már amennyire egy "kívülálló" családtagot be lehet avatni, úgy tudom, minden rendben volt köztük. Hogy jutottál erre a következtetésre?
Sokszor írtam már a házasságról, a monogámiáról, sokszor vitatkoztunk róla, de még nem készítettem közvélemény-kutatást arról, hogy a hűtlenek hogyan állnak a házasság intézményéhez általában és mit gondolnak a saját kapcsolatukról. Leegyszerűsítve: vajon igaz-e,…..
LostInLove 2012.08.13 09:35:12
@skarlát betű: Ha a házasságok száma folyamatosan csökken, a gyerekneveléből adódó jogok és kötelességek pedig nem lesznek szabályozva, ahogy felvetteted, akkor a gyerekvállalási kedv csökkenése igen nagy gondot fog majd jelenteni, mert a nők sokkal kiszolgáltatottabbak lesznek. Ja, mot látom, hoyg neoteny is erre reagált.
Még csak annyit,a poszt fő témájához, hogy jelzem: én szeretem a férjem, eszemben sincs lecserélni vagy kilépni a házasságból. Az, hogy hűtlen lettem, javarészt annak köszönhető, hogy a "körülmények áldozataként" belekeveredtem és rákaptam az ízére. Ha nincs ez a véletlen, valószínű ma is hűséges, azonban egyre elkeseredetteb asszonyka lennék. Ezzel nem azt állítom, hogy a hűséges nők okvetlenül beszürkülnek, belefásulnak a házasságba, csak annyit, hogy én nem találtam semmi egyebet, ami kimozdított volna a falaim közül. Pedig kerestem.
A fantázia rejtélyes dolog, bár némiképp irányítható, azért mégsem teljes mértékben. Vagyis elkalandozhat az agyunk olyan területekre, amelyek felé tudatosan tán nem is akarnánk menni. Kiderülhet, hogy ez a kalandozás fájdalmas, de az is elképzelhető, hogy izgalmasnak…..
LostInLove 2012.08.09 15:01:53
@blogol211: szerintem annyiban hibás a nő a példádban, hogy álomvilágban élt. Azt hitte, a férje számára élete végéig ő lesz az egyetlen. Miért - elég körülnézni - miből gondolta, hogy majd pont őt fogja elkerülni ez a napjainkban már-már standard élethelyzet? Szerintem legtöbb, amit egy nő tehet (vagy férfi) hogy tudatosan készül rá: eljöhet- eljön az a nap,amikor szembesülnie kell vele, hogy a csodálatos házassága nem olyan csodálatos, mint amilyennek elképzelte. Ettől persze még lehet jó, csak ne idealizáljuk már, könyörgöm! Számos élethelyzet van, amikor nagy a valószínűsége, hogy az egyik kitekint a kapcsolatból. Pl . veszélyes betegségből, balesetből való felépülés után, házasságkötés előtti pánik, a kapuzárási amit említettél ésatöbbi. Szerintem erre tudatosan, lélekben fel kell készülni. Semmi nem garantáltan a miénk az élet végéig. Kíváncsi volnék, levendulásbokor is erre gondolt -e az utolsó posztban...
LostInLove 2012.08.09 20:17:08
@blogol211:
valóban, a nő nem a megcsalásban hibás. Tudod, én ezen keresztülmentem - nekem házasságkötés után néhány héttel kellett szebesülnöm azzal, hogy a férj más felé nézegetett. Addig azt mondtam én is, amit a többség: ha megcsal, elválok! Mikor megtudtam, azt mondtam - lehet, hogy elválok, de adok magunknak egy kis időt, hátha kiderül mi a fene van? Akkor néztem szét a nagyvilágban, és tapasztalatm meg konkrétan, hogy ez a nagy helyzet - szinte senki nem monogám, főleg nem a férfiak! (bocs, ez nem sovinizmus - teszteltem aki csak a közelembe került, és nem, nem futottam bele olyanba - természetesen pasasb, aki ne lett volna kapható a félrelépésre, feltéve, hogy az nem derülhetett ki) Akkor döntöttem úgy, hogy ha már ezzel a tudattal kell együttéljek, akkor maradhatok azzal a férfiavl, akit erre kiválasztottam.... Roppant nehéz időszak volt - azt hiszem, akkor nőttem fel. Ma már hálás vagyok érte, mert különben lehet hogy szültem volna három gyereket, váltam volna férjétől függő háziasszonnyá , és lehet hogy ötven évesen kellett volna lenyelnem a békát. Úgyhogy végül is szerencsésnek mondhatom magam. A házasságom jó. Most épp én vagyok hűtlen. Nem felhőtlenül boldog, de elégedett vagyok. Azt hiszem, ha baj lesz a házasságunkkal, nem teszünk majd egymásnak szemrehányást.
Elméláztunk már azon, hogy mit tegyen a férfi a nője vagy neje hűségéért, meg mit tegyen a nő a férje vagy embere gáncstalanságáért, de ne ringassuk magunkat abban a hitben, hogy csak olyan polgártársak léteznek, akik az örök hűségről álmodnak. Biztos meglep jónéhány…..
Tudom, néhányan majd megint jól kigúnyoljátok az én ez meg ez vagyok-fajta listámat, de nem zavar, csak tessék. Viszont ilyen felmérést még nem készítettem, épp itt az ideje. A kérdés, hogy milyen kategóriába sorolnád magad a félrelépések szempontjából. Érdekelne a…..
LostInLove 2012.08.06 07:48:31
@est ragon: nekem pedig ez a gondolatod tetszik nagyon: "A film egy érdekes példa arra, hogy a hűség akkor is megmarad, a hűtlenség átmenetileg "győz"....
Nem úgy, hogy "majd elmúlik az új szerelem is, és akkor már hozzá se leszek hű", hanem úgy, hogy mindkettőt megélve "tudatosan " döntünk...." annyira igazad van :) szerintem ez válasz egyben a feleséged sztorijával kapcsolatos tipródásra is - jól látom, hogy csak sikerült magadban helyrerakni a dolgot?

Engem gyakran foglalkoztat a hűség/hűtlenség kapcsolata a másik oldalról is:
Biztos, hogy a hűséges fél hűséges, csak azért mert nem létesít testi kapcsolatot? Ha valakiben már feltámad a vágy egy másik nő/férfi iránt, de nem lépi meg, mondjuk erkölcsi okból, hűséges próbál maradni, ellenben napokon át a másikról fantáziál, az valóban nem hűtlen? Ha én vagyok a feleség, és tudom, hogy ez történik a férjem agyában (volt rá példa), az ugyanúgy megvisel, mintha megtette volna a döntő lépést. És itt veszíti el a mongámia a szememben a hitelességét....Mert ezt ugyan már hogy lehet kivédeni? Sose lehetek annyira jó feleség, vonzó nő, hogy biztos lehessek benne, a férjem nem izgul másra...
A hűtlenség ábécéje Szex=??? 2012.07.19 07:19:00
Az egyik leggyakrabban használt fogalom a hűtlenség témakörében maga a szex. De ha jól belegondolunk, lehet, hogy sejtelmünk sincs, mit értenek a többiek szexualitáson, szexuális kapcsolaton, vagy szeretkezésen. Talán még saját magunkról se tudjuk pontosan, mit értünk alatta,…..
LostInLove 2012.07.19 12:35:33
@est ragon: Igaz :) némileg szűk látókörű vagyok...
LostInLove 2012.07.19 15:21:47
@est ragon: ne idézgess kérlek, de ha már muszáj, legalább ne bénán... Nem néz focit, nem iszik sört. Én igen... Lazíccccccccss! és igen, szex. Neki mindenképp, hiszen élményt kap. Nekem lehet hogy simán csak örömszerzés (adás)... Jajdefrusztráltnak teccik lenni :-o

SB! bizony hiányzik... én most max csak beszélni tudok róla, bíztam benne, hogy jön majd egy jó kis poszt, ami tele lesz a gondolataimat foglalkoztató kommentekkel, erre nofene, elvont filozófia....
Nemrégiben egy olvasó szólított meg azzal az ötlettel, hogy írjak posztot az egyedülálló férfi-férjes asszony szeretői viszonyban rejlő lehetőségekről is. Ez a klasszikus nős férfi-magányos lány felállásnak pont az ellentéte, talán ritkább is, bár nem rendelkezem…..
LostInLove 2012.07.17 18:42:15
@erdei egérke: igen, beszéljük meg 3 év múlva! Aztán ha igazam volt, jöhet a partnercsere szeretősdire legalábbis :))
Jelen állapotomban én sem hinném, mert a föld felett lebegek magam is (amikor épp nem a darabjaimat szedegetem össze) De velem ez egyszer már megtörtént. Ott a férjem, aki tökéletes pasi, mint írtam a múltkor, nem ismerek vonzóbbat....Még csak nem is unalmas vagy bántó, vagy hanyagol el....Mégis, amikor tíz évvel ezelőtt egy félrelépésbe "bonyolódtam" - szinte önhibámon kívül :) - a pasi ráadásul nem is volt az esetem! eleinte legalábbis egyáltalán, nem győztem csodálkozni...hát létezik ez? Ilyen szenvedély? Ilyen perzselő, izgató, vágytól vezérelt együttlét? Aztán most, tíz évvel később újrajátszódik az akkori forgatókönyv. Mindeközben a házasságom rendben (akkor nem volt!), a férjem továbbra is vonzó és készséges, ráadásul nőként is megbecsül. Tehát kénytelen vagyok elfogadni, hogy a testi vágy kötelezően hanyatló tendenciát mutat a hosszútávú kapcsolatokban. Ugyanettől szenved a barátnőm, az unokatestvérem és egy csomó más nőtársam is. Egyetlen eltérés, hogy néhányan azzal magyarázzák, hogy a házasságuk egyébként sem problémamentes, a férj nem megértő, nem kooperatív. De saját példámon okulva, én azt gondolom, nem itt van a kutya eltemetve.... Ahogy Popper egy másik videóban mondja: "A házasság jó dolog! Csak soká tart...."
LostInLove 2012.07.17 19:07:40
@ST83: Igen. Szeretem, őszintén. 14 éve vagyunk házasok. És előtte is együtt éltünk már - nem tudom, talán 2 évet? Jól látod, egyébként. Általában a nők hamarább veszítik el a lelkesedést. Szerintem egyrészt a nagyobb - szerteágazóbb felelősség (gyereknevelés, háztartás, kenyérkeresés több energiánkat emészti fel), másrészt meg a kapcsolat eltestvériesedése miatt. Hiszen akivel annyit törődsz, mint a tulajdon gyermekeddel, hoyg lehet már a vágyad tárgya? Néha kimondottan perverznek tűnik a szex a férjemmel, mint valami elbénázot inceszt, komolyan... Hoyg miért nem válok el? Mert jó vele. A szex heti hány perc? 10-60. És a többi? A közös nevetések, hobbi, életszemlélet, a múlt, a gyerek... ezt dobjam el heti 60 intenzív percért?
LostInLove 2012.07.18 11:09:02
@ST83: Jól is teszed! A tér biztos hogy nem öli meg a kapcsolatot, mindkettőtöknek javára válik. Jó olvasni a soraidat, kevés olyan férfit ismerek, aki ebben a fázisban belátná, hogy gáz van, vagy az lesz, ha nem lép...Hogy férfiatlannak tekinthet-e azért, mert segítesz a háztartásban? Nehéz ügy... ki hogy éli meg. Én nem tekintenélek, számomra - és gondolom a többség számára érték az olyan férfi, aki nem várja el, hogy minden igényét kielégítsék, anélkül, hogy a pénzkeresésen kívül kisujját is mozdítaná... Inkább azt venném ki belőle, hogy értékel, magával egyenrangúnak tart a férjem. A külső lehetőségek nem múlnak el, ha menthetetlennek találod, később bármikor léphetsz. Egy igaz férfi számára érett korban sem nehéz partnert találni, akkor is válogathatsz, amikor mi nők már csak súlyos kompromisszumokkal...
És még valami. Ne lombozzon le az én történetem - nálunk is voltak mélypontok a házasságunkban - de meggyőződésem, hogy ha nem iszonyatos pofáraeséssel kezdődik (rögtön az elején becsajozott a férj) akkor máig is lemondó, hűséges lennék. A nők sokkal nehezebben nyitnak - nem azt állítom, hogy eredendően monogámok vagyunk - de általában több a komplexusunk, értékesebb a szabadidőnk, mint a férfiaknak. Jóval több kell hozzá, mint egy hízelgő mosoly, vagy jó test, hogy közel engedjünk valakit. Legalábbis a mi korosztályunkban még így volt, a mai fiatalok esetében már más a trend.
Sok szöveget kaptam az utóbbi időben, illetve folyamatosan olvasom az innen-onnan érkező cikkeket, könyveket. Az egyik gyakori érv a félrelépés ellen, hogy az ember úgyis lebukik, nincs olyan, aki soha ne követne el valami hibát, és ha felfedezik, mit tett, nagyon nagy bajok lesznek.…..
LostInLove 2012.07.05 22:08:18
@mogyorka: Mióta éltek együtt az akkori szeretőddel? Azaz mennyi idő telt el a váltás és megbánás közt? A férjeddel jobban érzted magad mindent összevetve? Vagy miből fakad ez az érzés? Valóban csak a amiatt érzel bűntudatot, hogy megbántottad akit szerettél, vagy jött valamiféle kiábrándultság is az új partnered iránt? Köszi, hogy megosztottad a történeted, ilyen még nem volt ezen a blogon, azt hiszem, hogy valaki megbánta volna, ezért érdeklődöm ilyen élénken... Kicsit félek, hogy magam is hajlamos vagyok valami effélére, megijesztettél.
LostInLove 2012.07.12 20:21:58
@mogyorka: És köszönöm, hogy megosztottad a történeted, elgondolkodtató!
Egy 2008-as, Németországban végzett felmérés szerint, amelyben majdnem 6000 nőt és férfit interjúvoltak meg, az a meglepő eredmény jött ki, hogy a nők 55%-a legalább egyszer félrelépett már. A pasiknál ez az arány 49%, igaz, rájuk jellemzőbb, hogy többször vagy folyamatosan…..
Nemrégiben feltettünk egy hasonló kérdést a férfiakra vonatkoztatva, most eljött a nők ideje. Mit tehet egy nő annak érdekében, hogy a partnere, pasija, férje ne vágyjon más ágyába, vagy, ha vágyik is, mert ugyan melyik pasinak ne lennének vágyai, legalább ne lépjen a tettek…..
LostInLove 2012.06.30 00:33:04
@est ragon:
szia :) bemagoltál? nem biztos, hogy jól értem mi a kérdés, de próbálok válaszolni
azért fontos az aktuális partner "kizárólagossága" mert rosszul tűröm a konkurenciát. Elbizonytalanít
"Szerinted a ffi mind csalárd. Te ezért vagy csalárd?" Igen.Persze biztosan nem tudom, de komolyan úgy gondolom, hogy ha annak idején nem dörgölik bele a képem a másik nő tényébe, ma is hűséges lennék. Lemondó, ha úgy tetszik.
"A múltkor azt írtad, még jpbb is a szex otthon, mint a szeretővel, mert a tizennégyév kicsiszolta a technikát köztetek. Másutt meg azt írtad, hogy a szeretővel (aki megbántott, bunkó volt veled) összehasonlíthatatlanúl jobb volt a szex, mint a férjeddel, aki ha hozzádér, mintha magadhoz érnél, olyan....? " Itt van ellentmondás, tényleg. A férjemmel jó a szex.Technikailag tökéletes, bár némiképp langyos. A szeretővel pedig technikailag akadozik. Ám tüzes és szenvedélyes. Mire technikailag teljesen rendben lesz, valószínűleg a tűz is odavész...Az élet már csak ilyen :))
"Olybá tűnsz, mint aki az elvek terén nagyon rugalmas, laza, fennkölt, de a gyakorlatbsn földhözrsgadt, önző, néha érzelemvezérelten logikátlan...." - igen, lehet. nem tagadom. Az elméletet kenem-vágom, de a gyakorlat néha fityiszt mutat. Nem adom fel, botladozom tovább. Tanulom magam. Néha tévedek, és nem szégyenlem bevallani. Van még kérdés?
LostInLove 2012.06.30 12:08:21
@est ragon: még írnék neked erről a "szex a JÓ házasságban és egy laza szeretői viszonyban " való zavaró párhuzamról vagy épp ellentétről, de asszem az 18-as karikát igényelne, itt nem szeretnék... Érdekelne is egy(vagy több) pasi véleménye az elképzelésemről, szal, ha neked megfelel, olvass a zárt fórumon tovább.
Ma új posztíró mutatkozik be, mégpedig est ragon, aki nem olyan rég fedezte fel magának a blogot és azóta szorgalmasan, mitöbb kimerítően kommentel, számos kérdésre keresve a választ. Nem sűrűn fordult elő eddig, hogy férfi szánja rá magát posztírásra, úgyhogy ez most extra…..
LostInLove 2012.06.13 16:30:47
@est ragon: Ilyen történetem nekem is volt, csak nem derült ki... De leírom, hogy gyötörjelek :D. Szal tizensok évvel ezelőtt az első félrelépésem pont egy olyan pasival történt, akihez szexuálisan vonzódtam, összejöttünk, nagyon jó volt a szex. Ennek előzménye, hogy kiderült a férjem hűtlensége, és ezt nem tudtam elviselni, nekem kellett a bosszú-szex, csak hogy érezzem, én is tudok "nagyot ütni" ha akarok. Szal összejöttünk ezzel a pasival. A férjemre akkoriban rá se bírtam nézni, olyan harag dúlt bennem amiatt, amit tett(1hónapos házasok voltunk, mikor kiderült és a nászéjszakánkon csalt meg - csak h. értsétek, nem "kalsszikus") Aztán jött ez a másik pasi. Szex eszméletlen volt. De mint ember, egyre inkább kiábrándított. Nem volt tipikus szeretői viszony köztünk, 2-3 havonta találkoztunk, szexeltünk, veszekedtünk, úgy éreztem megalázott, bántott (nem fizikailag) és hazudott sokszor. Eközben férj tepert ezerrel, hogy helyrehozza a házasságunkat. Nem tudtam nem értékelni. Volt egy pasi aki bántott, volt egy aki királynőként bánt velem, pedig nagyon, nagyon próbára tettem... Lassan rájöttem, hogy a férjem igazi kincs. Megbocsájtottam, és - ha lehet ilyet mondani , beleszerettem újból. Illetve jobban szerettem, többre tartottam mint előtte bármikor (4 éves kapcsolat után házasodtunk, nem kapkodva) A másik pasi értelemszerűen elértéktelenedett a szememben. Lezártam a dolgot néhány év után, férj győzött. De...Most újra gyakrabban látom, és eszembe jut milyen oltári volt vele a szex...Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ha közeledne, elutasítanám... Na, erre varrj gombot :p
LostInLove 2012.06.13 23:13:48
@est ragon: Nem tudom, hogy mit kéne tenned neked, vagy az én férjemnek akár... Nem hiszem, hogy bármivel meg tudná előzni a félrelépést. Azért írtam le, hogy lásd mi zajlik a fejünkben, cenzúra nélkül

@skarlát betű: köszönöm, hogy megértesz. Kissé féltem leírni, mert számomra már-már beteges hogy annak ellenére vonzódhatok egy pasihoz, hogy rossz volt hozzám. Van ilyen, tudom, de én nem vagyok egy mártír alkat...A nászéjszakás megcsalás persze le van tagadva. De tény, hogy a férj lelépett egy időre a csajjal, mondván hogy a csajnak (aki kisírt szemmel ülte végig az esküvőt, fogadást stb ) nagy bánata van, mert a pssija így és úgy ... hogy megnyugodjon, összeszedje magát, felviszi a szobánkba. Oké, mondtam, rendben (nem volt fura, tudtam hogy barátok és azt is, hogy a csajnak zűrös kapcsolata van) Aztán nem jöttek vissza, kb fél óra mulva felmentem, a hosszú folyosón a fehér magassarkúmmal kopogva még eszembe jutott, hogy milyen vicces volna, ha levenném a cipőm és jól meglepném őket. De annyira abszurd volt a "lopakodó menyasszony" képe a fejemben, meg a barátnőt dugó ujdonsult férjé is, hogy vigyorogva letettem róla...Szóval benyitottam, és hát volt egy kis zavar. Férj a mosdó fölé hajolt, de úgy tűnt elég hirtelen, mondván hogy vérzik az orra. Persze nem volt igazán gyanús, sokszor vérzett, hagytam hadd törölgesse. A csaj könnyei felszáradtak, elég jókedvűnek tűnt...
Szóval nem lett balhé...Lejöttünk, folytatódott a dínom-dánom. Férj feszült volt, de már előtte is, mintha kicserélték volna, idegenül bánt velem. Betudtam az esküvő miatti stressznek. Aztán kb 4-6 hét mulva "igazmondóst " játszottunk a férjjel, és akkor lassan, rosszul reagált egy kérdésre , azt hiszem, hogy arra, hogy csókolózott-e mással mióta ismerjük egymást. Persze nem volt a válasz, de ő is érezte hogy a hazugság előjött, lassan reagált, hát bevallotta hogy ezzel a lánnyal, persze nem akkor, és nem volt szex csak a miegymás...Ezt máig is állítja, én meg nem most jöttem le a falvédőről...Akkoriban gyakran találkoztak, mint írtam már korábban, épp akkor tettem erőszakot magamon, mondva, hogy leszámolok a féltékenységemmel és több teret adok neki. Szóval így történt.
LostInLove 2012.06.15 22:06:49
@est ragon: bocsi... te most kiborultál??? nem a tényekre voltál kiváncsi? Egy kis hisztifíling árad a mai posztjaidból...De miféle következtetéseket vontál te le a hozzászólásaimból? Ki mondta, hogy rossz a szex a férjemmel? Olyan szinten kezeljük egymás testét, ami egy új kapcsolatban elképzelhetetlen. 14 év után mindketten jól tudjuk, mikor hol, melyik gombot kell megnyomni, maszatolásról szó nincs, ez kristálytiszta, egyszerű, többnyire jó szex. Nekem is jó. Azért lapszélen hadd jegyezzem meg, hogy nem dugok félre orrba-szájba, az első pasi boszzúból lett beszerezve, a második meg mert olyanra bukkantam, akiért képes lennék...sokmindenre. Azaz 14 év alatt 2férfi. Meg ezen kívül még kettő volt, egy gimsszerelem, másik a férj. Szóval hiába állítasz be egy hormonvezérelt fehérmájú libának, aki majd kártyákat vesz elő ha úgy hozza a sors....nem az vagyok. Az, hogy a szex a házasságban más(jobb), mint házasságon kívül, nem azt jelenti, hogy rosszul választottam. Bárhogy választottam volna, ez lenne a helyzet... Kézzel lábbal tiltakozol ellene, de kezdem úgy érzeni, te nem is tudod igazán, mi az a mindent elsöprő vágy, szenvedély. Hát nem az, amit a házasságban kapsz, elhiheted. Persze, nem fogod elhinni...ragaszkodsz az álomképedhez. Talán nem ártana körülnézned a másik oldalon, és saját tapasztalatot gyűjteni neked sem. Azt pedig nem is értem, hogy mit értesz azon, hogy a nászéjszakás sztorim nem valószerű... Lehet hogy nem voltam pontos, de nem találtam ki, elhiheted, életem legfájdalmasabb emléke máig. Azt valóban nem tudom, hogy azon az éjszakán meg lettem csalva szexxel, vagy csak egy kis smaci, miegymás volt, de előtte már egy ideje tartott a dolog, úgyhogy baromira nem ez a lényeg. Hanem hogy a férj más nőt választott, támogatott, vigasztalt az én nagy napomon.A mi napunkon. Egy esküvői fotót nem tűrök meg a közelben, és ha csak egy mód van rá, az esküvőket, lagzikat kerülöm. Azt meg végképp nem értem, hogy lehetne csak ürügy lebukás esetére, miért szerinted a férjem nem volt ott??? Nem tudja, mi történt? ennek amit írtál, nincs értelme.
Úgy tűnik, a vendégposztok korszaka köszöntött ránk, és ismét egy pasi billentyűzetéből. Gondolom, lesznek néhányan, akik magukra ismernek White Rabbit nicknevű posztírónk történetéből, ha nem is teljes egészében, azért részben igen. Talán gyakoribb jelenség ez, mint…..
LostInLove 2012.06.14 14:03:40
@DieLente: hát, szerintem nem akarja megtudni, mert x évig próbálkozott, nem sikerült, aztán úgy döntött, hogy így is teljes az élete. Ismerek ilyet.
LostInLove 2012.06.14 14:07:41
@skarlát betű: nem az orgazmusképtelenség miatt válik aszexuálissá. Az orgazmusképtelenség a motivációját veszi el, a férje meg már nem izgatja fel. Tudod, a Popper Péter-es hasonlat, ha a combomat simogatja, az olyan, mintha magamat simogatnám...Ahhoz viszont orgazmus híján nem elég motivált, hogy izgalmat keressen, mondjuk házasságon kívül... Nemtudom, csak valahogy így képzelem.
LostInLove 2012.06.14 16:00:56
@notC: igazat beszélsz, még egy voks a szeretőre! De az asszonynak :D
Sokszor és sokat csevegtünk már azon, miért leszünk hűtlenek, legyen szó férfiakról vagy nőkről. És megnéztük azt is, milyen a női hűtlenség forgatókönyve - hiszen nekünk a jelek szerint még az is van, a férfiak képesek ezt script nélkül is végrehajtani. Kérdeztem már a…..
LostInLove 2012.06.06 15:01:52
@est ragon: nekem is ez jutott az eszembe @kalapompompom bejegyzéséről, és még ez a poszt, szerintem itt a magyarázat....hutlenseg.blog.hu/2012/05/16/vendegposzt_hazassagon_kivul

Olyan jó volna egy zárt fórum, olyan valódi, témafelvetős fórum, ahol nem csak az aktuális cikkekhez tudnánk hozzászólni. Rengeteg kérdés merül fel bennem, mikor a korábbi posztokat olvasom, kár, hogy nincs kivel megvitatni, tanácsot kérni.
LostInLove 2012.06.06 15:13:25
@skarlát betű: Jó ötlet, én örülnék neki. Ha lesz egy fake profilom - csak emiatt - akkor végre lajkolhatom az oldaladat :)

A régi posztokhoz nehéz hozzászólni, mert nektek az már lerágott csont, hogy várjam el, hogy reagál rá valaki?
LostInLove 2012.06.08 14:13:34
@HoldViola: nem tudom, igazad van-e? Én úgy látom, egy bizonyos domináns vagy épp alkalmazkodó fél mellékkapcsolatra is hasonló temperamentumú felet választ többnyire, mint a társa...Pl. a házasságunkban én vagyok az irányító, majdhogynem kompromisszumképtelen(persze azért igyekszem), a párom a toleráns, alkalmazkodó típus. 14 éve élünk boldogan, nekünk jó így.Próbáltam elérni, hogy ő legyen a "férfibb", de nem igényelte.. Első alkalommal egy olyan fazonnal léptem félre, aki hozzám hasonlóan "vezető" alkat, hát, horror volt. Nem a szex, az klassz, hanem a többi. Kommunikáció, kapcsolat...tulajdonképpen nem is volt kapcsolat hiszen nem tudtunk normálisan létezni egymás mellett, már amikor épp nem szexuális együttlétről volt szó (munkatársak voltunk egyébként, u.h gyakran előfordult). Most viszont egy éppen olyan férfival kavarok, mint a férjem. Az ő felesége is ...khm, hogy is mondjam szépen, egy házisárkány a javából. Egyébként okos, stramm csaj, de a házasságuk nem igazán működik jól, és úgy érzetem, azért mert az asszony az egészségesnél határozottabb :)) Figyelmeztettem is előre a drágát, gondolja meg jól, mert rosszul viselem az "alárendelt" szerepet, sőt. Nem riadt még el tőlem, s bár igyekszem visszafogni a temperamentumomat, néha úgy tűnik, szándékosan provokál :D Szóval most két "házisárkányt" futtat egymás mellett, én pedig két kedvesen doromboló cicamicát ... Nekem megfelel, és a cicamicák se igen panaszkodtak eddig ...