Regisztráció Blogot indítok
Adatok
famfam

1 bejegyzést írt és 52 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
In memoriam Szélsőközép Ha egy országban elfogy (vagy eleve nincs) pénz, azon a kicsin, ami még van, nyomban összekapnak a társadalmi csoportok. Ilyenkor a jobb érdekérvényesítéssel rendelkezők megfizetik házi szakértőiket, hogy megmagyarázzák a társadalomnak, hogy épp…..
Ha fogadni kéne, arra tennék, hogy ebből bizony szakadás lesz. A novemberi LMP-kongresszus válaszolt először a kétpólusú logikát erőltető választási törvénymódosításra, arra, hogy beáll-e ebbe a logikába az LMP vagy nem. Hogy a kormányváltásért együttműködik-e a…..
famfam 2013.01.25 13:25:58
@dr kíváncsivagyok: Jó, akkor másképp fogalmazok. A jobboldal számos olyan elemmel nyerte meg a választásokat, amit egy baloldali párt is nyugodtan felvállalhat anélkül, hogy sérülne a bármilyen értelemben vett baloldalisága, sőt.
Magyarán: az LMP nyugodtan megcélozhatja a Fideszből kiábrándult választókat úgy, hogy semmi sem sérül az identitásában. Mert sokan nem Trianonért és hasonlókért szavaztak a Fideszre. Sőt, gyanítom, a kiábrándult szocialista szavazók jó részét is ugyanazzal szerezhetné meg, mint a kiábrándult fideszeseket, mert az ország lakosságának a többsége nem fanatikus és főként nem ideológiák miatt szavaz arra, akire.

A fanatikus ballibek viszont akkor se szavaznának az LMP-re, ha az szövetkezne Bajnaiékkal. Mindig is gyanakvással és ellenszenvvel szemlélték ezt a pártot, csakúgy mint az elvakult jobberek.

Úgyhogy a Jávor féle vélemény faszság. Amit az LMP tényleg elbaszott, az az, hogy évek alatt képtelen volt saját médiát és vele saját kommunikációs teret létrehozni és nem kommunikált a társadalommal. Ezért nem lett komolyabb erő, és ezért fog kiesni a parlamentből, ha kiesik. (és ezért is merült fel az Együtt 2014-el való szövetkezés kényszere, ami mellesleg alapvetően ellentétes mindazzal a felfogással, amit létrejöttekor az LMP magáénak vallott)
Közkeletű reflex, hogy embertársainkat kinézetük és öltözetük alapján akarva-akaratlanul megítéljük. De mi a helyzet a politikai nézeteinkkel? Azt is le lehet olvasni a fizimiskánkról?  Erre ad választ az a kilenc karikatúrából álló képsorozat, melyet Jankó János…..
famfam 2013.01.17 09:23:00
A Jobbik június 14-én határozati javaslatban kezdeményezte Károlyi Mihály szobrának eltávolítását a Kossuth térről. A javaslat szerint a nemzeti összetartozás terén csak olyan történelmi személyiség szobrát szabadna felállítani, „aki munkásságával Magyarország…..
famfam 2013.01.15 17:41:31
@Frederick: azért jöttem fel, mert a gmail elküldte:-)
Szóval, valószínűleg igazad van. Precíz megfogalmazás:-)
Igen nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor a rendszerváltás utáni Magyarország tíz legocsmányabb eseményét próbáltuk rangsorolni, hiszen a Harmadik Köztársaság teljes története nem más, mint ocsmány pillanatok feszes sorozata. Gyalázatos volt a kikiáltása, annak körülményei…..
famfam 2012.04.17 20:36:12
@Bogyó 2: Sólyom kalandja sztem nem a mi cikink, hanem a bunkó, fasiszta szlovákoké.
Cukorgyárak: gyalázatos, de ez geciség, nem annyira ciki, és pláne nem vicces, még az a fekete humor sincs benne, mint az olajszőkítési maffiasztoriban. Sztem pontosan tudták a gazemberek, mit csinálnak, nem balfaszság volt.
famfam 2012.04.19 19:13:59
Egy barátom kommentje:

"Szerintem rossz záridőt használtok. rövid események helyett, folyamatszerű eseményeket kellett volna összeszedni.

tehát a 3k top 7;10 vagy akárhány főbűne:

1. az ellenzéki kerekasztal és a pártállam valószínűsíthető és nem publikus paktuma. /torkosság/

ha volt ilyen paktum, akkor ebben döntöttek arról, hogy nem lesznek felelősségre vonások, igazából még megnevezések sem, nem lett tisztázva, hogy ki minősül rezsimszolgának /ez több mint 800 e mszmp tag mellett komoly szembenézésekkel kellet volna hogy járjon, azt pedig a győztesek már akkor sem engedhették meg maguknak./ a régi rezsim közszereplői nem lettek kizárva a közéletből a pártalapításból, a bármely pártnál történő politikai szerepvállalásból, vagyonosodásukat sem firtatta senki. a káderréteg nyugdíjából nem lettek levonva az önkényuralmi rendszer szolgálatáért járó többletek, stb. tehát egy szembenézés szokás szerint megint elmaradt és így a régi rendszer bűnei beépülhettek és megrothaszthatták az újat.

ez volt az ősbűn, a mag, a bindu, a szentségtelen logois spermeticon, mely gennyként infiltrálódott a 3k genezisébe, még ha feltételezzük is, hogy naivitásból, tapasztalatlanságból hagyták az elkövetők. bűnnek akkor is bűn, mert fellelhető benne a pártok részéről az önző szándék, hogy a kádári elittel és nomenklatúrával sikerül erősíteni a pozícióikat, amit békés átmenetnek hívhatnak. túl naivak voltak, naivitásukkal és kicsinyes spekulációjukkal ahelyett hogy kimetszették volna, inkább rászabadították a kádár kor mémkészletét a 3k-ra. innentől kezdve azok a minták amelyek egy ideig legvidámabb barakk jelleget és némi helyi érdekű progressziót kölcsönöztek a kádár érának, a társadalmi megtisztulás gátjai lettek, hatásuk, káruk folyamatos és jelenvaló.

a nem publikus paktum betartása és nem felrúgása további bűn, betartása a korai időkben csak avval magyarázható, hogy a paktum mindkét fél számára nem publikus előnyökkel járt. a demokratikusok hasznára nézve lehettek olyan részletei, amelyek a felrúgás esetén avval jártak volna, hogy az mszp kipakol és evvel ellehetetleníti a fiatal ellenzéket. később meg már kit érdekelt.

persze nem vagyok naiv, ha sikerült is volna kipucolni a rezsimszolgákat, hamvasian szólva jöttek volna a magyarok. ahogy aztán jöttek is. antallnak igaza volt: tetszettünk volna forradalmat csinálni.

2. az ügynöklisták /hazugság, ez volt régen a 8. főbűn/

itt csak azt emelném ki, hogy a titkolózásra más következtetés egyszerűen nincs, csak az hogy még most is rengeteg ismert személy érintett, főként jobb és lib. oldalról. az meg hogy az mszp miért van benne az elhallgatásban csak avval magyarázható, hogy tartótiszti oldalról lehet sok érintett. vagy más paktum miatt. úgyhogy megvárják míg minden érintett nagyjából kihal aztán majd az akkori aktuálpolitikai haszonból kidobnak majd valami béta verziót.

3. az értelmiség útja az osztályhatalomtól a szégyenig /bujaság/

a liberálértelmiség fő bűnei: komprádorság, gátlástalan haszonszerzés az állami csöcsökön és ami a legkevésbé tárgyalt: a csurka dolgozatokat követően nem pc-nek minősítve tabusították a nemzet kérdést és mindenkit lefasisztázva kirekesztettek aki nem tartotta be ezt a tabut. egészen addig míg tényleg meg nem jelentek a szélsőségesek. de addigra ők az elbaszásokon szerzett a magánvagyonukból szellemi emigrációba vonultak, vagy még mindig az elcsépelt szakértői pózban onanizálnak.

ehhez képest a vulgárkonzervatívok bűne csak az, hogy máig képtelenek elnyomni a kisebbségi érzésüket a liberálokkal szemben, emiatt aztán tökéletesen lemásolják azok működését, csak némi "kegyelmes uram kérlek " ízzel.

4. a mutyi, először mint privatizáció majd annak jogutódjaként a pártfinanszírozás /fösvénység/

a termelőeszközöket és a piacot a helyi elit először szarért húgyért maga magától megszerezte, majd garasokért túladott rajta a multinacionális burzsoáziának. ezt hívjuk gazdasági rendszerváltásnak.

a burzsoáziák politikai bábjainak egyik részére mondják, hogy idegenszívű, ők a szalonbaloldaliak, másik része meg úgy gondolja, hogy nemzeti alapon itt az ideje már nekik is néhány szelet a tortából. ők a vulgárkonzervativok.

5. a baloldal lenyúlása /restség/

erről sokat írtál

6. a vulgárkonzervativizmus /harag, irigység/

ld. thomas molnár mint valódi konzervatív helyzete mo.n

7. a hamis nemzettudat szindróma /kevélység/

- hamis idő és történelemtudat: 500 éve nyeretlen, de azért dicső történelmi múlt. a meghatározó eseményekkel való szembenézés hiánya, a valós konzekvenciák hiánya, és azok társadalomtudat formáló voltának hiánya.

- vertikális kirekesztés: lefele irány: a cigányok lenézése, felefele irány: a zsidókkal szemben elnyomott kisebbrendűség érzet

- horizontális kirekesztés: tótok, rácok oláhok által ideiglenesen partiba kúrt csonkamagyar édeshazánk nagyasszonya könyörülj érettünk. mégha az etente urai a farkukat verik is a látványra, a szittya csak áll, meg sem rezzen.

- nemzeti tőke: hungarikumok, nobel díjasok /köztük a zsidók is/, olimpikonok

ezeknek a szimptómáknak köszönhető, hogy a nemzettudat alapvetően vulgárkonzervativ világképet és életviteli mintákat alakit ki az emberek többségében pártállástól függetlenül. ennek köszönhető a csákmáték földje lét, az ős kaján és a disznófejű nagyúr hatalomgyakorló képzet és lét, vagy az "altiszt lehessen azt kutatja" kispolgári lét.

ha hét főbűn akkor eddig, ha top10 akkor még:

8. a felsőoktatás mint dipolmagyár

9. a foglakoztatási helyzet, fekete foglalkoztatás, adócsalás mint nemzeti sport

10. a civilszféra, szakszervezetek mint a politikai pártok szolgálóleánya

bónusz: a hétköznapi magyarország élhetősége, szellemi közege stb."
famfam 2012.09.10 17:01:28
@Frederick: Igen, igazad van. Egyébként nekem személyesen volt szerencsém ismerni Molnár Tamást, a fészbukra valaki kedvéért egyszer még föl is pakoltam közös képeinket:-) Kifogástalan konzervatív úriember volt, és igen lesújtó véleménye volt a hazai jobboldalól, főleg intellektuális szempontból. Nekem is hasonló a véleményem a mandinerről és hasonlókról. Akkor már egy jó kis mocskolódás a Puzsérral, bár mostanság nem érünk rá:-)))
Hagyjuk ezt az egész kapitalizmusdit. Hagyjuk el a "szolgáltatóiszektor-központú" piacgazdaság negédes álmát, lássuk be végre, hogy egész egyszerűen nem megy ez nekünk. Hiába szeretnénk, nem megy. Magyarország 2012-ben továbbra is a hipnotizált, behergelt kisnyugdíjasok, az…..
famfam 2012.08.14 16:46:21
@Lukácsi Katalin: Kedves Katalin,
a sors iróniája, hogy én Kádár-utálatban nevelkedtem. Aztán még meg is figyeltek. A civil életben is, és a katonaságnál is. Ha nincs rendszerváltás, nem valószínű, hogy diplomához jutok. Vagyis eléggé utáltam azt a rendszert, azt a korszakot, főként azt a habitust, azt a konformizmust, azt a kispolgáriságot. Nagyon. És most se nosztalgiázok.
Azt is láttam, hogy az egész ország imádja Kádárt, és jól érzi magát, még ha morgolódik is. Közvetlen környezetemben apámon és talán egy-két öregen kívül mindenki elégedett volt. Aztán láttam, hogy hirtelen mindenki vagy nagy magyar lett, vagy nagy nyugatimádó liberális (származástól, szociális szférától, kulturális környezettől és persze érdekektől függően.)

Most viszont hányok a kádározástól/kádáristázástól, annak minden formájától. Miért?

Egyrészt húsz évvel a rendszerváltás után, amikor Magyarország az egyetlen egész Európában, ahol semmiféle valódi baloldal nincs, ahol a legalacsonyabb a munkavállalói érdekvédelem, ahol legkiszolgáltatottabbak a munkások, ámde kitenyésztődött egy elkényeztetett burzsoá generáció, ami bár szintén annak a rendszernek a haszonélvezői csoportjaiból jött elő, elkezd bátran visszafelé köpködni és kádározni, meg nyuggerezni, meg prolizni. Hát lóf...szt a seggükbe.

Ahogy akkor se kedveltem a konformizmust, úgy ma se kedvelem, és kádározni ma bizony konformizmus, méghozzá rendszerkonform magatartás, ugyanolyan szintű és jellegű megnyilvánulás, mint szovjetbarát békeharcos antifasisztának lenni a hetvenes években. A mai mandineres, hvg-és, konzervatóriumos (stb.), kapitalistahitű, piacbarát titánokat a világhoz való attitűd, ill. a társadalomban betöltött szerep szempontjából az akkori kiszesekhez tudnám hasonlítani, tök mindegy, hogy mi a mondanivalójuk konkrét tartalma, és az mennyire más, mint az akkori rendszerkonform titánoké.

Továbbá egyetértek TGM-mel (aki ugyebár szintén nem volt kádárista, hogy finoman fejezzem ki magam), hogy a kádáristázás ma a magyar nép iránti megvetés szinonimája a középosztály részéről.

Remélem, érthetően válaszoltam.

Amúgy, bár negyven fölött vagyok, jómagam eléggé frivol életet élek, amibe az éjszakai élet is beletartozik, vagyis, ha valami távol áll a privát szférámtól, hát az a rendpárti nyugdíjasok szemlélete és életérzése.

Csakhogy itt nem erről van szó, mert úgy láttam, ez a poszt nem a hangos zenehallgatásról és a boltosok bunkóságáról szól, rajta átütött az az undok attitűd, amiről fentebb írtam.

barátsággal
FAM
10. helyezés: Előnytelen külső Az állatvilágban általában a hím kelt a külsejével feltűnést. A hímek páváskodnak, a kakasok színes, tarka tollakat viselnek, vagy bonyolult násztáncot járnak. Nálunk ezt a nő teszi, ami jól mutatja, ki a „hím” a szó szociális…..
famfam 2012.05.21 11:17:48
@északfok5: Végre egy valamirevaló válasz. Csávó vagy, ugye? (Bár az első mondat nem kellett volna. A "recepted" önmagában ütősebb komment lett volna.)
famfam 2012.07.05 12:36:40
@Niurka: Halihó, fingom nincs, hogy ki vagy, csak most olvastam ezt a kommentedet, tök véletlenül, mert valakit épp itt keresgéltem.
Kurva jó:-))) Kár, hogy nem akkor olvastam, amikor még friss volt. (De hát a faszom tud elolvasni ennyit, főleg hogy a szerzőtársam meg egyet se szokott.)
10. helyezés: nincs kéró, ahová felviheti a nőt Ezt a problémát mindenki ismeri, kivéve az újazdag kölyköket, akiknek már kamaszkorukban lakást tolnak a seggük alá. Bosszantó, amikor csak azért marad el a kielégülés, mert nincs egy nyomorult hely. Mintha a…..
famfam 2012.04.30 09:32:41
@parlagfűző: Szia Parlagfűző! Hogy szétszéledtünk, miután az indy behalt... Én itt pojácáskodok. Te mit csinálsz?
Egyébként tévedsz, mindenki leveszi, hogy poén.
famfam 2012.04.30 09:34:03
@asdfxxx: természetesen semmit. Be vagyunk szarva tőletek. Ilyenkor nem áll fel, amit nagypofájúsággal kompenzálunk. Ez így most jó?:-)))
famfam 2012.04.30 09:36:25
@odamondó: Én is így gondoltam, aztán a Puzsérral arra jutottunk, hogy az előbbi gyógyítható, az utóbbi nem, vagy legalábbis sokkal nehezebben. Az egyik szimplán gátlás kérdése, a másik összetettebb dolog. Ezért került előrébb.
Puzsér: Ideje, hogy végre azt megillető terjedelemben és szakértelemmel értekezzünk civilizációnk egyik legsúlyosabb problémájáról, a férfienergián élősködő társadalmi mételyről: a szűzkurváról. A szűzkurva nem pénzt akar, mint egy tisztességes prosti. Nem is faszt,…..
famfam 2012.03.11 11:38:59
@emesh: A női szűzkurva és a férfi szűzkurva között szerintem az az alapvető különbség, hogy az előző élvezi, hogy a pasik odavannak érte, és ő megszopathatja a hülyéket, az utóbbi viszont rettenetesen szenvedhet tőle. Mire alapozom ezt a véleményt? Volt nekem is olyan esetem, hogy leráztam csajt pusztán gátlásból, és nagyon rossz volt nem megdugni, de a félelem erősebb volt a vágynál.
Ez a fekete lyuk, ez jó:-)
famfam 2012.03.11 19:20:41
@emesh: Hát hallod, olyan hosszú analízist állítottál fel, amit nincs is mivel kiegészíteni:-)
Persze, igazad van, de hát a Puzsérrel mi szeretjük kisarkítani a dolgokat. Ahogy a Robi mindig szokta volt mondani: egy erős állítás kell, tök mindegy, milyen mértékben van igazunk.

Kérdésedre a válasz: nézd meg a Veszedelmes viszonyokat:-) Igaz, hogy a két főgeci (Valmont vicomte és Merteuil márkiné) közül egyik se szűzkurva (abszolút értelemben), hiszen nagyon is csábítgatnak, viszont egymással valami olyasmik.
Esetükben a hatalomról van szó, asszem sok szűzkurvánál is, a gátlásosság más dolog, pontosabban: e két (vagy tán több) tényezőből tevődik össze, mint komplex jelenség:-)))

Egyébként te szoktál járni a Mikába, vagy most találtál ránk?
famfam 2012.03.12 13:06:47
@emesh: adott alkalommal azért benézhetnél egyet diskurálni (vagy utálkozni:-)
Találtam neked valamit, lehet hogy ismered:

Alanis Morisette: Önimádó (Narcissus)

Drága mama kedvence
Tudom, hogy jóanyád elkényeztetett
Tudom, hogy mindig csak rád figyelt
És aztán minden nő kitüntetett volt akivel megjelentél
Drága Nárcisszusz srác
Tudom, hogy valójában soha nem kértél bocsánatot semmiért
Tudom, hogy valójában soha nem vállaltál felelősséget
Tudom, hogy valójában soha nem hallgattál meg egyetlen nőt sem

Drága magamutogató srác
Tudom, hogy nem szoktál igazán döntéskényszerben lenni
Vagy látod mindkét oldalát az éremnek
Vagy tudsz nyugodtan mérlegelni

És néhány szó az egészségről
És néhány szó a magányosságról
És néhány szó ennek megoldásáról
Az ajtó felé hátrálásra késztet téged

(miért, miért próbállak szeretni, próbállak szeretni akkor, amikor igazán nem akarod, hogy így tegyek)

Drága egoista srác
Soha nem szenvedtél semminek a következményétől
Soha nem maradtál senkivel 10 percnél tovább
Soha nem értenél meg senkit, aki ellenáll

Drága népszerű srác
Tudom, hogy mindent könnyen szoktál venni
A kölcsönösség fogalma számodra ismeretlen
Az emberek értékelik a mai társadalomban az olyan fiúkat, mint te

És néhány szó az önzetlenségről
És néhány szó arról, hogy ezen javíts
És néhány szó arról, hogy segíts másokon
Az ajtó felé hátrálásra késztet téged

(miért, miért próbálok segíteni, próbálok segíteni akkor, amikor igazán nem akarod, hogy így tegyek)

Visszatérsz a nőkhöz, akik táncolni fogják a táncot
Visszatérsz a barátaidhoz, akik ki fogják nyalni a segged
Visszatérsz, hogy semmibe vegyél minket
Visszatérsz a saját kis világod közepébe

Drága önközpontú fiú
Nem értem miért vagy még mindig hatással rám
Soha nem vonzódtam sokáig senkihez, aki olyan, mint te
Soha nem tettem, habár el kell ismernem, akartam

Drága mágneses srác
Soha nem voltál senkivel, aki ne vitte volna el helyetted a balhét
Soha nem voltál senkivel, aki rád mert volna szólni
Kíváncsi vagyok, hogy éreznéd magad, ha valaki megtenné
És néhány szó az akaratosságról
És néhány szó a beleavatkozásról
És néhány szó az elkötelezettségről
Az ajtó felé hátrálásra késztet téged

(miért, miért próbállak megváltoztatni, próbállak megváltoztatni akkor, amikor igazán nem akarod, hogy így tegyek)

Visszatérsz a nőkhöz, akik táncolni fogják a táncot
Visszatérsz a barátaidhoz, akik kinyalják a segged
Visszatérsz, hogy annyira kiszámítható legyél
Visszatérsz a világ közepébe
KÖNYVEK ...elképesztő, mi mindent lehet útközben is olvasni. Erről alighanem a híres Aldus Manutius tehet, aki velencei nyomdájában kiötlötte a nyolcadrét zsebkönyvformátumot, és rögeszméje volt, hogy a klasszikusokat ne csak tekintélyes fóliánsokon lehessen tanulmányozni,…..
Puzsér: A kultúrnépek és a barbárság közti kulturális különbséget jól mutatja a szarás körülményrendszere.  A civilizált ember nem képzeli azt, hogy bármikor menekülnie kell. Biztonságos falak veszik körül, mert mielőtt még szarnia kellett, keményen dolgozott. A barbár…..
Puzsér:A Szent Koronán ferde a kereszt. Hungarikum. A világon sehol nem ferde a kereszt. Se koronán, se templomon, se síron, se semmin. Ha jól tudom, Jézust Krisztust nem hatvanöt fokos szögben, sréhen feszítették fel. Közismert a sztori, a  XVII. században bezárták a koronát…..
famfam 2012.02.22 18:03:14
@sky.net: Nem hiszek a szabad akaratban, és nem hiszek a determinációban sem, valahol a kettő közötti átmenetben hiszek. Elhiszem, hogy az ember képes döntéseket hozni, de a döntései mögött ott van egy halom determinált dolog (neveltetés, genetikai adottságok, stb.)

Jó ez a fizikai párhuzam, kicsit közel áll a kognitív tudomány egyik irányzatának, az embodied irányzatnak a felfogásához. Ez utóbbi azt mondja, hogy testi sémák alapján működik az egész emberi gondolkodás, vagyis az emberi test kondíciói, felépítése, stb. alakít ki olyan sémákat, amelyek aztán metaforákként meghatározzák a fogalomalkotást. Ez onnan jutott eszembe, hogy az egyik ilyen alapvető séma a balansz, ami eredetileg a test fizikai egyensúlyát jelentette, majd ez adta a mintáját számos elvont dolognak, így többek között az igazság fogalmának is. (Persze nem csak a balansz ilyen alapvető ősi séma, ott vannak még az út, vagy az erő(hatás), vagy a tartály, és a centrum-periféria sémák is.)
famfam 2012.02.22 21:07:58
@sky.net: Honnan veszed, hogy minimális spirituális tapasztalatok nélkül? Milyen alapon állítasz ilyesmit, amikor semmit mem tudsz rólam?

Az embodied mind teóriának meg sztem inkább nézz utána, aztán kritizáld, mert ez a felszínes hozzáállás. Lakoff-Johnson szerzőpáros.
famfam 2012.02.23 15:02:55
@sky.net: De az olyan belső dolgokról, mint a spiritualitás, nem olvasni a neten.
Meg aztán a neten mindenféle faszságokat is összeirkálnak ám mindenkiről, pl. az egyik szélsőjobboldali csoport letalmudistazsidózott az egyik cikkemért:-)))