Regisztráció Blogot indítok
Adatok
PVPM

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ünnep van kis blogunk háza táján, mert megszülettek az első kommentek a bejegyzéseinkhez! Ennek örömére - és hogy megmutassuk, mennyire boldogok vagyunk, hogy nem csak a Google robotoknak írjuk a cikkeket :) - nem is bejegyzésben, hanem egy egész cikkben fogok válaszolni PVPM feltett…..
PVPM 2012.02.16 18:12:02
@Kriminalhauptmeister Harry: Sziasztok! Elmesélem az AC-t. Minek után az interjún nem tűntek túl szimpatikusnak (gondolom, én sem nekik), csodálkoztam, hogy behívtak AC-re, de kezdettől fogva úgy éreztem, hogy csak biodíszletnek kellek. Az AC-n 4-en voltunk, amikor a három vezető megérkezett a tárgyalóba, akkor hármunkat közönyesen és hidegen, egyikünket pedig széles mosollyal és vállveregetéssel köszöntötték. Pedig állítólag mindannyian külsősek voltunk. Meg is jegyeztük egymás között, hogy a negyedik fickót leszámítva mi csak palimadarak vagyunk a színházukban. A másik feltűnő jelenség az volt, hogy kis túlzással a 27 évemmel szinte óvodásnak tűntem a többi jelölt mellett, pedig 2-3 éves tapasztalatot vártak el, a fizetés pedig mindössze 500 bruttó maximum. Nekik több mint 10 éves tapasztalatuk volt. Ennek ellenére nagyon jól éreztem magamat, azt gondolom, hogy jól is ment minden, amiben persze oroszlánrésze van annak is, hogy Tőletek sok segítséget kaptam. Sok körös szóbeli és írásbeli feladatok, nagyon feszes ütemezésben. Aztán több mint öt órányi lefárasztás után elküldtek minket anélkül, hogy egyetlen értékelő mondatot is hallhattam volna magamról. Ma pedig jött egy sablonlevél, amiben ridegen és szűkszavúan elutasítanak. Egy telefonos interjú, egy személyes interjú és egy 5 órás AC után elvártam volna, hogy ennél többre méltassanak és némi személyre szabott indoklást, értékelést kapok vagy legalább valami udvariasabb lerázást. (Nem vagyok kicsinyes, úgyhogy azt meg sem említem, hogy az interjún még egy pohár vízzel sem kínáltak meg, az 5 órás AC-n is szinte lopva ittunk némi vizet a tárgyalóban felejtett ásványvízből és ettünk néhány szem száraz kekszet, ami ki tudja, mióta ott aszalódott...) És ez a cég szinte minden évben az év munkahelye. :) A gyors segítségeteket ettől függetlenül nem győzőm megköszönni!!!
PVPM 2012.02.17 09:57:45
@Oberinspektor Derrick: Én is így fogom fel, mert tényleg hasznos volt. Talált, süllyedt. :))
Olvassátok ezeket a könyveket étkezés előtt, után vagy helyett, és sokkal jobb projektvezetővé válhattok! Tom DeMarco: The Deadline: A Novel About Project Management Tom DeMarco: Waltzing with Bears: Managing Risk on Software Projects Robert B. Cialdini: A Hatás Daniel…..
Szép, szenzációhajhász cím, na most biztosan megmondják a tutit! Igen szívesen tenném, de nincs ilyen, legalábbis én nem találtam. Ha Google-ban rákeresünk erre, ilyesmiket kapunk: A megrendelőnek, a projek teamnek (Projektmenedzserrel együtt) és a menedzsmentnek egyet kell…..