Regisztráció Blogot indítok
Adatok
K_Katica

67 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vajon tudod-e kiről ismert Farkaslaka? Segítek: író volt.  Amíg nem jár ott személyesen az ember, addig csak egy könnyen felejthető adat. Ha megnézed a házat, ahol született, meghallgatod a még élő unokaöccse szavait, már sokkal izgalmasabb és kevésbe feledésbe merülő a…..
Néhány napot Székelyföldön töltöttünk. Igyekeztünk minél többet látni a "hírességek"-ből, no persze nem  a celebekre gondoltam, hanem a híres helyekre, mint Csíksomlyó, az ezer éves határ, a Szent Anna tó vagy éppen Tamási Áron szülőháza. Verőfényes napsütésben,…..
Ebben a borzasztó melegben vajon milyen elfoglaltságot lehet kitalálni a gyerekeknek, amit szívesen csinálnak? Hát persze, pancsolás! Ilyenkor lehet nemezelni, kezdőknek a labda és a karkötő kitűnő indulásképpen, a szappanos víztől pedig olyan tiszta lesz a kezük, amilyen már…..
Ma délután egy gyermektáborban kézműveskedtünk. Óvodástól nyolcadikosig minden korosztály jelen volt. Megkínáltuk a gyerekeket agyagozással, gipszfestéssel valamint hatszögletű doboz készítésével, textilből manót készíthettek és papírképet fonalnyomdázással. Nagyon…..
Blogom szerves folytatása a http://matek1x1.hu oldalnak, illetve a http://technikacsomagok.boltaneten.hu/ internetes boltnak. A honlapon bemutatom részletesen milyen technika varázscsomagokat készítettem elő a kézműveskedni szerető pedagógusoknak, játszóházvezetőknek,…..
 A gyermek érdeklődésétől függ, mi az ami leköti a figyelmét, mit csinál szívesen. Ha szabadidőnkben kézműveskedünk, akkor olyasmit csináljunk, ami a gyereknek tetszik és ne erőltessük azt, amit nem szeretne. Sokszor előfordult már, amikor játszóházban foglalkozást…..
Egy továbbképzésen megkértek bennünket, hogy rajzoljunk le egy vadállatot. Sokáig gondolkodtam mielőtt le mertem rajzolni az oroszlánt. Szemből vagy oldalról rajzoljam? Arányos-e? Kiszínezzem vagy elég feketén-fehéren? Megfigyeltem, hogy a gyerekeknek nem okoz gondot, ha bármit le…..
Annak, aki szeret kézműveskedni, annak aki tanítja a technikát, annak aki játszóházat vezet. Ezek a csomagok elő vannak készítve, általában 45-90 perc alatt elkészíthetők. A gyerekek számára érdekes és izgalmas feladat elkészíteni ezeket a tárgyakat. Többnyire használati…..
Figyelem! Kreatív tanítók, tanárok, játszóház-vezetők részére ajánlom blogomat és honlapomat, a http://matek1x1.hu oldalt és web-boltomat, a http://technikacsomagok.boltaneten.hu címen. Ma arról írok, hogy mi is az a varázscsomag. Ha pedagógus vagy, képzeld el, hogy…..
MATEK 1x1 Nyári matekos humor 2012.07.24 09:16:00
Mondjam vagy mutassam? Ezt is csak nyáron oldjuk meg így: Három a magyar igazság! Lássuk a harmadikat: Ha nem vagy matekzseni, talán akkor is sejted, hogy valami nincs rendben az egyszerűsítéssel... A képeket a http://www.ementor.hu/?q=node/59 helyen…..
MATEK 1x1 Éljen a VAKÁCIÓ! 2012.06.28 15:32:00
Kedves felnőttek és gyerekek! Eljött a pihenés ideje. Irány a strand, a hegyek, vagy csak egyszerűen kerékpározzatok! Mindenkinek jó nyaralást! Találkozunk augusztusban. :-) Matekos üdvözlettel: Katica (-:..
MATEK 1x1 Kabát, kalap, csizma 2012.05.29 14:45:00
 Valaki vett egy kabátot, egy kalapot és egy pár csizmát, összesen 20 euróért.A kabát 9 euróval drágább, mint a kalap, a kalap és a kabát együtt pedig 16 euróval kerül többe, mint a csizma. Mi az ára az egyes tárgyaknak külön-külön? Jó fejtörést!A válaszokat…..
MATEK 1x1 Számember 2012.05.24 22:01:00
Ha már nagyon elfáradnak a gyerekek, akkor bevetem pl. a számember ötletét. Mindjárt nagyon lelkesek lesznek a gyerekek ;-) :-) Matekos üdvözlettel: Katica(-: ..
MATEK 1x1 Számolj gyorsan! 2012.05.06 20:19:00
A fejszámolással folyamatosan edzhetjük a rövid távú memóriánkat! Nő a gondolkodásunk hatékonysága, idősebb korban is megőrizhetjük a a  memóriánk frissességét, éppúgy, mint a rejtvényfejtéssel. Próbáld minél gyorsabban megoldani a következő feladatsort fejben. Mérd…..
Hihetetlen képességekkel rendelkeznek néhányan. Pl. fejszámolóművészek.  Carl Friedrich Gauss, a "matematika fejedelme" - már gyermekként megcsillantotta zseniális számolási képességét. A legenda szerint mikor tanítója azt a feladatot adta a gyerekeknek, hogy adják össze a…..
 Az eredetire itt lájkolhatsz:  http://ljk.hu/ljk/a-matematika-szep-lassan-ki-akar-nyirni/ :-) Matekos üdvözlettel: Katica (-: ..
Egy régi feladvány: 5 Ft-ért 20 db 40, 25, 5 filléres bélyeget vásároltunk. Mennyi volt mindegyikből? Mikor lehetett ez a feladvány aktuális? Nézd meg ezt is:  http://matek1x1.hu :-) Matekos üdvözlettel: Katica (-:..
MATEK 1x1 Bolond órák 2012.04.15 11:02:00
Fantasztikus matekos órákról olvashatsz itt: http://matek1x1.hu :-) Matekos üdvözlettel: Katica (-:..
MATEK 1x1 IQ-feladat 2012.04.05 17:36:00
Holnap, az utolsó tanítási napon ilyesmi feladatokat viszek a gyerekeknek. Egy kis versennyel zárjuk a böjti időszakot. Nos, neked hogy megy? Ki lesz a leggyorsabb? Várom a válaszodat! hajó - ? - sorhajó - cirkáló - pinasse - sétahajó - vitorlás Melyik szó illik a…..
MATEK 1x1 Egyenletek 2012.04.03 15:48:00
Egyenletekkel már nagyon korán találkoznak a gyerekek, csak nem így hívják. Ha 5 csokit veszek 250 Ft-ért, mennyibe kerül 1 csoki? Ezt még könnyedén megoldják a gyerekek. Aztán amikor azt gondoljuk, hogy már nevezhetjük nevén az egyenletet, akkor valami mágikus erő hat a…..
MATEK 1x1 A matematika ünnepe 2012.03.29 17:51:00
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli az idén a fővárosi Fazekas Mihály Gimnázium. Ebben az intézményben a matematika tanításának különleges hagyománya van. 1962-ben, 50 évvel ezelőtt indult a Fazekasban a matematika tagozat, tudományosan megalapozott módszertannal,…..
A San Franciscó-i Egyetem munkatársai azt vizsgálták, hogy jobban megy-e a számtantanulás, ha a tanulási folyamat alatt tapsoltatták, énekeltették a gyerekeket.  A felmérés szerint kb. 50 százalékkal jobb eredményt értek el a zenére tanuló gyerekek.A hír forrása a The Daily…..
Szemerédi Endre kapta a matematika Nóbel-díját!  (Abel-díj) A diszkrét matematikában elért eredményeiért kapta. De mi is az a diszkrét matematika?  Hétköznapi megfogalmazás szerint "véges" matematika, vagyis olyasmivel foglalkozik, amiben az esetek száma véges, megszámolható.…..
Mindannyiunk nagy örömére átért az óceán túlpartjára Rakonczay Gábor. Nagyszerű ezt hallani, mert bizony ma már azt gondoljuk, ha valaki nem ad hírt magáról néhány napig, hétig, akkor biztosan valami baj történt vele. Szerencsére ez nincs mindig így, csak a mobilfóbiánk…..