Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lizbet

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ami engem illet, nem csak a diktatúrától félek, hanem még annál is inkább a rosszindulatú hülyék önkényuralmától (a gyengébbek kedvéért hülye =/= buta). Sőt, a hülyeség az egyik legfőbb érv a diktatúra ellen. Az hogy az emberiség úgy általában képtelen kivédeni a…..
Lizbet 2012.11.18 00:20:40
Nem a nézőpont hamisítja a közvéleménykutatás adatait, hanem a
Sonda Ypsos és a Medián mond nagyokat.
Csath Magdolna: Miről is szól valójában az IMF-fel kötött megállapodás?

2009, január 8 - 10:24
Vezércikk

Csath MagdolnaA parlamentben és a sajtóban is sokszor elhangzott, hogy egy jelentős hitelfelvétel nem egy szűk kör – a kormány – magánügye, hanem nemzeti ügy. Az új hitelt ugyanis – éppen úgy, mint a korábbiakat – nekünk mindannyiunknak kell majd visszafizetnünk. A kormány azonban, az ellenzék ismétlődő kérésére sem avatta be sem az ellenzéket, sem pedig az állampolgárokat az IMF–fel kötött megállapodás részleteibe.
Sőt, mintha tudatosan összemosott volna dolgokat: először, a válságra hivatkozva vetette fel a további megszorítások, bér–, nyugdíj– és családi pótlék befagyasztások szükségességét, majd később ezeket, mint az IMF–fel kötött hitel-megállapodás feltételeit emlegette. Azonban a mai napig nem ismertek a megállapodás további részletei".

Vajon, ha az Mszp-től ezt kérte 2008-ban az IMF, a nemzeti Fidesz kormány esetében vajon miért kételkedik az mszp, talán ő 2008-ban nem mondott igazat?
Egyébként az IMF-hez való visszatérés nem volt önkéntes, olyan mint amikor védelmi pénzt kérnek, hogy a vendéglőt nem törje össze a védelmi pénzt szedő. A hitelminősítő leminősített - egyébként meg nem ártana a hitelminősítőket törvényíleg felelősségre vonni, hiszen minden ok és felelősség nélkül minősítgetnek le országokat ezzel tönkre téve őket - a forintunkat manipulálták, ezzel kényszerítve országunkat az IMF ölelő karjaiba. Az IMF elővigyázatossági keretre azért van szükség, hogy a forint manipulálását megelőzzék.

Túlzott deficiteljárást a Gyurcsány kormány államháztartási hiánya miatt indították, melyet a "nagy válságmanagger" Bajnai Gy. G. sem tudott megszüntetni, és az első fidesz kormány óta a második fidesz kormány tudta levinni az áll.háztartási hiányt 3% alá. Ez szükséges, hogy az eljárást megszüntessék és a kohéziós pénzeket az EU odaadja, és a szükséges nagyberuházásokat ebből lehet megcsinálni. Az EU 2014-es kötözködése (hiánnyal kapcsolatban)politikai kifogás.
Azonban érdekelne, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormányzás alatt vajon miért nem idították meg az eljárást, hiszen 6 évük alatt 9 és 7% volt a hiány, még 2010-ben is 7% volt, eltagadták.
Lehet, hogy az EU nem szereti a nemzeti kormányt, aki nem veszi vissza a jövedelmeket (13.havi), nem veti ki az ingatlanadót, hiszen az ingatlanadó sem a gazdagokat sújtaná, hiszen akinek van akár több tiz vagy száz milliós ingatlanja, de több kisebb lakásra elaprózva (társasházzá alakítva), a jacht dulajdonosokról nem is beszélve (amit el lehet dugni bárhova), annak nem kellett volna ing. adót fizetni, csak egy nagy családosnak, akinek egybe van (infláció következtében) egy 20 vagy 30 milliós ingatlanja.
Egyébként pedig az egész világ tüntet a bankok ellen, ami nem véletlen, hiszen kár tagadni a bankok időzték elő a válságot a kapzsiságukkal és ideje a bankokat megadóztatni és nem támogatni, hiszen extra profitot kaszálnak és azonnal kiosztották osztalékként és jutalomként. Információm szerint 700 milliárd profitot ismertek el nálunk, amit neves nemzeti érzésű közgazdászaink úgy véleményeztek, hogy akkor a profitjuk min. a duplája. EchoTv csütörtök 20.30 "Hátérkép" című műsor.
A multikat is nyugodtan meg lehet adóztatni, hiszen extra profitot kapnak ők is.Amikor a balliberálisok alatt kapták a sok kedvezményt és szinte nem adóztak, akkor nem panaszkodtak Brüsszelnek, pedig a hazai kisvállalkozó kárára kapták. Vajon Brüsszel akkor miért nem fedezte fel a diszkriminációt, talán ezért, mert a most érdeksérelmet szenvedő múltik nem tudják elviselni, ha a profit most csökken?
Balavány Poszt Nem akarok félni 2012.08.25 19:18:16
Mégis félek. Volt náciparádé korábban is, fura, bosszantó dolog, de fölöslegesnek gondoltam a túlzott tiltakozást, hisz minden civilizált országban vonulgatnak, pofázgatnak, hazamennek. De most már nem lehet ilyen könnyedén. Évről évre többen vannak, erősödnek. Nem csak a…..
Lizbet 2012.08.26 02:28:16
@willdataa:

A baloldalt legalább azért lehet becsülni, mert összetart. A jobbikot viszont egyátalán nem, mert minden szavából az tűnik ki, hogy csak a hatalomra vágyik.
Kedves Szeretteim! Én, a Magyar Haza első Fülkeforradalmárja szabad akaratomból, tiszta tudattal és feltöltött akkumulátorokkal kinyilvánítom a következőket: 1: Isten, Haza, Család! Vagyis ha meghal az Isten, jelen esetben én, akkor ne essen kétségbe a haza, hogy mi lesz a…..
Lizbet 2012.08.13 02:22:23
@A felbérelt fidesz orvosok rémtettei, iszonyú!:

Ezeket a leveleket nem itt kellene nyilvánosságra hozni, ha a helyzetében változást szeretni. Vagy írja meg Orbán Viktor miniszterelnök Úrnak, hogy tudja meg, hogy mik történnek egy ilyen vizsgálat során, de van az orvosoknak is felügyeleti szervük, aki munkájukat ellenőrzik.
Az orvosok munkáját pedid nem a Fidesz, de még csak nem is Orbán Viktor befolyásolja, ezek az orvosok nyilván már a Fidesz kormány előtt is praktizáltak, hiszen mindig az a gond, hogy az orvos társadalom elöregedett.
Nyomást pedid bármelyik szervre vagy intézményre mint pl. bíróság, ügyészség a Gyurcsány kormány gyakorolt és gyakorol, hiszen azt állította, hogy őt egyetlen bíró sem ítéli el.
Lizbet 2012.08.13 02:30:25
@dr. Bubó:

Én a te helyedbe szégyellném leírni, hogy a sportolók ellen szurkolok.

Bár egy hazaárulótól ez nem meglepő.
Egészen magára gerjedhetett a hét végére Orbán Viktor. A sajtóból kirajzolódó délceg karaktere láttán az ember legalábbis minimum magába zúgott volna: hódított, okított, szeretett. Pár nap leforgása alatt. Mindezt ráadásul államférfiúi magasságokban. Csütörtökön…..
Lizbet 2012.05.27 20:47:44
Ez a cikk olyan bugyuta, hogy nem érdemes sok időt fecsérelni rá, csak néhány gondolatot fűznék hozzá: mivel a cikk írója szerint a foglalkoztatottak száma közel négy millió, ha a nemzeti kormány öt millióra kívánja növelni, akkor valamivel több mint egy millió m.helyet kell teremteni, amit persze nem a kormánynak kell létrehozni, neki csak a lehetőséget, körülmenyeket kell biztosítani a m.hely létre hozásához. Amennyiben 5 millió munkahely létrehozása a cél, nem kell a kormány ígéretét meg ötszörözni, hiszen már közel négy millió m.hely van.
Más: ha a balliberális kormányt 2002-ben a sok ostoba, vagy megtévesztett baloldali szavazó nem hozta volna vissza, ma már osztrák vagy ahhoz közeli életszínvonal lenne, hiszen a nemzeti kormány idején közép és kelet-Európában éllovasok voltunk.
Amíg a lengyelek az EU-ba lépés előtt keményen tárgyaltak, hogy mezőgazdaságuknak minél több EU-s támogatást nyerjenek meg, addig Medgyessy és Kovács et.-k nem,hogy nem harcoltak keményen, de a szállodájuk teraszán pezsgőztek vidáman.
A lengyeleknél a szocik sem verték szét a családi gazdaságokat, ők elsősorban lengyelek és csak másodsorban szocik.
Tehát a válság nem egy legyengített gazdaságot és kirabolt országot ért mint nálunk.
Lehetne még sorolni holnapig a különbséget az ország válság előtti állapota és a két ország balliberálisai között.
Ui.: kinával pedig nálunk sokkal erősebb gazdasággal rendelkező ország is felvette a kapcsolatot mint pl. Németország. Az államcsőd már bedöntött volna minket, ha a Gyurcsány kormány az ország elzálogosítása fejében nem kuncsorgott és kapott volna hitelt.