Regisztráció Blogot indítok
Adatok
garmr

25 bejegyzést írt és 144 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem is tudom, hogy mi vagyunk jobban meglepődve vagy Habony Árpád. Már a múlt héten is csak meredten pisloghattunk, amikor a lassan tíz éve kakatón delíriumban vegetáló ellenzék az ébredés jeleit mutatta a túlóratörvény parlamenti szavazásásán, az MTV székháznál zajló események pedig már-már az…..
Az Európai Parlament elfogadta a Sargentini-jelentést, amivel immáron papírja is van Orbán kormányának arról, hogy Magyarországot levezette a demokratikus országok térképéről. A hazai közösségi médiában és az ellenzéki sajtó maradványain kialakult egyfajta hurrá hangulat, hogy na most aztán jól…..
Hetek óta Észak-Koreától hangos a nemzetközi és a hazai sajtó. Kim Dzsong Un rezsimjének nukleáris és rakétaprogramja az elmúlt időszakban sebesebben hasít, mint a kárpát-medencei gyorsnaszád. Különösen szembetűnő az elmúlt fél évben végrehajtott sikeres tesztek nagy mennyisége, ezzel együtt pedig…..
A KARD Barátunk az MSZP? 2015.04.17 05:56:27
A tapolcai választások eredményét azt hiszem mindenki ismeri. TGM után szabadon: radikálisok 70%, többiek - ezt kénytelen vagyok a demokratáknak gondolni - 30%. Nem mondom, hogy örülök a Jobbik győzelmének, de azt sem állítom, hogy a másik két jelölt sikerének jobban tudnék…..
garmr 2015.04.17 10:17:37
@sophiataylor: a választás lassan a "collateral damage" időtartamára korlátozódik; már most is csak a rombolásban ülünk; én azt látom, hogy valami radikálisnak kell történnie, hogy az ország kitörjön a fideszmszp kommunistáinak és a szintén oroszok által finanszírozott jobbik soviniszta szellemi fogyatékosainak a bűvköréből
kérdés mi lesz a jobbik jelenlegi "polgárosodási" törekvéseinek az eredménye; egyrészt hogy ezt mennyire veszi be a szűklátókörű sovén mag és mennyire hiszi el a megszólított réteg; protest szavazókból nem sokáig lehet ellenni; mindenesetre a nyugati világban a jobbik sokáig vállalhatatlan marad, az pedig hosszútávon determinálja a (szomorú) sorsát
garmr 2015.04.17 10:22:14
@stoppos76: lehet nagyobb a fideszmszpnél? :)
garmr 2015.04.17 18:51:42
@outisz: sielfis valószínűleg ugyan ezen a színvonalon lesz 2022-ben is, de lehet hogy egy kicsit lejjebb
a jobbik kormányzati bukása nem is az ő számára lenne elgondolkodtató, hanem a többi 80%-nak akik protestből szavaztak rájuk
Úgy látszik, az „illiberális demokrácia” a magyar közbeszéd tényleg kitárgyalt témái közé fog tartozni. Végre egy téma, amiről a jövő történészei és elemzői megállapíthatják, hogy ki van beszélve. Hogy a kibeszélés minél sikeresebb legyen, nézzük, tényleg nem…..
garmr 2014.12.08 08:29:49
Alapvetően rossz az a megközelítés amiért ez a téma egyáltalán szóba jött. Orbán nem azért keres más fogalmakat, mert akkora nagy zseni lenne, hanem azért mert feszegetnie kell a hagyományos kereteket. Ezzel sem lenne semmi baj, ha ezt nem azért kellene megtennie, mert ezek a keretek Magyarországon egyébként sem épültek be a közgondolkozásba. Ahhoz ugyanis az kellett volna, hogy a rendszerváltás után megtörténjen az elszámolás és a kommunista rendszer kiszolgálóinak a politikából való száműzése, hogy tiszta lappal induljon a modern kori magyar demokrácia. Ez nyilvánvalóan azért nem történhetett meg, mert az elmúlt 25 és teljes politikai palettája érintett - ha nem így lenne akkor már lenne ügynöktörvény. Ezért a új fogalmi tételeket kellett alkotni, régi fogalmakat újraértelmezni, mert elszámolás nélkül a hagyományos értelmezések mindenkinek kínosak lettek volna. Így lett például a liberálisból szitokszó és így lettek a jobbik megélhetési politikusai nácik. Orbán nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy ez a helyzet rá még visszaszáll, ezért keres új irányokat és új értelmezéseket (nyilván nem számoltathat el, mert akkor összeomlana a fidesz). Ebből az útkeresésből lett ő aztán az illiberális demokrácia mint fogalom. Persze Orbán nem az a zseni akinek a nyája őt tartja, különben nem jönne elő egy ilyennel a putyini nyomulás árnyékában. Ja várjunk hiszen ő az egyik hajbókolója a putyini nyomulásnak, aki egy exszocialista KGB ügynök. Itt is érünk vissza ahhoz a problémához, hogy a rendszerváltás után nem volt elszámoltatás. Mert ha lett volna, akkor most erről nem beszélnénk.
Pedig nagyon nem kéne annak lennie. A történet úgy kezdődött, hogy a hvg.hu feltett pár kérdést az MTVA-nak azzal kapcsolatban, hogy mégis, hogyan kerülhetett a tartalomszolgáltatási igazgatói posztra az a Pap Dániel, a Jobbik egykori méádiapolitikai kabinetfőnöke,…..
garmr 2014.07.23 07:31:50
@NemNick: Tudod hogy van ez. Bolsevik kutyából nem lesz nemzeti szalonna. :) A jelenlegi fidesz - mszp garnitúra közé már csak azok nem teszik már be az egyenlőség jelet, akik valamelyik párt csecséből szívják ki a napi megélhetésre valót. Meg persze az elvakult fanatikusok. Szerencse, hogy a hazai fanatizmus 99%-ban kimerül az ostoba kommentelésben. A világ szerencsétlenebb helyein ezek fel is robbantanák magukat egy buszon.
Szlovákia nemet mondott Ficónak. Néhány tanulság következik. Robert Ficót most nem (csak) a magyarok buktatták meg, hanem sokkal inkább az általános szlovákiai politikusi elitellenesség. Két hete, az első körben megbukott a szlovák jobboldal gyenge jelöltje, most meg a baloldal…..
garmr 2014.03.30 16:40:41
@unionista: a közvetlen elnökválasztásnak akkor lenne értelme, ha az elnök tényleges jogköröket kapna; itt nem kell nagy dolgokra gondolni, de mondjuk az elnök nevezhetné ki az alkotmánybírókat, a bírói hivatal elnökét, a legfőbb ügyészt, az országos rendőrfőkapitányt például, vagy mondjuk a médiahatóság elnökét, ezáltal tényleges ellenpontként jelenhetne meg a mindenkori parlamenti többséggel szemben szavatolhatná a jogállamiság alapvető kereteit
természetesen az elnöknek bármikor leválthatónak, visszahívhatónak is kell lennie
Levélben fordultam a Nemzeti Választási Irodához, hogy mennyi állami pénzt kaptak a kampányhoz az országos listát állító pártok - pontosan. A NVI az Államkincstárhoz irányított, mivel a "kampánytámogatással ők foglalkoznak" ...Rendben, elküldtem a levelet az Államkincstárnak,…..
Vendégszerzőnk, Sneé Péter írása. Ő jegyzi a Krassó György tevékenységét irodalmi formában megörökítő Gyuri után (Magyar Napló, 2006) című regényt és Az én 1988-am című visszaemlékezést (2007). A poszt eredetileg a szerző Lyuk a végtelenben c. facebook-os blogján…..
garmr 2014.03.13 18:21:11
@Karmadealer: Szívesen vesszük a Te elemzésed is. Nyugodtan küldd el a kard.blog@gmail.com email címre, ha megüti a mércét akkor publikáljuk.
garmr 2014.03.13 18:24:35
@Csekkliszt#10: precíz összegzés
garmr 2014.03.13 18:28:29
@vizesnyolcas: Szívesen vesszük a Te elemzésed is. Nyugodtan küldd el a kard.blog@gmail.com email címre, ha megüti a mércét akkor publikáljuk.
Az új kampányszabályozás gyakorlatilag teljesen kitiltotta a kereskedelmi televíziókból és rádiókból a politikai hirdetéseket kampányidőszakban. Az egyes csatornák ingyenesen közzétehetnének ugyan hirdetéseket – minden országos lista számára egyenlő időben –, ehhez…..
A KARD Meglesz a szociknak a 15%? 2014.03.08 12:08:40
A választási törvény alapján a pártszövetségeknek a bejutási küszöb 15%, legalábbis három vagy több párt együttes indulása esetén. Az elmúlt héten publikált közvéleménykutatási mérések 20% környékére jelezték a baloldali összefogást, ami gyakorlatilag még kevesebb,…..
garmr 2014.03.09 15:06:53
@is: még mindig nem válaszoltál :)
garmr 2014.03.09 15:15:59
@is: még mindig ez amin fennakadtál korábban, csak eddig válaszolni nem tudtál rá:
"pedig nem is értem, hogyan ragaszkodhat valaki olyan emberekhez, mint kuncze, fodor, gyurcsány meg mesterházy
teljesen érthetetlen számomra"

égek a vágytól, hogy megismerjem azt a, téged idézlek: "közgazdasági, történelmi és szociológia tudást mindegyik olyan főiskolai szinten", ami ezen egyszerű kérdés megválaszolásához kell
garmr 2014.03.09 15:57:45
@is: ez mind nagyon szép, de mutatok valamit:
i.imgur.com/rPayqtm.png
a következtetéseket mi levontuk, ez pedig az hogy a fideszmszp mehet a levesbe, hogy először az mszp és utána a fidesz, az csak sorrendi kérdés :)
Szinte már mesébe illő az elmúlt hónapok azon eseménysora, mely a napnál is világosabban mutat rá a jelenlegi kormánypárt és szavazótáborának elképesztő morális sekélyességére. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a Fidesztől nem áll távol a különböző eszmerendszerek…..
A KARD Az LMP utolsó esélye 2014.01.22 10:17:21
Véglegessé vált az arcvonal. A magát baloldali demokratikus ellenzéknek nevező szedett-vedett posztkommunista csürhe végül az egymás hímtagjának három éven át tartó ráncigálása után mégiscsak összegyűlt a legkevésbé kókadtnak látszó köré. Felköptek és aláálltak…..
Megállapodott Orbán és Putyin: pályáztatás nélkül a Roszatom épít két új erőművi blokkot Pakson. Bár jómagam nem vagyok eleve atomenergia-ellenes, ez - különösen a beruházás költségeiben mutatkozó nagyon komoly bizonytalanságok és a hosszú távú anyagi és technológiai…..
Júniusban írtunk a takarékszövetkezeti szektor fideszizálásáról nemzeti érdekek alá vonásáról. A folyamat azóta a várt menetrend szerint haladt. A kormány lényegében az aláírod vagy véged módszert alkalmazva kikényszerítette a szektor központosítását, majd a már…..
Jövőre ismét emelkedik a nyugdíj. Nem is lehet másként, hiszen választási év lesz, a nyugdíjasok pedig politika mindenhatói. A három millió magyar nyugdíjas a választásra jogosultak 40%-át teszik ki, ezzel pedig mindenkori királycsinálókként pozíciójuk megingathatatlan a…..
garmr 2013.12.04 10:21:32
@Mária: Tessék olvasgatni: www.vasarnapihirek.hu/fokusz/osszeomlik_a_nyugdijrendszer

A 62-100 éves korosztály nem fedi teljes egészében a nyugellátásra szorulók körét, "hála" a mindenféle korkedvezményeknek.

Az általad említett adat egyébként egész pontosan: 2092802.

www.ksh.hu/interaktiv/korfak/orszag.html

A korfát már csak azért is érdemes megtekinteni, mivel jól látható rajta, hogy az 55-62 éves korosztály újabb 1043903 embert jelent, akik ugye 10 éven belül mind belekerülnek a rendszerbe, nagy tömegben rövid időn belül. Na akkor lesz majd csak még nagy hejje huja.

Egyébként pedig:

Nyugdíjban, ellátásban, járadékban és egyéb járandóságokban részesülők száma
2013. szeptember hó
Ellátások mindösszesen: 2 808 313 (www.onyf.hu/)
garmr 2013.12.04 11:12:30
@Mária:

1., Nem én mosom össze hanem az a tény, hogy annyian kapnak nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást.

2., Így van és ha a probléma nem lesz megoldva addig sem, az nem csak a választásokra lesz kihatással, hanem egyéb sokkal súlyosabb gazdasági következményei is lesznek.

3., Én tudok olvasni és számolni is. Megnyitottam a KSH statisztikát és összeadtam. Tessék utánaszámolni. :)

4., Nem egyetemista vagyok, hanem a versenyszférában dolgozok. Az egyike vagyok azoknak akik kegyedet eltartják. Ennek megfelelően elvárom a tiszteletet és kérem a személyeskedő hangnem mellőzését. Köszönöm.
A hétfői parlamenti vita óta ismét felpörögtek az események az évi ezermilliárdos áfacsalási ügyben. Lássuk, hogyan is manőverezik, hogyan próbálja meg elkerülni a vizsgálóbizottság felállítását a Fidesz és az MSZP. Elöljáróban annyit: miért is lényeges egy parlamenti…..
garmr 2013.12.04 10:34:09
@kulcsar2011: 444.hu/2013/11/29/ha-nem-a-sajat-mocskukrol-van-szo-mesterhazy-vidaman-ir-ala-egyutt-vonaval/

az aláírásra vonatkozó mindenféle vita invalid; korábban simán aláírtak együtt tehát, Mesterházy és az MSZP most vagy gerinctelen, vagy idióta; ha most gerinctelenek, akkor korábban voltak idióták, ha korábban voltak idióták akkor pedig most gerinctelenek; konkrétan ennyi az ami eldöntendő kérdésként felmerül az aláírás polémiában

ugyanakkor mind a két verzió megerősíti a korábban már általunk (is) sokszor hangoztattakat, hogy az mszp a jelenlegi formájában nem hogy kormányváltásra és politikai szerepvállalásra, de még utcaseprésre sem alkalmas, mert még ez utóbbihoz is elengedhetetlen némi következetesség

nevetséges az az érvelés is, miszerint a szavazótáboruk felháborodna a jobbikkal való együttműködésen; kérdem én, hogy ha még a saját szavazótáboruknak sem tudják elmagyarázni az ügy lényegét és fontosságát, akkor mit keresnek a politikai életben? (a kérdés költői, hiszen megélhetési politizálásról beszélünk)
garmr 2013.12.04 11:16:53
@kulcsar2011: Tehát akkor még egyszer:

nevetséges az az érvelés is, miszerint a szavazótáboruk felháborodna a jobbikkal való együttműködésen; kérdem én, hogy ha még a saját szavazótáboruknak sem tudják elmagyarázni az ügy lényegét és fontosságát, akkor mit keresnek a politikai életben? (a kérdés költői, hiszen megélhetési politizálásról beszélünk)
KatPol Blog Ember tervez I. 2013.10.28 08:33:57
proletair & Rammjaeger83 Közismert tény, hogy a háborúk ritkán alakulnak úgy, ahogy azt a résztvevők bármelyik oldalon elképzelik. Az már nem annyira ismert, hogy gyakran a háborús eszközök alkalmazása sem a közmondásos nagykönyvnek megfelelően történik. A mai posztban…..
garmr 2013.11.02 21:06:57
2013 november 1. újabb sorsdöntő napként került be a magyar háztartások naptárába, a kormány újabb 11,1%-al csökkentette a közüzemi költségeket, közkedvelt nevén a rezsit. A kormánypárt közleménye szerint is, az átlagbérhez viszonyítva arányában kedvezőbb lett így a havi…..
A Fidesz hatalomra kerülése után a KARD blog stábján belül az általánosan elfogadott gondolatmenet az volt, hogy Orbánék az ország devizahitel-kitettségének mihamarabbi felszámolására törekednek, ami elengedhetetlen követelménye lett volna a meghirdetett gazdaságpolitkai…..
garmr 2013.08.03 21:46:44
@Megfigyelo: Az elmúlt 3 év jogalkotási gyakorlatát figyelembe véve, ez pusztán filozofiai kérdés. :)
garmr 2013.08.03 22:03:38
@a mór: Hát. Lehet, hogy te visszasírod, de a komcsikból nekünk elég volt. :)
garmr 2013.08.03 22:08:21
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Azért is írtam bele cikkbe, hogy:

"egy olyan, globális szinten jelentéktelen gazdasági entitás, mint a magyar, minden bizonnyal valóban a forint drasztikus csökkenésével és az infláció emelkedésével reagált volna erre"

:)
Nagy vihart kavart Romániában Tőkés László kijelentése a tusnádfürdői nyári szabadegyetemen: Magyarország vállaljon "védhatalmi" státust Erdély felett, hasonlóan ahhoz, ahogy Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Számos román politikus és elemző bírálta Tőkés javaslatát,…..
Tegnap találkozott a két legnagyobb demokratikus ellenzéki erő, az Együtt2014 – Párbeszéd Magyarországért szövetség és az MSZP  képviselői, hogy egyeztessenek a közös jövőről. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Bajnai Gordon úgy fogalmazott, hogy a…..
garmr 2013.07.18 13:27:40
A takarékszövetkezetek közelgő kádári orbáni igába hajtása tulajdonképpen tökéletes összefoglalása a mögöttünk álló sajnos immár több mint három éves kormányciklusnak. Magában foglal minden olyan elemet, mely ugyan eddig is meglehetősen hangsúlyosan jelent meg az…..
garmr 2013.07.17 12:22:23
@Kandeláber: valóban az eredeti az TGM-é :), kövér is használta a frázist 2001-ben egy sajtótájékoztatón, medgyessy-re reflektálva, ami ugye a bagoly mondja hatás miatt csodás :)
Immáron kevesebb mint egy év áll előttünk a következő parlamenti választásokig. Annak ellenére, hogy ez a tény egyelőre még viszonylag kis hangsúllyal jeleik meg a médiában, a politikai életet nyomon követő választók egyre tisztább képet kapnak a pártpiac ilyen-olyan…..
garmr 2013.06.26 10:44:38
@polly graph: "Tetszettek volna forradalmat csinálni..."
garmr 2013.06.26 10:56:29
@Bereznay A.: Valóban van abban valami báj, hogy a Fidesz népszerűsége még a teljesen nyilvánvaló "mutyik" (hogy szalonképes maradjak) ellenére sem omlott össze annyira, mint a szociké Öszöd után. Ez talán csak azért van így, mert azt, hogy "hazudtunk nektek" mindenki magára vehette, a Fidesz egyes többnyire jól elhatárolható társadalmi rétegeket érintő szívatásai nem érik el a magyar társadalom döbbentesen magas szolidaritási küszöbét, nem alakul ki ugyan az a közösségi élmény a kibaszások miatt, mint ami kialakult Gyurcsány ellen. Ugyanakkor véleményem szerint a pártot nem választók extrém magas aránya olyan fokú bizonytalansági tényezőt jelent, ami önmagában tesz feltételes módba mindenféle elemzést és jóslást a 2014-el kapcsolatban. Azt gondolom nem véletlenül próbálja a Fidesz még az MKKP bejegyzését is megakadályozni, hiszen a bizonytalanok révén olyan mértékű a piaci rés van még nyitva a pártpiacon, hogy egy kellőképpen dinamikus és ambíciózus új alakulat még meglepetést is okozhatna.
garmr 2013.06.26 11:39:15
@Morrancs: Hibás érvelés az, hogy Bajnainak a szocikat kell megnyerni. Bajnainak a bizonytalanokat kellett volna megnyernie. Az, hogy most már a szocikhoz megy az annak a következménye, hogy ez nem sikerült. Innentől kezdve pedig veszett fejsze nyele.

Szintén a valóságtól elrugaszkodottnak tartom azokat a hangokat, akik azt mondják, hogy ha most nyer a fidesz, akkor többet nem lehet leváltani. A magam részéről ennél még azt is valószínűbbnek tartom, hogy a 2018-at sem érik meg. Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy végeredményben a pártok függenek a választóktól és nem fordítva. Egy kormány leváltása nem eszköz, hanem választói akarat kérdése.
A kormány ugyan már nagyon régóta nem ad okot arra, hogy akár minimális piacpártisággal is vádoljuk, de azon az ülésnapon, amikor Illés Zoltán zavarodottan, emelt hangon áll ki a kőkemény etatizmus mellett, az ember mégis felkapja a fejét.  Szilágyi László független…..