Regisztráció Blogot indítok
Adatok
koósanna

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Város Mindenkié alapelvei között fogalmazta meg, hogy a csoport tagjainak fejlődését, megfelelő felkészítését kívánja elősegíteni. Ezen alapelv gyakorlati megvalósítását élhettük át 2012. április 26-án az RR11 klubban, ahol este 7-től kisszámú, ám annál aktívabb…..
Egy állampolgári levél. A szokványos gyalázkodósnál lényegesen több ötlet van benne, úgyhogy megosztom. Külön kiemelném a "hagyják abba, a magyar kormány, a magyar nép elleni hazug, rágalom hadjáratat! – de azonnal! mert ellenkező esetbe 3Ü5DÜ93b1…..
Bizony, ilyen is van Amerikában, sőt. Jennifer Love Hewitt, akit eddig szellemekkel láttunk suttogni, illetve vizes, fehér pólóban nagyokat sikoltani másodosztályú horrorfilmekben, most a Lifetime nevű női adónak forgat egy The Client List (A kuncsaftlista) című sorozatot. Egy olyan…..
koósanna 2012.04.10 20:20:15
@hunter84: ... és kettő?
Az összefogás tök jó dolog. Én is össze szoktam fogni a zoknikat, úgy rakom el őket, összefogom az újságot is, hogy ne essen szét. De azért napi 24 órában ezt csinálni szükségtelen és felettébb mulatságos dolog lenne. Az összefogás pontosan akkor érték ha van mögötte…..
koósanna 2012.01.01 13:15:06
Összefogás és mozgalom kell, programok, politikusok versengése kell - NEM EGYMÁS HELYETT, hanem egymás mellett. Az elemi felháborodás létrehozta az aktuális koalíciót egyetlen közös cél: demokratikus jogok, köztársaság megvédése érdekében, a többi utána nehezebb és bajosabb lesz. Ezután következik a versengés, a konfliktussal teli viták - nem veszekedés, széthúzás - időszak. Kár, hogy a legtöbben békét várnak, mert az irreális. A követelmény a tisztességes politikai verseny lehet. Amint a cikkíró várja.

A jelenlegi forrongó mozgalomból nő ki vagy/és ennek révén jelenik meg a nyilvánosság előtt MAJD a tartalom. Ehhez idő kell. Tavaly még senki nem hitte, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen jól látható, erőteljes és sokféle tiltakozás szerveződik.

Ajánlom a figyelmébe az olvasónak, vegye számba a protestelők céljait, a protestek időbeli sorrendjét. Én még nem látom a politikai programokat, de biztos vagyok benne, hogy készülnek.
Az első cél nyilvánvalóan a politikai demokrácia jogi intézményrendszerének helyreállítása, ebben van a nagy egyetértés.

Aztán következik a vita, versengés a különböző társadalompolitikai programok között, ezt nyilván kevesebben követik majd a dolog természetéből fakadóan. Ez nem a "nép hibája". A megjelenő pártok vajon fordítanak-e gondot arra, hogy bázisukkal megértessék egyszerű és világos stílusban a programjukat. Vajon párbeszédre érdemes közegnek tartják-e a majd a saját, iskolázatlan választóikat? A divatos "kommunikációs eszköztár" helyett (amerikai minta: politikai marketing, bulváreszközök a politika terjesztésében) lesz-e elég idejük, pénzük, türelmük, hogy elvégezzék a tudatos választóvá formálást. A párt tudatos választói Budapesten és a megyékben hálózattá tudnak-e szerveződni. Én tudom, hogy a FIDESZ ennek köszönheti a széles társadalmi bázist (polgári körök stb.) és az MSZP ennek elhanyagolása miatt vesztette el a saját társadalmi bázisát. (A tartalomról most nem ejtek szót.)

A folyamat időigényes és szurkolok, hogy legyen elég idejük a siker eléréséhez. Szurkolok a tisztességes versenynek, és hogy ebben a versenyben a szociális feszültségek csökkentésére képes párt szerez többséget.