Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zseton

5 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
február-márciusban amikor jelentkeztem angliába egyetemre egyetlen helyre adtam be a papírjaimat, mert tudtam melyik az az egyetlen hely, ahova menni akarok. a lancasteri egyetem nem a leghíresebb vagy a legpatinánsabb egyetem, mégha stabilan ott is van az országos top10-ben, sőt, a szoc…..
Kelet-Európából jöttem, nem gondolom, hogy a világot fel lehetne osztani feketére és fehérre, jókra és rosszakra. Chilében vagyok, egy olyan országban, ahol – akárcsak Magyarországon – 1990 óta van demokrácia. A párhuzamoknak itt nagyjából vége is van: Chilében a 80-as…..
Aki szombat estére már beleunt a találgatásokba, hogy Morgó, Szende, Szundi, Tudor, Vidor, Hapci vagy Kuka legyen-e az új miniszterelnök, elugorhatott a Millenárison megrendezett Antirasszista programsorozatra is. De aki igazán okos volt, rögtön akkor távozott, mikor befejeződött a…..
zseton 2009.03.22 22:29:25
@Viktor H: de, továbbra is azt gondolom, hogy szellemi nyomorúság olcsó retorikai fogásokkal fölényeskedni, miközben a mondandója kimerül az ostoba általánosításokban és összeesküvés-elméletekben, az emberi méltóságot semmibe vevő, gyűlöletkeltő megnyilatkozásokban, az egyes személyek és csoportok feletti rendre téves ítélkezésben, stb. és persze nem kell velem egyetérteni, de még csak az LMPvel sem;) de talán jobb lenne mindenkinek, ha _emberi_ hangon tudnánk egymáshoz szólni, és Tomcat ettől olyan messze van, ami sokak szemében – így az enyémben is – irritáló.
Az amerikai színészektől megszoktuk, hogy privát megnyilatkozásaikban két lépésből eljutnak a világ megváltásához, amelyben ők játszanának a főszerepet. A New Yorkban kerékpározó Matthew Modine is összehord mindent, hogy biciklizés egyesítheti egész világot, meg hogy a…..
Kaja, pia: Olvass a számról: megnyitó előtt nincs kajáltatás. Mire odefértünk a sok képlökdösős, markolóautó-tenyerű nénitől, 3 pohár pezsgőért folyt a harc. Megszereztem, nem itt a gond, de a pezsgő az nem ital, csak egy kis hülyéskedés, főleg ha kevés van. Erősen borsos…..
Téli tábor 2009 Különbségek 2008.12.16 10:49:00
Abban igazán semmi fura nincsen, ha egy budapesti fiatal, aki egykor hangoztatta, hogy ő alter, volt legalább vállig érő haja, ellopta a nagyi asztalterítőjét és a legseggizzasztóbb napon is a nyakába tekerte, a zépés Quimbyt közösségi élményként élte meg... , na szóval ez a…..
Belsőség Carspotting nagyítóval 2008.12.15 01:13:00
A kislányok körében évtizedek óta arat a Barbie-mánia, de a legtöbben hamar kinövik, így mégis viszonylag kevés a pink autó az utakon. Ugyanakkor előfordul néha, hogy valaki soha nem jut túl ezen a korszakán, és ha az illető közben gazdag botrányhős- és örökösnő, akkor ki…..
w Az én antiszemitizmusom 2008.10.18 14:58:00
Határozott véleményünk, hogy a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának egymáshoz való viszonyának súlyos torzulását tükrözi ez az írás éppen úgy, mint az – a Magyar Hírlapban megjelent –, amelyet mottóként idéz, és amelynek – egyesek…..
 A délután jelentős részét a Gugli Reader meg a Tűzróka add-onjainak optimalizálásával töltöttem, hogy a gép előtt töltött amúgy sem kevés idő valamivel hatékonyabban teljen. Nem mondom, hogy nem okozott valamiféle elégedettség-érzést, amikor már szinte láttam magam…..
Reggel 9 órakor felvonult a brigád, és ünnepélyes keretek között kimérték, és lefúrták az első vasakat. Nagyon-nagyon örülünk, és köszönjük minden támogatónknak. Mészáros Tamás Rektor Úrnak, illetve Bálint György Műszaki Igazgató Úrnak szinte ki sem tudjuk fejezni…..
Lehet más az obligát CM-poszt is! Exkluzív részlet egy készülő szakdolgozatból, amit hamarosan a criticalmass.hu-n is publikálnak. Olvassátok, minden szava aranyat ér! A kerékpáros felvonulások szimbolikus aktusai „Délután fél 3 órakor indult ki a clubhelyiségből…..
A Tároló-Kommandó legfrissebb információi szerint április 7-én, azaz hétfőn a kivitelezők megkezdik a megrendelt 28 db,  a szakmai szervezetek által is támogatott fordított U alakú támasz kihelyezését. Többségük (20 db) a Főépület déli oldalához kerül, de a többszöri…..
A Tároló-Kommandó legfrissebb információi szerint április 7-én, azaz hétfőn a kivitelezők megkezdik a megrendelt 28 db,  a szakmai szervezetek által is támogatott fordított U alakú támasz kihelyezését. Többségük (20 db) a Főépület déli oldalához kerül, de a többszöri…..
A Tároló-Kommandó csapata még február végén ünnepélyes keretek között emailen eljuttatta szakmai javaslatát és a most már több mit 700 aláírást tartalmazó petíciót a Rektor Úrnak, aki a rendszeres telefonos zaklatásoknak hála az Egyetemi Polgárság szavát meghallva…..
Beszéljünk ez egyszer szakmai szempontból a Nap-keltéről, s ne arról, hogy most éppen melyik kuratóriumi tagnak tett gesztus egy-egy műsorvezető elbocsátása. Mert az utóbbi napokban, hetekben lezajlott letiltás-mizéria csak arra jó, hogy ismét elterelje a figyelmet azokról a…..
 Elkaptunk egy figyelmeztetést a texasi kopótól. Ki mer neki ellentmondani, he?  Kedvenc egybites színészünk egyébként keményvonalas republikánus, 1988 óta 32 ezer dollárral támogatta a tökös-jobbos, nemzeti-keresztény amerikai politikai erőket. A mostani…..
A BKV vezetői vasárnap délután sajtótájékoztatón mutatták be a cég honlapjára néhány nappal korábban kikerült két koncepciót a 2008-as menetrendről illetve a tarifarendszerről. Az erről szóló Index-cikkket (A BKV ideológiát gyártott a járatritkításhoz) nem akartam…..
w Képrejtvény 2007.10.30 13:30:00
Amíg pihen a maci. Tender lezárva: kardnyúl barlangjában...
w Te is más vagy, te sem vagy más 2007.10.15 07:15:00
A nemzeti rockot nem muszáj szeretni, ahogy egyébként semmi más zenét, de hát az is csak egy keret, mint a klezmer vagy a britpop. Azon belül lehet szart csinálni és jót is. A Kárpátiának nem egy dala fülbemászó, kellemes sláger, ami kellő mennyiségű sörrel vidám közös…..
zseton 2007.10.16 00:40:25
Árpád:
"Meghökkentőnek szánt és metszően éles mondandójuk jól illik az utóbbi évek posztmodern szellemi áramába, melynek általános munkamódszere a triviális közfelfogást megcsúfoló ízekre szedés, a dekonstrukció." A professzor úr láthatóan baromira elmélyedt a pomoban..és most jól odacsap neki, hehe... Az hogy vmi lemegy a ME-én, nem garancia semmire, ld pl:
www.mindentudas.hu/freund/20041122drfreund.html és www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=11038 De nem ez a lényeg. A dolog felvetésében nyilván nincs monopóliuma senkinek, de baromira nem mindegy hogy hogyan beszélünk róla - ennek belátásához azért nem kell kiművelnünk magunkat semmilyen diskurzuselméletből. A "cigánybűnözésesdi" pedig nagyon rossz irány. És igen, látszik az általad vázoltnál gyümölcsözőbb modell is: előítéletektől mentes, mert felvilágosított munkáltatókkal, pozitív diszkriminációval, szegregált helyett integrált oktatással, tudatformáló kampányokkal, a médiában is látható cigány értelmiséggel, a cigány kultúra és művészet rangjához illő elismerésével, stb, stb, stb... A "tömjük ki őket segéllyel..." típusú megjegyzések pedig rohadtul nem ebben az irányban formálja a közbeszédet- és gondolkodást. Nem attól leszel provokatív, hogy kimondod a többségi társadalom ostoba és kirekesztő berögződéseit, amit esetleg az egyes emberek nyilvánosan már nem vállalnának, hanem pl attól ha a szcientológusok mellett a rasszistákat is elküldenéd a kurva anyjukba - legalább olyan kártékonyak, sőt!