Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szülő1

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bad bad wan pénz pénz 2012.01.23 16:39:00
Majdnem elfogyott a kess karácsonykor! (szenzációhajhász cím)Mikor Petra elment a bankba első fizetésérol szóló csekket beváltani  mondták neki, hogy most ennyi kp nincs a széfben. A makrotankönyvekben úgy írják, hogy egy ország jegybankja korlátlanul tudja növelni a…..
Szülő1 2012.01.23 18:32:11
Akkor most elmesélem, hogy miként dőlt össze a Szovjetúnió - nem kis részben éppen a készpénz-hiány miatt.
A történet úgy kezdődik,hogy egy kontinensnyi országban igen drága és kockázatos lenne centralizálni a készpénz-nyomtatást a szállítás miatt. Ezért ellátási körök működtek, kb. köztársasági szinten. A rendszer arra volt bazírozva, hogy minden hónap 2-án a dolgozók megkapják a bért, a nyugdíjat, amit azután egyenletes ütemben el is költenek. Miután minden állami üzlet esténként beszállította a központi bank fiókjába készpénzt, évtizedekig minden rendben volt. Gorbacsovnak támadt az a nagyszerű ötlete, hogy erősen korlátozza az alkohol-kereskedelmet. Ez előbb a központi költségvetést aknázta alá, miután a vodka 95%-os adótartalommal bírt. Utána viszont abból lett a baj, hogy a dolgozók vodka hiányában nem költötték el a havi bért, emiatt azután nem áramlott vissza a készpénz a központba. Erre jött az a válasz, hogy elmaradtak a bérfizetések és a nyugdíj-kifizetések is. Ez tovább rontotta a helyzetet. A végén az történt, hogy a helyi köztársasági hatalmak neki álltak maguk nyomni a rubelt, ami eleinte javította a helyzetet. De annyira megszerették a pénznyomtatás ízét, hogy pillanatokon belül hiperinflációt csináltak. Pedig csak mindenki egy "kicsi"-vel nyomott több pénzt, mint amennyi lehetett volna. Ld. még The Tragedy of the Commons.
Bad bad wan vörksopolok 2011.12.31 18:45:00
Nem (csak) azért nem posztolok a melóközeli ügyekről, mert félek, hogy a feletteseim ráállnak a guglifordítóra, hiszen azt néhány helyesírási hibával, hosszú összetett mondatokkal, szlenggel és szóképpel simán be lehet küldeni a susnyásba. Hanem azért mert nem értem és nem…..
Szülő1 2012.01.01 15:25:55
Amit a munkahelyről, a kollégákról, az információkról és a tervezés mechanizmusáról írsz, az engem azokra a történetekre emlékeztet, amiket az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének nagy öregjeitől hallottam pályakezdő koromban - úgy a 70-es évek végén.

1. Az egyik legenda szerint Friss István et. (az Intézet igazgatója, és nem-mellesleg a Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottságának tagja) egy ízben Rákosinak írásban azon panaszkodott, hogy a kutatók nem kapnak adatokat a magyar gazdaság valóságos folyamatairól. Erre az a válasz jött, hogy "Friss elvtárs, a Szabad Népben minden benne van."
A történetnek van egy másik poénja is. Amikor az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságánál megismerkedtek az OTTANI öregekkel, akkor ők elmondták, hogy valójában tényleg minden benne volt a Szabad Népben, illetve a többi magyar hivatalos napi lapban. A tények kibányászásához "csak" az kellett, hogy a genfi szakértők (itt a legfontosabb név Nőtel Rudolf, aki 1945 előtt az MNB egyik vezető szakértője volt, meg Michael Kaser) folyamatosan cédulázzanak.
A lapok ugyanis tele voltak olyan hírekkel, interjúkkal, amelyek a jövőre vonatkoztak. Pl. 1 év múlva megnyílik X faluban a szénbánya, Y tonna lesz az éves termelés, és Z Ft-ba kerül a beruházás. A következő híradás a bánya megnyitásáról csak 2 év múlva jelent meg, az Y adat helyett Y2, Z helyett Z2 szám kíséretében. Ezekből már azután lehetett következtetni arra, hogy mi is történt valójában. A sok propaganda szövegben is volt valódi információ. Pl. Kitüntették a Dobó István szocialista brigádot, mert eredményesen alkalmazta a korszerű bolgár technikát, leváltva a hasznavehetetlen, háború előtti német gépsort.
Vagyis az én tanácsom az, hogy adatbázis szerűen gyűjtsd a téged érdeklő tényeket a helyi sajtóból. Egy idő után ki fog rajzolódni egy-egy érdekes történet.

2. A Rákosi-korszakban az ún. munkáskáderekkel töltötték fel az államapparátust. Ezek derék, igyekvő emberek voltak, de használhatatlanok a bürokrácia működtetéséért felelős csúcs-vezetők szempontjából. Így alakult ki az a gyakorlat, hogy egy-egy minisztériumban a miniszter, sőt a miniszterelnök is informális módon 5-10 vezető munkájára támaszkodott csupán. Ezek az emberek nem mondhatták el, hogy valójában mit is csinálnak és pontosan kinek a megrendelésére dolgoznak. Amikor Nagy Imre 1953-ban miniszterelnök lett ő vezette be azt a gyakorlatot, hogy osztályvezetőket és alosztályvezetőket hívott fel (akiket korábbról ismert) és tőlük kért anyagokat.
Abból, amit írsz kiolvasható persze egy másik mozzanata is a történetnek, hogy ti. nálatok az apparátus egy része nem politikai alapon, hanem rokonsági alapon került be az apparátusba.
Akár így, akár úgy ezek a használhatatlan emberek maguk is nagy zavarban voltak/vannak, hiszen ők maguk is tudják-sejtik, hogy semmi célja, haszna nincs annak, amit napi 8 órában csinálnak. Ezzel a tudattal azonban nem könnyű nap mint nap együtt élni, ezért inkább titkolóznak.

3. Amit Ti vörksopnak hívtok, azt az átkosban "manréza" néven ismerte az állampárt apparátusa. Ilyen 3-5 napos bentlakásos programok keretében készültek Magyarországon az éves tervek, az ötéves tervek végleges változatai, illetve ilyen technikával készítették elő az - utolsó pillanatig szigorúan titokban tartott - fogyasztói áremeléseket.
Ezeknek a manrézáknak is hasonló volt a funkciójuk ahhoz, amit Te leírsz. Egyfelől - például a párt Gallyatetői üdülőjében - garantálva volt a napi 3-5-szöri bőséges koszt, ami bizony 1955-ben vagy 1959-ben még Magyarországon is nagy szó volt. Ezen túlmenően a manrézák még arra is szolgáltak, hogy a különböző apparátusok emberei egymással is közelebbi kapcsolatba kerüljenek ("információt adok-veszek"), illetve, hogy a leghasználhatóbbak megnyerjék a manrézán megjelenő miniszterek, illetve egyéb nagyfőnök bizalmát.
A legendák szerint a több napra összezárt, zömmel ivarképes korú elvtársak és elvtársnők egymásnak is sok örömet tudtak szerezni, amire egyébként a normális életvitel mellett nem lett volna mód. (Hol dugjanak, a margitszigeti bokrokban?)

Summa summarum, a történelem úgy látszik mindenütt hasonló utakon jár. Örülj, hogy saját bőrödön, első kézből szerzel tapasztalatokat.
Szülő1 2012.01.02 10:51:19
Az 51%-os növekedés bűvölete

Ez a probléma is ismerős a korai 50-es évek honi gazdaságtörténetéből. Jánossy Ferenc* és Bródy András részben saját személyes élményeik alapján erről igen sokat írtak. Mindketten megélték azt, hogy gyárban dolgoz(hat)tak, meg azután a Tervhivatalban is. Vagyis látták a történetet alulról és felülről is. Bauer Tamás ugyan nem dolgozott gyárban, de megírta a kelet-európai összehasonlító gazdaságtörténet egyik alapmonográfiáját a beruházási ciklusok szemszögéből.
A legfőbb tanulság: A termelés mennyiségét a minőség, a költség-növekedés, illetve a nettó output rovására egy bizonyos határig lehet erőltetni. De utána jön a nagy pofára esés és a stagnálás csapdája.

1) Számtalan példa volt arra, hogy az állami nagyberuházások építését úgy kezdték el, hogy az építési tervek, a gépberuházások specifikációja még nem volt készen. Tehát neki álltak gödröket ásni, amelyek egy részét később be kellett temetni, meg felhúzták a falakat, amiket később le kellett bontani, mert a gépsorok nem fértek be az ajtón, túl korán érkeztek meg az importgépek, s mire üzembe lehetett volna állítani őket szarrá rozsdásodtak.

2) A rossz minőség, a selejt a gyártási láncfolyamat során halmozódik. A rossz minőségű öntvényből rossz minőségű gép lesz, amelyen csak rossz minőségű alkatrészeket lehet gyártani. Egy idő után már mindenütt rossz a minőség, és ezért egész iparágak válnak versenyképtelenné. Csakhogy ez egy körfolyamat, amiben nehéz, sőt sokszor nem is lehet megmondani, hogy meddig lenne szükséges "visszabontani" a termelési láncot. A felismerést nehezíti a szubjektivitás: mindenki a saját beszállítóját hibáztatja, és nem ismeri el, hogy ő mit csinál szarul.

3) Az extenzív iparosítás csapdáját a bánya-erőmű hasonlat írja le legjobban. A bánya egyre több szenet termel, hogy kielégítse az erőművek szénigényét, viszont egyre több áramot használ el a széntermelés erőltetett növelése érdekében. Így végül az egész rendszer hatásfoka közel 0 lesz, mert a nemzetgazdaság többi vállalatához sem szén, sem áram nem jut el. De a GDP, az nő rendesen. Akár 51%-kal is...

4) Ezen a ponton lép be a fogyasztói piac problémája. Mint azt Bauer igen sok országra kimutatta, két lehetőség van. Vagy az, hogy a fogyasztási cikk igényeket a kormány egyszerűen leszarja (sem a bányászok, sem az erőművi dolgozók nem tudnak húst venni a boltban) vagy az történik, hogy kampány szerűen fogyasztási cikket importálnak a társadalmi béke fenntartása érdekében. Ez utóbbit 1-2 évig lehet csinálni, de aztán kiderül, hogy a külföld ezt a külkereskedelmi mérleg hiányt nem hajlandó finanszírozni. Nem marad más megoldás, mint a bánya-beruházásokat is, meg az erőmű-beruházásokat is fékezni kell, és az így felszabaduló erőforrásokat a fogyasztási cikk iparba, illetve az exportálható termékeket gyártó szektorokba (pl. mezőgazdaság) kell átcsoportosítani.

4) Van még egy statisztikai probléma is. Erről Bródy írt sokszor. Arról van szó, hogy a preferált szektor outputjának az ára rendszerint gyors, az átlagosat meghaladó ütemben nő. Így nagyon nehéz megkülönböztetni a nominális és a volumenben mért növekedés adatait. Mi fog nőni nálatok 51%-kal???

Látszólag segít ezen, ha a számbavétel naturális alapon történik (pl. tonnában), de itt meg a mennyiség-minőség korábban említett dialektikája üt vissza. Rendszerint ugyanis az történik - különösen a bányászatban -, hogy a kitermelt szén, érc, olaj stb. minősége romlik, miközben a tonna adatok szépen emelkednek. (Ez utóbbira az én privatizációs könyvemben is hozok egy példát: Mo.-n 1951 és 1988 között a kitermelt szén mennyisége – hõértékben számolva – 3%-kal csökkent, miközben a létszám 2,5%-kal nõtt. Más szóval 40 év alatt a termelés csökkent, jól lehet nem csak az ott dolgozók létszáma nõtt, de sok-sok tízmilliárd forintnyi gépberuházás is történt az ágazatban.)

* Néhány Jánossy cikket e-mailben küldök, mert ide nem tudom csatolni.
Szülő1 2012.01.03 12:09:22
@Blakawt:

A gyorsan változó árak csapdája

Jánossy Ferencnek van egy kiváló könyve, melynek címe "A gazdasági fejlettség mérhetősége és új mérési módszere" (1963). Ebben szerepel egy az SL-i vasérc kitermeléshez hasonló, de fordított előjelű példa. Az alumíniumról van szó. A 20. század elején ennek a fémnek az ára az ezüstével vetekedett. Azután viszont rohamosan csökkent a technológiai fejlődése miatt. Ezért az a furcsa helyzet áll elő, hogy ha az USA nemzeti jövedelmét 1900. évi árakon mérnénk, akkor 1960-ra milliószoros növekedés adódna - pusztán az alumínium termelés felfutása miatt.

A problémának két megoldása is van. Az egyik, hogy kiszámítják a növekedési indexet bázis és beszámolási időszaki árszinten, majd a kettőt átlagolják. Vagy az, és ezt alkalmazza a magyar KSH is, hogy 5 évenként bázist kell cserélni.