Regisztráció Blogot indítok
Adatok
DMedve

0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Nagymamám, aki 73 éves, már egy ideje, egyre súlyosbodó karfájással küzd. De mint minden idős, Ő is úgy van vele, hogy nem megy orvoshoz, csak ha nagyon muszáj. Most már muszáj volt. Fel és le rohangált a fájdalomtól a lakásban, és a karját nem hogy használni, de nagyon…..
DMedve 2012.02.05 18:12:06
@homburg: Értek én mindent, de szerintem az időpontos rendszer nem fér össze a sorszámossal. Vagy-vagy alapon működne. Ugyanis ha a sorszám mellett van előjegyzés, akkor hiába a sorszám. Emellett az időpontos is csak akkor jó, ha szigorúak az időpontok. Annak semmi értelme, amit sok helyen csinálnak, hogy ugyan van időpont, de 1 időpontra 2-3 beteg is oda van rendelve. Hát akkor minek az egész? Persze olyan van, hogy odamegy A beteg, és 20 perc helyett 40-et tölt bent, így csúszik a sor, de csak 20 percet, és nem 40-et. Nyilván a sok 20 percből lehet 2-2,5 óra is, de ahogy a 20 helyett 40, úgy a 20 helyett is van, aki 10 perc alatt végez, vagy ha csak recept kell, akkor 2 alatt is, ott meg nyer a következő illető.

Azt valaki megmagyarázza nekem? Mert nem értem. A Nagymamám miatt ugye most relatíve sokat jártam kórházban, szakrendelésen. Azt értem, hogy a személyiségi jogokat védeni kell. Azt viszont nem, hogy ha kell, akkor mért nem alkalmazzák mindenhol? Nálunk pl. az van, hogy a labornál (vérvételi) amikor odamész, beadod az ablakba a beutalódat, a TAJ kártyádat, a személyi igazolványodat és a lakcímkártyádat. Ezek alapján kapsz egy sorszámot, és helyet foglalsz. Aztán mondják, hogy pl. 224-es, és akinél az van, az bemegy. Nem messze a labortól van más szakrendelés, pl. az ortopédia, gyógytorna, urológia, stb. Az urológián pl. simán ordítják, hogy pl. Kovács Béla. Kérdezem én, hogy pl. az urológián miért nem adnak sorszámot? Mivel égőbb bemenni a laborba mondjuk Tóth Margitként? Szerintem az nem jelent semmit, ha a laborba valakinek menni kell, mert annak 1000 oka lehet. Míg ha valaki az urológiára, vagy a nőgyógyászatra vár, hát.... igen. Szóval az sokkal cikibb. Én fordítva csinálnám. Tudtok erre magyarázatot?
DMedve 2012.02.05 20:00:05
@szabidoki: Mire gondolsz? Szerintem ugyanazt írtam. Hogy értsd!

A Mami nem hipochonder, azaz nem jár non-stop orvoshoz minden orrfolyással, de ha baj van, akkor megy. Így érthető?
DMedve 2012.02.05 21:06:21
@szabidoki: A karfájásával járt orvosnál, reumatológus és ideggyógyász látta. A háziorvos is látta, de Ő arra tippelt, hogy gerincsérv, és nincs mit tenni. A reumatológus röntgent kért, ami meg is érkezett, de nem volt elegendő a diagnózis felállításához, ezért elküldte MR-re, ami február 9-ei időpontban esett volna meg, ha ezt kivárjuk. Az ideggyógyász ugyancsak az MR eredményre várt. A fájdalomra minden orvos krémet, gyógyszert írt, és azt mondták, hogy nyugalom, február 9. a következő lépcsőfok. Igen ám, de az élet mást hozott, és a Mami karja hirtelen a gyógyszerek gondos bevétele ellenére piszokul fájni kezdett, és ezek után mentünk ügyeletre, és gyorsítottuk meg az MR-t is. Végül az MR birtokában egy másik reumatológus kimondta, hogy NINCS gerincsérv. Azaz a háziorvos rosszul tippelt, az ideggyógyászra ezek szerint nem lesz szükségünk, a reumatológus pedig tornát, masszázst és szükség esetén gyógyszeres, és krémes fájdalomcsillapítást javasolt.

Röviden ennyi.

Tehát a Mami ment amikor csak kicsit fájt, és az orvosok voltak azok, 3!! is, akik azt mondták, hogy nyugi február 9-ig. Aztán mégis másképp lett.
Tisztelt Praxis! December közepén történt az alábbi eset, negatív tapasztalatomat szeretném megosztani önökkel! 17-én délelőtt lecsúsztam egy lépcsőröl, a bokám kifordult. Mivel áruterítőként dolgozom, kínkeservesen lehúztam a műszakomat, igaz a végén már majdnem sírva,…..
DMedve 2012.01.03 20:46:22
@csak néha benézek ha marhaságot látok: @SvenH.:

Jaj, azt hiszem nem jól írtam. Én nem feltétlenül erre a posztra kérdeztem rá. Általánosságban kérdeztem, hogy ha van egy eset, akkor mi alapján döntöm el, ha én laikus vagyok, hogy az ügyeletre, vagy a sürgősségire kell menni?

Hiszen az ember, pláne ha szereti a beteget, akkor hajlamos azt azonnal a sürgősségire vinni, mert sürgős, hogy segítsenek rajta. Viszont biztosan van ennek valami szabálya, ami szerint eldönthető, hogy Ő akkor most ügyeleti, vagy sürgősségi eset?
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!     T. Blog!   A sürgősségi…..
DMedve 2011.11.07 20:41:45
@irutavé: Köszönöm a magyarázatot. És a kék kupak milyen vénára utal? Csak hogy tudjam.

Nem, nem adtam be magamnak semmit, csak nagyon fájt és feszített, és miközben hajnal felé a szomszéd szobában "lakó" nénivel sétáltunk a folyosón, elpanaszoltam neki, hogy nagyon rossz érzés a branül egy ideje. Egy ideig nem volt semmi baj vele, de már 1 órája fáj. Erre mondta Ő, hogy szóljak gyorsan a nővérnek, és ha lehet vetessem is ki, mert Ő is érezte ezt, és neki bealvadt akkor. Én pedig mentem, szóltam, és kivette a nővér. Mondtam a nővérnek, hogy bealvadt (tanulva a nénitől), és a nővér nem tiltakozott a laikus mód felállított öndiagnózisom ellen.

Az átmosás az, amikor egy fecskendőből átlátszó folyadékot nyomnak a branülbe? Mert ha igen, akkor olyat nekem is csináltak, amikor kértem a Cerucal infúziót. Mielőtt betette volna a kezembe azt az infúziót, nyomott a branülömbe átlátszó folyadékot. Utána pedig feltette a Cerucal-t. Ami le is folyt szépen.
DMedve 2011.11.07 21:48:45
@irutavé: Köszönöm szépen a válaszokat. Én maradéktalanul bíztam az orvosomban és a nővérben is. Az orvos csak reggel jött, a nővérnek pedig reggel felé szaporodott a dolga, ráadásul egész éjjel engem pesztrált, nem volt képem még ezért is szólni. Aztán a néni tanácsára mégis szóltam. Amúgy nem volt semmi baj, végül is nem lett káros következménye az esetnek.
DMedve 2011.11.07 22:01:03
@rikitiki: Neked is köszönöm szépen a választ. Asszem értem már. Persze amennyire ez lehetséges egy alapból laikus számára.

Amúgy maga a műtét kb. 50 perc, 1 órásra volt tervezve, ahogy az előttem műtötteknél is, csak náluk sikerült. Nálam nem. A beavatkozás 4db rendellenesen álló (idegpályában, állkapocsban rekedt) bölcsességfog egyidejű eltávolítása volt. Eltávolítottak csontokat is, úgyhogy megdolgoztak vele(m).
Édesanyám, aki a műtét után beszélt az orvossal azt mondta, hogy az orvosról folyt a víz. (Pedig a műtőben olyan hideg volt, hogy én fáztam, mikor bevittek!) Így nyilván miattam izzadt le szegény. A viziten mondta is reggel, hogy ne sajnáljam magamtól a fájdalomcsillapítót, mert várható erős fájdalom. Hát fájt, de így visszagondolva a műtét utáni hányás jobban megviselt, mint a fájdalom, ami a műtét miatt jelentkezett. Az orvos által felírt Cataflamot kiváltottuk, de nem volt rá szükségem. 1-et vettem be, de csak úgy éreztem magam, mint akit hókon vágtak, így nem szedtem. Homeopátiával (mezereum, pulsatilla) és éjszakára Panadollal éltem át a műtét utáni 3 napot. A 4. naptól már csak a homeopátia ment éjjelre is, aztán 1 héttel a műtét után már semmi.