Regisztráció Blogot indítok
Adatok
jakab95

83 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nemi erőszakkal képtelenség viccelni, én most fejből csak egy komikust tudok, akinek ment (Louis CK-ről van szó), de ő sem azon a borzasztó bűncselekményen pattogott, hanem inkább saját magán, hogy milyen borzalmas gondolatai vannak. Maksa Zoltán pedig nem egy Louis CK, úgyhogy az…..
A BKV a 405-ös felújítási programjának keretein belül 10 nappal ezelőtt, a Kelenföldi Autóbuszgarázs nyílt napján mutatta be a világoskék, Volvo-lámpafészkekkel ellátott, elég furcsa eredményt. Azonban közelebbről szemlélve az eseményeket, még az is lehet, hogy jól…..
jakab95 2014.04.27 18:15:38
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Azt hiszem 13-15 millió forint volt. A helyszínen amúgy Euro 5-ös motort mondtak.

A probléma ezzel az, hogy az ajtók gumírozása és az ilyen apróságok már a bemutató nyílt napon jöttek szépen lefele.
Ahogy az előző cikkben írtam, véleményem szerint a Google szolgáltatásai egyre silányabbak. Ezen állításomra cáfol rá azonban az Android ,,új" YouTube appja, ami szerintem nem csupán elfogadható, hanem egyszerűen fantasztikus. Tökéletesen kihasználja a táblagép kijelzőjét.…..
ElectroTech A Google szemét... 2013.08.14 10:46:23
Nem szeretek mocskolódó bejegyzéseket írni, bár aki olvasta korábbi cikkeimet, tudhatja, hogy nem szimpatizálok az Apple-lel és ezt gyakorta meg is említem. Ennek és ezen bejegyzésnek sincs köze ahhoz, hogy a WinWorld.hu szerkesztője is vagyok, illetve csak annyi, hogy ezen…..
ElectroTech DayZ fórum 2013.08.10 15:20:59
A DayZ-ről már volt korábban egy bejegyzés Wínput kolléga által a blogon. Hogy kicsit felelevenítsem az emlékeket, ez nem más, mint egy poszt apokaliptikus zombi mód az ArmA II Combined Operations játékhoz. Annyira népszerű, hogy megkockáztatom, többen játszanak vele…..
A Windows NT, azaz az a rendszer, mely ma is alapja az asztali és immár mobil (tehát jószerévelaz összes MS oprendszernek) Windows kiadásoknak, ma ünnepli 20. születésnapját. Ezzel a nagy rendszermagok között akármennyire is meglepő, de fiatal. A Unix több, mint negyven éves, a…..
„Menők”, vagy „Majmok”?   Ma erről a képről szeretnék egy kicsit beszélni. Ugye manapság mi a "menő"? Manapság az a "menő", ha az egésznapod bent töltöd a WestEndben, eszel egy sajtburger menüt a mekiben, bemész a wc-be ellőni 5 képet, miközben vicsorogva feszítesz a…..
ElectroTech Windows CE, már megint 2013.07.22 15:42:51
Mivel a Windows CE, azon belül is a Handheld PC 2000 az egyik kedvenc operációs rendszerem, és mivel nem nagyon találtam már ezzel foglalkozó magyar oldalt, ami érthető, elhatároztam, hogy nyitok egy sajátot.  Hazánkban már csak kevés olyan ember van, akik ,,aktívan"…..
A Visual Studioban viszonylag egyszerűen lehet fájlkezelő programot készíteni a WebBrowser kontrollal, sőt túl egyszerűen is, ezért inkább alapvető fájlműveleteket mutatok majd be, melyek anélkül is végrehajthatóak. Össze is dobtam egy ilyen alkalmazást, hogy be tudjam rajta…..
ElectroTech Megjelent az iOS 7 2013.06.11 22:25:18
Az Apple kukába dobta eddigi, a valós felületeket utánzó kezelőfelület dizájnját és előállt valami újjal, a lapos külsővel. Persze ez csak az iOS-nek új, Androidon meg Windows-on már hónapokkal, évekkel ezelőtt találkozhattunk vele, de persze ez nem sért szabadalmat, mert más…..
ElectroTech BasicTextEditor vol. 2 2013.05.27 21:50:27
Frissítettem a programomat, némileg tovább is fejlesztettem. Teljesen egyéni, csak általa olvasható fájlformátumot kapott, mely az RTF kód XML-be való elhelyezésével jött létre. A .CH fájlokat immáron bátran lehet hozzá társítani, elméletileg nem okozhat neki problémát. Az 1…..
Miután hosszú ideje nem írtam sem cikket, sem programot, épp ideje volt mind a kettőnek újra nekilátni. A Wevex böngészőm versenyen való nem túl fényes szereplése után nem kezdtem bele nagyobb projektbe, egészen máig, mikor is gondoltam, amúgy sincs elég ilyen a piacon (nem mintha…..
A Microsoft elterjedt rendszerének, a Windows XP-nek tűréshatárát feszegetni, illetve minél több eszközön futtatni manapság a hobbiinformatikusok egyik kedvenc elfoglaltsága lett. Elmondható, hogy némi rásegítéssel, emulációval, szinte mindenhol működésre bírható. Miután a…..
Érdekel a Windows világa? Szeretnél egy folyamatosan fejlődő hírportál csapatába tartozni? Szeretnéd ha írásodat sokan olvasnák, és a neved ismert lenne ebben az irányzatban? Ha igen, akkor jelentkezz szerkesztőnek! Az alábbi kategóriákban keresünk szerkesztőket: Windows 8,…..
Manapság nem olcsó egy Windows-t futtató számítógéphez hozzájutni, legyen az okostelefon, tablet, laptop, vagy asztali PC. Szerencsére azonban vannak árban szinte mindenki számára hozzáférhető példányok, csak kérdés, hogy megéri-e őket megvenni, jók-e egyáltalán valamire. Az…..
Kedvenc játékaim nagy részét a GTA sorozat egyes, PC-n is játszható tagjai adják, így evidens volt számomra, hogy amint lehet, mobil eszközön is kipróbálom majd. Androidra jelen pillanatban a III és Vice City elérhető, ezek közül utóbbi nem rég jutott el hozzám is, mikor a…..
Aki szokott Visual Studioban programozni, tudhatja, hogy milyen egyszerűen, mondhatni pár kattintással lehet írni egy egyszerűbb böngészőt. Sajnos azonban a beépített motor, mely azonos az Internet Explorerével, nem mindig a legjobb. Személyes tapasztalatom is ezt mutatja. Szerencsére a…..
Manapság elég sokat fecsegek a Linux jó oldalairól, azonban tegnap egy komment előző írásomhoz arra késztetett, hogy menjek bele még jobban az ügyekbe, és eddig általam nem próbált dolgokat is ellenőrizzek. Triviális dolog, de eddig nem szorultam rá arra, hogy DVD filmet játsszak…..
Annyi jóslat kering most a neten, főleg a túlélt világvégéről, melyeket utólag olvasva viccesnek találunk. Ilyenek azonban nem csak ebben a témában vannak. Minden egyes Windows verzió megjelenése előtt nagy találgatások mennek, hogy mit fog tartalmazni, miben lesz új. Találtam…..
ElectroTech 2012.: összesítés 2012.12.23 20:43:09
Egy rakat blog posztolja ilyenkor, hogy mik voltak a keresőszavak, amivel megtalálták, és sok helyen akadnak elég bizarrak is. Nekem semmi ilyenem nem volt, elég normális kulcsszavakkal találtak rá a blogra. Ráadásul ez annyira nem is érdekes... Nekünk kockáknak érdekesebbek azok a…..
Videóteszt Halo CE-hez fanok által készített pályákról. Az, hogy Nchief milyen pályát választ, csak rajta múlik, a teljesség igénye nélkül kerülnek majd bemutatásra a pályák. ..
Tegnaptól "hivatalosan is" a winworld.hu egyik írója lettem, így a Windowszal kapcsolatos irományaimat ott fogom közzétenni. Természetesen nem hagyom itt az ElectroTech-et sem, az egyéb témájú cikkeket továbbra is ide szánom, továbbá a winworld.hu-n megjelent alkotásaimat be fogom…..
Ahogy mondtam, beszálltam a tutorial "bizniszbe" is. Eme alkotásaimat szeretném most megosztani. Egyenként videókat posztolni olyan rossz, így most kettőt adok nektek! Ajándéknak még itt egy érdektelen érdekesség: Annak ellenére, hogy a Windows 8-ban egy teljesen új platform…..
Nem akarok belemenni a felhasználói élménybe, mert felesleges, erről igazából objektíven nem lehet nyilatkozni, így szeretném csak a számadatok alapján prezentálni a különbségeket. Hangsúlyozom, nem mondom egyikről sem, hogy jobb a másiknál, hiszen Surface-szel még nem volt…..