Adatok
lacquer
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Miklósék ugyan szeretik az adatbázisokat, egy telefonos félreértés során nem óhajtanak a bizalomgerjesztő nevű Központi Adatszolgáltató Kft. ügyfélkörébe kerülni:Inkább figyelmeztető jelleggel írnám le az alábbi esetet. Mindenki hallott már azokról a cégekről, akik abból…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
1. Annak idején hisztiztünk a filmeket megszakító reklámok, majd a postaládában talált szórólapok miatt, de megszoktuk, sőt, jórészt azok alapján veszünk már joghurtot és rendelünk pizzát. Ideje volna beletörődni, hogy a telemarketing is egy teljesen legitim és legális üzleti módszer. Ahogyan nem rúgjuk fejbe az utcai szórólaposokat sem (remélem), a callcentereseket is elég primitív dolog gyalázni, ez a munkájuk és pont. A teendőnk is tök ugyanaz mindkét esetben: ha nagyon nem érdekel, lerázzuk, ha kicsit szimpi, belekukkantunk a dologba, ha nagyon felcsigáz, már perkálunk is a hirdetett holmiért. Tényleg nem értem, mi ebben a vérlázító.
2. Miért ne lehetne telefonon elköteleződni fizetős szolgáltatás mellett? Évente százezrek módosítanak így előfizetői csomagot mobilszolgáltatóknál (hogy csak egy példát mondjak), és bizony ma már maga az eredeti szerződéskötés is rengetegszer telefonon megy: hívjuk, kérdezünk/tájékoztatnak, megállapodunk, küldik, fizetjük és postafordultával lepapírozzuk. Most tényleg újat mondtam valakinek? Észre kéne venni, hogy a telesales az első két pont kombinációja csupán: ők keresnek meg (ami néha idegesítő, de belefér, lásd szórólaposok) + távollévő (jellemzően ismeretlen) féllel telefonon megállapodunk a szerződés létrejöttéről (ami teljesen bevett gyakorlat, szerintem mindenki rendelt már pizzát). Konkrétan röhejnek tartom, hogy itt kábé az a hangulat alakult ki, hogy aki így ad el, az eleve valami bűnbanda tagja, aki pedig pénzt kér bármilyen valós szolgáltatásért, az „lehúzós figura”.
3. Van, hogy nem azt kapjuk, amit kértünk? Van. Boltban is, pizzában is, telesales-ben is. A teendő megint csak tök ugyanaz: ha nem nagy tétel, lenyeljük (romlott kefír, olivás pizza, pedig direkt mondtuk, hogy nem kérünk rá), ha nagyobb a baj, reklamálunk, végletes esetben pereskedünk. Utóbbi tényleg nem kellemes, de ez a jogállam velejárója. És végül az alapkérdés: van-e olyan, hogy egyáltalán nem kértünk valamit, mégis ki kell fizetnünk? Nincs. Ha nem kértük, de átvettük/kifizettük, hülyék voltunk. Ha tényleg kértük, de később rájöttünk, hogy nem kellett volna, hülyék voltunk (lásd szövegértési probléma mint népbetegség, illetve ptk.). Ha tényleg nem kértük, de azzal szekálnak, hogy ki kell fizetnünk, valójában NEM kell kifizetnünk – a bizonyítás terhe a telesales-es cégnél van, ez a jogállam kellemesebb része (tételmondat).
4. Csattanóként jöjjön a rossz hír. Meglehetős mélységben ismerem a vonatkozó vitás eseteket, és a tanulság mindig ugyanaz. A telesales-cégek az embereket kábé korrekten (speciel a tévéreklámoknál sokkal részletesebben) tájékoztatják a szolgáltatásról (egyébként önérdekből: a feleslegesen rohangáló kézbesítők díjába, illetve a tömeges elmarasztaló bírósági ítéletek költségébe tönkremennének hetek alatt), mindig van egy megerősítő hívás, amelyet rögzítenek az ügyfél tudtával (!), aki expressis verbis kimondja, hogy igenis kéri, és tisztában van a cucc árával, tartalmával, a kiküldött írott verzió pedig klappol a telefonon elmondottakkal. A problémák alapja tehát nem az ún. „nagyipari átverés”, hanem az a magyar beidegződés a hívott felek részéről (mindjárt kertészákosi magasságokba érek, de sajnálom, ez a tapasztalatom), miszerint a kimondott szó bármikor megmásítható/letagadható. Szimpla pszichológiai képlet ez: ilyen-olyan okból megbánt döntésünkre szeretünk úgy visszaemlékezni, hogy meg se hoztuk, csak itt az a ciki, hogy megvan szalagon és szerződéses erővel bír. Ezért nem attól hemzsegnek a kommentek, hogy hányan nyertek pert ilyen ügyben (esküszöm, ilyennel még nem találkoztam, pedig nem ma kezdtem), csak megy a szokásos iránytalan hőbörgés, külön tisztelet a higgadtan hozzászóló kivételeknek.
5. Végszó gyanánt pedig csak arra kérek mindenkit, hogy legalább honfitársaink közmondásosan gyenguska szövegértési képességének problematikáját ne próbálják már a callcenteresek nyakába varrni, inkább vegyük észre, hogy e poszt kapcsán is szisztematikusan keveredik a Központi Adatszolgáltató és a Központi Adatnyilvántartó Kft. – ami már önmagában is megérne egy PISA-esettanulmányt. Na kábé ezen a színvonalon szoktunk szerződni is, és ebből vannak aztán a bajok...