Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KivancsiVagyok

0 bejegyzést írt és 54 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Természetvédelmi térinformatika. Hasznos, mert segít megérteni a folyamatok térbeli kiterjedettségét, ütemét, természetre gyakorolt hatásunk szemléltetését! De vajon mire szinte valós időben közvetítjük az eseményeket, addigra nem épp a végét járja a történet? Utolsó…..
KivancsiVagyok 2012.06.18 14:31:41
Sajnos a ma embere a legbutább és a legostobább a vilgátörténelemben (elődjeihez képest). A butulás a termézettők való elválással korrelációban történik. Van egy-két kivétel, de a többség sodródik. A legtöbben azt gondoljuk (direkt használok többes elsőt, mert nem akarom kivonni magamat a mai társadalomból), hogy az egyetemi, főiskolai, doktori, oklavéllel már milyen okosak vagyunk és az elődjeink csak a földet túrták. Közben csak olyanok vagyunk akik okosnak hiszik magukat, de közben sötétek mint az éjjszaka, ahol a tudásokat csak azok a pici pont csillagok fényesítik, amely szakterületen tevékenykednek - de a teljes egésztől egyre csak távolodik az egyszeri ember.
Istenítjük a mai kor technológiai vívmányit, pedig még fényévekre van az evolúcióban kialakult rendszerektől. egy növény is egy rendszer és maga a növény is egy rendszer része, méghozzá olyan ami megáll a saját lábán. Hol van ezekhez képest bármely emberi technológiai eredmény?
Ha a teljes szumátrai őserdőt kivágják és pálmaültetvény lesz helyette akkor is csak nagyon, nagyon kevés olajat fognak előállítani ott az igényekhez mérten (EROEI) mésfelől a monokultúrát előbb utóbb ki fogja pusztítani egy gomba vagy vírus akár egy éven belül - vagy ha nem is irtja ki akkor a védekezésre többet kell költeni, mint a mennyi olajat az ad. de a kapitalizmus szemellenzős tekintetében csak az éves profit szerepel, és ha kell akkor a teljes pálmaültetvényt is kivégják a faanyag miatt profit érdekek figyelmen kívül tartása mellett.
Ezért rossz azoknak akik látják a nagy közös hajóban, hogy a folyó egy hatalmas zúgóhoz visz amibe mind beleveszünk, mert akik ezzel nem foglalkoznak azok legalább a zúgóig élvezhetik az életet...
Megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy a kerékpárosbaráttá válni kívánó Gödöllőn tovább szaporodtak az eddig is hemzsegő, kerékpározást tiltó táblák. A kihelyezésről a Városi Kerékpár Munkacsoporttal senki nem egyeztetett. Haladéktalanul tájékoztatást kérek a…..
KivancsiVagyok 2012.06.12 09:42:22
Ez egy vicc, hogy a közútkezelő képes egy tábla kihelyezésével beleavatkozni a város életébe, hiszen a legforgalmasabb kereszteződésről van szó - mindezt a városvezetéssel történt egyeztetés nélkül.
Azonban az igazi probléma, hogy az egyik legforgalmasabb kereszteződésbe kell átkelni a bicikliseknek az egyébként sem túl toleráns autósok között. Lássuk be, ebben az országban és ebben a városban a legtöbben autósok szeretnének lenni – nem biciklisek. Ha zavar is valakit a tábla az is csak egy kissebséget sért – azok meg oldják meg. Az autós többség pedig autós akar maradni távlati elképzelése szerint – és nem tudnak megoldást adni a város élhetővé tételére – a lényeg, hogy „én autót karok vezetni”. A benzinárakra a többségnek az a válasza, hogy „botrány” – ugyanakkor egyetlen explicit lépést sem képes tenni a többség. Még annyit se, hogy hétvégén a piacra nem kocsival megy.
Szóval egy ilyen tábla kihelyezés jól szemlélteti a mai magyar értékítéletet – a mások véleményének figyelmen kívül hagyását, az autósok mindenek felett, valamint a nem tudok megoldást a város élhetőbbé tételére ha az az autósok kárára valósul meg. Azt is látni kell, hogy a kerékpárút létrehozása is csak a közutakra fordított összegekből való lecsípésből valósítható meg – vagyis az autósok kárára. Minden mindennel összefügg. Érdekes, hogy a magyar társadalom mennyire képes / nem képes hosszútávú közös érdekek mentén gondolkodni – mennyire az önös, önző énközpontú gondolkodás dominál a mások gondolkodásának elfogadása nélkül. Pl. egy csak és kizárólag autóval közlekedő magyar ember szerintem képtelen lenne kerékpáros fejjel (is) gondolkodni, ami egy komplexebb rendszerben való gondolkodást igényelne. Ezzel szemben autós fejjel döntést hoz és azt be is vezeti, ami másoknak gondot okoz, de azt majd azok oldják meg akiknek gondot okoz. Ez feltehetően a komplex rendszerben való gondolkodás és a tolerancia hiánya miatt alakulhat ki itt nálunk. Ha azonban a mai komplex rendszerek fenntartásával is gondjaink vannak akkor a jövő tervezése még komolyabb problémákat eredményez. Valahol a nyugati tervezett és szabályozott komplex rendszerek és a keleti tervezetlen és alakuló nem szabályozott rendszerek között vergődünk. Több toleranciával a rendszerek szabályozottságának mértéke is csökkenthető lenne. akkor nem kellene pl. biciklizést tiltani sok helyen, mert az autósok figyelnének a biciklisekre és a sebességkorlátot is maximális sebességként értelmeznék nem azért, mert megbüntetik ha gyorsabban meg, hanem azért mert ezzel a lépéssel toleráns más közlekedőkkel szemben. A büntetések sajnos pont az ellenkező irányba viszik a rendszert, mert a szabályozottságot növelni kell, ami a rendszert komplexebbé teszi – azt a rendszert, aminek a komplexitását már most sem tudjuk kezelni valamint a büntetések miatti deffenzívát és aggressziót vált ki, ami a toleranciát is csökkenti. Szóval még szerencse, hogy lassan haladunk előre, mert egyébként is rossz irányba megyünk…
KivancsiVagyok 2012.06.12 14:35:29
@Füle S.: nagyra becsülöm az elszántságodat és remélem, hogy eredményre fogsz jutni. engem az érdekelne, hogy aki ennek a táblának a kihelyezésében döntött, az hol székel? milyen alapon hozta meg a döntését? Én milyen helyismerettel rendelkezik? Hozzáteszem azt sem tartom jó megoldásnak, hogy a biciklisek abban a forgalmas kereszteződésben az autósokkal egy nyomsávba haladhassanak. De akkor a közlekedést szabályzók milyen megoldást javasolnak a bicajosoknak az átkelésre? Leszállni a bicikliről 50m-el a kereszteződés előtt, tolni a járdán, átkelni a gyalogosátkelőn majd felszállni? Ez lenne a koncepció?
Én azt sem értem, hogy a Dózsa György út miért 2x2 sávos..
. De az autósoknak legalább legyen jó...
"Sokat elárul az Orbán-kormányról, hogy már az első „igazi” kormányátalakítást meg sem várva távozott belőle az a két szakpolitikus, akik a leginkább jövőorientált stratégiai ágazatokat, a földet és az energiát felügyelték." - írja a NOL.hu-n…..
KivancsiVagyok 2012.06.06 14:01:22
Nem szeretem az ilyen cikkeket: "A hitelből finanszírozott, túlzottan növekedésorientált kapitalizmus helyett be kellene érnünk évi egy-két százalékos bővüléssel" Kérdem én az 1-2%-os bővülés már nem is növekedés?
Én nem voltam ott az előadsáson, de nekem úgy tűnik, mintha a jelnelegi szűk keretek között keresne valami megoldást miközben történelmi és filozófiai mélyságekben veti fel a problémát.
Az is elég általános, hogy "nincs erőszak". Ha csak a délszláv háborúra gondolok akkor már nem is tudom azt minek nevezzem. Ott konkrétan minden bosnyákot ki akartak irtani és szépen előre is haladtak. És ezt mindezt olyan keretek között tették, hogy az európai hatalmak megfelelően működtek, de mégsem tudták megakadályozni. Mi lenne ha közben a központi hatalmakat súlyos válság rázná? Szóval szerintem az, hogy a mai emberből kikopatt az erőszak korántsem igaz.
A cikkben nincs kapcsolat a realitás és a közgazdáságtan között - amit én nagyon hányolok a mai main stream közgazdások megnyilvánulásiból. Arra a kérdésre, hogy miért is lenne fellendülés a legmegalapozottabb válasz az, hogy minden válságot az követ... ez megnyugtató?
Szóval úszunk a közgazdaságtan óceánjába és nem tudjuk hol a part. A rendszer túl komplex ahhoz, hogy az ok okozati összefűggéseket ne lehessen bárki által bármilyen módon indokolni - ami lehetőséget ad a rendszer változatlanul tartására vagy legjobb esetben is egy lassú konverzióra...
KivancsiVagyok 2012.06.06 14:03:16
@KivancsiVagyok: bocsánat a "ne lehessen bárki által bármilyen módon indokolni" helyett "lehessen"...
KivancsiVagyok 2012.06.06 14:27:52
@Pacsker: ez ok, de ez esetben hogy értelmezed azt, hogy "meg kellene elégednünk 1-2%-os növekedéssel"?
Vigyázat, a következő írás alkalmas a nyugalom megzavarására! :)Reggelente, ahogy elbiciklizek a tömött helyi buszmegállók előtt, mindig jól megnézzük egymást. Én őket, ők engem. Látom, néhányukban felvetődik a kósza felismerés, hogy mire a zajos, füstokádó busz megjön,…..
KivancsiVagyok 2012.05.14 13:07:39
Még valami. A biciklizésre ne lehet azzal rászoktatni, hogy mennyi pénzt lehet vele spórolni. Az nem motivál legfeljebb rövid távon. ha minden nap azt számolom mennyi pénzt spórolok meg a benzinen akkor eljutok oda, hogy a kényelmet vs. kényelmetlenséget teszem a mérleg serpenyőibe - ami helytelen. Ha a tömegközlekedést, vagyis a közösségi pénzek felhasználást használjuk mint motivációs tényezőt azon meg csak veszítene lehet. Mert egyrészt túl messze van a kondér, ahogy arra a hatással lehessünk másfelől a pénzek elköltése a politika hatásköre, így ha meg is spórolna a város ezzel valamennyit akkora megmaradó pénz nem feltétlen minden bringára átvetkőzöttnek kedvesen kerülne elköltésre, így inkább otthagyná a bringázást.
Szerintem a bringázást azzal lehet népszerűsíteni, az emberekben a motivációt felkelteni, hogy milyen életérzés is az. Ha csak egy valamirevaló poszter készülne iskolába bicikliző nebulókról már annak nagyobb lenne a hatása - mint a tömegközlekedésen nyerhetünk valamennyit.
Az energiaital marketing teljes eszköztára bevethető lenne bicikli fronton is. Az energiaitalokat pl egyáltalán nem reklámozzák a 30-on felülieknek. Nem véletlen, hogy a szülők nem is tudják mivel állnak szemben. Majd ahogy a mai fiatal generáció felnő akkor azzal terjed a fogyasztás is.
Pedig a gyerekekben ott van a mozgás iránti igény, amit a felnőttek már más tevékenységre cseréltek. Másfelől a gyerekeknek a kerékpár maga a szabadság. Nekik nincs autójuk!
Ha egy évben megrendezésre kerülne a biciklizz a suliba kampány a biciklizz a munkába kampány mellett az megmutatná hogy a gyerekek mennyivel fogékonyabbak és mennyivel gyorsabban felveszik a biciklizés "életérzést". Közben a sulik is versenghetnének egymással akár valamilyen nagyobb cél érdekében, ami lehetőleg nem anyagi.
KivancsiVagyok 2012.05.16 12:44:49
@vercse: köszi, jó video.
Tisztelt Láncszemek országszerte!Az utóbbi napokban megsűrűsödtek a támadások Ángyán József, és vele együtt Ácsné Éva ellen, tehát ellenünk is. A harc nem ellenünk irányul, a tét a föld megszerzése.A Váralja Szövetség kezdeményezésére – akikkel közösen már egy…..
Nagyon, nagyon, nagyon sokan kerékpároznak a járdán. Ez nem csak azért baj, mert megbüntet a rendőr, hanem mert elüthetnek egy kiszaladó kisgyereket, vagy a kereszteződésben kigurulnak az autók elé. Mantrázzuk hogy a járdán biciklizés nagyon veszélyes, rengeteg balesetet okoz, de…..
KivancsiVagyok 2012.04.25 09:20:16
Mindamellett, hogy nagyra becsülők és fontosnak tartom a kezdeményezést -látni kell egy kicsit szülői szemmel is. Én sokat biciklizek és sokat biciklizek nagy forgalomban is - pl a 30-ason.
Az alapprobléma az, hogy a autós-biciklis illetve a biciklis-gyalogos sebességkülönbség elég nagy ahhoz, hogy problémát okozzon. Szülői szemmel még inkább elfogadható a járda hol a balesetek súlya sokkal alacsonyabb, mint az úttest. Sok autós megfelelően közlekedik de elég az a 100-ból egy amelyik nem.
Szerintem a megoldáshoz két út vezethet. Vagy a három különböző közlekedési eszközt elzárjuk egymástól (ez szinte lehetetlen), vagy a sebesség különbséget csökkentjük - vagy mindkettőt.
Ameddig a biciklisek kevesen vannak addig nincs ilyen alkalmazkodási kényszer. Hiszen arra se építünk ki szabályozást, ha valaki elefántháton utazik :)
Azt javaslom minden "addig nem bicklizek aameddig nem lesz bicikliút" pártinak, hogy menjen el Dunakeszire és kerékpározzon az új bicikliúton. Ott találkozhat beláthatatlan kereszteződésekkel, majd azonnal bicikli és gyalogút együtessel - és a végén meg lehet állapítani, hogy a közlekedési eszközök szeparálása mennyire lehet megoldás.
Az autós közlekedésnek is meg kell legyenek a szabályai - gyorsan el lehet jutni egy településig a gyorsforgalmi utakon, de ha ott vagy akkor már legyél tekintettel a többi - nem autós - közlekedőre. Itt azt is hozzá kell tenni, hogy az autós közlekedés a sztrádán is egyre veszélyesebb a nagy sebességkülönbség miatt. Egyre töben mennek 80-al a pályán. Így a két forgalmi sáv között akár 50 km/h sebességkülönbség rendkívül balesetveszélyes.
A járdán biciklizés ilyen irányú tiltása meglehetősen "magyar" megoldás. Büntetünk valamit, de közben nincs alternatíva. Olyan ez mint a két város között tiltótáblávan megszűnő kerékpárút.
A gyerekek nem fognak olyan pontosan menni az út szélén, hogy a szülőbe ne kerüljön elő a félsz, hogy inkább ne engedje a gyereket biciklivel a suliba. Pedig milyen élmény is bringával menni "szabadon" a suliba. Azért veszem elő a gyerekeket példaként mert leginkább őket látom a járdán biciklizni. A gyerekeknek az a problémájuk, hogy nincs érdekérvényesíté erejük. Így az auóba pöffeszkedő felnőtteknek lesz igazuk, akik nyugodtan száguldozhatnak és pöföghetik tele a várost - de közben ők szülők is akik nem engedik a gyereküket kerékpárral, mert az az olyanok miatt mint ők maguk veszélyes. Így a kör bezárult - gyerekek ne biciklizzenek ilyen veszélyes helyen. Sőt ha bicikliznek még meg is büntetik őket a járdán biciklizésért 15e ft-ra.
Ezer más megoldás alternatíva kínálkozott volna a gyerekek kerékpárral járdán való biciklivel iskolába jutását tiltani. De nekünk csak ez jutott a felnőttek öntekt és önző gondolkodása miatt. Így kinevelünk egy generációt akik ha végre felnőttek lesznek majd (ők is) elnyomhatják a fiatalokat és az időseket...
KivancsiVagyok 2012.04.25 12:50:12
@Füle S.: A társadalom kultúrális alapjait, mint pl a versengés, önzés stb. nem fogjuk itt megoldani. Az biztos, hogy egyet értünk a közösség és az együtt működés területén.
Az is probléma, hogy a jövőre mutató vízió, ami az egyes emberek fejében nem feltételen erre mutat. A reklámok előállította világban a fogyastás az elsődleges, amelyhez kapcsolódó életérzéshez csak egy szűk közösség, család, barátok kapcsolódnak. A tágabb környezet már az idegenek - azokkal nem foglalkozunk. Néhány évtizede egy néhány ezer fős faluba mindenki-mindenkit ismert és e miatt törödött is vele. a világháboró után pl foglalkoztak azzal az emberek, hogy a kevés marha legalább annyi tejed ajdon, ami a gyerekek fehérje és kálcium szükségletét kielégíti. Ma a tejet jó pénzért eladnák annak aki fizet érte, akkor is ha az a másik földrészen van és akkor is ha a szomszéd gyerek éhezik. Én erre nem mondanám egyerelműen, hogy versengő. inkább önző. Pedig az önzéssel mindenki rosszul jár, előbb-utóbb. A verseny lehetne csapat verseny is, ami előremutató lehet. el sem tudja képzelni a mai kor embere, hogy milyen kooperatív és szociális közösségekben éltek az emberek ebben az országban...
Szóval hiába várja a kerékpáros, hogy majd mindenki megváltozik és az autósok, gyalogosok is kooperatívak lesznek. Ez nem lesz így, mert az emberek nem azok. Az autósok le fogját tenni az autót mikor egy év múlva 600 két év múlva 750 ... stb lesz literenként a benzin. De akkor ugyan az a magyar nincs alternatíva helyzet lesz mint ma a tiltótáblával végződő kerékpárút.
Az egyre több autóval támogatjuk a technológia és energia importot, növeljük a függőséget - vagyis megyünk a szakadék felé. de az nem várható el, hogy ezt minden autós felismerje. De az emberekben lehet olyan életérzést kialakítani miszerint az egészségesebb közlekedésbe és a környezetbe az autó nem igazán fér bele. Még akkor sem sa euro 8-as a motorja.
A kéerékpárosoknak pedig nem félni kell, hanem demonstrálni azt, hogy nem kell nekem pl hetente 20 ezret benzinre költenem. Sőt, milyen ... az aki ezt teszi...
 Mindannyian tudjuk, hogy rohamosan nő a közlekedési célú kerékpárosok száma az országban. Nincs ez másként Gödöllőn sem, egyre több a bringás az utakon.Ezzel párhuzamosan dinamikusan nő azok száma is, akik a szabadidős bringázásnak hódolnak vagy hódolnának. Én is…..
KivancsiVagyok 2012.04.25 05:48:37
@kerpet: Én bringázok a gyerekekkel Gödöllőn. Szerintem a 3-as vagy a 30-as említése már a ló tulső oldala. Aki bringázni akar az tud Gödöllőn is, még akkor is ha nincs kerékpáros infrastruktúra. Egyébként szerintem az alapvető probléma nem a kerékpáros infrastruktúra hiánya, hanem az autók sebessége és a centizős köulekedésük.
Dunakeszin pl megépült vagy 3km kerékpárút - hát az sem a biztonság mintaképe.
Nekem az lenne a problémám, ha mndig fel kelene pakolnom a bringákat az autóra, ha bringázni akarok, hogy rengeteg idő. Itt csak kitolom a bicikliket és már megyünk is. Mindemellett máshol sem fenékig telfej a bringautakon való közlekedés - még a Balaton körút is sok helyen veszélyes tud lenni családdal.
Egy-két év és a benzinárak sokkal több embert átültetnek bringára autóból mint gondolnánk. Én már most nem szívesen pöfögöm el a levegőbe a pénzemet.
Szóval szerintem azzal lehet a legtöbbet tenni a bringázásért hogy egyszerűen bringázol. Nem teszed fel a kocsira, nem pöfögsz benzint más orra alá hanem tekered a pedált - és erre ráveszed a családot is.
Tegnaptól hatályos az új szabálysértési törvény. Eszerint "Általános közlekedési szabályok, tilalmi táblák, útburkolati jelek, a közúton való haladás szabályainak, irányváltoztatás, bekanyarodás, autópályán és autóúton való haladás, egyes járművek…..
KivancsiVagyok 2012.04.18 12:57:05
@Húzzunk bele!: Ha nekem szólt a kommented, akkor azt jegyezném meg, hogy iróniávla írtam. Az autók szennyezik a környezetünket. Érdekes módon mindenki elviseli ha autók szennyezik a lakhelyék a kipufogógázzaló, de azt nme viseli el, hogy a kapuja elé öntsék a kommunális hulladékot - bele van verve az emberek fejébe, hogy bizonyos szennyezés "normális" bizonyos pedig nem. magyar viszonlytban az autó (technilógis) és a olaj is import, így a gazdaság szempontjából is függőséget jelnet.
Akik felvállalják, hogy nem autóval közlekednek azokat inkább értékelni kellene, nem pedig a büntetésük lehetőségét keresni. A probléma az, hogy minden közlekedési eszközt mint közlekedési eszközt tartunk nyilván megfelelő megkülönböztetés nélkül. Persze ebben a társadalomban az értékeket a reklámok határozzák meg, így nem is csoda, hogy van egy rakás autóimádó, aki meg nem az az meg normálisként elfogadja, hogy mindenhová odapöfögnek...
Kerékpáros zsargonban járdázásnak nevezik a járdán kerékpározást. Gödöllőn is megfigyelhető ez a – egyébként a Kresz által tiltott, vagy legalábbis nagyon kevés kivétellel engedélyezett – közlekedési forma. Apropó, Kresz. Nézzük csak meg pontosan mit ír…..
KivancsiVagyok 2012.03.28 08:44:04
Épp arról beszélek, hogy az autós társadalom tuatosan vagy a nélkül megfélelmlíti az összes többi közlekedőt, legyan az gyalogos, vagy biciklis. Ha egy nyugdíjas át akar menni a zebrán akkor előtte két napig pszihikaulag készül rá, mert akkor amegterhelés. Ha egy biciklis az autók közé merészkedik akkor a sebesség és a távolságtartás a fő távolságtartó erő. Jelentős számíú a biciklis balesetek száma is, ahol a biciklisek is figyelmetlenek, de kérdé, hogy a biciklis-autós kontextsú balesetek száma hogyan viszonyul a biciklis-minden más kontextusú belesetekhez. Mindeközben az autók egyrészt beszennyezik a környezetet, import energiát használnak és import technológiát - vagyis gazdasági függőségbe is kényszerítenek. Ezt azért fontos leszögezi, egy város nem lehet kerékáros, gyalogosbarát, vagyis élhető, a nélkül, hogy az autók hegemóniáját meg nem törné. És ezt a hegemóniát pedig épp a lakosok ár kultúrális és megszokás miatti autóhoz való ragaszkodása miatt is nehézkes. Pl érdekes lenne egy olyan összefogllaó is, hogy amikor a Gödöllői Főtér terveit megjelentek, ahol az autók parkolása nem szerepelt akkor az milyen viszhangot váltott ki, és milyen úton lehetett odáig eljutni, hogy az autósok érdekei helyett a város érdekei kerültek dominanciába és megépülhetett a főtér. Arra szeretnék ezzel rávilágítani, hogy az egész város közlekedésének kezelése párhuzamba állítható a Főtér problémával, bár báshol több kompromisszum szükséges. Ot van pl a Szabadságtér hatalmas autóbarát kereszteződése, ami ugyanakkor elválasztja a Kastélyt a főtértől. Bár az autós barát az itt egy kicsit erős, mert a hév-3-as kereszteződés miatt autóval is idegörlő átkelni, így valójában egy senkinek nem jó megoldás működik. Kíváncsi lennék ha a Szabadság téri autós hév átkelő egy hétre teszt jelleggel megszünne, az mit is eredményezne.
Sok kritika éri autós részről a "pofátlan" kerékpárosokat, amiért dugóban, lámpánál, kereszteződésnél előre gurulnak. Pedig a KRESZ ezt megengedi, a következők szerint:"Ha a járműveknek útkereszteződésben, útszűkületekben, szintbeni vasúti átjárónál…..
KivancsiVagyok 2012.03.22 14:00:12
@vercse: abszolult egyet értek. ha valaki nem autóval akar eljutni a-ból b-be akkor jó eséllyel szabálytalankodásra kényszerül. Ha pl át akarsz menni biciklivel a környező településekre, mint pl Mogyoród vagy Kerepes akkor merre mész szabályosan? Csak az erdőn át... A kocsik között egyébként is a baleset és a szognak ki vagy téve.
Az autók minősége pedig azok átlagéletkorávla romlik. Mindent az autókért! Majd 2 év múlva térjünk vissza a témára, mikor a benzint már csak a 200-al tekerő bmw-sek tudják megfizetni. Akkor száguldozás lesz az utakon, de legalább kevesebb autó.
KivancsiVagyok 2012.03.23 09:30:39
@Z.Zoli: Köszi az információt! Eddig azt gondoltam, hogy szabálytalan vagyok a 3-ason Mogyoród felé, de megnyugtattál ! Köszi még egyzer!
Mi is az a kerékpáros nyom?  2010-ben a KRESZ változása során vezették be a kerékpáros nyom fogalmát, amely nem más, mint egy útburkolati jellel kijelölt útfelület.   A kerékpáros nyom a kerékpárosok számára jelzi a haladás ajánlott helyét az úttesten,…..
KivancsiVagyok 2012.03.22 15:15:32
@Lóca: ezt értékelem és mint gödöllői köszönöm is nektek, sőt amiben tudok segítek is. Azonban annak meghatározása, hogy mit is jelent kerékpáros barát váronak lenni elkerülhetetlen. Gödöllőn pl elév kevés kerékpárút van, de ettől még lehet kerékpározni. Persze azt is tudni kell, hogy sokan egyszerűen már életveszélyesnek tartják autók között a kerékpározást. Ha megfigyelen rengetegen bicikliznek járdán. Az autók elfoglalták a város és nem is szándékoznak engedni belőle. ezt még lehetne kezelni sebességkorlátozással. A kerékpárok letámasztása, megint probléma. és ha ki akarsz mozdulni a városból, pl áttekerni Szadára akkor a főutat felejtsd el, mert az életedet kockázatod. Nem beszélve azokról a településekről, amit autó nélkül közúton el sem érsz, pl Kerepes. Sanos a kerékpáros közlekedést nem lehet kialakítani az autósközlekedés érintetlenségével. A legtöbb ember azért használja az autóját, mert az kényelmes. Kerékpárra csak akkor ülne ha biztonságben érezheti magát - ezt Gödöllőn a tömeges járdán biciklizésből itélve nem így van. Persze járdán biciklizni nem szabad ezért büntethet a rendőr, de erre a válasz az lesz, hogy nem használja a biciklijét.
Miért van az, hogy az egyik közlekedési eszköz, nevezetesen az autó szennyezhet és pszihikailag és fizikailag is veszélyeztethet minden más közlekedőt?
Tóth Tibor alpolgármester úr tájékoztatta blogunkat, hogy a kerékpárosbarát várossá válás első lépcsőfokát jelentő, városközponti kerékpártámaszok ügyének tervezési és engedélyezési szakasza lezárult, a VÜSZI megkezdi a kerékpártámaszok gyártását. A telepítés…..
Az Anonymous kiütötte a Monsanto Magyarországot - gepnarancs.hu Az Anonymous magyarországi légiója 2012. március 16-án megtámadta és sikeresen padlóra küldte a génmódosító vállalat Monsanto Magyarország webhelyét. Olvassátok el, mit írtak ki a weboldalra! Darvas - Székács…..
A nyolcvanas évek közepén történt. Akkor, amikor a tévében a tudományos műsorok mellett először megjelentek környezetvédelmi témájú adások is. Egyszer, az akkori két csatorna egyikén az üvegházhatásról volt szó. Akkortájt is lehetett már -- időnként -- hallani arról az…..
Az országunkat mától eladottnak és elárultnak tekintem. Egy világ omlott össze bennem. Így kezdődik hát a víz-sárkány éve... Meglesz ennek a böjtje, csak pislogni fogsz Orbán, hogy mennyire!Elfogadta Orbán Viktor Ángyán József lemondását 2012. január…..
Meszlényi Attila blogján jelent meg az alábbi írás, ami kétséget kizáróan fogalmaz afelől, hogy milyen fajta szaporodás is az, amire a jelen körülmények között az emberiségnek a legnagyobb szüksége van. Segítek: nem a genetikai reprodukció a helyes megfejtés. Az ember…..
KivancsiVagyok 2011.11.23 11:52:00
Elnézést, ne értsd félre én a cikkre gondoltam. Az is igaz, hogy az eredeti forráshoz is írhattam volna a megjegyzéseimet.
Ez az "elég buta szülő" kérdést szerintem nehéz értelmezni. Legyen az édes szülő vagy fogadott. Mert a szülő és minden ember csak azt a kultúrát és közeget tudja megteremteni a gyereknek amiben él és gondolkodik. Az, hogy a gyerek homlokegyenest máshogy gondolkodik nehezen tudom elképzelni, mert az életének az első éveiben egyszerűen a szülőktől kapja az inputot, ami egész életében hatással lesz rá. Lehet, mikor már 10 év körül elkezd nyílni a csipája akkor körbenéz és máshogy gondolkodik, mit a szülője, de az alapok akkor már le vannak rakva.
Az édes vagy fogadott szülő tekintetében pedig olyan mértékű az arány különbség a világban, hogy a "gyám"-ok száma lényegében hibahatáron belül van. És egy gyerek felneveléséhez pedig két fél kell. Kell a szülő és kell a gyerek. A szülőnek pedig nagyon nagy ráfordítás egy gyereket akár még rosszul is felnevelnie. ha valaki örökbe akar fogadni akkor azt is fel kell mérnie, hogy évekkel későbbi is lépes lesz e a feladatra. Mert rengeteg meglévő életét tekintve lemondással jár. Közben pedig fel kell vennie a szülői felelősségeket és örömként kell azt megélnie. ezt azért nehezen tudom elképzelni, hogy azokon a kiválasztottakon kívül akik örökbe fogadnak az emberek döntő többsége képes lenne megtenni, végigcsinálni. Méghozzá minőséggel. Az edes gyerekhez nem véletlenül más a kapcsolat.
Az egyes törzsekben tényleg voltak gyerek gyilkosságok, de ez sem jellemző minden törzsre. Volt amelyik felismerte a túlnépesedés veszélyét. De egy kis közösség nem feltétlenül vonható teljes párhuzamba egy nagy közösséggel, mert a kis közösségben a "beltenyészet" problémája is felüti a fejét.
Az eredeti cikk kommentelőjével is egyet értek miszerint a magyar valóságban a felvázolt probléma nem létezik. Ahol pedig létezik ott nem olvassák ezt a cikket. Az emberi túlszaporulatot ezzel a cikkben megfogalmazott módon egyszerűen nem lehet kezelni. Nem egy mai gondolat az alapja, de egyszerűen összeegyeztethetetlen a kapitalista, tőke felhalmozás alapú, a világ 3/4-ét nyomorban tartó világban.
el fogom olvasni az ajánlott szerzőket - köszönöm. De én pedig ajánlom Pokol Béla új könyvét az európai demográfiai problémákról.
KivancsiVagyok 2011.11.23 12:24:53
@Pacsker: eszemben sincs megkérdőjelezni a demográfia tudásodat.
Ezekkel a cikkekkel az a probléma, hogy túl általánosak. Pl a magyar túlszaporodásba beleveszi a öko lábnyomot. Ilyen alapon a Hollandoknak tizedelődni kellene... Arról nem is beszélve, hogy a társadalmi jövedelmi viszonyok annyira szélsőségesek nálunk, hogy ha a társadalom alsó 80%-át :) vizsgálod akkor már benne is vagy az öko lábnyom / föld probléma megoldásába.
Hogy ki költözne ki és miért külföldre az pl. Pokol vizsgálja és érdekes következtetésre jut. Az a csoport is elég jól lehatárolható.
Ami azonban szerintem szélsőséges, hogy a magyar kérdést ilyen súllyal szerepelteti. Nézzük pl Egyiptomot. 1950-ben még 20 millióan voltak, ma meg 80millióan. És mi a helyzet a Szomáliával vagy Nigériával? Ugyan ez.
Közben "magyar túlnépesedéssel" vádolni a magyar társadalmat világ viszonylati összehasonlításban nagyon szélsőséges!
Öko lábnyom / fő tekintetében sehol nam vagyunk a nyugati országokhoz viszonyítva.
Ország terület / fő / öko lábnyom tekintetében megint félrevezető a statisztika, mert világ viszonylatban Magyarország területe viszonylag jó adottságokkal rendelkezik. Még jó, hogy a Szaharában kevesebb ember él. E miatt az ottaniakat meg felhúzná, hogy azok milyen jók terület / öko lábnyom vonatkozásban. A magyar népesség szaporodása is felemás. Van olyan társadalmi csoport ami szinte gyereket se vállal, míg másnak 3 felett van a termékenységi mutatója.
Az a problémám az ilyen általánosításokkal, hogy ez esetben a teljes magyar társadalmat negatív köntösben tünteti fel, ami teljességgel félrevezető.
KivancsiVagyok 2011.11.24 08:54:30
@Pacsker: attól függ mit értesz nemzetállamon. Mert mint gazdasági szereplő különböző megítéléssel és e miatt komoly zártsággal még az EU-n belül is léteznek. Egy magyar az osztrák határ egyik oldalán x ft fizetést kap 100 méterrel alrébb ár 4x-et. De kultúra terén is léteznek bizony. Ha osztrák iskolába jársz bizony mást fogsz tanulni mint a magyar iskolába.

Magyarország biokapacitása szerinten nagyon nehezen mérhető, de abban egyet értünk, hogy a jelenlegi népességszám feltehetően nem tartható. DE nem feltétlenül csak a biokapacitás miatt, hiszen az fosszilisek miatt a társadalom szerkezete is átalakult. Mitöbb a legtöbb ember képtelen lenne előállítani saját maga számára az élelmet mér akkor is ha hatalmas területeket adnál neki.
Nekem az a problémám ezzel a csökkentsük a magyar lakosságot, hogy:
1, nem Mo az egyetlen ország a Földön így ha pszihikai módon csökkented is akkor is ezt az űrt ki fogja tölteni más- vagy külső népcsoport vagy olyan belső akikhez nem jut l az üzenet. Utána meg fújhatod a gondolkodásodat.
2, Ha az ország lakosságát drasztukisan csökkented le akkor a fiatalok száma csökken az öregeké nő, vagyis nem lesz aki megtermelje a javakat. A mai népességszám csökkenés a jelen gazdasági felállás mellett tarthatatlan.
3, Mo világ viszonylatban nagyon is jól áll. terület arányosan biokapacitás, népességszám, fogyasztás terén. Az országot riogatni ilyen kérdésekkel olyan mintha két egymás mellett lakót akarnál rávenni, hogy csökkentse a fogyasztását de az egyik öko lábnyoma másfélszerese míg a másiké tizenötszöröse az elfogadható szintnek. Erre a 1.5 szerest biztatjuk arra, hogy csökkentse a fogyasztását míg a dőzsölő 15 ször többet fogyasztót meg hagyjuk hagy folytassa ahogy eddig.
4, magyar társadalmon belül is nagy a szórás (sajnos). Ezért általánosításokat tenni már magyar társadalmi szinten sem ildomos. Vedd le a legfelső 20% fogyasztót és számold újra a magyar átlag öko lábnyomot.

Szóval értem és amit mondasz, és az adatok terén igazad is van, de ha nem csak Mo szűk kontextusában vizsgáljuk a dolgokat akkor teljesen kivitelezhetetlen. Pedig Mo-on kívül más ország is van a Földön.
A növekedés határai bizony kötelező olvasmány!
Az FFEK ismét egy Zeitgeist film erősségű hatással rántja le a leplet az aktuális gazdasági folyamatok valódi hátteréről (ahogy Kükü is tette a FentésLent blogon). Tudniillik, hogy elértük a növekedés határait. Nincs elegendő energia ahhoz, hogy a reálgazdaság érdemben…..
KivancsiVagyok 2011.11.22 09:53:15
E területen ajánlom mindenkinek Richard Heiberg end of Growth c. könyvét, ami ha teljes képet akarsz kapni akkor nem kihagyható.
Pl ami magyar vonatkozásban nagyon érdekesen kirajzolódik a könyvben megfogalmazottakkal az hogy teljesen mindegy, hogy a konzervatív közgazdaságtani irányzat, amit nálunk a fidesz képvisel, ami azt mondja, hogy az adósságot vissza kell fizetni, illetve csökkenteni kell, ezzel lélegzethez juttatni a gazdaságot, ami így növekedési pályára tud állni. Vagy a liberális felfogás (mszp, szdsz), ami szerint az adósság felvétele szükséges, mert az adóssággal pénz kerül a gazdaságba, ami még több pénzt termel(het) és ezzel beindul a gazdaság. de mind a két elgondolással az a probléma, hogy gazdasági növekedésre épít, axiómaként. Mert adósságot csak gazdasági növekedéssel lehet visszafizetni.
Richard H. egyébként nagyon szépen levezeti, hogy a mai main stream közgazdászok számára egyáltalán nem egyértelmű (vitatott) az amit pl Hetesi Zsolt itt leírt. A közgazdászok azt vélik, hogy a piac minden esetben a techológia fejlődésével új lehetőségeket teremtenek a gazdasági növekedés számára, így a jelenlegi válság is időleges és ha néhány évbe is telik utána megindul a növekedés. Ellentétben Hetesi Zs., Richard H. vagy Gail Tvelberg, stb állításával miszerint a gazdasági növekedés trendszerűen befejezettnek mondható.
Ebből kifolyólag azért azt kijelenteni, hogy vége a jelenlegi rendszernek az majdnem bizonyos, de hogy mi jön helyette az már más kérdés (reflektálva az ökológiai gazdaság kérdésre).
Azt se feledjük, hogy a kapitalizmus és a növekedés kérdéseket már majd 200 éve is lehetetlennek tartották és a közeli végét jósolták. Gondoljunk csak Malthus-ra vagy Marx-ra. e ez nem következett be akkor. Ezért a mai kor közgazdászai meglehetősen erős érveket meríthetnek innen is. ezért azt gondolom, hogy nem számíthatunk túl sima átállásra...
Bolygónk, mint természeti entitás, már láthatóan az utolsókat rúgja. Adódik ezt többek között abból, hogy az emberiség végtelennek gondolja a növekedés határait, így városképe is a végtelen növekedésre rendezkedett be. Ez azonban a természet kizsákmányolásán túl a…..
KivancsiVagyok 2011.11.22 09:37:01
@Netmaster: A földi bioszféra az évmilliók alatt nagyon megedződött. Nem véletlen, hogy ennyi faj alakult ki és egy rendszert alkotva együtt is működik. Ha kiesik egy-egy faj akkor annak helyét(niche) más be tudja tölteni. Ezzel kialakul egy mai gazdasági szóhasználattal biztonsági, kockázati rátartás. A változásoknak minden esetben vannak okozói. Pl egymást követő száraz évek, amit bizonyos fajok nem bírnak, vagy földrengés, stb. De ebbe a sorba be tudjuk illeszteni az ember megjelenését és a ökoszísztémára gyakorolt hatását. Ezel meg is kezdődött a 6. nagy fajkihalás. Tehát amit te mondtál a "normális" és a emberi tevékenység miatt pusztul, az lényegében a fajkihalások mértékére vonatkozhat. Az ember okozta fajkihalás is már a hatodik a sorban. A normál, ennél lassabb fajkihalás pedig folyamatos. Minden eltűnt faj helyén táttongó niche betöltésre vár. A nagy fajkihalások után pedig olyan mértékű kráter van, hogy teljesen új rendszerek alakulhatnak ki. Pl ha a dínók nem tömegesen pusztulnak aki akkor lehet ember se lenne a Földön.
Szóval én azt mondom, hogy ez mind normális. Maga a rendszer megmarad, legfeljebb az emberi faj tűnik el.
Friss. Kapcsolódik. Szintén magyarázó cáfolat. http://endredy.wordpress.com/2011/10/19/az-emberisegnek-fogalma-sincs-a-termeszetrol/Magyarósi Csaba: szerinte nem baj, hogy évente 2,5kg mérget is megegyünk "élelmiszer"-nek hívva. Ez nem csak hazugság, hanem szükségtelenül…..
KivancsiVagyok 2011.10.20 12:09:42
Erkélyen termesztett paprika esete azért nem összehasonlítható egy olyan kertészettel, ahol a teljes élelmezést szeretnénk megoldani.
A mérgekkel további probléma, hogy nem csak magát a "kártevőt" hanem annak ragadozóját is kiirtja. Így ja a mérgek használatát befejezik egy területen akkor a "kártevők" gyorsabban fel tudnak szaporodni mint a ragadozók.
Másik probléma a fajtákkal van. Vannak génbankok ez igaz, de nem véletlenül volt Mo.-on többszáz fajta alma. Mert az egyes területeken más honosodott meg. A 2. Világháború előtti időszakban a maihoz képest nem is permeteztek (azért volt lemosás pl). De teljesen más fajtákat használtak.
ez évben elültettem kb 20 gyümölcsfát. Bementem egy kertészetbe és megvettem. cseresznyéből, meggyből, körtéből almából. Egész évben nem permeteztem, de a öntözést kaptak (csak a tövükre a gombásodás miatt.) A szilva még valamennyire ellenálló (ma leginkább a szerb fajtákat lehet venni, pl. a besztercei már eltűnt.) Azonban ezek a fajták egyszerűen képtelenek meglenni vegyszerek nélkül. A fák több mint fele elhullajtotta a leveleit nyár közepén - nem égés miatt.
Ha valóban cél lenne a vegyszer nélküli termesztés akkor első lépésben a tájfajtákat kellene visszahozni elérhető távolságba. Magról (génbank) már szinte senki nem ültet. Mindenki oltványokat használ. Ha padig tájfajtákat akarsz akkor az országban van 2-3 (maximum) faiskola ahol foglalkoznak ilyennel!
Szépek ezek a videók, de a vegyipari lobbi sokkal erősebb annál.

Egyébként ismerek olyan bio kertészt, aki leszedi a burgonyabogarakat. Az biztos, hogy közel kell lenni a kerthez, mert néhány nap alatt lerágják, de azért megoldható. Az 50-es években az iskolásokat "vezényelték" még a határba, hogy szedjék a bogarakat...

A levéltetvek mellett sok más kártevő is van. A monokultúrák mindig ki lesznek téve a támadásnak, amit csak a monokultúra vegyszeres fenntartásával lehet megoldani. Nem véletlen, hogy a monokultúra összefonódik a vegyszerezéssel.
De ha más oldalról vizsgáljuk akkor az ipari mezőgazdaságban ma már minden gépesíthető. Nincs olyan termés amit ne lehetne kombájn-al aratni. A feltétel itt is a monokultúra.
Monokultúrára állt be az egész világ mezőgazdasága, ami így rendelésekkel látja el a gépipart, a vegyipart, stb. A gázolaj fogyasztás 1/3 s a mezőgazdaság számlájára írandó!
Nem véletlen, hogy a kertészetekben nem lehet kapni csak hibrid fajokat.
A mezőgazdaságtól ma már olyan messze vagyunk, hogy 10-ből kilencen a krumplit se tudnák elültetni, nemhogy azt később nevelni.
Igénytelenek lettünk. A Junk Food éttermek folyamatosan dugig vannak. Miért is lenne igény bio élelmiszerre és fenntartható mezőgazdaságra?