Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gyurcats

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Montreali győzelme után a McLarent ismét elnyelte a hibák tengere Valenciában. Lewis Hamilton első kerékcseréje rekordgyorsaságúra sikeredett, a második boxkiállás azonban elment az emelőszerkezet hibáján. A team rajongói Sam Michael sportigazgató fejét követelik, miközben a…..
Fernando Alonso a 11. helyről indulva, szenzációs előzéseket bemutatva és a Ferrari stratégiai húzásait remekül kihasználva fényes diadalt aratott hazai közönsége előtt, Valenciában. A verseny első felében fölényesen vezető Sebastian Vettelt, majd Romain Grosjeant is…..
Gyurcats 2012.06.25 10:44:38
@Real Simon says: Az eset nem a célegyenes végén volt, bár ott is mellé ment a Pásztor, hanem a DRS zóna végén levő sikánnál. Pásztor mellé ment külső íven, és Hamilton hagyott is neki helyet féktávon. A sikánon belül ezt a manővert a versenyen többször is láthattuk többektől, csak ők valahogy "érettebben" oldották meg a helyzetet. Csak várni kellett volna még egy jobbos kanyart és az egyenesben simán elment volna, mivel jobban tudott volna kigyorsítani. De most már mindegy :(
Yvan Muller és Alain Menu győzelmei révén folytatódott a Chevrolet-dominancia a WTCC második fordulójában, Valenciában. Michelisz Norbert az első futamon 7., a másodikon negyedik lett, azaz a Zengő Motorsport magyar pilótája 18 ponttal lett gazdagabb a spanyolországi…..
Nico Rosberg legalább 2013-ig a Mercedes GP kötelékében marad - jelentette be a backley-i istálló csütörtökön. A csapat Rosberg profizmusát és gyorsaságát dicséri, miközben hamarosan a legtöbb nagydíjon indult pilóta lehet, aki még nem nyert futamot.Rosberg profi…..
A kétszeres ralivilágbajnok, Dakar-győztes Carlos Sainz vezetésével a Volkswagen megkezdte a Polo-R WRC tesztelését. A wolfsburgiak első WRC-versenygépe 2013-ban mutatkozik be a világbajnokságon.Carlos Sainz és Ulrich Hackenberg teljesítette a Polo R WRC első tesztkilométereit (Fotó:…..
Gyurcats 2011.11.06 07:12:25
@Real Simon says: Köszönöm a választ!
Kár, ez a tendencia, nekem jobban tetszettek a régi "nagyok". Sajnos "csak" a magyar bajnokságban láttam WRC-t élőben, de itthon sem a 206-os peugeot volt a favorit:)
Bár az élvezeti értéke nekem az N csoportnak volt a legnagyobb. A WRC autó jön befordul elmegy:)), igaz piszkosul gyorsan!!
Halottak napja alkalmából úgy gondoltuk, illendő lenne megemlékezni a Formula-1 egyik legnagyobb tehetségéről, a driftelés királyáról, a kétszeres vb-ezüstérmes Ronnie Petersonról. (Az eredeti cikk a Retromobil magazin október/novemberi számában jelent meg, "Szupersvéd"…..
Gyurcats 2011.11.02 15:57:27
Felipe Massa mérgesen viharzott el a Buddh pályáról, miután kiesett a Lewis Hamiltonnal történt ütközése következtében az Indiai Nagydíjon. Massa nem érti, miért őt sújtották boxutcán áthajtásos büntetéssel.A Ferrari brazilja meggyőződéssel állítja: nem ő volt a hunyó a…..