Regisztráció Blogot indítok
Adatok
B_Juli

0 bejegyzést írt és 49 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Na, ezzel is megvolnánk, megvan az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulója, a Compact Disco, aminek egyik tagja a műsor közben azzal biztatta a nézőket szavazásra, hogy majd ők felteszik Magyarországot a térképre, ha eljutnak Bakuba. Nem ez volt az egyetlen otromba megjegyzés a…..
B_Juli 2012.02.13 11:31:38
@Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz.: "sztem
Középszerű gagyi = Eurovízió"

Ennyi.

Annyival egészíteném ki, hogy a szavazás is országszimpátia alapján történik, tehát alapvetően mindegy, hogy ki mit küld a fesztiválra. Legalábbis én egyszer néztem az Eurovíziót, gigyibbnál gagyibb giccsek voltak, aztán a norvégok leszavaztak a svédekre, a jogók egymásra, stb. Komolytalan az egész.
Az Európai Parlament plénumában a frontok szinte változatlanok. A Néppárt képviselői a három órás vitában továbbra is védték Orbán Viktor kurzusát és a Fidesz kottájából énekelve kettős mércével vádolták a baloldali frakciókat. Utóbbiak élesen visszautasították a…..
B_Juli 2012.01.18 22:34:13
Azért ez a poszt eléggé túlzó. Én néztem a vitát, és igen keményen kijöttek a politikai törésvonalak. Egyértelmű volt, hogy a Néppárt a vitában Orbán mögött áll (ellentétben azzal, amire számítottam az indexes sajtóhírek alapján), illetve sokan érzik gázosnak a Bizottság fellépését (persze jórészt azért, mert ők maguk euroszketikusok), mert olyan is van, hogy szuverenitás, ugye.

Objektíve nézve, bántóan felkészületlenek voltak a felszólalók. A vita végén volt is egy hölgyemény, aki mondta, hogy sajnos ő nem tud magyarul, de reméli, hogy hamarosan elolvashatja az anyanyelvén is. Ezek szerint eddig nem olvasta. De véleménye az van róla. Hasonlóan, a felszólalók nagy része, aki magyar emberekre, hivatkozott, vagy pl. aki a Fideszt emlegette, nem tudta még megközelítőleg sem helyesen kiejteni a magyar neveket (pedig ennek kb. 2 perc alatt utána lehet nézni a neten, talán egy magyar témájú vitánál nem akkora elvárás). Ráadásul tényleg össze-vissza csapkodtak-kapkodtak, belekaptak témákba, újakat hoztak fel stb. semmi irányvonala nem volt az egésznek. Ha ezt akkora durranásnak szánták, felkészülhettek volna, vagy valami. Elég jól keresnek ahhoz, és minden képviselőnek van egy komoly, EU által jól megfizetett team-je is. Így ez komolytalan volt.

A személyes véleményem meg az, hogy jó-jó, de akkor mi a francért vannak választások Magyarországon, ha ők akarják írni a törvényeinket? Félreértés ne essék, baromi hosszú listám van nekem is arról, hogy mivel nem értek egyet (szinte semmivel, vagy legalábbis nem abban a formában, ahogy OV-ék tették). De 2014-ben legkésőbb a választásokon majd véleményt mondhatok erről. Az ellenzék, ahelyett, hogy a külföldi cimbiknek panaszkodik, esetleg addig is előállhatna olyan konkrét tervekkel és javaslatokkal, ami miatt esetleg rászánom magam, hogy a következő választásokon elmenjek szavazni rájuk. Mert bocs, de önmagában az, hogy nem ők a Fidesz, igen keveset nyom a latba. Az meg, hogy átszabták a választókörzeteket: a rendszerváltás környékén is úgy alakították a rendszert, hogy az utódpárt ne nyerhesse túl magát, ezért nem lett tiszta egyéni a rendszer (féltek, hogy a helyi ismert arcok besöprik a szavazatokat). Ezzel szemben a szocik csak egy helyen jutottak be egyéniben, listán viszont jobban szerepeltek. Úgyanígy ennek is lehet hasonló vége. Csak ehhez tényleg olyan pártok kellenének, amelyekben még van annyi hitelesség, hogy tényleg elmenjenek és rájuk szavazzanak.
B_Juli 2012.01.18 22:43:13
@Nem Penny hajója: A Szájeres beszólás marha nagy bunkóság volt.
Juli egy hónapja a földbe ásva hűtheti a sört, minthogy a konyhaszekrényébe beépített Whirlpool-hűtő elhunyt, az IKEA pedig nem tud helyette ugyanolyat adni. Választhatja a pénzt, és akkor kereshet passzentos hűtőt vagy kaphat egy újabb modellt, plusz 25 ezer forintért:2011…..
B_Juli 2011.10.11 23:44:39
@estrella negra: Varga Pincészet? (Pesten az még elmegy).
B_Juli 2011.10.12 00:00:58
@estrella negra: a szép színeset, lgysziiiii.
B_Juli 2011.10.12 00:11:01
@estrella negra: jó éjt, fekete csillagom!