Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zsifke

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Szerkesztői köszöntő Kedves olvasóim, igen drága barátaim, családtagjaim! Ma egy hónapja, hogy áthelyeztem a székhelyem Anglia kábé kellős közepébe Magyarország szívéből. Ez idő alatt nem váltottam meg a világot, de végre úgy érzem, hamarosan sikerül beilleszkednem. Ugyan messze még a cél, de…..
Kedden este repültem haza Birminghamből és mivel csak este fél9-kor indult a járatom, ezért ezt a napot szántuk arra, hogy részben megismerkedjünk Anglia 2. legnagyobb városával. Mivel szinte egész délelőtt esett az eső, így dél körül indultunk el végül felfedezni a belvárost. Vonattal hipi-hopi ott…..
Az úgy kezdődött, hogy Soma kiköltözött Angliába, méghozzá Rugby-be, ami nem messze van Coventry-től, ami pedig szinte szomszédos Birmingham-mel. Ezek a városok Anglia közepén helyezkednek el, sok más tartománnyal együtt, amit az angolok nagyon fantáziadúsan Midlands-nek neveztek el. Na itt…..
A Samsung szervizeseknek is megvannak a saját kis rituáléik, mint a sorozatgyilkosoknak, például, hogy addig ne is számítson a rossz készülék tulajdonosa rendesen működő telefonra, amíg azt ötször fel nem küldik a fővárosi szervizbe. Zsófi telefonjánál azonban elszámolták…..
Zsifke 2011.10.11 16:33:15
Sziasztok!

Én írtam ezt a levelet.
Pár felvetésre reagálnék:

@parapali: Igen, írtam a fogyasztóvédelemnek, amit egyben a samsungnak is elküldtem, külön felhívva a fogyasztóvédelemre, mint címzettre a figyelmet.. Ütni nem ütöttem az asztalt, az anyázásig sem jutottam el, ennél visszafogottabb stílusban adtam tudtukra, hogy mennyire szánalmasak és minden fórumon igyekszem majd kelteni a jó hírüket.

@É2I: Minden alkalommal cserét kértem, nem javítást, nem épp kedvesen, és nem hiszem, hogy hagytam magam lerázni..

@herk: "hogy legalább 5 alkalommal fel kell, hogy küldjék majd a budapesti szervizbe" - ez csak szóban hangzott el, az ott dolgozó srác szájából, nem kevés cinizmussal a hangjában. Nyilván ez nem a hivatalos álláspontja a samsungnak, ez csak a valóságban szokott így történni..

Végezetül pedig, amit még el sem hiszek:
Ma kaptam egy levelet a samsungtól, amiben -bár továbbra sem tartják hibásnak a telefonomat-, mégis "csereutalványt" ajánlottak fel. Nem tudom, hogy az itt leközölt levelemnek mennyire volt hozzá köze, de minden esetre köszönöm szépen.