Regisztráció Blogot indítok
Adatok
cAb

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
(Csaba olvasónk küldte be a történetét. Ezen a szép tavaszi pénteken ezzel a poszttal búcsúznánk hétvégére. Enjoy! – angelday) Pár éve kezdtem el futni, alkalmanként, hobbi szerűen, de már régóta megvolt bennem az érzés, hogy egyszer majd szeretnék lefutni egy maratonit.…..
cAb 2013.04.22 12:28:53
Sziasztok,

megértem, ha valaki a maraton szellemének arconköpésének véli, hogy felkészületlenül mentem az első maratonomra (én írtam ugyanis a beszámolót).

Ugyanakkor tény, hogy többféleképpen hozzá lehet állni a futáshoz. Van akinek életforma, van akinek egy hobbi a sok közül. Azért akartam megosztani a tapasztalatom, mert hiszem, hogy mások is járnak hasonló cipőben. Mások is vannak úgy vele, hogy munka mellett nem jut annyi idejük készülni de egy félmaratont már letudtak és érdekli őket, hogy mi lehet azon túl.

Aki a gyaloglást rossznak gondolja, annak szívesen bemutatom kedves ismerősöm, akinek 3:06-os a legjobb maratonja, több mint 10-szer lefutotta a távot, és minden alkalommal belegyalogolt. Követendő? Nem feltétlenül. De tény, hogy így is lehet.

Aki a 4:35-ös időmet soknak gondolja, vagy maratonhoz nem méltónak, annak figyelmébe ajánlom, hogy a 2010-es London maratonon 4:30-nál lasabb volt a mezőny fele (18000 ember)
foot4ward.co.uk/2011/05/03/more-marathon-statistics/

Én azt üzenem a 4:30-nál lassabb tömegeknek, hogy csak hajrá hajrá, lesz ez még jobb is. És nagyon remélem, hogy nincs itt senki a blogon, azt üzeni nekik, hogy pfff, ilyen felkészüléssel inkább maradjanak otthon, ne égessék magukat és a sportot.

Pont azt tartják a maraton egyik nagy előnyének hogy az amatőrök és a profik együtt indulhatnak. Én beálltam a leghátsó rajtzónába, kivártam a 16percet hogy elrajtolhassak, nem tartottam fel a nálam gyorsabbakat, nem adtam fel és tökéletesen megértem az eredményem a felkészülésem tükrében. Remélem sikerült inspirálnom és lelkesítenem sokakat.

Ti mit üzentek a 4:30-nál lassabban teljesítőknek?

Üdv: Gulyás Csaba
Futóblog Budapesti Maraton 2011.10.04 09:23:00
Vasárnap Budapest a maraton hangulatában telt. Ugyan én nem terveztem, hogy indulok a SPAR Budapest maratonon, de egyéb elfoglaltságom miatt nem is tehettem volna. Délelőtti elfoglaltságomat követően viszont objektívet ragadtam és kibicikliztem a maraton útvonalára és sűrűn…..
cAb 2011.10.05 15:54:51
@Zime: Összeállítottam az utat itt:
www.gmap-pedometer.com/?r=5123732
Hogy kerek legyen, 1/4 maratont rajzoltam fel, de az M0 hídnál tovább lehet menni délre a parton is és a szigeten is (én a szigeten északnak indulva rajzoltam)

Ez egy végig széles, aszfaltos kerékpárút, sehol nincs rajta közlekedési lámpa (cserébe éjszaka sincs mindenhol kivilágítva). Az út elején van 1-2 halsütős, kiülős (hazafelé frissítőt venni ideális lehet). Polythlon versenyeket szoktak itt rendezni, ami a BEAC pályától indul, emiatt kilóméter jelzések vannak végig az úton 500méterenként.

cAb - aki idén kezdte
cAb 2011.10.05 16:05:20
@Zime: Készítettem egy pontosabb térképet (előbb ugyanis nem műholdas nézetben kezdtem)
www.gmap-pedometer.com/?r=5123771