Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gádor

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lázárék az építész és a mérnök kamarák asszisztálásával az elmúlt évben kiherélték a magyar építésügyet, és a lovak közé dobták a gyeplőt, ugyanis 2016. január 1-jétől nem kell építési engedélyt kérni a legfeljebb 300 négyzetméter alapterületű házak építésekor, sőt használatbavételi engedélyre se…..
gádor 2016.01.10 16:34:35
@prevent:
Én úgy látom, hogy a jogszabály legalább annyi pozitív lehetőséget tartogat, mint negatívat.
A hivatkozott lakóépület kategória engedélyeztetése eddig mintegy 30.000 Ft járulékot és 60 napot vett igénybe. Szakhatóságként legfeljebb a közútkezelőt vonhatták be, a közműszolgáltatóktól semmilyen iratot nem volt szükséges bekérni.
Igényes, értelmes megrendelő és lelkiismeretes építész esetén az ügymenet valóban jelentősen egyszerűsödik. Természetesen a tűzvédelemtől, a műszaki megfelelőségig minden eddigi előírásnak meg kell felelni.
Ami alól "felmentést" kap a terv ezután az a településképi megfelelőség, azaz a főépítészi, tervtanácsi vélemény eddig kötelezően figyelembe veendő verdiktje: támogatja a terv engedélyezését, vagy nem. Ez a lehetőség a Lázár-féle szakmai együttműködés eddigi legfontosabb eredménye, ami sokak szemét csípi, mivel szubjektív szempontokat von be az eddig objektívnek tételezett engedélyezési folyamatba. Én főépítész/tervtanács párti vagyok, mivel nem látok jobb lehetőséget a településkép esztétikai egybentartására.
Ugyanakkor tudom, hogy számos helyen gondok vannak a tervtanács működésével, a főépítész hozzáállásával, kommunikációképességével.
A jogszabály további hozadéka, hogy nagyobb felelősséget kap a tervező, illetve a terv, mint az esetleges jogviták egyetlen alapdokumentuma. Napjaink építési gyakorlatában általános, hogy a kivitelező az engedélyezett tervet kvázi kiindulásnak tekinti, amitől szinte korlátlanul eltrhet. Ugyanakkor tervtanácsi tagként azt is látom, hogy az építész kollégák jelentős hányada nemhogy esztétikailag megfelelő épületet nem tud megtervezni, de gyakran a bemutatott a tervlapok műszakilag is értelmezhetetlenek. Ebben a helyzetben ez a jogszabály elég problémás, különösen az átmenet nélküli bevezetéssel. A Kamara Berkecz Úr sugalmazásától eltérően folyamatosan egyeztet, döntési háttéranyagokat készít, amit azonban a döntéshozók ritkán vesznek figyelembe.
Zárásképpen megjegyzem, hogy több kollégám véleménye, hogy a jogszabály, a beadandó tervek, dokumentumok meghatározása tulajdonképpen a típustervekre van kitalálva, de egyelőre a megfelelő, választható típustervek mellérendelése nélkül.
gádor 2016.01.10 16:50:14
@Csokis:
röviden válaszolva igen, amennyiben országos előírásokat nem sért.
Pontosan fogalmazva: csak a telken belüli elhelyezkedés, a beépítettség és az építménymagasság releváns.
gádor 2016.01.10 19:19:55
@fidesz a mutyipárt: éppen erről írtam, hogy az országos előírásokat természetesen be kell tartani (tűzvédelem, tartószerkezetek, közúti kapcsolat, stb.), de éppen a helyi jellegzetességek fognak elveszni, ha nincs főépítészi, tervtanácsi figyelem, döntési lehetőség. Eddig is nagy volt a káosz, de ezután szabad az út, egymás mellé épülhet egy lapostetős, egy mediterrán, egy alpesi típusú, majd egy népies ízű ház. Akkor is, ha a HÉSz esetleg kizárólag 35-45 fok közötti tetőt enged. Hogy ez szabadság, vagy az épített környezet tönkretétele, azt mindenki döntse el maga.
Nemcsak drága anyánk ír feszt a szerencsi erőműafférról, mások is foglalkoznak vele. Most épp az Info Rádió, amelynek Szabó Györgyöt, Tokaj és Szerencs országgyűlési képviselőjét jutott eszébe megszólaltatani az ügyben. A történetesen szocialista politikus – egykori…..