Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KvPt

0 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A klasszikus felállástól lényegesen eltérő Guns N’ Roses jelenleg éppen Nagy-Britanniában koncertezik, ahol szinte már törvényszerűen jött a következő balhé Axl Rose körül. Az NME egyik forrása szerint a május 31-i koncertjükről a szervezők kitiltottak minden olyan pólót,…..
KvPt 2012.06.06 21:40:10
@Marco Soprano:
Nagyon pro gitáros lehetsz, ha neked Bumblefoot vagy dj ashba játékáról a kutyaütő szó ugrik be, gyakorlatilag mindegyik képzettebb mint Slash, ennek belátáshoz elég megnézni, hogy, hogy játszanak, főleg az új számokban. Arról nem is beszélve, hogy Slash a guns fénykorában, igen gyakran pontatlan volt, mert be volt állva.
Ennél a bandánál ennek nyoma sincs.
És persze én marhára bírom Slash-t, meg amit csinál, de azt azért nem nehéz belátni, hogy nem nagyon lép ki a komfort zónájából, azt csinálja, amit már a gunsba is.
A fenti két embernek meg érdemes utánanézni, hogy miket csináltak eddig.
Akkor már hosszú hónapokat vártunk a napra. Anyám többször megbánta hogy engedte erre költeni a zsebpénzem és én is többször megbántam, hogy beleegyeztem, hogy elviszem a húgomat is.  Az eltelt húsz év igazolta, hogy az az este minden pénzt és kellemetlenséget megért. Azon az…..
Ezt a döntőt úgy alakult, hogy a legjobb barátnőmmel nézem meg, mert neki a Velvetre kell cikket írnia Lilu és Nóri ruhájáról, meg, mert már kurva uncsi voltam, tudom. Sőt, jó hírem van, jövő héten anyámmal nézem majd a döntőt, élőben, úgyhogy az lesz az igazi hogyvolt. No,…..
Miután hónapokig ment a találgatás, hogy mi lesz a Guns N' Rosesszal a Rock And Roll Hall Of Fame-be való beiktatásuk kapcsán (összeállnak, nem állnak stb.) néhány napja írtunk róla, hogy Axl Rose hivatalosan is bejelentette, szarik az egész rockhírességek csarnokára, pláne…..
Kevés olyan, igazi gyökér van a rockvilágban, mint az ötvenedik életévét nemrég betöltő Axl Rose. Az egykori indianai parasztlegény hosszú, keserves szopásokkal teli, rögös utat tett meg azért, hogy feljusson a csúcsra, ahol aztán eltöltött pár, mániákus egoizmusával a…..
Lássuk, miből élünk, 4. döntő, 9 énekes, kíváncsi leszek, sikerül-e most kivételesen 3 órába beleszorítani a műsort. Egy hete ugye filmdalokat ígért nekünk Liptai Ursula, és meg is indult a tippelde a kommentekben. Jelentem, van találatunk, jól éreztük, hogy ebbe sem fognak a…..
Tovább folytatódik a rajongók idegeivel játszó nyilatkozat-szappanopera a Guns N’ Roses eredeti tagjaival kapcsolatban. Mint ismert, az együttest idén hivatalosan is beiktatják a Rock And Roll Hall Of Fame-be, aminek kapcsán hónapok óta megy a találgatás, hogy a zenekar ennek…..
Komolyan elgondolkoztunk rajta, hogy csak pár év múlva rakjuk ki azt a hírt, hogy Axl Rose ötvenéves lett, mert nekünk ugyanolyan nehéz összehozni egy róla szóló posztot, mint neki egy nagylemezt, de aztán elvetettük az ötletet. Merthogy igazából nem nehéz róla írni, ugyanis…..
KvPt 2012.02.07 22:23:04
@szekőcei: Na nem mintha ő bármikor is komolyan drogos/alkoholista arc lett volna, pláne 90-től kezdve, ellentétben a többi bandataggal, akik közül tényleg csoda, hogy mindenki életben maradt. Slash, Duff, és Steven mind közel jártak, de Axl-ről ők is megmondták, hogy nem volt függő, még wikipédián is olvasható.
KvPt 2012.02.07 22:26:08
@Deedee: Updatelhetnéd kicsit magad, 2006 óta elég rendesen összeszedte magát hangilag, 2010-11-es turnéról csak jókat lehet olvasni, de tényleg (na persze nem a rock in rio-ról:D).
Pár hete írtunk róla, hogy jövő év elején hivatalosan is beiktatják a Guns N' Rosest a Rock and Roll Hall of Fame-be, vagyis a Halhatatlanok Csarnokába, aminek kapcsán természetesen az egész világon elindultak a találgatások, hogy az alkalomra újra összeáll-e a legendás együttes…..
Édesanyám úgy jegyezte meg egy életre James Hetfieldet, hogy a Metallica énekes-gitárosa, persze csak úgy rocksztárosan, de premier plánban köpött egy óriásit, amikor éppen zenekarával együtt lerótta tiszteletét a Freddie Mercury emlékére tartott wembleys gigakoncerten. A hazai…..
KvPt 2011.11.24 17:54:39
@Kaján Halász:
Hát ez elég vicces, pláne az AfD-t tekintve.
Persze, van 3-4 érzelgős slágerük, de, ha a többi szám alapján valaki közel érzi őket a bon jovi-hoz, akkor ott probléma van.
KvPt 2011.11.24 18:26:31
@Gyurma73:
De nem Queen-ről van szó, értsétek már meg, az a mondat nem a Queen-re vonatkozott.
Először a szabadságát töltő sixx kollégának tűnt fől a termetes változás az alábbi videón, de pénteken már a Stereogum is posztolt a sárga esőkabátos Guns N' Roses-énekesről...
KvPt 2011.10.09 17:04:52
@Hajas Balázs: Az a baj, hogy most a rock in rio alapján mindeki leírja, holott tavaly meg olyan formában volt a hangja, mint kb a 90-es évek elején, megvolt benne a karcosság, csak azokból a koncertekből egyet se közvetítettek. Viszont elég sok amatőr videó van, némelyik még élvezhető is. És legalább nincsenek elszarva a keveréssel mint ez a rock in rio-s koncert volt, youtube élőben néztem, és elég hallgathatatlan volt.
KvPt 2011.10.09 18:36:23
@rizla: www.youtube.com/watch?v=LcrnngCmlpM

Hát itt pedig marhára nem szar, tavaly egyáltalán nem volt szar.
Idén is beiktatnak új neveket a Clevelandben található Rock and Roll Hall of Fame-be, vagyis a Halhatatlanok Csarnokába. A bevallottan nem csak szigorú értelemben vett rockzenére, hanem minden nagy hatású könnyűzenére figyelő intézmény idén azokat a zenekarokat jelölhette, akik…..
A Guns N" Roses hosszú évek óta Axl Rose különcködésével egyenlő, amit még a tizenakárhány év szünet után kiadott Chinese Democracy sem volt képes tompítani. Pedig különcködésben jó volt a zenekar régebben is, hiszen már a második sorlemezre (a Liest nem számoljuk…..
Mentál Hiéna Szinkr-OFF 2011.09.08 23:35:46
Betelt a pohár. Újra, de valószínűleg nem utoljára. A hülyeség komoly csatákat nyer az élet minden területén. Ez gondolom, nagyjából mindenkinek feltűnt, aki még szereti használni a józan eszét és megszerzett, objektív tudáshalmazát. Aki nem használja, vagy nem szereti…..
KvPt 2011.09.09 15:23:06
@Bambano: Egyszerűen arról van szó, hogyha az ember a feliratot olvassa, akkor nyilván oda fókuszál a szemével, és emiatt a képet kevésbé jól látja. Tudtommal arra még a nők sem képesek, hogy egyszerre két helyre fókuszáljanak...
De egyébként meg engedtessék már meg, hogy két dologra tudjunk figyelni, hiszen, ha magyar a hang, akkor azért a képet csak össze tudjuk rakni a hanggal. (Vagy ez nem számít figyelem megosztásnak?)