Adatok
Felejtős
0 bejegyzést írt és 36 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Egyébként most tényleg, mi ez az egész a gonosz öregasszonyokkal? Ma reggel is mellettem álltak meg és szidták a reumatológust, mert szabadságon volt, amikor az egyiknek nyilallott a dereka, meg a menyüket, mert itatta a hányós unokát ahelyett, hogy infúzióra vitte volna, meg a…..
Úristen, én nem bírok elviselni több rokont, és még egy csomó hátravan. Ezzel nem számoltam, amikor Sopronba jöttünk, mármint hogy ennyi ember felbukkan majd és meg akarja nézni a babámat, és nem egy van, aki napjában többször. Jó, hát csodálatos cukiság, szóval azért…..
Felejtős
2013.07.20 15:20:19
@kulcsarvajda e: nem gond, értettem :) 2 hét múlva találkozom a dokival, rákérdezek, aztán elmesélem az érveit.
Na, akkor miután depressziós lettem, hogy soha többé nem ihatok jegeskávét, és általam megbízhatónak tartott orvosok két hét és egy év hosszúságú diéta között mindenfélét javasoltak, úgy döntöttem, ezt az ábrát fogom követni. Bár 2007 óta már fejlődhetett a tudomány,…..
Hát akkor tejeskávé, jegeskávé, kakaó, cserpes joghurt, füstölt sajtok, camembert, márványsajt, feta, mozzarella, mascarpone, túrós táska, kakaós csiga, lekváros bukta, túró rudi, mandulás magnum, málnás cornetto, dömötöri fagylaltkelyhek, csokipuding, sajtos rúd, spar teljes…..
Szóval a konyhában tevékenykedtem, amikor a férjem elővette a gitárját, hogy azzal szórakoztassa a babát, és amikor bementem belehallgatni, mit énekel neki, akkor épp ott tartott, hogy lelövöm az asszonyt, megyek, lelövöm őt.
Kissé aggasztó. ..
Felejtős
2013.07.06 23:03:18
Tegnap volt a kedvenc nagymamám temetése, és azon gondolkodtam mostanában, hogy mire is emlékszem vele kapcsolatban. De nem erről akarok írni itt, mert az nem lenne idevaló, vagyis nem róla, hanem a környezetről, amit teremtett és ahol a gyerekkorom egy részét töltöttem. És…..
Jól van, tudom, szerezzem vissza a józan ítélőképességemet, hát én igyekszem, tényleg. ..
Felejtős
2013.07.06 23:03:00
Nagyjából ugyanúgy van a Lány, kicsit köhög, szörcsög, párásítjuk, szívogatjuk az orrát. Ma kaptunk rendes párásítót is, úgyhogy ezentúl azzal (eddig a szobaiba tettünk Salvus-vizet plusz Sterimar orrspray). Nagyon aggódom érte még mindig, hiába értem, hogy nincs nagy baja…..
Felejtős
2013.06.25 12:58:33
Szia Isolde, nekünk a Nasic-ot javasolta a dokink: www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/termek/nasic_1_mg_ml__50_mg_ml_oldatos_orrspray_felnotteknek_esgyermekeknek/51710
Habár nem javasolják 6 éves kor alatt, a dokink szerint ezzel nem kell foglalkozni.
Meg azt is mondta, hogy ne használjam már azt a rohadt túlárazott Sterimart, hanem amikor kiürült a Nasic, akkor abba keverjek vizet, sót és kis kamillát, és azzal fújjak. Ugyanaz a hatás, és 20-ad annyiba kerül. Ezt akkor mondta, amikor épp megvettem a második túlárazott Sterimart, és a Nasic-ból még egy cseppet sem használtam, szóval a receptet még nem teszteltem - esetleg Kóci tudna róla véleményt mondani.

Szóval addig aggodalmaskodtam, míg végül tényleg kórházba kerültünk a babával. Az volt, hogy csütörtökön elkezdett köhögni - előtte is köhécselt párat, de az simán belefér egészséges babánál is, csütörtökön viszont csúnya, hurutos köhögése lett és szörcsögött,…..
Felejtős
2013.06.23 20:41:03
@beamom: :) Abban a korban van (az esetkor kb 15 hónapos), amikor már ő is etet engem, miközben én etetem őt. Épp egy darab pirítóst evett, amit nyújtott nekem a két ujja közé csippantva, ahogy kell, de a kisujját elöl felejtette, ahová én pont haraptam. Így történt.
Elmondom, mivel idegesített még szegény jólelkű anyósom, azt csinálta, hogy amikor szoptattam, pár percig megállt az ajtóban és nagy-nagy szeretettel nézte a meghitt jelenetet, majd minden alkalommal elmondta, hogy igen, hát ez a legjobb dolog a világon. Nem mondtam meg neki, de itt…..
Voltam a háziorvosomnál, mert lejárt a jogsim és kellett a papír tőle, és nagyon komolyan elbeszélgetett velem a szülés utáni depresszióról, meg elmondta, hogy mire figyeljek, mivel szerinte az orvosnők körében jóval gyakoribb a szülés utáni depresszió, mint a laikusoknál. Azt…..
Felejtős
2013.06.19 07:52:18
Na, mostanra ment el teljesen a józan eszem, és aggódom minden percben, jaj, miért sír, jaj, hasmenése van, jaj, kiszárad, jaj, fura arcot vág, jaj, tüsszög, jaj, beteg lesz. Jaaaj, szörnyű. Ugye a második gyereknél már normálisabb leszek? Remélem. Amúgy itt a nyugágyában pihen…..
Felejtős
2013.06.18 13:41:45
most ezt nem tudom, hogy hova tegyem, de az aggódós anyukára talán rímel: lelekbonusz.hu/termek-111-anyaszerviz.html?utm_source=mindenkupon.hu&utm_campaign=mk_583487
nemtom milyenek, kik ezek, és azt sem, hogy ufók-e úgy igazán, de a kérdéseik felmerülnek az anyaállatban. hogy 24-ért ismeretlen idegenek mondják meg neked (meg itt most sok anyuka összegyűlt) a tutit, amikor ingyen is megtesszük :D

Hű, most ment haza az anyósom. Hát én mondjuk nem vagyok egy különösebb házitündér, egyedül főzni meg befőzni szeretek és tudok, jó, meg mosni, a takarítás viszont egyáltalán nem érdekel és mint ilyen, nem is vagyok benne jó. Úgyhogy nem lep meg, ha valaki ügyesebben vagy…..
Emlékeztek, amikor azt írtam, hogy a baba kis hangjaiból meg testbeszédéből rá lehet jönni, hogy mit akar? (Az előző bejegyzésben). Hübrisz.
Nem lehet rájönni. Van a Suttogóban még egy táblázat is pedig, a testbeszédről, hogy könnyebben el tudd dönteni, most éhes-e a…..
Felejtős
2013.06.10 11:08:40
@mimke: igen, ezeket mindig nagy öröm olvasni :) plusz a miénk 15 perc elteltével kezdte magát komfortosra büfögni, de még akkor nem feltétlen végzett vele.
Többen értetlenkedtek, hogy mi az, hogy sírni hagyott csecsemőnek nem fejlődik ki az agya, nyilván hatásvadász módon sarkítok ezzel és nem pont így van, hanem inkább úgy, hogy elhanyagolt, bántalmazott csecsemőnek kevésbé fejlődnek az érzelemkifejezésért, társas…..
Felejtős
2013.06.09 19:55:15
@blahalujza: ó, nagyon köszi a "goto 10"-t, úgy örülök, hogy más is használja még :)
@isolde: kitehetem ezt a linket a FB-falamra? úgy általában is kérdezem, mert egyszer vagy 2 éve már amúgy is előfordult, de akkor még nem írogattam neked, csak olvastalak.
@isolde: kitehetem ezt a linket a FB-falamra? úgy általában is kérdezem, mert egyszer vagy 2 éve már amúgy is előfordult, de akkor még nem írogattam neked, csak olvastalak.
Mindenki mondta, hogy a csecsemőknél ugrásszerűek a fejlődési szakaszok és így egyik pillanatról a másikra egyszercsak megváltoznak, és basszus, tényleg, ez de komoly. Egyik napról a másikra hirtelen éhenkórász kis vadmajomkölyökből emberré változott, nagyon durva. Klassz,…..
Felejtős
2013.06.09 19:55:09
Az a baj, hogy én viszonylag jó problémamegoldó képességekkel rendelkezem és megoldásorientáltan gondolkodom, vagyis problémahelyzetben ugyan gyakran hisztizek is vagy pánikba esem, de közben (jobb napjaimon helyette) egyfolytában a lehetséges megoldásokat keresem és ez sok…..
Felejtős
2013.05.31 09:16:42
@blahalujza: féléves kora után kezdtem vízzel kínálni (kb szülői nyomásra, a doki ugyanis azt mondta, hogyha majd szomjas lesz, akkor úgyis kér/megissza), de nem kérte. ha 10 milit megivott egy nap, akkor az már nagy dolog volt. most 15 hónapos, és napi 3-6 deci folyadékot vesz magához a szoptatáskor nyert tejen kívül. leginkább vizet és levest kap, de ivott már gyümölcslevet (vízzel), tejet (rendeset, laktózmenteset), néha szörpöt. teát csak roiboost adtam neki. nem kerülhető el, hogy mindenfélét megkóstoljon (pl szénsavas ásványvizet), mert kíváncsi, és kéri.
a védőnőnk amúgy azt mondta, hogy azért érdemes vízzel itatni, mert az oviban/bölcsiben azt kapnak, jobb, ha megszokja az ízét.
@isolde: erről a mérésdologról hónapok alatt sikerült leállnom (nyilván jegyzeteltem is). megkönnyebbülés volt :)

Szóval nem, nyilván nem fogok képeket felrakni a Lányról az internetre, mert magamról sem rakok fel, és hogy nézne az ki. De már annyian kérték, tehát itt egy láb, ez rugdalta a hasamat belülről még egy hónapja is.
..
Felejtős
2013.05.24 11:39:56
@mollybloom: a 3 kismalac és a farkas története is így kezdődött ;)
Férj: - Kérsz egy kávét?isolde: - Igen, kérek. F: - Koffeinmenteset?i: - Aha. F: - Szójatejjel? i: - Aha. F: - Úristen, hová jutottunk.
Asszem nagyságrendekkel jobban bírnám a strapát, ha lehetne rendesen kávézni, de a koffein átjut az anyatejbe és míg a…..
Felejtős
2013.05.23 10:08:42
Hasfájásra: www.biogaia.hu/index.php?menu=biogaia-protectis-baby
Babamasszázs: www.picuri.hu/masszazs-a-babaknak
Egyébként hajrá, nagyon gyorsan elrepül ez is, egyszer azon kapod magad, hogy szintet léptetek :)
Babamasszázs: www.picuri.hu/masszazs-a-babaknak
Egyébként hajrá, nagyon gyorsan elrepül ez is, egyszer azon kapod magad, hogy szintet léptetek :)
Felejtős
2013.05.24 11:39:33
@isolde: "you might want to cut back or stop the caffeine for 2-3 weeks to see if it makes a difference."
hú, majdnem sikítottam, hogy 2-3 hétre le kell állni, de aztán szerencsére észrevettem, hogy cut back is lehetséges, mindjárt jobb :)
én 2 csészényi kávét iszom per nap, sok-sok tejjel, reggel 7 és du. 2 között elosztva. mondjuk az enyém már "hobbiszopó", 15 hónapos.
csak a terhesség alatt voltam képes teljesen megvonni magamtól a kávét, és azt is csak úgy 6 hónapig. utána heti 3-5 csésze kávét ittam. és most azért sem lapozok vissza a kávéfőzős bejegyzéseidhez, mert akkor egyből meginnám mind a 4, pár perce lefőzött adagot :)

2013.05.24 11:39:36
@isolde: nálunk végül bontatlan maradt, de kisbarátnőméknél 5 nap vagy 2 héten belül megnyugvást hozott. lényeg, hogy valami belátható időn belül.
a masszírozást viszont talán csak 6 hetesen lehet kezdeni. de majd elolvasod te a tutit :)
a masszírozást viszont talán csak 6 hetesen lehet kezdeni. de majd elolvasod te a tutit :)
Én egyébként sose fogadtam meg olyasmit, hogy majd nem fogok egyfolytában a babáról meg szoptatásról meg pelenkákról beszélni, sőt, dühös voltam, amikor valaki meg akarta velem ígértetni, hát én arról beszélek, ami épp foglalkoztat, bocs. Majd nyilván lezajlik ez az időszak…..
Felejtős
2013.05.17 11:04:37
A "nem tudom" és az "azt sem tudom, hogy mit nem tudok" mellé még nekem is jött, hogy a "100 vélemény közül melyikre hallgassak", de aztán elmúlt. Az elején többször sírtam. Nyilván bömbölve. Kizárólag a szoptatás miatt.
A védőnő nekünk jó tanácsokat adott, de nálunk is volt az, hogy amikor először eljött látogatóba, akkor addig azt hittem, minden rendben, attól a pillanattól meg hogy összedől a világ, de aztán minden jó lett. Nálunk bevált a kiskanalas kajaadás, megtanult a kicsi újra szopni. Fél nap alatt, pedig egy hétre számítottam.
Vetkőztetést is tanácsolt a védőnő, mert lusta kis Félmarék volt enni.
A kórházi élményekről meg annyit, hogy nekem császárom volt, és mind a szülészetis nővérkékre, mind a csecsemősökre számíthattam. Persze nem minden fenékig tejfel: ahány csecsemős nővérke, annyi módszer, és volt mufurc is (de tőle tanultam meg mosdatni és öltöztetni is), és volt nagyon kedves is (ő masszírozta éjnek évadján a mellem, meg adott később is szoptatási tanácsokat), meg volt több kedves ám használhatatlan is.
_Nem_ volt bababarát a kórház, mert adtak tápot a gyereknek, amikor már nagyon fogyott, és szopni nem tudott (én meg tök hálás voltam a gondoskodásért, ma is az vagyok). (Itt olvasom a feltételeket: www.bebilap.hu/korhazak/korhazak.htm)
Nem Pest, Gyöngyös.

Megszületett a Lány, és nagyon cuki! ..
Felejtős
2013.05.01 06:13:09
Inkább azt mondjátok meg, mit kell csinálni a panelban, hogy ne legyen száraz a levegő. Mert persze vettem szobahőmérőt, ami páratartalmat is mér, és 30% a levegőnk páratartalma. Ez nem lepett meg, magamtól is érzem, hogy száraz a levegő, bele sem merek gondolni, mennyi lehetett a…..
Én már a kezdetektől kicsit ijesztőnek találom a google street view-t, de basszus, Brennbergbánya, bányásztemető? Az egy földút, a másik oldalán erdővel, már házak sincsenek, és még oda is elmentek. Tessék, itt van. Még Új-Hermészre is elmentek. Egészen abszurd. Nem is…..
Felejtős
2013.04.25 08:16:27
Az olvasónaplómat meg ide költöztettem, és akkor most így írok egy-egy blogot blog.hu-n meg wordpress-en is, így lesz alkalmam összehasonlítani őket. Jó, tudom, hogy egy éve nem frissítettem azt a blogot kb, de minden elolvasott könyv címét elmentettem piszkozatban, hogy majd…..
Felejtős
2013.04.22 17:32:47
Ma jött el az a nap, hogy elkezdett dagadni a lábam, épp csak egy kicsit, ami nagyon szerencsés, legtöbb terhesnek az utolsó hetekben már van ez a tünete, vagy végig, én meg a 39. hét + 2 napnál tartok (40 hét egy terhesség), és rettentő nagy hasam van és sehogy sem kényelmes. Ja,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
ráadásul peregtek a szemem előtt az általam ismert gonosz idős bácsik képei.
az eredeti felvetésre hasonlóképp válaszolnék, mint libraryCat, miszerint nem a korral jön a tolakodás, a pletykálkodás, az nekem-jár! és a leszólás képessége, de a kedvesség sem, hanem így élik le az életüket a zemberek. vagyis éljük, mert én sem egy robocop vagyok.