Spacemonkey 2011.12.25 16:23:21

@Polló László:
Teljes mértékben egyetértek! Annyit azért finomítanék, hogy nem jogként kellene az őszinteségnek megjelennie társadalmunk életében, hanem egy olyan kikerülhetetlen feltételnek ami nélkül eleve öndefiniáltan is csak pusztulásra ítélt rendszercsökevények hozhatók létre. A legtöbb ember még mindig befelé hazudik. Ezért esik nehezünkre elfogadni a dicséretet, kritikát, az életet és a halált. Mindezt csak azért, mert még csak beismerni sem vagyunk hajlandók, hogy hazudunk magunknak. Akár azt, hogy Isten teremtett minket, akár azt, hogy Xenu vagy más UFÓ-szökevények, akár azt, hogy fogyatékos majomhalbékák vagyunk (Mrs. Garrison evolúciós konklúziója/South Park). A tények makacs dolgok (ahogyan Virág elvtárs is folyton bizonygatta a Tanu-ban), és ez igaz. Egy ágyúgolyón maradt zsíros ujjlenyomatban tenyésző baktériumtörzs minden tagja, joggal érezheti, hogy saját végtelen Univerzummal bír. Ami igaz is, mert mondjuk hogyan is magyarázhatjuk meg nekik, hogy mi az az ágyúgolyó, vagy mi az hogy ágyú, vagy fém, vagy lőpor, vagy ember, vagy háború, illetve, hogy kik azok a svédek és mi a bajuk a cári Oroszországgal... :) És ekkor még nem is tudják, hogy az ágyúban vannak-e még vajon, vagy már rég becsapódtak. Sajnos sötét korban élünk, sötét árnyakkal. De azt gondolom, hogy ez inkább motiváló, mintsem deprimáló kell hogy legyen. Akarni kell fényleni. Izzani, világítani. Ez szép cél lehet. De ehhez pontosan tudni kell, hogy pontosan mekkora is a sötétség! Szerintem.