Regisztráció Blogot indítok
Adatok
4karika

0 bejegyzést írt és 120 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha már megvan az elhatározás (jobb esetben az új munkahely is), akkor jön a határátkelés egyik leginkább idegőrlő része: az ügyintézés. Mai hősünk, Gabriella amerikai férjéhez költözött ki – ha azt írom, hogy nem volt egyszerű dolga az ügyintézéssel, akkor még finoman…..
4karika 2013.03.27 09:17:26
@kovi1970:

Nem veszi el.
Nem is veheti el.
Volt erről valami hülyén fogalmazott cikk, aminek alapján erre a következtetésre lehetett jutni, de azóta már cáfolták, és helyre is tették a dolgokat.
Eleddig az a rendelkezés volt életben, hogy amennyiben 3 hónapot meghaladóan tartózkodott valaki külföldön, azt be kellett jelentse. Most e rendelkezést törölték.
Az érintett vagy bejelenti, vagy sem, az ő dolga, de szankció nincs - eddig elvi lehetőség volt rá, de nem alkalmazták.
A baj az, hogy - mint eddig már többször is - csúnya baki csúszott a kormányzati / hivatalaos szervek kommunikációjába...

De ha mégsem lenne igazam, és tényleg elvennék, nem kell igyekezzenek, viszem én magamtól is...:)
4karika 2013.03.27 09:47:05
@kovi1970:
Tudom, tudom...
S ezzel kapcsolatban született meg a félretájékoztató cikk is, amiből lett a felzúdulás...
Ha leadja, leadja, ha nem, akkor nem. Az állampolgárra van bízva.
Józan ésszel belegondolva, jobb leadni, főleg, ha valaki letelepedik külföldön... Útlevél megmarad, meg a születési anyakönyvi kivonat, esetleg a vezetői engedély, s azzal annyi... Más meg nem is kell...:)

Azért a felvetésed erős volt...:)
Szavazgatnának helyettünk...:) Azért odáig csak nem jutnak, remélhetőleg.
Ámbár sok mindent kinézek a dicsőséges garnitúrából...
4karika 2013.03.27 10:16:09
@halbarad:
Nem gondolom, hogy lehet igazságot tenni abban, hogy ki vétett esetleg, és hol...
De a magyarországi ügyintézésben sokszor érzem azt, hogy a banki / adóhatósági ügyintéző valami felsőbbrendű akárkinek gondolja magát, azok meg, akire még egy nyamvadt egyenruhát is húztak, kicsi istennek...
Az OTP nem volt egy szerencsés választás, megjártam volt velük én is, két napba telt elintézni valamit, míg a másik banknál fél óráig (BB). Mondjuk nem az ügyintéző hibája volt, inkább rendszerszintű "elb...ttság".
Az adóhivatali ügyek intézése sokszor verbális boxmeccs, virágnyelven - nem szeretem a hangos szót és a tekintélyelvűséget - és sokszor csak akkor dől el a helyzet a jó irányba, ha kiderül, végképp nem laikus vagyok ott a hivatalban. Holott ez nem így kellene legyen. Egy laikusnak is könnyen, gördülékenyen kellene tudnia intéznie az ügyeit. A hivatalnoknak pedig világosan és közérthetően előadnia a dolgokat. Szolgálnia, mert közszolga. Nem alantas módon, nem kell ilyesmire gondolni, hanem a maguk és az ügyfelek eredményességére és kölcsönös megelégedésükre tekintettel. Ehh, ez utópia még sajnos.

Románia...
A tartózkodási engedélyemmel kapcsolatban szépen, kereken elmondták, hová menjek el, mit hozzak el Magyarországról - a születési bizonyítványtól a keresztlevélig - s hová menjek Szeredában intézni a dolgot.
Szeredában kiderült, hogy a dolgoknak a fele sem kellett, sőt, még az egészségbiztosítót is kihagyhattam, mert (akkor még) volt magyar munkaviszonyom, ezzel EU-TAJ kártyám.
Volt pár fölös kör, de nem rosszindulatból, inkább segítőkész túlbuzgóságnak nevezném.
Az itteni adóhivatali procedúra sem vidám, sok utánjárás van benne, de itt sem érzékelek rossz attitűdöt, inkább azt, hogy az ügyintézők kevéssé felkészültek, s pár dolog csak menet közben derül ki, hogy még ez is kell, az is kell... Holott, ha felkészültebb, akkor már az elején csokorba lehet szedni, és egyszerre lejárni mindent.

Szóval, nem mondom, hogy Magyarországon minden rossz, s lebontandó, de sok javítanivaló akad... S itt úgyszintén.
Sokszor az ügyintézők miatt akad meg valami, de olykor maguk az ügyfelek sem barátai a hatékony ügymenetnek...
A comment:com már régóta feladatának tekinti, hogy a közmédiában dolgozók munkáját szerény lehetőségeihez mérten segítse, hiszen a mi alkalmazottainkról van szó, és milyen főnök az, aki csak kiröhögi a bénázó szakmunkást,  és nem mutatja meg neki, mit kúrt el és azt…..
4karika 2013.03.27 09:40:33
@komplikato:
Te most miről is beszélgetsz?
Miféle erdélyi zászlóról?
Ha a székely zászló kérdéskörére gondolsz, akkor pedig utánanézhetnél dolgoknak, mielőtt elragadtatod magad...
A blog indulásakor már említettem, hogy szívesen veszem vendégszerzők írásait is, mert a lényeg a beszélgetés, a vita és persze a saját tapasztalatok megosztása. Első vendégszerzőnk írását azért választottam, mert felsorakoztat hat olyan érvet, amelyek szerinte a maradás…..
Tudjátok, mi az a lechon? Vagy a balut? Esetleg az isaw? Nos, a közelmúltig én sem tudtam, ám akkor megérkezett Marci posztja a Fülöp-szigetekről. Egy ideig nem kaptam levegőt, aztán újra elolvastam és nagyon jól szórakoztam. A képeket (nem mind Marci készítette, csak szólok)…..
4karika 2013.01.17 22:44:42
@33621:
Nem szeretm a föld alatti helyeket - de a parajdi sóbányát megnéztem a barátokkal, amikor meglátogattak itthon. A Medve tavi fürdéshez meg már nem volt jó idő, lévén október volt...:)
De bepótolom, mert Szováta cirka félóra autóval Udvarhelytől.
S gondolj bele...
Ezek még mind csak olyan dolgok, természeti szépségek, amelyek "kiverik" az ember szemét... Mint a Békás-szoros... De ha jársz-kelsz, kicsi, apró falvakban, s itt-ott, olyan dolgokat lehet meglátni, észrevenni, amelyek megbújnak, s nem oly nyilvánvalóak, vagy fel sem tűnnek a nagy dolgok árnyékában.
4karika 2013.01.18 11:11:54
@Bettykeee:
Úgy, biza'... :)
Nekem is időbe telt megszokni, hogy itt nem kell ezerféle óvintézkedést tenni, mielőtt bemegyek vásárolni valahová.
S volt már olyan is, hogy elfeledtem bezárni az autót, s úgy töltötte az éjszakát az utcán - igaz ez nem városban volt, hanem mellette egy közeli faluban - de a fene sem nyúlt hozzá. S ez talán nem szerencse kérdése. De azért nyilván nem ez a rendszeres... :)
Zárni szoktam, "pánikbanelpakolnimindentjanehogybajessék" már nem...
Határátkelő Haza csak egy van? 2013.01.07 11:24:00
Málta, Ausztria, Svájc, Ausztrália, Magyarország mai posztunk színterei, ám a történet máshol ér véget (legalábbis ideiglenesen). Alíz (ezt a nevet kérte, hogy ide írjam) tapasztalata: mindenhol vannak pozitívumok és nehézségek, hol a fizetés, hol a környezet, hol az emberek –…..
4karika 2013.01.07 19:57:15
@váj mí:
"Talán az a baj, hogy a magyarok szeretik kihasználni egymást, ellentételezés nélkül. Én ma már nem nyújtok segítséget magyarnak, mármint semmilyen fizikailag is felfoghatót. Max. információt. nekem még annyi sem volt, úgyhogy, ha ez nem elég, meg szemét vagyok emiatt, leszarom ...."

Úgy vélem, valami ilyesmire gondolhathak azok, akik ostorozzák a magyarokat. De mint minden ilyesfajta állítás, ez is egyfajta általánosítás, de mint minden általánosításban, ebben is van valami igazságtartalom.
Ha csak a volt magyarországi környetemre gondolok, akkor ott is fellelhetőek igen "érdekes" magatartások. Nem csak akkor áskálódtak, amikor kikapartad a gesztenyét, hanem már akkor is, ha észlelték, hogy erre esélyed van...
De. Ez csak egy példa. Keserű példa és szubjektív.
Ilyenek mindenhol akadnak. De jók is. De manapság mintha fogékonyabbak lennénk a kevéssé jót észrevenni először.
Egy a lényeg, nem a hitványra kell összpontosítani, hanem az érdemesre.
4karika 2013.01.07 20:13:52
@váj mí:
Remélem, nem értettél félre...:)
Csak arra gondoltam, hogy sokan, sokszor a negatívumot vesszük észre. nyilván nem véletlenül. S nyilvánvaló, hogy elsősorban hazánkfiai a "mérés alanyai".
4karika 2013.01.07 20:41:36
@váj mí:
Az ember a "sajátjai" felett hamarabb ítélkezik, szerintem ez természetes dolog.

Te is szűrsz, én is, mindenki. Tapasztalati úton. Aki mást mond, asszem kerüli az igazságot.
Nem gondolom, hogy Te "karmikusan ráb@sztál volna", szerintem sokunknak van hasonló tapasztalata.
Aki meg soha nem botlott még negatívumokba, annak igazán lefőtt a kávé...:)
Egybites Petike szelleme ma kísért. Rogán "Blikk" Tonió a mai áldozat, mert Girosz Ász fapofája nem ment volna a mai bejelentéshez. Az Alkotmánybíróság olyan sallert osztott ma ki, amitől a fal adja a másikat, sőt a harmadikat is. De. Már megint de. Ez győzelem, kérem szépen. a…..
4karika 2013.01.05 21:45:32
@mojszipupi:
Ha új kompánia jön, akkor azok még éhesek lesznek. Nem sikerre. Éhesek s nem becsületesek, nem grál-lovagok.
Ez eddig is így volt.
Az új kakas mindig szétrúgja a szemétdombot, hogy felépítse a magáét. Ennek pedig az átlagpolgárok isszák a levét.
Az első Gyurcsány-kormány után azt mondtam - jobboldaliként - hogy maradjanak még négy évet, hátha konszolidálódik a helyzet, mert úgy kellett volna 8 stabil év az országnak, mint egy falat kenyér. Erre mi történt? Mindent elszúrtak, amit csak el lehetett. Meg azt is, amit nem lehetett volna elszúrni. Szóval teljes K.O.
Most is úgy kellene a stabilitás, a kiszámíthatóság, a bombabiztos jogi és politikai, gazdasági környezet, mint tán soha jobban. De mindettől függetlenül nem tudnám jó szívvel azt mondani, hogy ezek még maradjanak újabb 4 évig. Az végzetes lenne, hiszem.
De az újak sem lesznek jobbak - egyfelől, mert egy részük nem is új, lásd fennebb - másrészt egyes tisztségekbe ágyazott mostani káderek erőst meg tudják nehezíteni a döntéseket, a végrehajtást.
Valóban borús jövőkép.

"Tetszettek volna forradalmat csinálni..." Mondta volt Antall József, s tán ő sem gondolta, hogy e mondatnak 20 év távlatából mennyire más lesz az íze, jelentősége. Mindent nem oldott volna meg, de talán kevesebb lenne a bajunk, és radikálisabb, mélyrehatóbb lett volna a változás, nem pedig ez a "langyosvíz-effektus magyar valóság".
4karika 2013.01.05 22:35:37
@Trompf:

Milyen országpocskondiázásról is beszélsz?
A fő téma az politika volt itt a kommentekben, na és szokásos módon némi személyeskedő ekézés.

Annyira kell szeretni egy országot, amennyire az ország (illetve a választott képviselők és vezetés) szereti az állampolgárait. Így gondolom.
Sem én, sem a másik hozzászóló nem pocskondiázta az országot, ha neked ez jött le, akkor nálad a hiba lehetősége.

Ja, hogy nem értünk egyet dolgokkal? Hmmmm, meglehet. De egyet ne tévessz szem elől, mégpedig azt, hogy nem kell egy borult agyú hatalmi berendezkedés lakájának lenni. Akár szereted-e Magyarországot, akár nem.

A szemétről pedig... Az csak ténymegállapítás. Akármerre tettem még ki a lábam Magyarország határain túlra, sehol sem láttam szemetet szanaszét, mindenhol. Ide nem értendőek a közutak melletti parkolók, pihenők. Mert az egykutya kelettől nyugatig és vissza, Romániától Németországig...

Ha neked mindez pocskondiázás, hát én lehetek az ellenséged, baromira nem érdekel, de szerintem nagyon nem értesz valamit.
4karika 2013.01.05 22:43:26
@Trompf:

S még valami...
Én is szeretem Magyarországot. Egyetlen szavammal sem mondtam, írtam ennek az ellenkezőjét.
Szeretem. De mélyen sajnálom is, mert tönkre van téve, eltékozolták az arra méltatlanok.
S nem csak e tekintetben - hanem az emberi kapcsolatokban is - hozzátartozik a szeretethez az őszinteség. Az őszinteség pedig magában hordja a józan ész általi kritika megfogalmazását, kimondását.
Ha csak úgy vakon szeretsz és vagy bele a vakvilágba - bár nem gondolom, hogy így lenne - akkor nagyjából elveszett vagy. A nyitott szem, a józan ész, az őszinteség nem összeférhetetlen a szeretettel. Legyen szó akár országról, akár másról.
Talán ezt kellett volna végiggondolnod, mielőtt nekünk estél... :)
Most negyed egykor a Magyar Hírlap honlapján semmi hír nincsen, nemhogy az örmények felháborodásáról, de még a kiadatásról sem. Mindeközben a Magyar Nemzet a külpolitikai hírek közé száműzi, a második hírblokkba, egy nyúlfakrnyi hírbe az örmény konfliktust, aminél számukra…..
4karika 2012.09.01 12:22:55
@alte trottel:

Hóhahó! Ne kerülgesd a felségsértést (még ha egy rég elhunyt királyi fő sérelmére is) azzal, hogy bárkit ebből a mai kompániából Csaba királyfi reinkarnációjának nevezel...
4karika 2012.09.01 12:42:59
@alte trottel:

Hmmm:)
Azt merem...:)

Még a gondolat felvetése is perverz és sértő... Mármint az Ősökre nézvést...:)
Belsőség Nepperlecke, 1.rész 2012.02.22 17:20:00
Legyen ön is gátlástalan nepper, pár apró lépésben:1. szerezzen be külföldön egy közepesen lepusztult SL500-ast2. ideiglenes német rendszámmal és biztosítással hozza be az országba3. tekertesse meg az órát egy profival, hadd szóljon4. locsolja le szilikonnal, takarítsa ki5.…..
4karika 2012.02.22 23:09:15
@salamander:
Minnyá' ki fognak okosodni...:)
S a nepperek is...:)
Mer' olvasnak ők is itt, legfeljebb nem verik nagydobra...:)
4karika 2012.02.22 23:30:10
@CoIie:
Megvalósul. A dogmatika alapján. De... Az csak dogmatika.
Ha valóban csak magadnak írogatod bele, s mert neked jobban tetszik egy "gyári" szervizfüzet, mint a retró piros, kockás, az az én szememben is csak poén, némi praktikummal. Mindenkinek kell legyen valami "bogara"...:)
De nyilvánvalóan másra céloztunk érveléseink folyamán. Amúgy egyébiránt jó lenne tisztába tenni a szervizkönyv jogi helyzetét. E tekintetben az ügyészséghez lehet állásfoglalási kérelemmel fordulni - forduljon, akinek ideje s kedve tartja.:)

"Elméletileg bizonyára úgy van ahogy mondod, de mint tudjuk "elméletileg nincs különbség az elmélet és gyakorlat között, de gyakorlatilag..."
Ez nagyon ült...:)))

Értem már megközelítéseink különbözőségét...:) Mérnökembert "természetben elő nem forduló" dolgokkal meggyőzni, nos az "fogalmilag kizárt" - ahogy mondani szokás egyes jogi fordulatokban...:)))
4karika 2012.02.23 11:55:04
@Rudolf diesel:
Mielőtt nekiesel másnak, mint bolond borjú az anyjának...
Talán el kellene jutnod odáig, hogy ez a cikk NEM a Merciről szól. S nem is Octavia-ról, A6-ról, vagy bármi más autómodellről.
Ez a cikk egy problémáról szól, amit a biankó szervizkönyvek ilyen-olyan adásvétele jelent, illetve a jóhiszemű vevők csalárd megtévesztésének egyik eszközéről. S eképpen nyilván szól gazemberekről is. De semmiképpen sem egyetlen autótípusról.
Nyilván akad becsületes, normális autókereskedő is az országban,nekik elég szerencsétlen helyzet, hogy egy közösséget általában véve nem a kisebbségben lévő, eltérő viselkedéskultúrájú egyedei alapján ítélnek meg.

Szóval... Először olvass, értelmezz, s utána dorongolj le másokat - ha olyan a helyzet. Mert így úgy tűnik, hogy valahol félresiklottál.
Hős vagy gyilkos?A mesterlövészettel kapcsolatban már jó pár könyvet és filmet bemutattam. A mostani azonban igazi unikum, és jelentősége sokak szerint Carlos Hathcock életrajzáéval vetekszik – míg mások szerint olcsó fércmű egy degenerált sorozatgyilkostól. Chris Kyle egyszerű texasi cowboy volt,…..
Családi okokból viszonylag gyakran utazunk Romániába, egészen pontosan annak Partium nevű szegletébe, Szatmárnémetibe. Előrebocsátom, a napi érintkezés szintjén nekem az égvilágon semmilyen gondom nem volt a románokkal, soha nem büntettek meg, nem szívattak, egyáltalán, rendőr…..
4karika 2012.01.06 11:26:54
@vizslakutya:
Nem demagógia a felvetésed, inkább a tényekről szól...:)
Akadnak pocsék utak odaát is, itt is...
De a határtól Udvarhelyig, vagy Szeredáig kifogástalan. Avagy Udvarhelytől Gyergyóig is például. Míg a magyar főutak eléggé "lemaradott" állapotban leledzenek. Az alsőbbrendű utakról ne is beszéljünk. Ámbár az ilyenfajta kicsi utakkal volt már "érdekes" tapasztalatom Kolozsvár és Szászrégen közt. Elkavarodtam és talán Faragónál próbáltam visszajutni az E60-ra, na arrafelé voltak olyan szakaszok, hogy nem azt kellett ügyelni, kátyús-e, hanem azt kellett ügyesen megválogatni, melyikbe menjek bele úgy, hogy nagyobb baj ne essék...:)
4karika 2012.01.06 14:10:16
@papptibi:
Jól van, jól...:) Látod, erre nem gondoltam...:)))
Igazad van.
Én csak egy autóval jövök-megyek, s ez lett a kiindulási pont...:)
4karika 2012.01.06 14:50:01
@Lookie:
"Viszont muszáj azt is kihangsúlyóznom hogy összetéve sokkal nyugodtabban lehet közlekedni a magyar utakon mint Erdélyben ..."
Szubjektív dolog ez...:)
Én épp fordítva érzem s gondolom.
(Bár meg kell jegyeznem, hogy a Bihar megyei közlekedési kultúra hagy némi kívánnivalót maga után. A Királyhágó után már kevesebb a gondom. Udvarhely környékén pedig meg is szűnik minden bajom...:) )
De ez is csak egy szubjektív vélemény.

Legyen kellemes hétvégétek, megyek horgászok egyet, s míg odaérek, újfent megtapasztalom az M5 - 405-ös út - 4-es főút "élményeit"...:)
Először is boldog karácsonyt kívánok nektek, mert az valahogy kimaradt itt a blogon eddig! És ha már karácsony másnapja van, egy olyan posztot küldött Majki, amiben szerepet kap a szeretet (hm, ez milyen jól hangzott!). Azt persze gondolhatjátok, hogy nem olyan formában, ahogy az…..
4karika 2011.12.26 22:02:19
El kellett volna küldeni a kutast a szeme világába, oda...
Nekem ne tankolgasson egyik kutas sem. Nem kell emögé semmiféle ideológia, egyszerűen nem szeretem, és kész. Azt meg, hogy miért ne a kutas tankoljon, hadd ne kelljen ott s akkor magyarázgatni. Semmi köze hozzá.
Shell kúton volt egy érdekes "élményem"...
Szolnok, 4-es főút. Estefelé beállok a kúthoz, töltőpisztoly tankba be, és semmi. Felnézek, mondván, bamba voltam, ejsze még nem ütötte ki a pénztáros az előző tankolást. Mondjuk, előttem, nem állt ott senki...
Kútoszlop száma nem villog, nem tudtam mire vélni, így egy oszloppal hátratoltam, tankolás megkezd... Kutas kijön, elkezd magyarázni, hogy mit csinálok... Mondom, neki, ez, meg ez történt, illetve nem történt.
Mondja, azért nem tudtam tankolni, mert az előző tankolást nm fizették ki, de lehet, hogy ez én voltam. Mondom: éééén? Jól vagy-e haver? Két perce jöttem, időm se lett volna rá, meg hát még nem vagyok rászorulva 10-20-30 liternyi ki nem fizetett gázolajra... Köti az ebet, hogy ő ebben nem olyan biztos. Mondom neki, rendben, ezt marha könnyű tisztázni, lássuk a kamerafelvételt. Húzódozott kissé, de aztán kilátásba helyeztem neki némi jogi következményeket, kellő szakmai körítéssel, mire bement (s esetleg) meg is nézte. Kijön, közli, hogy tévedés volt, valami cigánbanda volt, egy sötét Passat-tal, állítólag többen benn lebzseltek, kettő meg tankolt, majd valahogy olajra lépett a bagázs.
Mondom, ez aranyos, de tán előbb kellett volna az eszed járjon, meg a szemed, mint a szád, mielőtt megpróbálsz behúzni engem. (Vagy esetleg mást.) Egy szót se szólt, tán még sértve is érezte magát. Elnézést kérni? Az eszükbe sem jutott...
Azt nem tudom, minden kagylós kút ilyen-e, itt inkább e,berbaj volt...
A történet alighanem ma már minden hírérzékeny magyar újságolvasó-internetező számára ismert. Páratlan botrányként tálalja a román sajtó, hogy a pénteken Csíkszeredában lejátszott román-magyar válogatott jégkorongmérkőzésen a román válogatott magyar nemzetiségű tagjai…..
4karika 2011.12.20 09:12:27
@franko:
Értem, ne aggódj. Jobban, mint Te talán.
Odáig juss el, hogy ne akarjál mindent politikai fogásokkal el- és megmagyarázni. S akkor érteni fogod Te is.
Nem köpik szembe magukat. Játszani akartak, nem több. Történetesen román címer volt a mezen, ez ellen nem tehettek. Becsülettel meg is verték a magyar csapatot. Ennyi. A felnőttválogatottban nem fognak játszani, az biztos - esetleg a magyarban.
Nem mondom, hogy minden ízében jó dolog volt ez, de amellett ne menj el, hogy még gyermekek. U16 válogatott. Lehetett előre fixált dolog is (gyerekcsínynek tán erős), a vezetés tudta nélkül. De... Azt, amit generációk óta hozol, s beléd neveltek, nem lehet csak úgy levetni, mint a kapcát.
Nem kell mindent pusztán racionálisan szemlélni, és közelebb leszel a válaszhoz a miértre...
Az alábbi levél beküldőjét a névrokona el akarja tiltani a saját neve használatától, illetve megkülönböztető jelet szeretne belerakatni. Mikor kötelezhető erre valaki? Kedves Zugügyvéd! Tanácsot szeretnék kérni a blog nagy tudású olvasóitól.Először is kérem,…..
4karika 2011.12.02 00:59:32
@Kovács János3:
"Kovács Magdolna vagy Kovács Magda tökmindegy"

Bitekre fordítva nagyon nem tűnik tökmindegynek...:)

De "Szita" programozó fórumtárs helyesbíts, ha nincs igazam....
4karika 2011.12.02 01:02:31
@szita szita péntek:
Jóvanna...:)
Csak kekeckedtem kicsit... De nem komolyan, amúgy játszásiból...:)
Csodálatos NGM-közlemény: Bevezetés: "Az elmúlt másfél évben Magyarország gazdaságát megújítottuk. A megújulás időszakában az volt a lényeg, hogy szabad kezünk legyen és a magyar érdekek szerint rendezzük be Magyarországot. Ehhez távol kellett tartanunk magunkat…..
4karika 2011.11.17 21:52:41
@kútásó:
"magyarnak lenni a legviccesebb dolog a vilagon. "

Meglehet, de miért érzem azt, hogy nem csak én nem tudok már nevetni ezen?
4karika 2011.11.17 21:55:42
@messi-asz:
ja jövöre meg a PATOLÓGIÁN lesz a zország...

Lesz még abból proszektúra is..... Ha így haladunk.
4karika 2011.11.17 22:06:23
@messi-asz:
Asszem a proszektúra a hullaházzal egyenértékes...
A patológia meg olyan részleg, ahol végeznek különféle (szövettani és egyéb) vizsgálatokat is - nemcsak holtakból vett mintákból.
De szerintem a köznyelv nem tesz különbséget.
Amúgy meg nem vagyok doki, nem akarok szakérteni.
Ha akad itt egy szakmailag kompetens egyén, majd helyretesz bennünket.
Örülünk, Vincent? Megalapozott 2011.09.23 22:07:00
A Költségvetési Tanács 2:1 arányban megalapozottnak találta a 2012. évi költségvetés tervezetét. A Költségvetési Tanács szakmai tekintélye azon a napon szűnt meg, amikor Orbán benyomta két ölebét, Járai Zsigmondot és Domokos Lászlót, és ezzel kétharmados többséget…..
4karika 2011.09.24 10:11:45
@Rob67:

"Szakmailag alkalmatlan, morálisan kihívásokkal küzd, az orbáni humánpolitika szempontjából tehát kiváló káderanyag...

Ez a legütősebb és legigazabb mondat amit leírtak valaha az orbáncrencer felismerésére...
Egy haverom - ősdideszes - az egyik fideszes minisztérium informatikai tanacsadoja. Egyebkent autoszerelo a lelkem..
A kamerat sem tudja bekapcsolni Skypon... "

Most, hogy már látok....:) Mert könnyesre röhögtem magam...
Eszembe jut valami hasonló figura... Csak ő épp Szeretett Vezetőnk tanácsadója...

Ami ebben az országban folyik, arra kevesek a szavak. Tán addig leszünk talpon valamicskét, ameddig az MNB eszénél van.
S nem, nem vagyok baloldali, kedveltem a Fideszt. A múlt idő nem véletlen. Jobboldalinak vallom magam, de nem látok olyan politikai erőt, amelyik alternatíva lehetne. S aki ezekkel azonosulni tud, hinni tud bennük, az képletesen szólva naponta köpi magát szembe.
4karika 2011.09.24 12:11:01
@T-101:
"Sajnos ott tartunk, hogy ezekkel szemben BÁRKI megfelelő alternatíva. Egy Bajnai-Oszkó "tengely" pedig mindenképpen. Sürgősen létre kell jönnie egy új, feddhetetlen politikai csoportosulásnak. Kérdés: van-e rá emberanyag. Mer' igény vóna rá... "

Nnnnnaaaa...:) Azé' nem mindenki, mer' akko' az olyan "setétben minden tehén fekete" helyzet, s akinek ez a hitvallása, annak csak marha jusson... Ne érts félre, nem rád célzok.
Feddhetetlen politikai csoportulásra valóban szükség lenne, ebben mélyen igazad van, de van egy szófordulat, ami erre vonatkozóan villant eszembe:
FOGALMILAG KIZÁRT...:(((

Igény az lenne, de az igény még nem teremti meg az emberanyagot, sajna... S bárcsak ne lenne kizárt egy ilyen csoportosulás lehetősége... De erre várni olyan, mint a Messiásra, vagy ad abszurdum az Apokalipszisre várni... Ámbár jelen állapot szerint ez utóbbi közelebb van...
4karika 2011.09.24 12:35:11
@Grigorij Pantyelejevics:
Ember, Neked elment az eszed...:))) Ez állati...:))) Ha megpusztulok a röhögéstől, előtte végrendeleti úton kérvényezem előléptetésed valami Állami Népvidítói Hivatalban....

@jenőke:
"Egyébként elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet. "

El... Senkit sem érdekel, hogy milyen eredménnyel, mer' nem is az a fontos... De azt jó lenne nem szem elől téveszteni, hogy egy egyetemi végzettség nem egyenlő a hozzáértéssel, szakmai kompetenciával. Papírt kapnak a végén, nem agyat...
Hivatalos választ többszöri megkeresésünk ellenére sem kaptunk, de információink szerint az ORFK-nál még nem tudják pontosan, mekkora erőket mozgósítanak az ominózus szigorított jogszabály betartatására.Mai cikkünk blogposztja...
4karika 2011.09.01 23:35:42
@Rocko-:

Még nem léptem ki...:)
Elmondom, az AB. határozatában említve vannak az indítványozók, közte helyi (városi) bíróság bírája, magánszemélyek, s maga az ombudsman is.
Csak nüansznyi - egyébként eljárásjogi - kérdésekben adtak helyt az indítványoknak, a többségét mondhatni, leseperték az asztalról.
Szóval, az ombudsman sem csodaszer...
Az AB. meg egy kicsit olyan, mint a Jeditanács...:)