Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vttv

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tegyük fel, sikerül a fülkeforradalommal megkezdődött harc, kilépünk az unióból, az emberi jogok helyett a nemzeti szuverenitás lesz a fő rendező elv, az embereknek csak azt szabad csinálniuk, mondaniuk és gondolniuk, ami a nemzeti szuverenitást erősíti. Az iskolai tananyagokban csak a magyarok…..
Ha valaki egy ötödik évadát kezdő, ún. szórakoztató showműsortól bármiféle radikális változást vár, az nem ismeri eléggé a kereskedelmi televíziózást. Ami egyszer bejött, és 30 százalék fölötti közönségarányt tud, abba markánsan belenyúlni öngyilkosság, és ezt a TV2 is pontosan tudja. Ezért is lett…..
Az egyik egészségportál a nemrég közzétett egy összefoglalót az egészségügyi pénztár számára 10 legköltségesebb megbetegedésről. A listából 7 olyan betegség van, melyben az életmóddal kapcsolatos tényezők dominánsan meghatározók, vagyis az életviteli szokások módosításával az adott megbetegedések…..
Porig alázta a Helsinki Bizottság Németh Szilárdot: bele akarunk szólni a politikába, és ez alkotmányos jogunk. ..
Gáspár Laci azt mondta, úgy érezte magát a tegnapi napon, mint egy lagzi vagy disznóvágás napján, mármint az izgalmat értve, legalábbis remélem, mert hogy jövök én ahhoz, hogy a nagy nap tiszteletére a halántékára cikkcakkot, a szakállába stratégiai fontosságú szüneteket nyíratott mesterember…..
vttv 2016.11.06 19:28:36
@Tinman:
Amikor bejöttek az első sztereo tv adások akkoriban volt a Kifutó című tehetségkutató (Péli Barna ott dzsemirokvájozott pl). Na akkor az embert el tudta vinni hogy mit tudnak kihozni jó hangtechnikával ... az ember csak ült és HALLGATTA. Azóta meg a digitális hókuszpókusz gépektől hanyattesik minden ott dolgozó illetékes vagy csak (jól) kezelni nem tudja vagy nem akarja ... legyen az bármilyen zenei műsor a tehetségkutatóktól eurovizió dalig bármi ...
vttv 2016.11.06 20:06:46
@jozso929:
Többek közt ezt (is) eredményezi a rosszul használt dinamikakompresszor (vagy bárhogy nevezett digikütyü). Kb 500Hz és 5kHz között felhúztak mindent fullra, az alatta és felette levők elnyomódtak. Az egyszál gitárral kísért ének esetén a gitár is csak addig volt dinamikusan hallható amíg meg nem jött az énekben az első fortisszimó. Onnan szinte alig volt hallható ...
vttv 2016.11.06 20:14:10
@jozso929:
Többek közt ezt (is) eredményezi a rosszul használt dinamikakompresszor (vagy bárhogy nevezett digikütyü). Az kb 500Hz és 5kHz közötti hangokat erősen feltolták és az alatta és felette levők elnyomódtak. Az egyszál gitárral kisért enek mellett a gitár csak addig volt dinamikus amíg meg nem jött az énekben az első fortisszmo, onnan tompa lett a gitár ...
Lement a Sztárban sztár első döntője, mert két részre kapták szét a mindent eldöntő pillanatokat, joggal, hadd legyen még egy olyan estéje a TV2-nek, amit megnyer, meg az is faktor persze, hogy így legalább még egyszer sírva röhöghetünk a nőnek öltöztetett Gáspár Lacin. Ezt…..
Mintha csak összebeszélt volna az RTL és a TV2, a Got Talent szombati adása után a Sztárban sztár vasárnap untatott halálra, pedig a műsor ne volt sokkal rosszabb, mint a múlt heti, sőt, egyszerűen csak most lett tele a tököm vele és jutottam el oda, hogy a következő két hetet…..
A norvégek, már megint a norvégek. Nem elég, hogy szinte mindent jobban csinálnak, mint a világ nem norvég fele (drámaírás, olajfúrás, egy főre jutó gdp termelés, Stonehenge kiröhögés, civil kurázsi exportálás stb.), most a rádiózás forradalmasításában is ők akarnak lenni…..
vttv 2015.04.22 13:44:54
Nem sok felvétel van, azon se sok látszik, de abból is bőven kiderül minden. Búcsú a nullszöges gólok királyától, az örök emtékáistától, a szélsőtől, aki akkora játékos volt, hogy az emlékezet utólag követelte be az Aranycsapatba. De meghalhat-e igazán, aki bekerült a…..
1934-ben az akkor vadonatúj "Árpád" motorvonat 70 perc alatt suhant le Budapestről Komáromba. Valahogy hazánkban a menetidők elég rögzültnek tűnnek: a MÁV Start honlapja szerint ma gyorsvonattal 74 perc, személlyel 83 perc a menetidő. Lassan 100 éve nem bírt felgyorsulni a vasút? A…..
A Blikk írta meg tegnap a legfrisebb "vihar a szaros biliben" típusú botrány hiteles történetét, amiben Bochkor Gábor, a Neo FM reggeli műsorának műsorvezetője bírta azt mondani a Class FM hallgatóira, hogy primitívek. Forrest Gump anyja tudna mit tanítani a Bumeráng…..