Regisztráció Blogot indítok
Adatok
viharsarki

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Európai Unió ellenében a kilépő briteket, Németországgal szemben a vámháborúba kezdő USA-t, a jogállamisággal szemben Putyint és Erdogant éltetik. Hol képzelik el ezek valójában Magyarországot a világban?..
Ez akár egy bulvárcikk címe is lehetne, de nem az. Az MSZP ugyanis úgy rúgja be a kampány motort, hogy az oldalkocsi adja a másikat. A Botka-buktatás óta időnként fura manőverekbe kezdő pártfosszília, úgy látszik, ébredezni kezd, de jó kérdés: mindez vajon hasznára lesz-e bárkinek is? Botka…..
viharsarki 2018.01.09 18:25:26
@Online Távmunkás: Ez igy "enyhe" tulzás. Akárhogy is forgatjuk, akkoriban Gyurc sány őszintén tárta fel a helyzetet, s nem igazán rajta mulott, hogy nem ugy sikerült, ahogy eltervezte, ía másik, nem az MSZP "kifosztásával növelte a csapatát, hanem a következetességgel. Ami Csepelt illeti, még alakulhat másképp is a történet. Ugy fél füllel" hallottam Karácsony megjegyzését, Gyurcsány és a DK kell a sikerhez. Ebben akár egy uj megegyezés is benne lehet.A kormány leváltása nem reménytelen ügy.S megmozdulóban van az eddig tartozkodó értelmiség is. S ne hagyjuk ki az ÁSZ fideszes indittatásu intézkedéseit sem. Ez közelebb hozza egymáshoz az ellenzéket is A bumeráng vissszaüthet!
Minden eddiginél irritálóbb az a kupleráj, ami az úgynevezett orbánváltó oldalon kialakult. Előjön Botka egy újabb, a többiek számára minden eddiginél kedvezőbb ajánlattal, kap is a pofájába egy minden eddiginél erősebb szarvihart. A Gyurcsány-blogoktól megszoktuk, hogy fél éve csak Botkát ütik…..
viharsarki 2017.10.01 08:35:21
@Helga Beauty Salon: Óriási baklövése volt Botkának Azzal inditani, hogy a természetes szövetséges DK fönökébe rugott bele legelőszőr. Belenyult egy darázsfészekbe, hiszen még a legkisebb csoport sem tűri el szótlanul, hogy azzal kezdjék, tárgyalunk veletek, ha elzavarjátok pártotok alapitóját, általatok megválasztott vezetőjét. Ezt követte, hogy legelőszőr éppen azzal a párttal kezdett volna tárgyalni, melynek hasonló volt a célja / egy feljelentéssel/ hogy eltávolitsa a közéletből azt a vélt ellenfelet aki nem is akart miniszterelnökjelőlt lenni. Valahogy igy kezdődött és a folytatás még rosszabb lett, olyanokat keres, akik viszont nem is akarnak senkivel közösen indulni. Még nem késő ujra gondolni, de több egyenlőre még kivülálló bevonásával és uj hangnemmel, alapul azt véve nem egymást, a jelenlegi kormányt kell leváltani
Az LMP-s miniszterelnök-jelölt megnevezésével végképp eldőlt, hogy Botka László stratégiája megbukott: nem tudta közös listára vinni a demokratikus ellenzéket és az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem lesz közös miniszterelnök-jelölt se. Lehetne élcelődni, hogy minél kisebb egy párt…..
viharsarki 2017.09.06 16:06:14
@Ballib cenzúrázók réme 25:
Holdvilágos éjszkán
Miről álmodik egy pár
ki szamár
Úgy tűnik, egyelőre nincs meg a kellő kreativitás Botka László stábjában. Elkezdték szó szerint lenyúlni a DK szlogenjét, miszerint a jövő évi választás tétje: Orbán vagy Európa? (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Botka László szegedi polgármester közösen avatja a Kecskemét-Szeged közötti…..
Szánalmas magyarázkodásba kezdett Botka László, miután szembesült azzal, hogy a baloldaltól nem távoli Závecz Research mélypontot mért a szocialistáknak attól kezdve, hogy Botka színre lépett. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondta, nem hisz a kutatásokban. Érdekes, amíg kezdetben személye körül…..
A meglepő kijelentést Csókás András irodalompszichológus teszi Fekete István híres ifjúsági regényével kapcsolatban egy, a múlt heti Élet és Irodalomban megjelent tanulmányában. „A Tüskevár beavatási mű, méghozzá – nem félek kimondani – homoszexuális beavatási mű. Már a regény címe is tükrözi ezt a…..
  Csepreghy Nándor – Lázár jobbik bal-keze – ez év október 2-ig várja bárki – 0 – 99 éves korig - fantáziadús elképzelését arról, hogyan is lehetne orbánosítani a Gellérthegyet és a Citadellát. A Miniszterelnökség távirati irodához eljuttatott közleménye szerint pályázatuk célja,…..
viharsarki 2016.07.16 14:54:07
Attól tartok, ha legközelebb felutazom Budapestre, már nem fogok ráismerni a fővárosra. Annyi eszement átalakitás, átkeresztelés történt az elmult hat év alatt, hogy mint mondani szokás a szülőanyja sem ismerne rá. De ez még csak hagyján, ahogy és amilyen minőségben készül minden. Kivágott fák, járhatatlan utak jelzik az átalakitók alkotásait, Vajon az elmebajban, mely ugy tünik fertőző, milyen fajtája ez a mindent átalakitani, megváltoztatni kivágni, lebontani átrendezni akaró téboly. Nem tudtam amultkor, hogy sirjak, vagy nevessek, amikor megláttam a Duna lépcsőjére telepitett József Attila szorot, mert megjelent szemeim előtt, hogyan boritja majd el az áradó Duna. De sirhatnékom támadt az árnyas lombjaitól azért megfosztott utca hogy alatta mélygarázs legyen. Noha nem élek Pesten, de együtt háborgok a ligetvédőkkel, és a Romai partiakkal. És most jön a Gellérthegy is. És még mi várható, mire nem pazarolják azt a pénzt, amiből emberibb megélhetést, munkahelyeket, leleket gyönyörkodtető parkokat és még kidja mi mindent lehetne csinálni. Az egészségügyi, meg az oktatási problémákról már nem is beszélek, ugy sem hallják meg akiknek kellene, ha még százezer ennyien szólnánk is. És anűmi a szomoru, lassan már nem lesz széles hazába olyan falu sem, ahol ne akarnának uj "faluképeket kialakitani, lasan onnan is eltünnek a régi életről szóló házak.
A multat végképp eltörölni, - énekeltük valaha de nem erre gondoltunk! Nem elődeink nemes alkotásának, kialakitott tájainak eltörlésére. Vajon medig mennek még el? És vajon meddig hagyjuk?!
Ami Debrecenben történik, gyakorlatilag tarthatatlan. A városban a 800 fő befogadására alkalmas menekülttáborban 1900-an zsúfolódtak össze. A hangulat pattanásig feszült Magyarország második legnagyobb városában. A Fidesz és a Jobbik tüntet a városban mászkáló, lepukkant…..