Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bombibaba

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az otthoni ápolás zsákutcája című bejegyzésre érkezett erős reakciók miatt úgy gondoltam, érdemes még egyszer körüljárni a kérdést. Az alábbiakban amellett érvelek, hogy az ápolási díj felfutása mögött a szociális rendszerből való kimenekülés, a megroppant munkaerő-piac, nem pedig a felhasználók…..
Bombibaba 2014.08.29 15:00:29
@emi67: Nem tudom, miért is nem "gilt". Azokban a családokban, ahol az egyik fél már kimerítette "munkanélküli" és egyéb foglakoztatást helyettesítő támogatásait, ott egyébként is otthon lenne, de az ápolási díj egyfajta jövedelmet biztosíthat. Én csupán ennyit állítottam.
Abszolút egyetértek az állami intézményekről írtakkal. Ebben nincs is vita köztünk.
Az egyet nem értésemnek oka mindösszesen az volt, hogy nem gondolnék ilyen jellegű párhuzamot vonnék a munkanélküliség és a nagy számú ápolási díjas között.
Az az eset, pedig amiről te beszélsz - mikor valamelyik szülő kénytelen otthagyni a munkáját, hogy beteg gyermekét ápolhassa, az ellenvéleményemnek nem volt tárgya.
Én annak az összefüggésnek vizsgálatát hiányoltam, hogy a magas munkanélküliséggel, ezáltal méjyszegénységgel sújtott területeken miért több az ápolásra, gondozásra szoruló beteg, ill. fogyatékkal élő.
Egészen másról beszélünk.
Bombibaba 2014.08.29 15:02:06
@Bombibaba: Elnézést a hibákért, nem találom az olvasószemüvegem. :-)
Tisztelt Praxis! A kislányommal a DEOEC Gyermekgyógyászati Intézetben jártunk, sajnos negatív tapasztalatokat szereztünk. Fontosnak éreztem, hogy ezt megírjam!Felháborodott anyuka vagyok! 2011.júl.13-án bekerültünk a gyermek klínika ambulanciájára. A kislányom(8 hónapos)…..
Bombibaba 2011.07.20 19:58:56
Senkit sem szeretnék megbántani,de Kedves Hozzászólók, kivertétek nálam a biztosítékot!! Vagy mindnyájan e.ü-ben dolgozók vagytok,vagy nem igazán jártok orvoshoz,kórházba.
Én 17 éve vagyok " törzsgárda tag " egy gyermekklinikán fiammal. Szándékosan nem nevezem meg,mert bármennyire is tele van sok mindennel velük kapcsolatban a hócipőm, mégis sok dologért hálás is vagyok nekik. De ... Az elmúlt 17 év tapasztalataiból regényt írhatnék. Való igaz,hogy mindenhol forráshiánnyal küszködnek, és amin lehet,spórolnak.Ilyen az otthonról hozott gyógyszer, főként egy közgyógyellátásosnak nem gond. Vannak olyan gyógyászati segédeszközök,melyekkel nem rendelkeznek, ezért az is otthonról jön. A pelenka,néha még azoknak a gyerekeknek sem elegendő,akiknek a szülei nem tudnak hozni,vagy akik állami ellátásból jönnek,tehát azt is viszünk. Ezen nem szoktak felháborodni a szülők. Azon már inkább,amikor a bőséges adagokkal osztályra érkező ebéd,mire a gyerekekig ér,már egy jól táplált verébnek sem elegendő. Amikor a nagy hasi műtétes gyereknek egy héten keresztül babos,borsós és káposztás ételeket hoznak, reklamálásra pedig az a válasz,hogy a diétás nővér jóvá hagyta. Amikor a gyerekével egész nap foglalkozó,őt ápoló szülőt a nővérke nemes egyszerűséggel púpnak titulál az egymás közti beszélgetésben.Amikor egy többhetes kórházi tartózkodás alatt az orvos egyszer sem hajlandó leülni a szülővel,hogy tájékoztassa. Amikor a szülő ( bár törvény adta joga ), nem kapja meg a leletek nagy részét, az orvosi feljegyzésekről nem is szólva.Amikor az iskolából frissen kikerült,majdnem tini nővérke kioktatja a már középkorú többgyermekes anyukát. Amikor a néhány naposan elszállított babához bejáró gyermekágyas kismama egy támla-karfa nélküli kisszéken ülve kell,hogy szoptassa babáját heteken át.
Amikor anyukák tömege alszik súlyos beteg gyermeke ágyára támaszkodva,éjszakákat,majd a WC-ben megmosakodva folytatja gyermeke ápolását,mert nem tudja megfizetni a kórházi anyaszállást.
Amikor a 6 éves ,hasi műtött gyereket rácsos kiságyba fektetik,mert nincs hely és nincs pótágy.
És ez nem rinyálás! Mert hiába a szakmai korrektség,ha az ember nem érzi közben embernek magát!
A textilpelenkáról meg csak annyit,hogy fertőtlenítése legalább annyira káros a környezetre,mint a Pampers. Azonkívül egy műtött gyereknek nem túl egészséges!
Persze a hiba biztos bennem van,mert megértem az anyukát, mert saját tapasztalataim is sokszor lehangolóak!Ja,és nekem tetszik,hogy a leánya nagy betűvel íródott! S valószínű,hogy a doktornő is megkapta volna a maga nagybetűjét,ha kiérdemelte volna az anyuka szerint.
Tudom,hozzászólásom vihart fog kavarni,de elegem van a folyamatos nyalizásból,ami az e.ü. személyzetet körülveszi. Abból a félelemből,hogy ha nem viselkedünk rendesen,nem adunk elég paraszolvenciát,akkor aztán jaj nekünk.
Az e.ü. egy szolgáltatás! Bármilyen furcsa,egy munkahely,ahol pontosan ugyanolyan fontos a tisztességes,korrekt munkavégzés,mint bárhol. S bár elismerem,hogy az orvosaink alulfizetettek,de ezt nem a betegnek kell megsínylenie!