Regisztráció Blogot indítok
Adatok
juansolo

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Információink szerint újabb pikáncs csavart kap a magyar kereskedelmi tévézés, hiszen Stohl András, aki az RTL Válótársak című sorozatának egyik főszereplője, igent mondott a TV2 felkérésére, és elvállalta a Sztárban Sztár című műsoruk zsűritagságát. Stohl stabil RTL közeli arcnak számít, a Való…..
Hatalmasat bakizott a spanyol HBO: véletlenségből négy nappal korábban tették közzé a Trónok harca következő részét, a hetedik évad hatodik darabját, írta meg a Telegraph...
juansolo 2017.08.16 16:32:09
@totorohun: Nem kamu. Én most fejeztem be a részt. Nem akarok semmilyen illegális dolgot itt hirdetni, de rá lehet találni
Az HBO sorozatának harmadik, befejező évada októberben érkezik a képernyőkre, de most már kiderült pár dolog az új évadról, és megtudhatjuk, kik szerepelnek Mácsai mellett a Terápiában. Az első két évadban Dargay András pszichológus inkább más páciensek problémáinak gyökereit kutatta, az viszont…..
Az 1944-ben alapított, a világ egyik legmegbízhatóbb hírügynökségének számító AFP 'Fake news' another weapon in Orban's illiberal Hungary azaz Orbán illiberális Magyarországának újabb fegyverei az álhírek címmel foglalta össze a kormányközeli sajtó körül zajló eseményeket. Már a leadben tesznek…..
Megérezte Havas Henrik, hogy nem maradhat sokáig a Hot! magazinnál sem: egy órával a kirúgása előtt vetette fel a titkárnőjének, hogy vajon mikor veszik észre, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő magazinban tárcát vezet. Íme a Tanár úr facebookos posztja:    A dolog előzménye, hogy március…..
Március 11-én tér vissza Samurai Jack az Adult Swimen, a Cartoon Network egykoron kifejezetten népszerű rajzfilmje, amihez ráadásul érkezett egy nagyon kis pofás előzetes is. A legendás Genndy Tartakovsky (Dexter laboratóriuma, Pindur pandúrok, Star Wars: Clone Wars) animációs sorozata 2001 és 2004…..
juansolo 2017.02.07 20:14:57
@okostojas007: mikor? Kérdezősködtem egy barátomnál, akit googlenek hívnak, de egységesen azt a választ találtam, hogy A távoli jövőben van, egy idősíkon, csak nagyon egyenetlen a világ fejlettségi szintje, emiatt van sokszor full ellentétes képi világ két epizód között.
juansolo 2017.02.07 20:15:43
@juansolo: a mikort úgy értem, hogy mikor változik az idősík, mikor ugrál
Szeptember 5-én átalakul a FEM3, kicsit rózsaszínűbb lesz, meg csajosabb, a TV2 egyértelműen a nőkre szabott programmal jelentkezik majd (jó, eddig is olyan volt neki). A változások, már ha jól hámoztuk ki a sajtóközleményből: A FEM3 Café fiatalosabb hangvételre vált, Czippán Anett és Berki…..
Az amerikai tévékritikusok sokkal jobb helyzetben vannak, mint európai kollégáik, ugyanis nekik évente kétszer rendeznek egy-egy hétnapos szakmai találkozót, amin sz összes tévé felvonul, bejelenti új portékáit, elviszi a szakmai vezetőket és a legnagyobb sztárokat, akiket addig lehet kérdezgetni,…..
  Véget ért az HBO-n a Trónok Harca hatodik évada. Idén utoljára jelentkezünk spoileres kibeszélővel...
juansolo 2016.06.28 19:17:27
@Jasinka Ádám: Benjennnel kapcsolatban amit olvastam egy elméletet (vad találgatás, ezért óvatosan és kellő figyelemmel olvassátok), hogy nem is a háromszemű hollót szolgálja, hanem valójában a night king alattvalója és direkt Bran ellen kellett akcióba lendülnie, hogy átjuttassa a falon a jellel a kezén és megnyíljon az út nekik
A Morning Show-ban ekézte keményen Sebestyén Balázs a köztévét, írja a Blikk. A műsorvezető nem először ment neki az MTVA-nak a minőségtelen híradók és más nyilvánvaló színvonaltalanság miatt, de most például a Kulka János által is említett tiltólistáról is elmondta, hogy szerinte hogyan lehet rá…..
juansolo 2016.02.10 11:46:45
@Mr Falafel: Boy, Liberotalibán? Evolúciós zsákutca? Attól, hogy szépen, látszólag logikusan fogalmazol mintha tudományos szavakkal tűzdelve, még nem jelenti, hogy értelmes is. Néha a kevesebb és a lényegre törőbb jobb, mint ez a töredék (de az is sokat segít, ha valami normálisat írsz, nem ilyen hülyeséget)
Az egyik mai Híradóban a szilveszteri, kölni erőszakos eseményekről igyekezett még egy bőrt lehúzni a köztévé, csak éppen a fenti videóval elég nagy lukra futottak. (A teljes anyag itt látható, screenshotoljuk is, hátha belenyúlnak.) A videó valóban megrázó képsorokat mutat, csak éppen nem…..
juansolo 2016.01.12 15:39:41
@rest of boys: nem, egyáltalán nem erről van szó. Ami szilveszter este történt Kölnben, az egy szomorú dolog, amit nem engedhetünk, hogy megtörténjen mégegyszer (természetesen az elkövetők leültetése az alapdolog). A probléma az, hogy a királyi tv az amúgy önmagában is borzalmas eseményt próbálja turbózni 3 éves képsorokkal (nem illusztrációnak szánják, azt állítják, ez onnan származó felvétel). Ezt azért sehol sem illik és az a minimum, hogy a TV eljárás indít a saját berkein belül (más kérdés, hogy ez bekövetkezik-e).
juansolo 2016.01.12 15:44:36
@sixx: ne foglalkozz vele sixx, észérvek nem működnek és az ő szintjével megegyező visszaszólással meg csak a lovat adod alá.
Büszkén jelenti be az MTVA Sajtóosztálya Facebookon, hogy január 4-én a német, az angol, és az orosz híradó után elindult a kínai nyelvű változat is, ugyanabban a műsorsávban, mint az említettek. És tényleg, ott van a Médiaklikken, meg lehet nézni, amennyire én ki tudok…..
juansolo 2016.01.05 09:41:43
juansolo 2016.01.05 11:19:44
Belterjes dagonya, kihűlt lábvíz, gátlástalan önpromó, nézőmaximalizáló, bűnös testiség. Nagyjából ezekkel a kulcsszavakkal lehetne jellemezni az év legnagyobb durranásának beharangozott Hungary's Got Talent második élő show-ját.   Horgas Eszter ezúttal nem pakolta ki a…..
juansolo 2015.12.06 12:00:47
@sixx: Hát nem tudom, a tegnapi kiesési rangadó sem volt semmi, de szerencsére a Bournemouth hozta a kötelezőt és nem szállt el a mix.
Megint nekem jutott a szombati Hungary's Got Talent, ami sajnos olyan semmilyenre sikeredett, hogy önként biztosan nem vállaltam volna. Pedig ez már az élő show, tehát a válogatott hülyék helyett a válogatott tehetségek műsora - de hát itt ugye néha elég sajátos módszerekkel…..
juansolo 2015.11.29 15:31:58
@sixx: sixx, egy véleményt dobhatnál, hogy mit gondolsz a hibátlanul döntőbe jutó gyerekről
juansolo 2015.11.29 15:33:48
@juansolo: gyerekről (versmondó leányzó)*
juansolo 2015.11.29 18:08:33
@Nem Penny hajója: nem a kislányt akarom cikizni, hiszen még csak gyerek. Mivel ez egy "tehetségkutató" műsor, az előadásán van a hangsúly. Igen, biztos nem egyszerű ennyi idősen ennyi verset fejből tudni és kiállni vele egy relatíve nagy közönség elé. Azt viszont be kell látni, hogy ez nem egy különleges dolog. Ilyen gyereket sokat találni, más kérdés, hogy azoknak a szülei kellőképpen intelligensek, hogy nem szerepeltetik a gyereket ilyen műsorokban, hanem noszogatják, hogy lépjen fel a farsangi bálon az óvodában/iskolában. Amit az Infusion vagy a Wallkings csinált, az enyhén szólva (természetesen csak szerintem) egyedibb, látványosabb, szórakoztatóbb és sokkal több tehetség kell hozzá, mint kiállni és szavalni egy verset cuki üzemmódban (még akkor is, ha csak egy gyerek)
Nem is olyan régen a 2.0 megjelenése előtt a kritika írás/mondás a befolyásos emberek és a szaktekintélyek feladata és privilégiuma volt. A mai idősebb generációnak talán furcsa lehet, mennyi fiatal osztja meg a gondolatait a publikummal a YouTube világában, és mennyi követőjük…..
juansolo 2015.11.11 18:07:28
@Botis Botiss: ahogy megfigyeltem, Dancsó sem a Videómániával volt itt, szóval máshogy van összeállítva a lista
juansolo 2015.11.11 22:26:21
@Dóczi Attila: Á, értem, köszönöm a választ