Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Női Akadémia

67 bejegyzést írt és 69 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sokak életében ezek a napok azok, amelyek az elválásról szólnak, az enyémek is. Pár hónapja még az érettségi miatt izgultunk együtt a gyerekkel és boldogok voltunk, mert jól sikerült és esély nyílt arra, hogy teljesüljenek az álmai. Most pedig, amikor teljesültek, valahogy hirtelen kifordult a…..
Többször futottam neki a kezdésnek és még most sem vagyok biztos abban, hogy a megfelelő módját választom, de legyen a "sebtapasz" módszer. 1 hét múlva kiveszik a méhem -egyszerű kijelentő mondat, nem túl sok szó, mégis olyan rohadtul sokat takar. Az anyaságon túl a nőiség megtestesítője, én meg…..
Több, mint egy éve kezdődött a "homeoffice" és minden ami ezzel jár. Több, mint egy éve annak, hogy egy koronának nevezett vírus -korona, na ez is, eddig ez a fejemben egy abszolút pozitív szó volt, na pl ez az első változás, köszi covid- korlátokat szab az életünknek, ebben pedig vannak fájó és…..
Korai szerelem, házasság, gyerek, aztán válás 25 évesen, amikor már évek óta azt éreztem, hogy nem vagyok boldog igazán és túl fiatal vagyok ahhoz, hogy ott maradjak, amiben csak a felszínen vagyunk. Ámokfutás, pótoljuk a kiesett éveket... közben gyerek, főiskola és karrier... Nem is tudom igazán,…..
A magány nem akkor van, ha egyedül vagy. A magány csak van. Olyan, mint ez a rohadt vírus, senki nem kérte, de jön és szedi az áldozatait anélkül, hogy tekintettel lenne fiatalra, vagy idősre, nőre, vagy férfira. Jön, elvesz valamit és megy... De tényleg megy??? És ha igen, akkor mikor már??? Na és…..
Életünk minden döntő eseménye új bekezdést kíván, én most ott tartok, hogy az entert megnyomtam és elkezdte írni a sorokat az élet, amit tudatosan élek. Na nem úgy kell ezt elképzelni, hogy minden pillanatban, mindenre oda tudok figyelni, vagy akarnék. A hétvégén például többet csináltam semmit,…..
Női akadémia Mami üzemmód után 2020.10.31 01:10:46
Napok óta akarok -nem szeretnék, ez fontos- írni, de még csak elő sem vettem a gépet, mert azt éreztem, csak ülnék az üres lap előtt... Amit persze valójában most is teszek, hiszen arról írok, hogy miért nem tudtam írni. Azt hiszem talán azért, mert túl összetett a kérdés, és könnyebb kifogásokat…..
Női Akadémia 2020.11.01 19:06:13
@odamondó: igazad van, az önállósodás hamarabb kezdődött, de az, amikor a szabad esték száma komoly számot mutatott, az csak pár hónapja van, és ez indított el engem.

Egy dologban engedd meg, hogy kijavítsalak, nem megcsináltam a gyereket, hanem egy szerelem gyümölcseként fogant korán, de végtelenül hálás vagyok azért, hogy így történt és azért is, mert volt hitem és erőm ahhoz, hogy megpróbáljak jó anyukája lenni. De ezt majd az idő eldönti, addig pedig indul az új kör -bár félek erről te és én lehet, hogy mást gondolunk :)
Az életünk, bármilyen közhelyes, egy folyamatosan változó, akár hétről-hétre újabb megoldásokat kereső halmaz -és mint ilyen, kicsit mindenkinek más van ebben a bizonyos halmazban. Látszólagos egyezőségek mellett, egészen különböző helyzetekre kell reagálnunk. Nem titok, 38 éves vagyok, így volt…..
Kicsivel több, mint két éve foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogy merre halad a munkaerőpiac és milyen változásokat hoztak az évek, hogyan működik a pályaválasztás és mennyire másképpen megy ez már, mint akár 10-15 éve. Ehhez alanyként az akkor 15 éves lányomat hoztam példának. Most pedig, amikor egy…..
Egy válásban nem csak a felek válnak, hanem a barátok is -erre csak most jöttem rá. Olyan üzeneteket kapok, hogy mi lesz most velünk, hogyan lesz ezek után, megtörtem, az árral szemben kell úsznom... Egy-egy reakciót elképedve olvasok, vagy hallgatok -mert én naívan azt gondoltam, hogy a mi válásunk…..
Elválni valakitől nem feltétlenül jelenti azt, hogy hangosak vagyunk, ajtót csapkodunk, és a másikra gyűlölettel nézünk, bár talán úgy valahogy könnyebb. Dühöngeni, és kiadni a fájdalmat, a csalódottságot, a keserűséget. A csöndes felismerés sokkal nehezebb szeretettel a szívünkben, mert kívülről…..
Női Akadémia 2019.02.07 17:39:34
@szanalmas: Köszönöm a történeted.
Női Akadémia 2019.02.07 17:44:56
@FlybyWire: köszi a történetet.
Női Akadémia 2019.02.07 17:45:40
@Andy73: köszi a történetet!
Az a nő, aki olyan szerencsés, hogy anya lehet, vajon miért törvényszerű, hogy megszűnik nőnek lenni a társadalom szemében? Miért felejtik el a nevét onnantól kezdve és lesz ő az "anyuka jöjjön kérem"? És melyik pillanat az, amikor önmagára is úgy tekint már, mint Anya, és a női oldal a garázsban…..
Van a klasszikus hármas, amit alappilléreknek hiszünk. Magánélet, munka, egészség. A másik alap, hogy amennyiben jól működik kettő, akkor a harmadik tuti nem... És ha mégis, akkor el fog romlani, mert hát kik vagyunk mi, hogy minden jól menjen? Miért is érdemelnénk meg? CSAK! És itt akkor be is…..
Először is, legyél felkészült. Felkészült abban, amit vállaltál, amiben dolgozol, ugyanis amiben vagy, az egy kétirányú utca. A főnöködnek is vannak kötelességei, de először Neked kell bizonyítanod, hogy érdemes vagy a kiemelt figyelemre. Sose késs! Ne csak reggel érj be időben, hanem a…..
Az elmúlt évben többször felmerülő téma a vacsoránál, hogy "mi leszel, ha nagy leszel"... Mégiscsak 15 éves a lányom, ezért kb 1 éve alkalomszerűen előkerülő téma a részemről, hogy megtudjam, merre van az előre... Általában ugyanaz a válasz érkezik, hogy nem tudja, hol van az még, és egyébként is,…..
Eilat csodálatos hely. Tengerpart, napsütés, pálmafák és januárban is 26 fok, így most pár napja is csodás élményt volt képes adni. De nézzük mire is számíthatunk pontosan. Utazni közvetlenül most a Ryanair-el lehetett, oda-vissza 17.000Ft illetékekkel és mindennel együtt egy főnek. Szálloda a city…..
Közeledik az év vége és ezzel sok embernél megjelenik egy régi hagyomány az újévi fogadalom misztériuma. Ilyenkor általában átgondljuk azt is, hogy a munkahely, ahol az időnk nagy részét töltjük, vajon megfelelő számunkra, vagy eljött már a váltás ideje... Milyen szempontok alapján döntünk, hogyan…..
Értelmetlen játszmákat játszani Azt hiszem, túl fiatal vagyok ahhoz, hogy értelmetlen játszmákba menjek bele, hiszen sosem lesz elég rutinom ahhoz, hogy megvédjem az érveim, amikor valaki a korát állítja szembe ezzel.  Megfelelési kényszerrel élni Azt hiszem, túl fiatal vagyok ahhoz, hogy…..
Női Akadémia 2017.09.04 12:45:34
@A nép fia: Kinek közhely, kinek pedig tény. A világ ettől szép, hogy másképpen éljük meg a napokat.
Női Akadémia 2017.09.04 14:53:38
@A nép fia: Valahol, valakinél minden közhely... :)
Női Akadémia 2017.11.24 07:35:53
@Kovácsné: segítsen nekem. Mit jelent a közhely?
Van az a pillanat, amikor bár este fél 10 van, mégis vágyom valami ízre, ami képes robbani a számban, mégsem akkora kalóriabomba, amitől rosszul érezném magam... Ilyen könnyű szösszenet például egy indiai... Mármint ha valaki a fűszereset azért bírja. Garam masala csirke, tojásos, cukorborsós…..
Beleborzongok, ha kinézek az ablakon. Miért nem lehet valahogy még nyár? Aztán amikor rájövök, hogy minek is találta ki a JóIsten a rossz időt, rögtön a helyére kerül minden. Sütit kell sütni. Hiszen már a munkafolyamatok is izgalmasak, az ember nekilát keresgélni: miből lesz süti? Mert süti kell,…..
Egy nyári délutánon elhatároztuk, hogy megpróbálkozunk az Eperrel. Mindenki emlékszik a nagyi lekvárjára. Nohát mi egészen másképpen gondoltuk. Chutney-t akartunk eperből, eperrel. Nem voltak trükkjeink, nem néztünk recepteket "a Zinternetről". Egyszerűen csak magunknak szerettünk volna valami…..
Szombaton piac, ez nem maradhat ki. Friss gyümölcs és zöldség mindig kell. Szombaton a Bosnyák téri piac volt a célállomás, mint az esetek többségében.  15 éve járok oide. Már mindenki ismer. Kicsit bele is szoktam szürkülni, és már csak azokhoz megyek oda, akiknél mindig vásárolok. Megvan a…..
8.15 Vacsorabár Market -Naschmarkt 2017.10.03 16:40:10
A piac, ami két órányi autózással elérhető, és olyan finomságokat rejt, mintha földrészeket utaztunk volna érte. Ellátogattunk Ausztriába, a Naschmarkt-ra. A szakadó eső sem tántorított el minket attól, hogy egy picit megmutassuk ezt is, és persze kóstoljunk. Fűszerek így, szárítva. Én magam nem…..
Minden nap eszünk. Reggel, délben, este. Megszoktuk, így van rendjén, és lássuk be, kell  is :) De mit? Futtában reggel egy pékségben, a munkahelyünkhöz közel egy kifőzdében délben... És este talán otthon, talán olyat, amit mi készítünk. Nem vagyok kifőzde ellenes, ezt most itt szeretném leszögezni.…..
8.15 Vacsorabár Market -Barcelona 2017.10.03 16:21:33
Teljesen beleszerelmesedtünk. Nincs mese, eddig ez a piac ragadott magával a legjobban. Talán a napsütés, talán az emberek kedvessége, talán az, hogy nem volt olyan, amit ne találtunk volna, nem tudom. Az egyik, ha nem a kedvenc piacunk. A La Rambla-n található. Tapas, hiszen Barcelonában…..