veres pálné 2011.06.21 11:18:18

sziasztok,
tegnap találtam rá erre a blogra, nagyon tetszik, hogy végre valaki értelmesen, szabatosan képes erről írni, előítéletes és vaskalapos baromságok nélkül. na meg persze érint a téma, úgyhogy egy kicsit maradok :) érdekes kérdés ez a boldog vagy-e dolog, meg hogy mit keresünk a másikban, én nagyon sokat gondolkozom ezen, immár lassan egy éve, mióta szeretőm van, bár ő nem szereti így nevezni, merthogy ez szerelem. én 24 éves vagyok, szóval nem egészen az a korosztály, amiről itt általánosan szó van, és van a barátom, akivel majdnem hat éve együtt vagyok, hol csak barátilag, hol beleszerwetek újra és újra, és szexelni is szoktunk, és jókat, csak a mennyiségi igények nem egyeznek, nem mondom, hogy nagyon kevés, de több is lehetne. meg van a munkatársam, akivel egy kicsit elkezdtünk kavargatni, erről még a barátom is tudott, elég liberálisan viszonyulunk az ilyen könnyedebb félrelépésekhez, vagyis mindketten úgy sejtjük, hogy mi vagyunk egymásnak az igazi, marhára egy hullámhosszon vagyunk, kívül-belül ismerjük és értjük a másikat, ami szerintem nem gyakori, és ezért úgy vagyunk vele, hogy ha netalán együtt öregszünk meg, akkor (is) önáltatás azt állítani, hogy mi sose nézünk rá másra, mert az embernek az új pezsgés, izgalom stb törvényszerűen hiányzik néha, és mink elfojtani, attól csak erősebb lesz. úgyhogy ezért is úgy gonoltam, hogysemmki baj, ha kavarok egy kicsit a munkatársammal, semmi komoly, csak aztán valahogy az lett, ő belém szeretett (van neki menyasszonya, akivel állítólag azért még jó neki, és együtt marad vele, amit igazából szerintem csak azért állít, mert én is ezt mondtam a saját kapcsoaltomról, mert szívesebbe hagyná el, hogy csak velem legyen, csak az én részemről erre nem lát hajlandóságot, de hát ezt mondta, én nem kötök bele) és aztán én is belé. nem olyan komolyan igazából, mint a hivatalos barátomba, inkább az ilyen szívfájdító nagy szerelem típusú dolog, amit barátság nemigen támogat, magyarán olyasmi, ami esélyes, hogy elmúlik, ha a lángolás alábbhagy. ja és persze rengeteget szexelünk, nyilván ennek a hiánya hívta életre ezt az egészet, csak közben elharapózott. és ettől valahogy a hivastalos baráétommal is többet szexelek, és több időt is töltök vele, eleinte kicsit bűntudatból, de mára ettől még jobb lett a kapcsolatunk. de mégis valahogy kettőjükkel érzem magam egésznek, annak ellenére, hogy rengeteget őrlődtem, hogy kit hagyjak el, és jaj mi lesz, nem tudok a barátom nélkül élni, nem érzem úgy, hogy el kellene hagynom, ez egy ilyen protokoll jellegű ötlet volt, hogy ilyenkor ezt kell csinálni és kész. de a szeretőmet se akarom kirúgni, mert őt is nagyon szeretem, halál romantikus az egész, minden megvan benne, ami az ilyen szirupos filmekben, csillagok nézése a dunaparton, lopott csók az irodában stb stb. de hát egyszer mégiscsak csinálni kell valamit, mielőtt kettéhasadok, még ha nem is érzem mindig így...tudom hogy ez az egész nem általános, megromlott, kihűlt kapcsolatokban, gyerekek mellett szokás ilyet csinálni...de hát ez lett :) nem is tudom hogy tanácsot akarok-e kérni vagy csak egy őszinte, értelmes közegben leírni, hogy ilyen is van, de tessék :)

veres pálné 2011.06.21 11:56:43

@skarlát betű: a nagymamám is ezt mondta, azóta nem őrlődök (annyit). :) de nem dicsekszem, mert iszonyú rossz érzés hazudni annak, aki nekem ilyen fontos, és sokszor bennem van, hogy mi a fenének. ezért ilyen konkrét hazugságokat nem is nyomok le, úgyis együtt dolgozunk, ráadásul este, szóval lényegében nem kell mondanom semmit, meg olyankor találkozunk, amikor úgyis mennem kell valahova, a barátomnak meg úgyse tűnik fel, hogy két szer annyi ideig vagyok ott, nem számoltatjuk el egymást. de ettől még olyan sokszor szorítja a gyomromat a dolog, hogy távol áll a dicsekvéstől, néha érzem csak úgy, hogy az egész életem hű de szép úgy, ahogy van, és mit panaszkodom, mikor ennyi szerelem árad felém, és két ilyen nagyszerű pali szeret, stb, a többi időben azért igazából nem olyan nagy boldogság, mint akár lehetne, ha lazább lennék :)