Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bodolaiék

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egyelőre óvatosan kezeljük, vagyis nem vesszük készpénznek, amit Attila leírt a Gastroyalról, hiszen végül is kidobták a cégtől egy beszélgetés végén, ami abból a szempontból nem csoda, hogy felvételi beszélgetés volt, ő meg alaposan beszólt a reménybeli munkaadónak.…..
bodolaiék 2011.06.17 20:31:14
Százmilliókkal tartoznak a Gastroyal termékek korábbi forgalmazói
Gazdaság.hu | 2011. június 14. kedd,
Nem fizette be az offshore tulajdonosi háttérrel rendelkező Gastroyal étel-házhozszállító mögött álló, milliárdos forgalmú cég a fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatal által több mint egy éve kiszabott 20 millió forintos bírságot. A Gastroyal Food Kft.-t átnevezték, nemrégiben elrendelte a bíróság a felszámolását. Az ételfutár szolgáltatót viszont már egy új társaság működteti, ami nem újdonság a márka több mint tizenöt éves történetében. Egy másik korábbi cég, az egykori Gastroyal Holding Kft. szerepel a 100 millió forintot meghaladó adótartozást felhalmozók szégyenlistáján is.

A Gastroyal Food Vendéglátóipari Kft. tavaly áprilisban kapott először 10 millió forintos büntetést a Gazdasági és Versenyhivataltól (GVH), mert a cég előzetes vizsgálatok és felmérések nélkül azt állította fogyókúrás étrendjéről, hogy a fogyasztók meghatározott mértékben csökkenthetik vele testsúlyukat, például 90 nap alatt 15-20 kilogrammot fogyhatnak.

A Gastroyal Food ezután 2010. május elsejével Larabay Food Vendéglátóipari Kft.-re változtatta a nevét, miközben egy másik eljárást még folytatott ellene a GVH megtévesztő akciós gyakorlata miatt, amiért végül tavaly júniusban újabb 10 millió forintos bírságot kapott.

Ekkorra azonban a Gastroyal ételek forgalmazója már nem a Larabay Food Kft. volt, hanem még a fogyókúrás ügy versenytanácsi tárgyalását követően, 2010. áprilisában alapított új cég, a Pesti Ebéd Vendéglátás Kft. A bírság megfizetése egyik ügyben sem történt meg a mai napig – tájékoztatta a Gazdaság.hu Hírügynökséget a GVH. Arra a kérdésre, hogy a Gastroyal márka mögött álló újabb cég a korábbi ügyei miatt számíthat -e további vizsgálatra, csupán annyit válaszolt a hivatal, hogy feltételezett jogsértés esetén panasz, vagy bejelentés, illetve saját észlelés alapján indít vizsgálatot.

A Gastroyal Food Kft.-t az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint 2009. januárjában alapította egy magánszemély, Pápai Norbertné 500 ezer forint alaptőkével, majd márciusban a cég többségi tulajdona egy Seychelle-szigeteki vállalkozáshoz került. Az alakulás évében a Gastroyal Food Kft. több mint 2,4 milliárd forintos árbevétel mellett 154 millió forintos veszteséget produkált a leadott beszámoló adatai szerint. A Csepel Művek területén telephellyel rendelkező vállalkozásnak az Opten adatai szerint összesen 7 alkalmazottja volt.

A Pesti Ebéd Vendéglátás Kft.-t már egy másik magánszemély, Bereczki Attila Mihály alapította, aki ma is kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője a cégnek. Hogy az új vállalkozás milyen eredménnyel zárta a tavalyi évet, azt beszámoló híján egyelőre nem tudni, csak annyit, hogy papíron az új cégnek is 7 munkavállalója van. A Gazdaság.hu próbálta elérni a tulajdonost, hogy nyilatkozzon az ügyben, de a cikk megjelenéséig nem reagált a megkeresésre.

A Gastroyal már több mint 15 éve van a piacon, ezalatt számos vállalkozás állt mögötte az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint. A Gastroyal Food Kft. előtt vélhetően a Gastroyal Holding Kft. volt a márka forgalmazója 2007. januárja és 2009. májusa között. Utóbbi társaságot egy Seychelle-szigeteki szigeti offshore cég, a Tyran Enterprise Corp., és egy magánszemély, Bakonyi-Kiss Attila alapította. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának nyilvántartása szerint Bakonyi nevén szerepel a Gastroyal több mint 40 védjegye, többek között a márka logója is. A többségi tulajdon mindvégig a Tyran Enterprise kezében maradt, de Bakonyit két magánszemély, Liptai Vera és Hoványi Balázs is váltotta tulajdonosi és ügyvezetői pozíciójában. A Gastroyal Holdingot 2009 májusában átnevezték Tyran Holdingra és végelszámolást indítottak, ami sikertelenül zárult, így októberben felszámolási eljárás indult a cég ellen, amely 2009. novembere óta folyamatosan szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 100 millió forintot meghaladó adótartozása miatt.

Az indulás évében a Gastroyal Holding 671 milliós árbevétel mellett 107 millió forint veszteséget produkált, 2008-ban 267 milliós forgalom mellett 260 milliós veszteséget. A vállalkozás árbevétele a felszámolás évében 17,4 millió forintra apadt, és 10,8 millió forintos nyereséget sikerült elérnie.
Bakonyi-Kiss Attila a kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője a Gastroyal Invest Kft-nek, amelyet 2008. novemberében alapított. A félmillió forintos jegyzett tőkéjű, vagyonkezeléssel foglalkozó társaság forgalma elenyésző a tavaly 76 millió forintos árbevétel mellett mintegy 24,8 millió forint nyereséget ért el. Tavaly októberben Bakonyi alapított egy újabb céget, a Modern-Food Kft-t, amelynek fő profilja az élelmiszer nagykereskedelem.

Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint az első Gastroyal cég vélhetően az ÁLA GASTROYAL Vendéglátóipari Bt. volt, amit még 1997-ben alapítottak, és bel-, és kültagjai mindvégig magánszemélyek voltak (köztük egy ideig Bakonyi-Kiss Attila is). A társaságot 2002-ben végelszámolták, az elérhető beszámolók szerint a cég végig veszteségesen működött.

A következő forgalmazó cég feltételezhetően a 2003-ban alapított, a beadott beszámolók tanulsága szerint szintén egész pályafutása alatt veszteséges Gastroyal Union Kft. volt a sorban, melynek tulajdonosai között szerepelt Hoványi Balázs és Liptai Vera is, akik a korábbi bt.-ben kültagként működtek közre, és a már fentebb említett, soron következő forgalmazó cégben, a Gastroyal Holding Kft.-ben is tagok voltak.
bodolaiék 2011.06.17 20:41:18
@bodolaiék: érted?
7 azaz hét munkavállaló :D
bodolaiék 2011.06.17 20:49:56
@solan:
összeállnak a dolgok.
bodolaiék 2011.06.17. 20:31:14