Adatok
Végre Csend
1 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ti is elgondolkodtatok, hogy mi lehet a puncs.hu-n, ha azzal hirdeti magát óriásplakáton, hogy egy csinos fiatal lány azt mondja:
Én csak menő pasikkal randizom!
A másik verzióban pedig egy másik lány:
Köszönöm, Sugar Daddy!
Nos igen, mindez pont azt jelenti, amire gondolsz: itt…..
Végre Csend
2017.08.04 20:02:44
"Andy Vajna tévéje ma az a platform, ahol nyilvános teret adnak a szexizmusnak, a body shamingnek, a nő tárgyiasításának" ... persze a másik oldalt sem kell félteni: velvet.hu/elet/2017/07/10/ennek_a_veszelyesen_szexi_katonanonek_azonnal_megadnank_magunkat_galeria/
1955. Rosszul sikerült lékhorgászat valahol az Államokban
..
Végre Csend
2016.10.02 19:36:07
@Sörömpőőr:
A japán kamikaze osztagokban a tényleges kamikaze-kat (eleinte bombázógépek megrakva bombákkal és üzemanyaggal – hogy jó nagyot robbanjon -, később bármilyen szedett-vedett de repülőképes gépek) a kötelék elején vadászgépek kísérték, feladatuk az volt, hogy az ellenséges gépektől megvédjék őket. Ha a kamikaze-k túljutottak az ellenséges vadászgépeken, át kellett törni a hajók légvédelmi gyűrűjét is, csak ezután tudtak belecsapódni a célpontokba. Mármost, ha kiugranak, akkor is biztosan meghalnak, és nem mindegy, hogy a becsapódás tuti-e (ha az utolsó pillanatig vezeti a gépet), vagy esetleges.
Az irányítható rakéták vagy bombák ekkor még csak kezdetleges formában léteztek (V1 és V2 Németországban), Japán nem rendelkezett velük, ha lettek is volna, nem volt se nyersanyaguk, se idejük legyártani őket. A bombázóik pedig lomhák és - relatíve - kicsik voltak, és esélyük sem lett volna eljutni a hajók közelébe (létezett egy öszvér-megoldás, a Yokosuka MXY-7 Ohka, azaz "Cseresznyevirág" nevű rakétahajtású "repülő bomba", melyet azonban szintén élő ember vezetett, és a Mitsubishi G4M bombázó vitt a cél közelébe, majd onnan a rakétákat begyújtva próbált rázuhanni a célpontra).
Japánban két fő haderő volt (ezek állandóan rivalizáltak és utálták egymást): a Császári Hadsereg és
a Császári Haditengerészet. Mindkettőnek volt légi ereje és mint mindenről, a kamikaze akciókról is eltérően vélekedtek: a Haditengerészet pilótái a víz felszíne felett pár méterrel repültek, majd felhúzták a gépet és rázuhantak a célpontra, a Hadsereg pilótái pedig nagy magasságból szinte függőlegesen zuhantak egyenesen a célra.
Mivel japán 1943-ra teljesen legatyásodott nyersanyagból, olajból, benzinből, stb., nem tudott ütőképes harci eszközöket sem gyártani. A pilótáinak nem csak a legjava, de szinte a teljes egésze odaveszett az addigi harcokban, ezért teljesen képzetlen kamaszokat ültettek be a megmaradt gépekbe, akik nem értettek a harcokhoz. Ahhoz elég volt az idő, hogy megtanítsák őket, hogyan maradjanak fenn a levegőben, de a jó légiharchoz tapasztalat kellet, amire idő már nem maradt. Ezért jött a kamikaze, mint ötlet, hogy ha nem tud légiharcot vívni a kissrác, legalább pusztítson egy nagyot. Hogy a srác nem élte túl? Japánban a közösség sokkal fontosabb volt, mint az egyén (nem is beszélve a Császárról, akiért illett mindent megtenni), ezért az emberéletet szinte semmibe sem nézték. Az akkori közgondolkodás szerint a túlélés maga a szégyen, nem csak az egyénre de a családjára is, erre játszott rá az akkori propaganda. Az iskolákból frissen kikerült srácok egy jó része nem önként ment meghalni, egyszerűen nem volt más választása a társadalmi nyomás miatt. A Császári Hadsereg kiképzőtisztjei a kor nacionalista politikája alapján szó szerint beleverték az újoncokba a klasszikus szamuráj harci kódex, a Bushido tanainak egy speciálisan kifordított változatát, melyek az alábbiak voltak: a hűség és kötelességtudat, és a belőlük eredeztethető becsület-mánia. A szolgálat, a közösségért való önfeláldozás alapkövetelmény volt, akkoriban járta a mondás: „Az élet súlya mint egy tollpihe a kötelesség tonnáihoz képest”. Az agyonfrusztrált japán harcos a dicsőség és a Császár szolgálatáért igyekezett bátran harcolni, keresni az összecsapást, amiből győzedelmesen kerülhet ki. Ha nem sikerült, az erényét és a becsületét csak akkor tarthatta meg, ha öngyilkos lett, így a lelke a Jaszukuni-szentélybe kerülhetett (ez egy szentély, amit a kül- és belháborúkban elesetteknek emeltek). A túlélés óhaja tehát gyávaságot sugallt, megvetendő volt, mivel nem volt méltó a harcos szellemiséghez. A legszörnyűbb az egészben az, hogy a kamikaze akcióknak szinte egyáltalán nem volt mérhető eredménye, teljesen feleslegesek voltak, melyet a vezérkar is elismert később (a cél az volt, hogy hátha megrettennek ettől az amcsik és ki lehet csikarni valami kedvezőbb békefeltételt, a megadást elkerülendő).
A japán kamikaze osztagokban a tényleges kamikaze-kat (eleinte bombázógépek megrakva bombákkal és üzemanyaggal – hogy jó nagyot robbanjon -, később bármilyen szedett-vedett de repülőképes gépek) a kötelék elején vadászgépek kísérték, feladatuk az volt, hogy az ellenséges gépektől megvédjék őket. Ha a kamikaze-k túljutottak az ellenséges vadászgépeken, át kellett törni a hajók légvédelmi gyűrűjét is, csak ezután tudtak belecsapódni a célpontokba. Mármost, ha kiugranak, akkor is biztosan meghalnak, és nem mindegy, hogy a becsapódás tuti-e (ha az utolsó pillanatig vezeti a gépet), vagy esetleges.
Az irányítható rakéták vagy bombák ekkor még csak kezdetleges formában léteztek (V1 és V2 Németországban), Japán nem rendelkezett velük, ha lettek is volna, nem volt se nyersanyaguk, se idejük legyártani őket. A bombázóik pedig lomhák és - relatíve - kicsik voltak, és esélyük sem lett volna eljutni a hajók közelébe (létezett egy öszvér-megoldás, a Yokosuka MXY-7 Ohka, azaz "Cseresznyevirág" nevű rakétahajtású "repülő bomba", melyet azonban szintén élő ember vezetett, és a Mitsubishi G4M bombázó vitt a cél közelébe, majd onnan a rakétákat begyújtva próbált rázuhanni a célpontra).
Japánban két fő haderő volt (ezek állandóan rivalizáltak és utálták egymást): a Császári Hadsereg és
a Császári Haditengerészet. Mindkettőnek volt légi ereje és mint mindenről, a kamikaze akciókról is eltérően vélekedtek: a Haditengerészet pilótái a víz felszíne felett pár méterrel repültek, majd felhúzták a gépet és rázuhantak a célpontra, a Hadsereg pilótái pedig nagy magasságból szinte függőlegesen zuhantak egyenesen a célra.
Mivel japán 1943-ra teljesen legatyásodott nyersanyagból, olajból, benzinből, stb., nem tudott ütőképes harci eszközöket sem gyártani. A pilótáinak nem csak a legjava, de szinte a teljes egésze odaveszett az addigi harcokban, ezért teljesen képzetlen kamaszokat ültettek be a megmaradt gépekbe, akik nem értettek a harcokhoz. Ahhoz elég volt az idő, hogy megtanítsák őket, hogyan maradjanak fenn a levegőben, de a jó légiharchoz tapasztalat kellet, amire idő már nem maradt. Ezért jött a kamikaze, mint ötlet, hogy ha nem tud légiharcot vívni a kissrác, legalább pusztítson egy nagyot. Hogy a srác nem élte túl? Japánban a közösség sokkal fontosabb volt, mint az egyén (nem is beszélve a Császárról, akiért illett mindent megtenni), ezért az emberéletet szinte semmibe sem nézték. Az akkori közgondolkodás szerint a túlélés maga a szégyen, nem csak az egyénre de a családjára is, erre játszott rá az akkori propaganda. Az iskolákból frissen kikerült srácok egy jó része nem önként ment meghalni, egyszerűen nem volt más választása a társadalmi nyomás miatt. A Császári Hadsereg kiképzőtisztjei a kor nacionalista politikája alapján szó szerint beleverték az újoncokba a klasszikus szamuráj harci kódex, a Bushido tanainak egy speciálisan kifordított változatát, melyek az alábbiak voltak: a hűség és kötelességtudat, és a belőlük eredeztethető becsület-mánia. A szolgálat, a közösségért való önfeláldozás alapkövetelmény volt, akkoriban járta a mondás: „Az élet súlya mint egy tollpihe a kötelesség tonnáihoz képest”. Az agyonfrusztrált japán harcos a dicsőség és a Császár szolgálatáért igyekezett bátran harcolni, keresni az összecsapást, amiből győzedelmesen kerülhet ki. Ha nem sikerült, az erényét és a becsületét csak akkor tarthatta meg, ha öngyilkos lett, így a lelke a Jaszukuni-szentélybe kerülhetett (ez egy szentély, amit a kül- és belháborúkban elesetteknek emeltek). A túlélés óhaja tehát gyávaságot sugallt, megvetendő volt, mivel nem volt méltó a harcos szellemiséghez. A legszörnyűbb az egészben az, hogy a kamikaze akcióknak szinte egyáltalán nem volt mérhető eredménye, teljesen feleslegesek voltak, melyet a vezérkar is elismert később (a cél az volt, hogy hátha megrettennek ettől az amcsik és ki lehet csikarni valami kedvezőbb békefeltételt, a megadást elkerülendő).
1985. A szovjet távol-keleti Csukcsföld központjában Anadirban fizetésnapon egy italbolt előtti tömött sor
..
Lejárt a szerződése a két budai szabadtéri tömeg-szórakozóhelynek, de a XI. kerületi önkormányzatnál nagy a tanácstalanság, hogy mi legyen a Zöld Pardon és a Café del Rio sorsa. A két helyre korábban milliárdos nagyságrendű büntetést róttak ki, aztán a pontos összeget…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz