Regisztráció Blogot indítok
Adatok
viivar

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  A közvélemény – a szakmai és a politika iránt érdeklődő, de inkább laikus része egyaránt – politikai oldaltól függetlenül izgalommal várja, hogy a miniszterelnök valamikor a következő másfél hónapban megnevezze jelöltjét a március 1-vel mandátumát kitöltő és…..
viivar 2013.02.10 15:59:14
Megértem, hogy a cikk alapvetően a banki hitelezés és az ahhoz tartozó MNB - majdan vélhetően növekvő - szerepével (is) foglalkozik, azonban arról igencsak kevesen és ritkán beszélnek ebben a kontextusban, hogy kell-e, s kinek az a hitel manapság! S milyen típusú hitelre volna a vállalkozóknak szüksége (inkább folyószámla hitelre, mint beruházásira). Szóval amiről szó lenne, az az, hogy nincs igazán igény hitelre (inkább ingyen pénz kellene mindenkinek - ld még uniós források!), mivel a gazdaság enyhén szólva sem pörög, azaz piac nyista!. Miért is akarna hitelt az, aki nem látja, hol adhatja majd el a megtermelt árut. S ha eladja, megkapja-e a pénzét érte (a példamutató állam is 60 mrd-dal tartozik beszállítóinak), s ne feledjük, emellett általános a nem fizetés és késve fizetés is a magyar piacon. Szumma szummárum, jó, ha a hitelezés beindításáról beszélünk, de kinek és mi célra akarnának a bankok majd hitelt adni, s egyáltalában mitől várható, hogy nő a piac, a kereslet, s ennek kapcsán a sikeres üzletek által felvett hitelből a pénz visszajuthat a bankhoz, s annak tulajdonosaihoz és/vagy betéteseihez? A banki hitelezés beindításával legalább egyenértékű, ha nem lényegesebb a piac beindítása és a fogyasztás felpörgetése - legalábbis a kapitalizmusnak ebben a mai, a fogyasztásra építő formájában. Ha nincs fogyasztás (nincs távlatosság, bizalom, hitel igény,stb.), akkor nincs szükség ilyen kiterjedt termelésre/szolgáltatásra, s nincs igény a gazdaság ilyen szintjére. Tehát, először vissza kell(ene) állnia a megelőző - vagy növekvő - össztársadalmi igény szintnek, s az ahhoz tartozó gazdasági szerepeknek, vagy ha ez nem valósulhat meg (mert tényleg a rendszer lényegi változását éljük meg nem tudván, hogy mi is jön ezt követően), akkor új megközelítésekkel a fogyasztói társadalom túllépésével kell inkább foglalkoznunk, s megtalálni a válaszokat a felmerülő kérdésekre.
(NB.: ezeket még én sem tudom, de vélem, inkább ez utóbbi lenne a feladata a ma közgazdászainak, társadalom tudósainak, közéletünk szereplőinek.)
  Január elején szárnyra kelt a hír: a kormány hamarosan felszámolja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, az NFÜ-t, az EU-források elosztását pedig közvetlenül a szaktárcákra bízza. (A tervezett változtatás indítékait sokáig nem tették közzé, mígnem tegnap megjelent…..
viivar 2013.02.06 18:37:45
Nem állítom, hogy a cikk a 2010 előtti rendszert csak jó fényben tüntetni fel, de a hiányosságok felemlítésekor egy lényeges elemről, éspedig a működést gyakran bénító és annak idő igényét növelő, a konfliktusok jelentős forrását "nyujtó" tényezőről elfeledkezni látszik, konkrétan az NFÜs igazgatók és stábjuk, illetve a minisztériumok szakmai csapatainak ellentétéről, gyakran a programok végrehajtását is gyökeresen gátló szembenállásáról. Közel lévén ezekhez a - néha igencsak nagy lánggal égő - tüzekhez, sokkoló volt látni, hogy mennyi energia, fölösleges idő, szellemi kapacitás pazarlódik el annak okán, hogy a részt vevők képtelenek voltak felfogni: közös a cél, s ez az uniós pénzek hatékony, gyors, eredményes felhasználása. Ami kiderült: nem volt közös cél! Az igazgató urak és hölgyek mondták a magukét, gyanakodtak a minisztériumi (szak)apparátusra, a másik oldal meg bizalmatlan volt az NFÜ-s vezetőkkel. Van, ki el tudja képzelni, hogy ilyen légkörben eredményes munka folyhatott? Még csoda, hogy valamilyen formában a szervezet - némileg önjáróként, de - működött! Nem kétséges, az az elgondolás, hogy a döntések során a konszenzus alapján majd megszületik a legjobb megoldás, igen nemes, de nem az államigazgatásban, nem a közszférában. Ott csakis jól kijelölt és elhatárolt döntési jogosítványokkal lehet némileg hatékonyan üzemelni, s ennek megfelelően dolgozni. Hiába ültek le miniszterek egymással és a stábbal együttesen tárgyalni, állapodtak meg egyes programok haladásának témájában, már másnap másként emlékeztek a résztvevők, szankciók híján könnyedén opponálták, s obstruálták a megállapodást, s tettek merőben mást, mint amit az előző napi egyezség tartalmazott. Hiába voltak jól fizetett vezetők, az még nem hozta ki belőlük (persze tisztelet a kivételnek!) az együttműködés és közös cél iránti kompromisszumkeresés képességét - maximum arra volt jó, hogy a befolyásolhatóság kisebb csábításként jelentkezzék, s a tisztesség könnyebben megőrződjék.
Az NFÜ, meglehet, jól volt kitalálva, s a fejlesztési pénzek elosztási rendszerének ilyetén felépítését eredetileg jó szándék vezethette, de tekintettel a minisztériumok (és miniszterek!) partikuláris érdekeire, egyéni törekvéseire, s azoknak a kormányzaton belüli és az ahhoz kapcsolódó szervezetek közötti együttműködést nem kevés esetben akadályozó személyzeti állományára, a gazdasági szereplők általi befolyásoltságára, hosszú távon nem maradhatott fenn. Törvényszerű volt, hogy ebben a politikai közegben (már majdnem kultúrát írtam!)megbukjék, s hogy átadja helyét egy a "félázsiai származék" mentalitásának jobban megfelelő centralizált, kézi vezérelt rendszernek.
A változás eredményessége még nem ismert, az aggódók már köztünk vannak, remélhető, hét év múlva is itt lesznek, s amennyiben akár tévedtek, majd arról is írnak!
Cikksorozatunk első részében arra a kérdésre kerestük a választ, hogy vajon a Sió-csatorna üzemeltetői-e a felelősek a nagyon alacsony vízszintért, és megállapítottuk, hogy nem: 21 hónapja egyetlen centi vizet sem engedtek le a Balatonból, az okokat tehát máshol kell keresni. Egy…..