Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szabadnapos urulógus

0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mandiner blog Quo vadis, Fidesz? 2014.10.31 14:51:00
Netadó plusz kitiltási botrány: kész lett a gyúlékony egyveleg, a koktélt ráadásul maga a Fidesz nyújtotta át ingyen, pult fölött az ellenzéknek. Két héttel egy győztes önkormányzati választás után, három győztes választással megspékelt év után, 2010 óta öt…..
Jönnek és elmennek. Fiatalok, akik már nem itt élnek, nem itt dolgoznak. Hazalátogatnak, esznek túrórudit, napérlelte barackot, édes dinnyét. Megnézik a Balatont, sétálnak egyet Budapesten, élvezik a melengető napsütést, majd felszállnak a repülőre és néhány órán belül…..
Sokat készült egy polgártársunk, hogy a Horthy-kultuszt simogató Heti Válasz címlaphoz egy kis olvasói véleményt fűzzön. Az ideológiai egyoldalúságot a Szabadság téri Mahír-oszlopra ragasztott páratlan backdoor-ral törte meg. „Vitéz Nagybányai Ben Kingsley” címmel,…..
A fehér fa padlók valamilyen rejtélyes oknál fogva mindig is a kedvenceim voltak. Nekem melegséget, nyugalmat és az otthon érzetét sugározzák. Talán ezért is szerettem bele ebbe az igazán modern és imádnivalóan szép svéd apartmanba. Az apró részletek, különleges bútorok, a…..
Őzgerincben sült sajtos, bacon-ös csirkemell A múltkor a konyhánkban való keresgélés, matatás közben a kezembe akadt egy un. őzgerinc - ami rögtön megindította a fantáziámat. Kutakodtam a neten - és ez született belőle. A műveletet azzal kezdtem, hogy bontottam egy nagyon…..
Szerintem tegyünk pontot ennek a felcsúti stadionos ügynek. Törődjünk bele, teljesen rendben van, hogy a nagyzási mánia és a futballőrület beteges találkozásának emlékműve a maga gyönyörűségében ott áll, ahol állnia kell, a miniszterelnök kertjének végében. Igenis, egy…..
A Fidesz-KDNP a listás szavazatok 43,57 százalékát szerezte meg, ami jelentősen eltér a 2010-es eredményétől (52,7 százalék), mégis megint sikerült a mandátumok kétharmadát megszereznie, köszönhetően a győzteskompenzáció bevezetésének.  Modelleztük, hogy a jelenlegi…..
szabadnapos urulógus 2014.04.22 16:44:49
@Narancskommunista:
Így van! húszkörös választást a népnek. A tavaszi mélyszántások idején a hobbikertbe ragadt lényegtelenek miatt. Na, most röhögtem szénné magam.
Ez a fent olvasható címmondat jutott eszembe, miután minden fellelhető anyagot átnyálaztam a tegnap még csak szűk körnek, ma már a nagy nyilvánosságnak is szóló szárszói dzsemboriról. Én ma a munkahelyemen voltam, Farkasházy Tivadar szerint nem vagyok a balliberális értelmiség…..
szabadnapos urulógus 2013.06.24 15:19:47
@kacsa232: Az index egy szakmai nulla! Ezt a blogot is levették mellesleg, de utoljára a Völkischer Beobachterben cenzúráztak akkora intenzitással, mint itt az akg-s fiúk.
ps: ne szólj, hogy urológus, jó? :)
szabadnapos urulógus 2013.06.24 15:30:56
@kultúrpesszimista:
Sajnos, az a helyzet, hogy a stílus mégiscsak maga az ember! Strandpapucshoz bokafixet, térdig érő vászongatyához hálós réklit, ma már a volt endékások sem hordanak. Pedig ő ismerték a tutit. Csak remélni tudom, hogy ilyen állapotban senki sem látja majd az anyját! Még a boncasztalon sem!
A hidegzuhany előtt kivételesen hadd kezdjem némi dicsérettel mondandómat: szeretnék gratulálni az Attractionnek, annak az – egyébként magyar – árnyszínház-csapatnak, amelyik a napokban megnyerte a brit tehetségkutatót, a Britain’s Got Talentet. Produkcióik eredetiek,…..
Szombaton éjjel 84:77 arányban döntött az LMP kongresszusa a párt szövetségi politikájáról. Miközben az alternatívák - taktikai okokból - szépen be voltak csomagolva,  az eredmény valójában a baloldali ellenzéki pártokkal való választási együttműködés elutasítását…..
Az LMP egyik fele rendesen félreértelmezi a saját helyét, erejét, szavazóbázisát. Komolyan úgy gondolják, hogy 2010-ben a zöld faszságokra meg a kormányzóképes szakértelmükre szavaztunk, és nem pedig arra, hogy ők nem Gyurcsány és nem is a felcsúti Napóleon. Azt gondolják,…..
Szép kis film. Megható, szívet melengető. Lenne. Ha nem lenne ennyire álságos az egész. Hiszen senki nem azért megy el ebből az országból, mert az a hobbija, hogy felnőttként a nulláról induljon el az élet rögös útján. Pár évvel ezelőtt én elképzelni nem tudtam volna, hogy…..
szabadnapos urulógus 2012.11.19 01:56:50
@Tadt:
Nem te vagy az egyetlen szerencsétlen itt, aki azt hiszi, hogy az egyetemre a családnak kell őt betámogatnia. Ha a két felvételi tárgyat 4 éven át jelesre abszolváltad, és az emeltszintűn ezt meg tudtad ismételni - ezt a grószfater nem abszolválhatja helyetted - már erősen túl vagy a 400 ponton. Plusz a nyelvvizsga ugye. Akkor kellett volna jammerolni, amikor az Anyám tyúkját elfelejtetted hétfőre megtanulni!
Kedden délelőtt a 4K! bejelentette, hogy Bajnai Gordonnal nem kötnének politikai szövetséget, tehát nem állnak be az Együtt 2014 mozgalom kötelékébe. Ellenben az új választási rendszer miatt készek megállapodni az ellenzéki erőkkel. Istvánffy Andrással, a 4K! elnökével, és…..
szabadnapos urulógus 2012.11.15 01:33:30
@mardekar: Ő szegénykém mindenhová berakja ezt a posztot. Ennyire futja. :)
Hol élünk mi valójában? Nagy eséllyel nem abban a valóságban, ahol a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium illetékesei, hanem valahol egy másik párhuzamos világban, egy nagyon távoli galaxisban. És egészen biztos, ahogy a legújabb kampányfilm alkotói is…..
szabadnapos urulógus 2012.11.15 01:29:29
@régi_vendég: 8-10 éve?

"Nem sokkal később Répássy Róbert és Nyitrai Zsolt fideszes képviselők jelentették be hasonló tartalmú indítványukat. Szerintük a mentelmi bizottságának ki kell vizsgálnia, hogy Magyar Bálint, a kormány tagjaként, rendelkezett-e bizalmas információval 30 millió forintos államilag támogatott kedvezményes lakáshitelének kérelmezésekor arról, hogy a kabinet módosítani fogja a vonatkozó kormányrendeletet."
Bayer Zsolt: „A tömeg” című írásának ez az első mondata is már finom kis hazugság, miszerint Papcsák Ferenc zuglói polgármester feljelentette az őt rágalmazó „kommentelőket”. Ugyanis nem a rágalmazókat jelentette fel, hanem a becsületsértőket. A kettő között igenis…..
szabadnapos urulógus 2012.11.15 01:12:22
A KARD Már rólatok szól 2012.11.04 09:13:39
Volt egyszer egy párt. Fiatalok voltak, tele változtatni, a begyöpösödött, megújulni képtelen kommunista rendszert leváltani akarással. Sokszor nemcsak igazuk volt, de igen frappáns módon találták fején a szöget. Szerethetőek voltak, sőt, talán az egész palettán a leginkább azok (mondta akkor már…..
szabadnapos urulógus 2012.11.04 13:00:54
@ob.szerver: Ha az emlékezeted rövid, hallgasd végig az Orbán-Medgyessy vitát! Amelyben a dadogós azt mondja "a gazdaság rendben van, de a fejlődés arányában kéne pénzt adni az embereknek!"
Ezt a fejlődést két válság - orosz és távolkeleti - mellett sikerült elérni.
szabadnapos urulógus 2012.11.04 13:02:06
@ob.szerver: Olvasgass az autópálya építésekről! :)
Az origo információi szerint a magyar bankok egy része, idézem, „a kormánnyal való együttműködés szorosabbra fűzését akarja elérni, és kezdeményezné a bankszövetség és a kormány közötti, tavaly decemberben kötött paktum megerősítését, illetve újrakötését”. Ez…..
szabadnapos urulógus 2012.11.02 02:33:48
@sárkányfő:
Nincs is nagyobb élvezet ezen a világon, mint egy jó véreset harapni a temetőfalba és utána szilikózist vizionálni a téglaportól. Amúgy gratulálok ehhez a szellemi busójáráshoz!
Ne felejts el írni, ha még szarabb lesz!
Mindegy, hogy mi. :)
Eszenyi Enikő megkeresett, mert a Hír Televízió Civil Kaszinó című műsora egy korábbi adásában téves információk alapján valótlant állítottunk beszélgetőtársaimmal pályázatukról. Eszenyi Enikőnek igaza van, ezért készséggel és örömmel (meg persze szégyenkezve a…..
szabadnapos urulógus 2012.10.10 01:38:29
Kapanyél Az aranysakál 2012.10.05 09:30:00
Egyszer nagymamám azzal fogadott, hogy sakál jár a környéken, és a faluban már több tyúkot is elvitt. Természetesen nem álltam le vele vitatkozni, de magamban azt gondoltam, hogy sok az a nyolcvan év. Aztán olvastam ezt a cikket, sőt a birtokon személyesen is láttam egy példányt,…..
szabadnapos urulógus 2012.10.06 00:51:13
@ottomoll: Bizony, ez a toportyán!De a súlyát sikerült a bloggernek rosszul beírni: a kifejlett hím súlya inkább 14-16 kg. 7 kilós egy tisztességes törpe pinscher is megvan. Az pedig - noha nagyon kemény kiskutya - akkora veszélyt jelent az aranysakál (nádi farkas)által irtott őzekre, mint fuvaros lóra a chemotox. Ha egy olyan apróság támadta volna meg Toldit anno, Miklós meghalt volna a röhögéstől.:)
Szaniszló Ferenc az ország legnagyobb standup komikusa, áll ott az EchoTv-ben, és faarccal szórja a legdurvább poénokat, amiket még Kőhalmi Zoltán sem bírna ki röhögés nélkül előadni, Nacsa Olivér processzora pedig a harmadik percben leolvadna, és attól kezdve Korda György és…..
szabadnapos urulógus 2012.09.26 13:17:01
@elwood: Nekem elég, ha deklarálod, hogy a FED nem magánbank. Bizonyítanod nem kell!
szabadnapos urulógus 2012.09.26 14:35:59
@elwood: Ne fáradj te semmivel! Pláne deduktív logikával ne! Nem kell válaszolnod sem, mert marhára nem érdekel.
A nagy világon e kivűlNincsen számodra hely;Áldjon vagy verjen sors keze:Itt élned, halnod kell. Hoffmann Rózsa nem tréfál. Hogy ez már a kereszténydemokrata oktatási szigor egyik első jele-e, azt nem tudom, de mindenesetre igencsak komolyan veszi és szó szerint értelmezi Vörösmarty…..
szabadnapos urulógus 2012.07.14 08:47:39
@Bambano: Lehet, hogy így sem fogod érteni, de azért +próbálom: ezek ott annyira hülyék, hogy a saját 8 elemiseik helyett, innen érkező diplomásokat akarnak alkalmazni a kórházaikban, kutatóintézeteikben, satöbbi. Képzeld Hollywoodban kezdetben szinte alig volt született yenki! Magyar zsidó viszont baromi sok. Na, erre varrj te gombot!
Nevetséges ez az egész. Végre lett volna egy épkézláb ötlet, de a megvalósítás elégtelen, ezt is sikerült profin elkúrnunk. Igen, vonjuk be a Dunát a közösségi közlekedés vérkeringésébe, hiszen a folyami szállítmányozás az egyik legolcsóbb megoldás - aki valaha tanult…..
Gasztro-kritikai sorozatunkat most egy all you can eat étterem értékelésével folytatjuk.Indítsuk a hely megközelíthetőségével: „Passzentos, ami lehetne egy kicsit relésebb, de baszni rá, oda lehet jutni így, vagy úgy, vagy nem tudom!" – mondja a Tragédia egyik…..
Nem mentség a szegénység, és a az sem, ha valakit még soha nem bírságoltak meg. Április 15-től hatályos az új szabálysértési törvény. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..