Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vtamas

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Van az ördöglakatoknak, logikai játékoknak egy olyan csoportja, amiről eddig még nem volt szó a blogon. A rendszerezésnél már említettem, de ott konkrét példa nélkül. Most bemutatom egy jellemző képviselőjét. Ez a csoport nem más, mint a lehetetlen tárgyak osztálya. Kissé…..
Sokszor foglalkoztunk már a 6 elemű rabkeresztekkel. Ebben a bejegyzésben részletesen írtam a játék történetéről, arról a hatalmas kutatómunkáról, amit Bill Cutler végzett, hogy e játékcsalád minden csínját-bínját felderítse. Kiderítette, hogy több milliárd különböző…..
Ördöglakat Varázsfuvola 2013.03.24 18:13:10
Mondtam már, hogy szeretem a kevés elemből álló, mégis nehéz játékokat? Mondtam hát, többször is, pl. itt vagy itt. Most ismét ebbe a családba passzoló rabkeresztek következnek. Sőt, rögtön egy új családba is betekintést nyerünk, mégpedig a "rabkereszt sorozatok"-ba. Mozart…..
vtamas 2013.03.25 08:26:28
Egy Papageno-m nekem is van (puzzlewillbeplayed.com/DieZauberfloete/Papageno/). Természetesen nem tudom kirakni számítógépes segítség nélkül :-(

Ezek nagyon tetszenek, a kivitelezés főleg. Milyen fából dolgozol?
vtamas 2013.03.25 10:19:10
@Gál Péter F.: Az enyém négyzetes fenyő falécből van. A Sípoknál 4-et kellett összeragasztani. A Tiéd sokkal szebb!
A fa alapanyagokat magad vágod méretre, vagy lehet kapni valahol egységnyi (a kerethez), és 4 egységnyi (a sípokhoz) alapterületű léceket?
Egy héten belül kétszer is tartok előadást és mindkét alkalommal ki lehet próbálni egy csomó játékot. Az ELTE Matematikai Múzeuma még a tavasszal kért fel, hogy készítsek a számukra néhány játékot, amik jól kifejezik, bemutatják az ördöglakatok széles skáláját.…..
vtamas 2012.10.24 08:49:41
A "Nehéz játék kevés elemből" sorozatunk új epizódja következik. Nincs szükség több száz, esetleg több ezer elemre, hogy komoly fejtörést igénylő feladványt kapjunk. Elég 3-4 is, csak valami furcsa, szokatlan végcélt kell kitűzni. Nem mindennapi forma a hegyükön álló…..
Ördöglakat Drótszív 2012.05.06 19:41:00
Az idősebb olvasók, akiknek még volt gyakorlati órájuk, valószínűleg elkészítették már a most bemutatandó ördöglakatot. Sokaknak itt véget is ért az ilyen játékokkal való kapcsolata. Innen eredhet az a tévhit, hogy sokak ezt a konkrét játékot hívják csak ördöglakatnak.…..
Ördöglakat 9 elemű rabkereszt 2012.02.26 17:00:00
Mikor már elég sokat olvastam a 6 elemű rabkeresztekről, elhatároztam, hogy én is tervezek egy hasonló játékot. Tudtam, hogy 6 elem kevés lesz valami újdonsághoz, hisz Bill Cutler már az összes, több milliárd 6 elemű rabkeresztet elemezte. Így több elemben kezdtem gondolkodni. Az…..
Ördöglakat Holdbéli kiszorító 2012.02.05 17:02:00
Sokak szerint akkor jó egy játék, ha nemcsak egyszer lehet összerakni vagy szétszedni, hanem sok feladvány tartozik hozzá. Ezek között legyenek könnyebben is, nehezebbek, sőt akár szinte megoldhatatlanul bonyolultak is. Nem árt, ha a szabályok sem bonyolultak, akár gyerekek is…..
vtamas 2012.02.08 10:44:20
@Gál Péter F.: Megköszönném, ha elküldenéd. Ismerkedésnek jó lenne, aztán majd találunk ki mi is hozzá :-)
Egyre több hírt kapok a blog olvasói által elkészített játékokról. Sokan a blogból kapják az első lökést, hogy nekiálljanak fúrni-faragni, játékot barkácsolni. Az igazán lelkesek tovább is lépnek, önálló kutatásba kezdenek, s általában rábukkannak olyan játékokra,…..
vtamas 2012.01.27 08:10:17
Ördöglakat Vendégkereszt 2012.01.23 21:00:00
Nagy örömömre néha értesülök róla, hogy a blog megtermékenyítőleg hat másokra, többen kedvet kapnak egy-egy játék elkészítésére.Saugs olvtárs közülük is kiemelkedik, mert nemhogy egy-két játékot készített el, hanem rengeteget. Többek közt azt a rabkereszt készletet is,…..
vtamas 2012.01.24 11:32:55
@Gál Péter F.:
Az utolsó 3 képen egy nem szokványos ördöglakat van lefényképezve elölről, hátulról és szétszedve.
Erről szívesen írnék, mert elég eldugott helyen bukkantam rá.
Milyen formában és hová küldjem a leírást?
Kapanyél Dióra fel! 2011.09.09 08:00:00
A bolti dió zömét ültetvénybe sorolt gyümölcsfák termelik, ezek már nem olyan hatalmas növények, mint amilyenek egy kisebb kertet szinte teljesen beárnyékolnak. Az ilyen fákat rendszeresen metszik, holott a dióról pont az ellenkezőjét terjesztik. Az óvatlan kertészt a…..
Ördöglakat Táblás rabkeresztek 2008.10.27 20:07:00
Végre elkészültek az első táblás rabkeresztjeim. Régóta hiányoznak a gyűjteményemből. A táblás rabkeresztek az összekapcsolódó fejtörők csoportjába tartoznak. Átmenetet képeznek a 6 elemű rabkeresztek és a facsomók közt. Még a legegyszerűbbek megoldásához is sok…..