Adatok
LeAg
0 bejegyzést írt és 112 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A fény negatív és jótékony hatásáról rengeteget beszélünk, de kérdés, hogy valójában tudjuk-e, hogy ez milyen hatással van a szerveztünkre? Hazai fejlesztők először alkottak meg egy olyan polarizált fényterápiás készülkéket, mely közel 100%-os polarizáltágú fény…..
Ez évben tervben van még a riviéra után a Londoni barátaink meglátogatása.
Most néztem meg a WIZZAIR árajánlatát, ha május 1-től 8-ig mennénk akkor mindösszesen 68 eFt kerülne a rapjegy. Ezzel csak annyi a gond, hogy ebben a hóban mennénk a Franciákhoz is, így sok lenne a…..
Most nézem, hogy elfelejtettem aktíválni, hogy ti is lássátok.Megérkezett a repülőgép foglalás, indulási időpont - melyet egyes adathalászok miatt most nem írok ide.Még szükséges útlevelet csináltatni, illetve EURO-t váltani. Ezekre a jővő évi költségvetés tervezésénél…..
Mi is történt a múlt héten. Most jöttem haza anyutól. Jól elfáradtam. Jól lesz az a lakás is, ha végre minden a helyére kerül és jól kitakarit.
Tegnap hazafelé megpróbáltam felhívni a Londoni barátomat. Gondoltam némi angollal bepróbálkozok nála és elénekelem a boldog…..
Isteni kezdés volt ma.Tegnapi nap folyamán sogornőm kérdezte, hogy Gergő (unokatesó 7 éves) átjöhet-e mert itthon maradna egyedül. Mért is ne, legalább ellesz Vikivel. A legutóbb fél napra egyedül maradt és a szülőknek kellett megkérdezni tőlünk, hogy átjöhet-e Gergő. A két…..
A héten sikerült nagy vonalakban visszarendeződnöm a munkába. Nagyon hiányzik a mozgás, melyet kedden egy 4 km szakasz sétával elevenítettem fel.Reggelire gyümölcsöt, ebédre a szolid kis csomagomat zöldséggel, vacsira volt amikor ettem volt mikor nem. A folyadékkal még mindig nem…..
Sajnos sok mindent mondani nem tudok. A reggeli állapotom Ildi szerint már elfekvőbe való 79,4 kg. Pedig csak reggel vagyok nagyon éhes. Napközben még néha, néha a nasi is bekerül eme zsíroktól és mérgektől megszabadított fitt és üde testbe. A héten kisétáltunk Vikivel anya elé…..
81 kg-mal folytatom ezt a csodálatos hetet. A mosógépünk megadta magát. Már délután kivittük a sogorékkal a szerelőhöz, mert nem emelhetek semmit. Anyósom ezt annyira a szívén hordja, hogy megkérdeztem tőle, hogy van-e még cukkini a kertben. Mondta hogy igen, de vigyem magammal…..
A hétvége gyorsan eltelt, a súly 81-82 kg között mozgott.A szombati nap naggya részt a kocsival való teendők tarkították. A hátsó ablakhoz vezető ablakmosó folyadékot szállító cső eldugult. Első sorban a cső hálózatot kellett felderítenem, illetve kizárni, hogy a motor…..
Ma 4-re megyek a korházba. A délelőtt a kocsi papirjait sikerült elintéznünk. A reggelt 81,9 kg-mal kezdtem. 1 cső kukoricát ettem reggelire, napközben egy sajtos kifli ment le. Ebédre sajtos tészta volt. A nap hátralévő részében valami lájtos vacsi (vagy nem is lesz) és sok…..
LeAg
2011.08.17 21:18:46
Hát elérkezett a várva várt nap, hogy bemenjünk a Fővárosi autó piacra. Alap hozzáállásom az volt, hogy kocsi nélkül nem is jövünk haza. Mikor elindultunk Nógrádról akkor jutott Ildi eszébe, hogy nem hozta a papírjait, ha esetleg sikerülne venni valamit. Még jó, hogy sogor…..
80,5 kg-mal kezdtem, de már tudom, hogy nem ennyi lesz az esti , illetve a másnap reggeli állapot, melyet ismét a vidéki mérleg hiánya korlátoz majd nagy mértékben.Reggel nagy mértékben elmaradt, mert ez volt a szabadságom előtti utolsó munkanap. így sok mindent meg kellett oldanom,…..
Pár képe a Vigalomról:..
Szia olvasó. Köszöntelek a vidám és örömekben gazdag életemben, melynek egy részét megosztom veled. A reggel 81,9 kg nyomtam. A következő napokban jön majd az ingázás, mert a munka kapcsán sajnos nem tudok mindig lemenni majd sportolni. Ildi megígérte nekem, ha még sokat fogyok…..
Mér nincs sok hátra, a reggel 82,4 kg-mal kezdtem. Munkatársam jött értem, így nem kellett nagyon korán felkelni. 6:15 kor indúltunk a munkahelyre és 6:55-re bent is voltúnk. Amúgy sem nagy a távolság.Reggelire pár almát és a tegnapi dinnyét ettem. a banánt sajna otthon hagytam. A…..
LeAg
2011.07.28 18:48:33
A pénteki szolgálat után siettem haza, terveim szerint úszni és szaunázni szerettem volna, de inkább siettem haza. A súlyomat csak szintén tippelni tudom, vagyis mondjuk, hogy 83-84 kg között lehetett. Szolgálat alatt befaltam 250 g ropit, 1 kg sárgarépát, 0,5 L hagyma krém levest, 3…..
LeAg
2011.07.26 07:31:23
@Tancos: l
Latom hogy van egy hivattatasod.... befolyasolni az ovinak az etrendjet.... ( a gyermekek etrendjet az egeszseges eletert!!!) pici kortol kell elkezdeni akkor könnyebben megy. Minden esetre ha otthon tartjatok az etrendet lassankent at fog vältani....-. remehetöleg!
Latom hogy van egy hivattatasod.... befolyasolni az ovinak az etrendjet.... ( a gyermekek etrendjet az egeszseges eletert!!!) pici kortol kell elkezdeni akkor könnyebben megy. Minden esetre ha otthon tartjatok az etrendet lassankent at fog vältani....-. remehetöleg!
LeAg
2011.07.26 07:33:04
@Tancos: Isteni a hölgynek a haladasa! Drukkolok en is!!!!
82,9 kg.Sajnos sok mindent nem tudok mondani a mai nappal kapcsolatban, valahogy nagyon gyorsan eltelt. Az időjárás délelőtt nem nagyon volt kedves, mert nagyon nagy vihar volt. Délután viszont igen kellemes. Már szórom az igét a munkatársaimnak. Volt aki eddig egész nap zöldséget és…..
LeAg
2011.07.21 12:36:15
@Tancos: Kulönbözöz okok
A nagymennyisegu ivaskor (egyszerre), valamint a gyors eveskor sok levegöt nyelsz
Huvelyesek, retek, VÖRÖS HAGYMA, paparika héj, borso, bab, alma héj, lehet a masik oka.
A harmadik ok: a tejtermekek, /nem veletlenul irja a dieta, sokan vannak laktoz intoleransok! En nem tudo es Alex sem enni semmi tejtermeket, vagy ha igen akkor szamolunk a puffadassal.
probald meg alhagyni ezeket egy hetig es lassanket, egyenkent visszavenni az etrendedbe.
A negyedik: Gluten allergia amit az ember csak hirelen KAP!!!! Kenyerben, buzaban es minden gabona feleben van!
Botanizalj es teszteld. A
A nagymennyisegu ivaskor (egyszerre), valamint a gyors eveskor sok levegöt nyelsz
Huvelyesek, retek, VÖRÖS HAGYMA, paparika héj, borso, bab, alma héj, lehet a masik oka.
A harmadik ok: a tejtermekek, /nem veletlenul irja a dieta, sokan vannak laktoz intoleransok! En nem tudo es Alex sem enni semmi tejtermeket, vagy ha igen akkor szamolunk a puffadassal.
probald meg alhagyni ezeket egy hetig es lassanket, egyenkent visszavenni az etrendedbe.
A negyedik: Gluten allergia amit az ember csak hirelen KAP!!!! Kenyerben, buzaban es minden gabona feleben van!
Botanizalj es teszteld. A
82,8 kg. Nagyon jó látod, igen sikerült eddig eljutni, már nincs sok hátra. A hétvége mindig cinkes, mert nincs olyan lehetőség, ahova a hátammal nyugodtan el tudok menni mozogni és nem fog fájni. Annak nincs sok értelme, hogy mozgok egy nagyot, majd másnap nem tudok megmozdulni.A…..
Bocsi, de amint látod most sem tudok időben lefeküdni.Egy kis korrigálás a Viki szülinapjával kapcsolatban. bátyám írt, hogy nem csak frizbit kapott, hanem buborékfújó pisztolyt is. Volt hozzá két tartály, meg Norbi adott hozzá még egyet. Aznap kiürült 2, majd másnak kint…..
Nagyon jól és ahogy szokták mondani gyorsan telt a hétvége. 84,1 és 85,5 között mozogtam a hétvégén. Ma reggel 84,9 voltam. Megint sikerült egy isteni levest készíteni. A diéta folyamat egy kicsit megakadt, mert elhanyagoltam a zöldségeket. Péntek pizza, Szombat paprikás krumpli,…..
Többszöri ellenőrzés sem változtatott a reggeli súlyomon 85,1 kg. Ilyenkor kapom az instrukciókat, hogy input-output. Figyelek rá, gondoltam, hogy sok a reggeli gyümölcs, vagy ma nem kellett volna megennem a sok kukoricadarát egy fél tányér levessel. Vacsorára már nem is ettem…..
A mai napot 84,9 kg-mal kezdtem, mikor hazaértem 85 kg volt. A mai napom kocsikázással telt. Szentendréről beugrottam Budapestre 4-5 helyre. Vittem magammal a reggeli egy részét és sárgarépát. Menetközben megettem, de a málna és a cseresznye bent maradt. Mikor már hazafelé jöttem…..
Köszöntelek olvasó. A mai napomat szeretném elmesélni neked az egyik legnagyobb érzést mely bennem lakozik. Ezen kívül sok mindent elmondhatnék még neked. Beszélhetnék a súlyomról, mely mostanra elérte a 86,3 kg-ot, vagy arról, mikor hazaértem a mérleg csak 85.9 kg-ot mutatott.…..
Bocsi, de a tegnapi kimaradt, majd lentebb olvashatod miért. A furcsa módon nem voltak fura álmaim. A reggelt 86,6-ta kezdtem, de a holnapi adatok egy kicsit eltérőek lesznek a megszokottnál, mert kiugrottunk Nógrádra és ettem tojáslevest és két kisebb darab pizzát, a reggeli meg…..
LeAg
2011.06.26 13:14:58
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
módszer ! God luck!