Regisztráció Blogot indítok
Adatok
razsa

0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Munkába állt a Wizz Air első A321-es repülőgépe, mely a terveknek megfelelően a budapesti bázisra érkezett. Messze nem annyira feltűnő rajta a tömegnyomor, mint ahogy azt sejteni lehetett előre, de üzemeltetésével 10 százalékot spórol a vállalat, s azt ígérik, ezt nagyjából…..
#487 Azt már sokan, sokszor megénekelték, hogy Mózes milyen ügyes salesman volt, amikor követőinek - akikkel már 40 éve zarándokolt - eladta a jórészt kő- és homoksivatagos Kánaánt „tejjel-mézzel folyó” országnak. Kánaán, a későbbi Júdea és a még későbbi Izrael…..
A History Channel elég nagy fába vágta a fejszéjét tavaly júliusban, amikor bejelentették, hogy egy tízórás minisorozatban feldolgozzák a Bibliát, illetve annak legismertebb történeteit (Ádám és Éva, Sámson és Delila, Noé bárkája, az Exodus, Jézus születése, élete, haléla…..
razsa 2013.01.07 09:06:22
@Jimbo75: világ legnagyobb kamuja, mindenesetre nekem megváltoztatta és megmentette az életemet, értelmet adott neki, és működik. 2013-ban. LOL. Ha ennyire egyértelmű hogy kamu, akkor tudnám hogy egy kamu dolog, ami nem is létezik miért csapja ki ennyi embernél a biztosítékot lassan több mint őőő..2000 éve.Kamu dolgokkal nem kell törődni nem?
razsa 2013.01.07 11:19:05
Az, hogy mennyi ember halt és hal meg, nincs benne és nem volt benne az Isten akaratában. Mégis volt, hogy megengedte ezeket, ha nem engedné, nem lenne igazságos, a szabad akarat csorbulna. Miért is? Mert az egész világ a bűn miatt romlott, amire igent, vagy amire nemet volt lehetőségünk mondani.Tudjuk mit mondtunk rá. És a bűnnek megvan a következménye. Mindig. Előbb vagy utóbb. Már itt a földön is, a lelki vonatkozásban meg pláne!És igen, lehet meghalt emiatt több 10000 ember emiatt. És igen, volt hogy az Isten mondta, hogy ezt, vagy azt a népet ki kell írtani, mert így döntöttetek! Elfordoltunk az Istentől,szabad akaratunkból. megy majd nekünk nélküle is. megy is. csak milyen áron.. Mi azt választottuk kipróbáljuk milyen a bűnnel együtt a világ. Ami pedig itt a cikkbe beszúrt képen van épp..na az az, ami a kulcsa az egésznek. Mivel Isten bűntelen, nem fér bele a bűn, ezért esélyünk sincs nála. Mivel bűnösek vagyunk. Ezért kellett megintcsak egy következmény. Egy áldozat. Ez volt Ő maga. Helyetted vitte azt a fát. meg helyetted halt Ő is ott fent meg. Na ez az ami viszont nem igazságos a mi szempontunkból. Mert ha ezt elfogadjuk, megértjük, akkor az Isten nem bűnösként tekint ránk, hanem az Ő saját gyermekére,tisztának lát. Ez a kereszténység. A Bibliának ez a lényege. Az Isten magát adta a halálba, a Sátán egy követ nem mozdított el érted. Mert az igazi kérdés az hogy mi lesz veled. De mindig a másra mutogatás az könnyebb. Az egyház nagyon sokszor rengeteget árt a kereszténységnek, mert nem ezt hírdeti, hanem önkényesen keresztes háborúkat, és Isten nevében embereket ölt meg. Jogos a felháborodás. De nem ez volt Isten akarata.
w Tisztelt ING csoport! 2010.12.01 07:09:00
Évtizedes kapcsolatunk során sosem kételkedtem abban, hogy megtakarításaim az Önök nyugdíjpénztárában biztonságban vannak. Biztos voltam benne, hogy ha netalán betéved valamelyik fiókjukba holmi ittas paraszt a gereblyével handabandázni, a pénzem attól még nincs veszélyben, és…..
Ha volna ateista egyház, abban bizonyára minimum plébános lennék. Úgy nyüzsögnek itt a Trianon-törvény megszövegezése óta a báránykák, mintha ettől legalábbis dzsihádot kellene hirdetni, indításnak pedig felgyújtani a Bazilikát. Nyugi, gyermekeim. Nem lesz semmi baj. Sőt,…..
Kevés kivétellel sikerült összegyűjtenünk a jelenlegi hot-hatch kínálat színe-javát, hogy a királynak tartott Focus RS-sel szemben mutassák meg, mit tudnak. És ezúttal akadt versenypálya, na meg stopper. Vélemények az azonos című írásunkról...
Belsőség A három puruttya 2010.04.25 06:55:58
  Kicsit nagyobb, kicsit egyénibb és kicsit kulturáltabb megoldásokat kerestünk, mint egy régi Swift, szigorúan félmillió körül. Nagyon-nagyon nem könnyű, és inkább csak másfajta kompromisszum. Vélemények az azonos című írásunkról...
Belsőség Mit kapok én ezért!? 2010.04.06 06:28:00
Egy nyugodalmas, kényelmes, jól összerakott és használható, különösebb allűröktől mentes családi autó. Bátran felveheti a versenyt bármelyik konkurensével.Mai tesztünk blogposztja...
razsa 2010.04.07 10:54:19
@Sir Kolompár Obama: és a többiek:

Aki még életében nem vezetett 207,308 vagy annál újabb PUG-ot az elmúlt 1-2 évben, az addig ne mondjon véleményt,pláne olyat, ami a közhiedelem és a múltra épül. Meg lehet nézni egy 308, vagy 3008 népítélet átlagot. Be lehet ülni szomszéd vagy ismerős új pugjába..ki kell próbálni és utána lehet jönni ide okoskodni. Az hogy a 307/meg a régebbi pugok milyenek voltak tények. De az hogy az újaknak már semmi közük a régiekhez és jobbak, sőt, kategóriájukban is megállják a helyüket a németekkel szemben is,bármilyen nehéz is elhinni,de ezek is tények. Én SOHA nem voltam PUG fan, Bmw-k,Focusok és Mondeok mellett, most se vagyok az.De az hogy egy PUG-nak lehet olyan váltója, futóműve, motorja mint egy németnek(1.6osok sztem jobbak is), az ma már nem az "álom" kategória, hanem tény. Érthető hogy nem fog egyik pillanatról a másikra megváltozni valakinek - tapasztalat nélkül - a véleménye egy alapvetően negatív példákat statuáló márkáról..ennek idő kell az biztos.
...az a kaposvári Madár utca. Főhősünk azonban megpróbálkozik vele.Scheerti küldte be, mintegy a téli gumi és a hólánc fontosságát hangsúlyozandó. Láthatóan nem ő az első áldozat, ennek ellenére a hólánc nem került elő. A hátra csúszáskor féken állással pedig mindent…..
razsa 2010.01.09 17:53:54
@mennyi?husz!: Valószínű hogy a BMW-n nyári gumi van...ellenben én és sztem te se tudod megmondani abból a 2mpből, amíg látszik a range, hogy milyen gumi van rajta. Tény hogy a BMW ben összkeréken és elektronikán kívül nincs más..Egy rangeroverrel nyugodtabban elindulok terepre..Egyáltalán nem vagyok BMW ellenes, sőt! Szeretem őket. De terepen szinte biztos hogy egy RangeRover otthonosabban mozog.(állítható légrugó,elektronikus differenciálzár,autováltóban terepprogram) Volt dolgom BMW x5-tel(szinte x6), igaz nem terepen,de nem is arra is készült,ezt a BMW sem tagadja..csak van benne összkerék,és egy elektronika kész. Viszont vezettem RangeRovert, 4.2 kompresszor, 20collos felni, nyárigumi. Kimentünk fele terepre, vizes, sáros emelkedők is voltak, de sehol nem akadtunk el. A BMW itt a videón egyébként, nyáron egy szimpla füves emelkedőn megáll,majd állóhelyzetben visszacsúszik mint a Kuga. Ezt bármelyik autó produkálja, nem 15 millióért..
Egy hete tart már a szűnni nem akaró hideg. jó volna azért, ha lassan jönne egy kis enyhülés, mert a 23-adikai hétvégét nem szándékozom Pesten tölteni (egy dolgot kapásból rávágnátok, hogy mért). Szinte egyik napról a másikra érkezett meg a tél, s a jónép fázósan…..
razsa 2009.10.28 21:57:11
 Megint itt az ideje, hogy vegyek valami vackot kétszázért. Épp ki se hevertük a Subarus bukót - ott 800 ezerbe került az autó eladása - amit egyébként az új tulajdonos totálkárra tört azóta. Ő köszöni jól van. Így néz ki, tessék, ha ilyet akarnak csinálni, a sztrádán…..
razsa 2009.10.18 14:36:36
@Leadfoot: 1993-2000 évjáratú mondeók közül eddig 5 db-hoz volt szerencsém.1.8- 2.5 v6 ig így van némi tapasztalat az írásom mögött. A 1993-ast 180ezerrel vettem 280e Ftért..Mindegyik kivitt volna a világból,komolyan mondom. Olaj és szűrőcseréken kívül motorikusan egyikhez sem kellett hozzányúlni, semmi komolyabb probléma nem volt velük. Futóműben kutyacsontokat kell cserélni és kész. Emellett iszonyat kényelmes és csendes autók. Nekem bejöttek.
Kedves barátunktól kaptuk az alábbi e-mailt, illetve levelezést, alcíme akár lehetne a Kis magyar történet is, annyira jellemző példája a gerinctelen átverésnek.Olvassák csak:Nézzétek meg amíg fent van mindkettő...Ezt az autót néztem meg:A legnagyobb gáz az volt, hogy a váltót…..
Képaláírás Igen, továbbra is ezt kell megvenni, de nagyon vigyázzanak, mit sóznak még önökre. Vélemények az azonos című írásunkról...
razsa 2009.09.03 10:01:40
@kultúrpesszimista:

Értem mire célzol, de kezdjük ott hogy új autót én, csak ha nagyon már másra nem tudnék költeni akkor vennék..Használtan pedig már jobban közelít egy koreai típus, egy némethez, példának okáért 2,5 millából lehet venni használtan Ceedet, de mondjuk ugyanennyiért egy 1-2 évvel "öregebb" Focust is. A "KELL/KÉNE választani"t úgy értettem hogy ha mindenképp új autót akarnék venni és 3-4 milkám lenne rá. Tehát ez nem a körülményektől függ szerintem, hanem ki hogy áll hozzá..
w Jön a farkas 2009.05.20 15:30:00
Nem maradt már más fegyverük, csak a félelem. Az pedig egyben rossz tanácsadó is. A legfélelmetesebb természetesen a fasizmus, a konkrét nácik rohamcsapatai, az utcai harcok, a pogromok. Ezt a veszélyt a Jobbik parlamentbe jutása testesíti meg, nem egészen világos, milyen…..
razsa 2009.05.26 10:32:59
Hehh vicc, ez az egyetlen érv igazából amit Orbán ellen fel tudtok hozni! A GYŰŰLÖLET keltés! Kemények vagytok! Nem erről van itt szó kéremszépen! Hanem arról hogy 1998 óta az ország egy része (sajnos csak egy része) megtapasztalta, hogy lehet máshogy is csinálni ezt az egészet! És ebből nem akar engedni az ország(egy része)! Nem 1998,hanem 2002 óta csúszik lefelé itt minden, mióta itt vannak ezek a lótifutik..És nem(csak) gazdaságilag, hanem erkölcsileg! Ezért tartunk itt!Meg lehet nézni, mennyi hangsúlyt fektetett az ország erkölcsi értékeinek megtartására, azt ne mondjam, fejlesztésére ez a bagázs: 0-át! Csináljuk ezt,ja nem, csináljuk azt,mer akkor több lesz ez,és később több lesz az!és ennyi! OV ideje alatt valami változás indult el, érdekes akkor nem volt sem utcai harc,sem SÜNözés!Csak ettől a változástól sokan bekakkantottak. És igen, OV ragaszkodik a hatalomhoz! Igen és?? Én úgy látom innnen a semmiből, hogy nem azért ragaszkodik hogy a 3. luxusvilláját felépíthesse! Egy felelős, államférfi ragaszkodjon is ahhoz amire elhivatása,tehetsége van! Ha neki erre van ,csinálja!Biztos túlságosan naív vagyok, de szerintem azért ragaszkodik,mert van felelősség érzete. Továbbra is ragaszkodjon csak, és remélem, hogy megpróbálja visszaterelni arra az útra az országot, amin 1998-2002 között elindult.Nem tudom de nekem ebben az időszakban volt nemzeti öntudatom.Nem éreztem cikinek, ha külföldön mondjuk el kellett mondanom honnan jöttem. Ma cikinek érzem és tudom hogy ennél már csak jobb lehet.És igen, a Fidesznek is megvannak a hibái,egy híjján 20, ezt a pártot is csak emberek alkotják.Mire várunk? a tökéletes pártra?? Arra várhatunk! De az össze rossz közül szerintem most a Fidesz jelenleg a legkevésbbé rossz, és ott tudok olyan embereket mondani, akik méltók és felelősség érzetük van arra hogy ezt az országot valóban kormányozzák! És igen, a kormányzáshoz határozottság is kell--na ez az ami itt sokaknak nem tetszik!bye
Átültem a vadiúj Vectrából a kilométer-számláló szerint agyonhasznált másikba. És a hirtelen szürkeség felett érzett depresszión túljutva voltaképpen nem éreztem semmi különbséget. Ezt adnák harmadannyiért? Vélemények az azonos című cikkünkről...