Regisztráció Blogot indítok
Adatok
casillas25

82 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Dinamó Műhely Az utolsó órában 2014.11.19 09:45:53
A „jó” szakszervezet az, amelyik nem tüntet, nem sztrájkol, csendben marad, és majd a fehér asztalnál oldja meg a dolgokat. Ennek egyik ára, hogy míg 1992-ben még 2,7 millió tagdíjfizető volt, ma ma 4-500 ezer tagról szólnak a becslések. Ilyen helyzetben a szakszervezeti…..
casillas25 2014.11.24 14:14:54
A cikkíró sok jó felvetést hoz az írása elején, többségük meg is állja a helyét, a SZEF-kongresszusról -ha már ír róla- pedig igazán megkérdezhette volna a jelenlévőket. Vagy csak néhányat közülük, hogy miért dönthettek úgy, hogy nem vesznek részt egy előkészítetlen, rossz alapokon nyugvó egyesülésben.

Csak három rövid indokot szeretnék említeni, ami kis gondolkodással és kevesebb elvakultsággal áztatott mozgalmi lendülettel igazából érthető is lenne.
1. Az MSZSZ-nek 1 éve nem sikerült egy világos és érthető programot, alapvetést, illetve egy SZMSZ-t elkészítenie. Persze lehet kifogás, hogy ez majd az új vezetés dolga lesz, de sajnos nem az.
2. Nem rendezték egymás közt azt sem, hogy a három konföderáció-központok dolgozói milyen jövőképpel rendelkeznek. A „terv” az volt, hogy jogutódként átveszik a dolgozókat, majd az új szervezet dönt, kit és hogyan bocsájt el, sok-sok végkielégítés kifizetése mellett természetesen. Nem titok az sem, hogy, az MSZSZ-nek bizony kevesebb pénzből kell gazdálkodnia. Mennyivel jobb és egyenesebb megoldás lenne, ha a megszűnő konföderációk szüntetnék meg dolgozóik munkaviszonyát, és akit megtartanának, azzal már az MSZSZ szerződik újra. Mindenki tudná, hogy mire számítson.
3. Vagyon bevitele. Itt vissza lehet kapcsolni az első ponthoz: felelősségteljesen gondolkodva ugyan ki adná oda a vagyonát egy olyan tisztázatlan háttérrel rendelkező szervezetnek, ami 1 év alatt nem tudott egy SZMSZ-t, egy programot letenni az asztalra. Ebben nem a SZEF kongresszusán résztvevő tagszervezetek, hanem az MSZSZ vezetése a felelős.
4. Negyedik pont a hatalmi harc, amely minden szervezetben jelen van. Nem csak a SZEF-nél. Minden jelenlegi vezető harcol a jövőbeni kis fizetéséért.
5. Idős-fiatal ellentét. Az idősek nem engedik oda a fiatalokat a „tűz közelébe”, mondván nem tapasztaltak, nem elég jók. De, jók, csupán a mostani idős vezetők képtelen haladni a korral és elfogadni, hogy át kellene adniuk a helyüket. Vannak rátermett fiatalok, csak bízni kéne bennük.
Lehet tehát a SZEF-et és a közszféra szakszervezeteit okolni, szidni és ördögöt kiáltani rá, ugyanakkor nézzünk körbe a többi szervezet háza táján is, illetve a színfalak mögé. Sokszor nem ildomos a felszínt kapirgálva bűnbakot kreálni.
Magam is, mint munkavállaló egy erős szakszervezeti szövetség létrejöttében lennék érdekelt, de sajnos itt nagyobb problémák is vannak, amikért nem a SZEF a felelős, és sajnos a jelenlegi vezetői réteg sem alkalmas egy ilyen nagy szövetség felvirágoztatására.
A sült tészta az az étel, amit szerintem képtelenség elrontani, és az elkészíthető variációk számának csak a képzeletünk szabhat határt. Most az átlagostól kicsit eltérő receptet szeretnék veletek megosztani, amit egy nagyon kedves ismerősömtől kaptam. Ő eredetileg…..
Január van, hideg van, kevés napsütés ér minket, ilyenkor célszerű a kieső vitaminokat "manuálisan" pótolni. Persze magában a zöldségek nem túl laktatóak, főve pedig vesztenek vitamintartalmukról, azonban még így is marad bennük elegendő. Ha felturbózzuk egy kis fekete babbal…..
A "zöldségek vörös démona", "a tél vitaminbombája", "a csendes gyógyító". Többek közt így is nevezik a céklát, hiszen különösen tél végén, a vitaminok és ásványi anyagok egyik legfontosabb forrása is lehet, valamint számos más pozitív hatása van az egészségünkre…..
Karácsonykor bejgli készül bejglivel, amivel igazából nincs is baj, hiszen hagyományosan karácsonyi étel. Azonban a bejgli elkészítése időigényes, és a konyhában tapasztalatlanoknak bizony meggyűlik vele a bajuk, továbbá kicsit unom, így idén kétfajta édességgel készülök…..
Kisebb kihagyás után térünk vissza egy új podcast adással. Ez az adás természetesen a karácsonyról fog szólni, a karácsonyi szokásokról, de tippekkel, ötletekkel és receptekkel is készültünk nektek. Egy tematikus adással térünk vissza és kevésbé hagyományos karácsonyi…..
(fotó: We Love Budapest)   A múlt héten nyílt meg Budapesten az Arany János utcában a Espresso Embassy, a város egyik legjobb kávézója. Ádám barátom szólt nekem, hogy a volt Printás Várady Tibor új helyet nyitott az Arany János utcában és mindenképp ki kell próbálnom.…..
Kockás Abrosz Almás forralt bor 2012.12.09 19:54:41
Decemberben minden évben reneszánszukat élik a forralt borok, hisz a nagy hideggel együtt robbannak be életünkbe, valljuk be jogosan. Személy szerint nem tudok olyan embert mondani az ismeretségi körömből, aki ne szeretné a jó forralt bort. Tavaly is hoztam egy receptet, így ez idén…..
Kockás Abrosz Lencsés egytál 2012.11.11 20:30:07
Nyáron előtört belőlem az egytálak iránti imádat és sorra osztottam meg veletek ennek eredményét. Azóta főleg időhiány miatt maradtak el az egytálakról szóló írások, ám most ismét hoztam nektek valamit. Azért is szeretem az egytálakat, mert könnyen elkészíthető, finom és…..
Kockás Abrosz Kettesben - podcast 2012.11.09 22:22:51
Miután ezúttal újra kettesben maradtunk Gergővel egy kicsit más vizekre evezünk ételek terén, mint eddig. Amazon Wine-nal nyitunk, reggelire pizzát ajánlunk, majd egy lágyabb nőies és egy erősebb férfias koktélról beszélgetünk. Főételnek szardíniás fogást kínálunk majd…..
Eltelt egy újabb hét, így megint jelentkezünk a podcastünkel. Egy órán át minden az egészség körül forog. Ezúttal velünk tartott Dia is, aki valójában Diana és egészségesebben él, mint Gergővel ketten együtt. Lesz díjnyertes vega recept könyv a britektől, 2013-as…..
Manapság minden a tökről szól, hiszen virágkorát éli, a latte pedig egyszerűen egy jó dolog. Miért ne lehetne ötvözni a kettőt egymással és valami extrémet készíteni? Lehet, ez a tökös latte. Sok helyen kapható Pesten, ám mindnek csillagászati ára van. Azonban nem kell…..
A héten beköszöntöttek a hidegebb napok és nagyon úgy néz ki, véglegesen. Ilyenkor mindig könnyű beleesni egy betegségbe, hisz nem vagyunk felkészülve a gyors átmenetre. Habár az egészséges életmód és a rendszeres sportolás segít elkerülni a betegségeket, mindenkivel megesik,…..
Kockás Abrosz A tökös adás 2012.10.25 09:01:59
Második adásunkban minden a tök körül forog. Lesznek tökös koktélok, baconös tök, tökös kávé és persze tökös legények. Menzás tökfőzelék, egy finom meleg főfogás, egy őszi desszert és természetesen igazi tökös alkalmazások is érkeznek a végén. Azt is…..
Hirtelen felindulásból született az ötlet, hogy mi is beálljunk a podcastelők táborába. Történt egyszer, hogy Gergő barátommal gasztro-élményekről beszélgettünk és felmerült bennünk, hogy "a fenébe is, miért nem beszélgetünk erről úgy, hogy az másnak is hasznára váljon"?…..
  Itt van az ősz, itt van újra, és vele együtt a borongós-hideg esték is, amik mellé a krémlevesek remek társak lehetnek. Kapcsolatom a zöldbabbal nem túl rózsás, viszont imádom a krémleveseket, így jött az zöldbabkrémleves ötlete is.  Habár esetemben még a zsenge korában…..
Életemben nem csináltam még polentát, pedig nagyon szeretem, de nálunk nem szerepel a rendszeresen elkészített ételek között. Az étel sztorija a következő: gyors és finom ebédet szerettem volna összedobni, ami illik a blog profiljába is, hiszen rég került fel friss bejegyzés az…..
Az elmúlt héten egy kedves barátomnál töltöttem a hétvégét Kazincbarcikán, ahol többek közt rengeteget ettünk-ittunk a jobbnál-jobb ételekből és italokból. Az egyik ott megismert fogás ihletett meg és kicsit továbbgondolva a receptet született meg a mai bejegyzés tárgya a…..
A pizza az egyik olyan étel, ami megfigyeléseim alapján nagymértékben megosztja az embereket. Az idősebb korosztály többnyire elítéli, mondván nem egészséges vagy nem is igazi étel. A fiatalok között viszont nagyon kevés olyat találni, aki nemet mondana egy jó pizzára. A házi…..
Mai posztunk is az egytálak bűvöletében fog telni, hiszen egy remek nyári étket szeretnék nektek bemutatni, a vegyes zöldséges egytálat. Gyakorlatilag bármilyen zöldséggel elkészíthető, így igény szerint felcserélhetőek a megadott alapanyagok. Nem kell hozzá nagy konyhai tudás,…..
Kockás Abrosz Rácos tarja 2012.07.27 19:35:26
Aki követi a blogot Instagramon, vagy a Facebook oldalunkon, az láthatta, hogy mostanában nagyon rákaptam az egytálakra, így nem meglepő, hogy a most következő poszt is egy ilyen könnyen elkészíthető és nagyon finom ételről fog szólni. Egyszerű elkészíteni és finom, egyszóval…..
A muffinról két dolgot érdemes tudni. Az első, hogy mindenki el tudja készíteni, a másik pedig, hogy mindenkinek megvan a saját jól bevált receptje, és ezáltal az internet is tele van számos recepttel, így arra gondoltam én is megosztom a sajátomat, nehogy már a Kockás Abrosz…..
Kockás Abrosz Paraszttarhonya 2012.07.01 20:45:00
Itt a nyár, és így hétvégén remek alkalmak nyílnak a kerti mulatságokra. Ez történt ma is, hiszen a kertben, bográcsban készült el a mai poszt főszereplője. Azért is szeretek Paraszttarhonyát főzni, mert gyors, egyszerű, finom és laktató. Igaz csak második alkalommal…..
Hosszú ideje nem született bejegyzés a blogon, ezért először is bocsánatot kérek, másodszor pedig megjegyezném, hogy itt a nyár így aktivizálom magam. Ez idő alatt feltöltődtem és rengeteg ötletem van, amit igyekszem a konyhában megvalósítani, remélhetőleg mindenki örömére.…..
Bizonyára már mindenki rengeteg medvehagymás receptet olvasott a napokban és már unjátok őket, de most van a szezonja, így én is szeretném bemutatni nektek a saját verziómat. A piacon vettem 3 csokrot, egyet felhasználtam a levesbe, egyet a hét elején fogok lazac mellé, a maradékot…..