Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fradra

0 bejegyzést írt és 180 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
           Törökország, Szingapúr és Kína jelentős sikereket ért el. Oroszország esetében nehéz elfeledkezni arról, hogy az energiahordozók milyen mértékben drágultak az elmúlt  évtizedben. Elképzelhető-e az, hogy Orbán sajátos illiberális kísérlete sikeres lesz?…..
fradra 2014.08.26 01:15:36
@jotunder:
"volt múltkor egy elképesztő mondata. valami olyasmit mondott, hogy ő nagyon pozitív dolgokat tudna mondani bokros, lengyel és surányi szerepéről, csak tudja, hogy "nem lenne rá kereslet""

Adnál erre linket? (Nem mintha nem hinném el.)
fradra 2014.08.26 12:46:23
@dvhr: @jotunder:
köszönet
         Kevesen tudják, ezért érdemes megjegyezni, Tusnádfürdő (és Bálványos is) Romániában van. Orbán Viktor romániai magyar fiataloknak magyarázta el, hogy nemzeti államot kell építeni a liberális állam helyett. Ugye, van a liberális állam, amelyik szarakszik a…..
fradra 2014.07.25 05:19:00
@jotunder:
Bocs, annál is inkább, mert az általam belinkelt cikkben is szerepel az 1960-as évszám, elég lett volna újraolvasnom. Köszönöm a javítást.
Megnéztem az ohiói Sandor Jakab képét, és szerintem lényegesen fiatalabbnak tűnik a Mészöly generációjánál, de a lényegen az sem változtat, ha azonos az 1960-as meccsen tizenegyest kihagyó Jakab Sándorral. Semmi rosszat nem akartam mondani az utóbbira, és nagyon örülök, ha bármilyen téren sikeres lett. A lényeg az, hogy Mészöly azon a meccsen visszaélt a helyzetével mint anyaországi magyar, és olyan választásra kényszerített egy határon túli magyart, amiből annak súlyos hátránya származhatott. És mindmáig semmi jelét nem mutatja belátásnak, megbánásnak.
fradra 2014.07.25 15:11:06
@csársz:
Persze, hogy nagy focista volt, dehogy öllek meg. (82-ben Pfaffot egyértelműen ki kellett volna állítani Fazekas letaglózásáért, nyilván nem Mészöly hibája, hogy a játékvezető másképp döntött.)
A világ valóban igazságtalan. Az viszont jellemző, hogy Orbán országában pont egy erkölcsi/szellemi nullát választanak plakátarcnak egy futballeseményhez.
fradra 2014.07.25 17:50:19
@csársz:
Én nem akarom fejét venni, csak már kezdtem unni, hogy ezt a "jópofa" sztorit mindmáig úgy emlegetik, mintha semmi gáz nem lenne vele. Magát Mészölyt inkább sajnálom. Nyilván nincs egyetlen igazi barátja se, aki figyelmeztetné, hogy "ők használnak, te kopsz". Vannak nála alávalóbb emberek is, ez tény.
"Tom Lantos és Imre Kertész, sőt George Soros összes hatalma és befolyása sem elég arra, hogy a tényekkel szembeszálljon " (Szentmihályi Szabó Péter, Magyarország új római nagykövete a Demokratában, 2007. szeptember 6.)..
fradra 2014.07.24 06:29:49
@ulloiut:
"Azt jól látod, hogy az árokásás egy ilyen szélsőségesen polarizált értelmiség (a társadalom már sokkal kevésbé az, lásd kétharmad) esetében nem egy pozitív tevékenység."

A társadalom is szélsőségesen polarizált. A kétharmadot a társadalom (sőt: a szavazásra jogosultak) kevesebb mint 28 százaléka csinálta. Legalább ekkora, sőt valószínűleg nagyobb tömeg utálja valamiért a kétharmadot, csak a kétharmad messze a számarányuk alá csökkentette a rendelkezésükre álló médiafelületet és sikeresen szétaprózta-ellehetetlenítette a politikai képviseletüket. A társadalom egyik fele ádázul gyűlöli a másik felét, és vice versa. (A kettő közül szerintem az egyik lényegesen nagyobb joggal gyűlöli a másikat, mint fordítva, de ez most nem tartozik ide.)

Lehet, hogy a polarizáltság nagy részéért az értelmiség felelős, de maga a polarizáltság messze nem csak az értelmiségre jellemző. A kimondottan gyűlölet-alapú Békemenet résztvevői nagyrészt nem értelmiségiek.
         Körúton belüli értelmiségi vagyok. Soha nem laktam a Körúton belül, olvasmányhiányaim alapján elég távol vagyok az értelmiségiségtől, de azért mégis.         A körúton belüli értelmiségi érzékeli a problémákat, és véleménye is van a…..
fradra 2014.07.07 14:56:35
@nandras01:
Nem ismerjük PA nézeteit, ezért szerintem egyelőre nem nevezhetjük sem gyökérnek, sem úriembernek. Azt tudjuk, hogy egy adott helyzetben megosztotta az ismereteit a nyilvánossággal. Innentől fogva minden legalább kétesélyes. Kezdve azon, hogy "A" az állításai megfeleltek a valóságnak, vagy "B" tudatosan valótlant állított (esetleg "C" jóhiszeműen tévedett). Ha az állításai megfeleltek a valóságnak, megint legalább két eset lehetséges: "A" jól tette, hogy kimondta őket, mert így nem engedte át teljesen a terepet a náciknak ebben a témában, "B" felelőtlenség volt kimondania, mert ezzel csak olajat öntött a nácik által szított tűzre. (Valószínűleg lehetne további lehetőségeket is sorolni.)
Én nem tudom, hogy igaz volt-e, amit PA állított. Azt sem tudom eldönteni (legalábbis most még nem), hogy ha igazat állított, jól tette-e, hogy kimondta az állításait. Lehetséges, hogy tudatosan hazudott, és lehetséges, hogy felelőtlenül mondott ki egy igazságot. (Felelőtlenség pl. részigazságot kimondani a teljes igazság ismertetése nélkül, nem törődve a következményekkel). Viszont az is lehet, hogy igazat mondott, felelősen mérlegelte a következményeket, és az idő őt fogja igazolni.

Amit leírtam most, az nem vélemény. Nem gondoltam még ki semmit, csak gondolkozom. Ha hiba van a gondolatsorban, és felhívod rá a figyelmemet, megköszönöm. De nekem eddig úgy tűnik, hogy a lehetőségek mérlegelése nélkül máris ítéletet alkottál. (Minden malícia nélkül mondom, ez kb olyan, mint amikor jobberek azért ítélik el Alföldi Róbertet - és tegyük most félre a szexuális orientáció kérdését -, mert helyet adott volna a Nemzeti Színházban egy román ünnepségnek, miközben egyébként fogalmuk sincs, mit gondol Alföldi Erdélyről, Trianonról, a határon túli magyarok érdekeiről stb.)
fradra 2014.07.07 18:26:01
@nandras01:
Lehetséges, hogy PA egy sötét gyökér, aki szerint azért cigány a miskolci bűnelkövetők nagy többsége, mert a cigányoknak vérükben van a bűnözés.
Az is lehetséges, hogy jó szándékú ember, aki elgondolkozik azon, miért felülreprezentáltak a bűnelkövetők között a cigányok.
Annak alapján, amit eddig tudunk PA-ről, szerintem nem dönthető el, melyik lehetőség fedi a valóságot, ezért nincs sok értelme erről vitatkozni.
Vannak viszont dolgok, amiket tudunk.
1. Tudjuk ugyan, hogy a nem cigány bűnözők által a társdalomnak okozott kár forintosítva lényegesen nagyobb, mint a cigány bűnözők által okozott kár, de azt is tudjuk, hogy ez nem nagyon érdekli a miskolci átlagpolgárt, aki sötétedés után (sőt sötétedés előtt is) fél kimenni az utcára egyes cigány bűnözők miatt, és ugyanezen bűnözők miatt máshová költözni sem tud, mert az avasi ltp-en a rossz közbiztonság következtében csekély az ingatlanok piaci értéke.
2. A cigány bűnözők miatt dühös miskolci átlagpolgár arra fog szavazni, akiről úgy érzi, hogy megoldást kínál az ő problémáira.
3. Sok dühös miskolci (és nem miskolci) átlagpolgár úgy érzi, hogy a problémáira a Jobbik kínál megoldást. Nem érdeklik őket a börtönstatisztikák szociológiai okai, csak az érdekli őket, hogy javuljon a közbiztonság.

Én nem tudom, hogy jó döntés-e PA-t alternatívaként állítani a Jobbikkal (és, nem mellékesen, a Fidesszel) szemben. Azt viszont tudom, hogy a számomra elfogadható pártok eddigi stratégiája (miszerint Török Zsolt vagy valaki hasonló a kamerákba bámulva idézi Martin Niemöller versét, és ezzel elintézettnek véli a dühös miskolciak problémáit), nem vált be. PA jelölését kísérletnek tekintem egy nyilvánvalóan kudarcos stratégia meghaladására, és egyelőre várakozó állásponton vagyok, figyelem, hogy milyen eredményt hoz a kísérlet. És persze fokozottan odafigyelek arra is, hogy PA mit mond és mit csinál ezek után.
fradra 2014.07.07 19:26:37
@roli101:
Akadnak a környezetemben beosztással élő cigányok, és link nem cigányok is. Ráadásul sok példát tudok mindkettőre, tehát nem csak szabályt erősítő kivételekről beszélek.
@nandras01:
Mondom, várok és figyelek. Egyelőre csak annyi biztos, hogy Martin Niemöller idézgetése nem hatékony eszköz a Jobbikkal szemben.
      "A  kormány vállalja a társszerzőséget a Magyar Rektori Konferenciával, hiszen tudós emberek között a társszerzőségben írott cikk minden esetben értékesebb, mint az egyedül jegyzett, mert ez mutatja meg igazán a felek együttműködési képességét és vezet komolyabb…..
fradra 2014.07.06 15:14:22
@jotunder: @mavo:
Nem tudom megítélni, hogy Hiller milyen miniszter volt, de az eredeti szakterületén komoly ember. Nemzetközi mércével is. Ezt meg tudom ítélni.
fradra 2014.07.06 15:47:02
@mavo:
Nézd, Hiller nem vartyog hazaszeretetről, hanem kutatja a hazája történelmét, mert érdekli. Nem sajnálja az időt és fáradságot, hogy levéltárakat bújjon, 17-18. századi latin szövegeket olvasson, és aztán elmondja a hallgatóinak, milyen érdekes dolgot derített ki Pázmány bíboros vagy Esterházy nádor intim szokásairól. (Hasból mondtam egy példát, lehet, hogy pont ezekről semmit.) Mindezért nem kap sok pénzt, merő szenvedélyből csinálja.
Hoffmann meg (Marozt idézve) hegyesre szopta a szocializmus farkát, amikor az látszott kifizetődőnek, most meg a NER farkát szopja hegyesre, mert most ez kifizetődő. És hazaszeretetről vartyog, mert ez kevésbé melós, mint levéltárakat bújni.
fradra 2014.07.06 15:47:36
@fortin2:
Így van.
         " Az eddigieket összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az ily módon bevezetett taxonómia az indikátor-relációból származtatott Galois-hálóra vonatkozik, más szóval, hogy egy szünkategorematikus rendszertaxonómiát, röviden Galois-taxonómiát definiáltunk (részlet…..
fradra 2014.07.05 14:50:11
@jotunder:

Nem értem a megütközésed. 2010 óta a magyar felsőoktatásból és általában a tudományfinanszírozásból kivettek néhány százmilliárd forintot, és (jócskán) kiegészítve belepumpálták ezt az összeget a magyar futballba. Bukovics disszertációja ékesen bizonyítja, hogy a tudomány kevesebb pénzből is képes pontosan ugyanakkora eredményre, mint a tudomány rovására megfinanszírozott foci. Mi ez, ha nem az orbáni politika igazolása, he?
      Természetesen Schmidt Mária coming out-járól van szó. Róla eddig is sejtettük, hogy gonosz és buta, de valamiért most tartotta szükségesnek a dolgot az egész világ elé tárni.      Én igazán nem vagyok prűd, de azt gondolom, hogy jobb lenne, ha az ilyenek a négy fal…..
fradra 2014.06.27 02:19:48
@jotunder:
"én nem látom az értelmes meglátásokat" - 1990 környékén egyes, pártállami múltú közszereplők reflexszerűen antiszemitizmust kiáltottak védekezésképpen, ha az orruk alá dörgölték a pártállami múltjukat. Csurka elévülhetetlen bűne, hogy visszamenőlegesen is igazolta ezeket a védekezéseket.

@sárospataki lány:
"gondolkodásuk jellege nem másodrendű" - a gondolkodásuk minden elemében önfelmentő mítoszokra épül. Pl. máig nem jutott eszébe közülük senkinek, hogy a szerintük legnagyobb baj - mindközönségesen: Trianon - kapcsán a saját felelősségét vizsgálja a Károlyié, Kun Béláé etc. helyett. Márai megtette, és mihelyt ez kiderült róla, meg is szűnt a jobboldal kedvence lenni.
"harcoshoz illik, kegyetlenül, és mindent eltaposva" - ezt hogyan is érted? A "létező jobboldal", miután közpénzből médiabirodalmat épített magának, és erre alapozva kétszer kétharmadot szerzett, most harcoshoz illőn viselkedik, amikor az ebül szerzett hatalommal visszaélve hatalmaskodik? Esetleg köszönettel tartozunk, amiért csak verbálisan gyilkolnak bennünket, és az egzisztenciáinkat teszik tönkre, de a fizikai likvidálásunktól eltekintenek?
Nem bírják ki, hogy ne buzizzanak tele szájjal. Szőnyi Szilárd comingoutolta, hogy mekkora egy seggfej. Játsszuk le, Szilárd. 1. A homoszexuális polgártársaid meg a te apád és anyád nyugdíját fedezik. Csak ők nem dörgölik az orruk alá. 2. Fogadjunk, hogy én meg ki tudok…..
fradra 2014.06.27 00:48:47
@Frau Janka:
Kifejtenéd, miért nincs igaza Kettesnek? A poszt melyik részét érzed problematikusnak?
Ady Endre, a legnagyobb magyar költő, aki ellen pert indított a nagyváradi káptalan, a korabeli médiahatóság, pedig nem is szerkesztett biedermeier erotikus magazint. A zseni legalább rögzíthette sajtópörének konklúzióját: „Nyakig vagyunk a középkorban, terrorizál a…..
fradra 2014.06.22 23:45:47
@Trackers:
Az egykori kormányról sok rosszat lehet joggal elmondani, de azt speciel nem, hogy ellenzékieket veretett volna. 2006-ban a feladatukat végző rendőrök egy része követett túlkapásokat, ami finoman szólva sem szolgálta az akkori kormánypártok érdekeit. (Annál inkább a jelenlegiekét.)
A posztíró által vont párhuzamok a huszadik század eleji és a mostani viszonyok között bajosan cáfolhatóak. Te sem tudod cáfolni őket, ezért burkoltan elmúlnyolcéveztél egyet.
fradra 2014.06.26 19:34:28
@Vata fia János:
Azt írtam, hogy 2006-ban a feladatukat végző rendőrök egy része követett el túlkapásokat. Ebből a mondatból melyik szót nem érted? (Az "el" figyelmetlenségből kimaradt, de szerintem enélkül is világos, mit állítottam.)
          A német modellre esküszik az új felsőoktatási államtitkár -írják a lapok. Balog miniszter is bejelentette a magyar felsőoktatásban is szükség van a duális képzésre.        Németországban valóban létezik a duális képzési modell, elsősorban…..
fradra 2014.06.21 14:44:08
@RontoPal:
"Ugyan bizony az elmúltnégyévben milyen dologban volt valódi társadalmi vita, szakmai megbeszélés bármilyen, a társadalmon szempontjából fontos kérdésben?"
Egy kérdésben volt vita: ki legyen a demokratikus ellenzik miniszterelnök-jelöltje? Ezt a vitát is Orbán nyerte. (Az lett, akit ő akart.)
fradra 2014.06.21 14:45:13
@fradra: ellenzék
...Véget kell vetni annak a káros, egyébként ultraliberális gyakorlatnak, hogy bárkiről bármit le lehet írni. ...egyértelműen azt a káros gyakorlatot lehet és kell felelőssé tenni, amely 2010-ig, illetve a negyedik alaptörvény-módosításig semmilyen korlátozást nem vezetett be,…..
fradra 2014.06.13 16:43:42
@jotunder:
Nekem is megfelelne, semmi bajom Kohnok és Grün(feldek) ivadékaival. Sok tisztességes ember akad köztük, és valószínűleg van egy-két gazember is. Ahogy a saját felmenőim között is akadt egy-két gazember.
fradra 2014.06.13 19:47:02
@ámbátor:
Volt ebben az országban kb. húsz év, amikor az érvényesülés legalább papíron nem származás vagy párthűség, hanem teljesítmény függvénye volt. Ma már papíron sincs így, és ezért nem kizárólag Orbánt terheli a felelősség, hanem azt a népséget is, akiknek a hatalmát köszönheti, például ezt a Farkatoán nevűt. Az a legkevesebb, hogy beleverem az orrát a szarba, amit csinált.
fradra 2014.06.13 19:51:41
@fradra:
Farkantoán nevűt. Már ha múlik ezen valami.
   " A kossuthisták pártja április 24-én népgyűlést tartott Élesden, de a szónokoknak azt kiáltotta a tömeg: „Éljen a szociáldemokrácia!” A csendőrök felszólították a sokaságot, hogy oszoljanak szét. Ettől kezdve azután összezavarodnak a szálak. Állítólag kétszer…..
Örülünk, Vincent? Fruzsiország 2014.05.30 08:52:20
              Minden idők talán legrondább épületét fogja megépíttetni a magyar állam a milánói expóra. Nem nyerte meg a pályázatot, de az egyik tervezője ismert valakit, valahol. Ez a fruzsiság lényege, erre szocializálódtunk János papi és Miki tata alatt, de talán…..
fradra 2014.06.01 10:27:41
@Virág et.:
Elolvastam Bognár Zsolt levelét elejétől a végéig, és közben szinte megsajnáltam Kerényit. Bármi lett is belőle, ez az ember valamikor értelmiségi vagy mi a rosseb volt, akadt pár jó rendezése, volt fogalma alanyról, állítmányról, a magyar grammatika szabályairól. A lelke mélyén rohadt kényelmetlen érzéseket ébreszthet benne egy ilyen Bognár Zsolt nevű "színészművész, zeneszerző, dalszövegíró" támogatása.
          Marjai, noha hivatásos diplomata volt, remekül értett a gazdasághoz. Ösztönösen. Ezt a tudását – fogóddzon meg mindenki – a kínaiak fedezték fel, akik még 4–5 évvel ezelőtt is rendszeresen kérték a tanácsait.  (Aczél Endre, Galamus)          …..
fradra 2014.05.11 00:16:56
@jotunder:
JT, szerintem most nincs teljesen igazad. Én nem akarom védeni sem Aczélt, sem Marjait, viszont úgy gondolom, hogy minden ember cselekedetei aszerint értékelendők, hogy az adott korban, az adott helyzetben egyáltalán mire volt lehetőségük, illetve, hogy mi lett volna, ha nem ők vannak az adott helyzetben, hanem valaki más. Amikor Marjai aktív korban volt, csak két választás állt előtte. Lehetett alámerülni és kibekkelni, illetve lehetett igazodni és érvényesülni. Ő az utóbbit választotta. Önmagában véve ezért nem törnék pálcát felette; legalább '85-ig mindenki azt hitte ebben az országban, hogy a 150 évből még csak 40 telt el, ha érted, mire gondolok (persze, hogy érted). Az lehetséges, hogy Marjai a saját lehetőségeihez képest hitványul viselkedett, és másvalaki - a közjó szempontjából - sokkal jobban teljesített volna az ő helyében, ezt nem tudom megítélni, nem mélyedtem el a témában. Te viszont most nem is látszol tudomást venni ezekről a szempontokról.
Helyreállt a néplélek, a nemzet visszanyerte korábbi valóját Boross Péter, 2014. április 21...
fradra 2014.04.24 00:22:30
@9mmPara:
Engem viszont megvisel, ha tényleg az a néplélek, amit BP annak mond. És még jobban megviselne, ha tartós maradna.
           Szilyzálódom.    Kálmán Olga megőrült.        E sorok írója szívesen felrúgná Orbánt, Szakályt, Schmidt Máriát. Ha valaki megdobálja az Orbán-féle emlékművet, esetleg nem kaszinótojással, akkor én nem fogok nyafizni. Schiffer András elmondta, hogy…..
fradra 2014.04.09 16:14:37
Először is kérném szépen, világosítson fel engem valaki, hogy mit művelt Maroz, miért lett kitéve innen. Erről pont lemaradtam, lehet, hogy visszakeresve kideríthetném, de időbe telne, és hálás lennék, ha nem kéne ezzel időt töltenem. Olvastam itt néhány kurvajó írását, de volt, hogy 1-2 hónapig nem jöttem ide, gondolom, akkoriban lehetett valami.

Másodszor, szerintem minden érintettnek van némi igazsága, de nem kéne túllihegni a dolgot. K. Olga tényleg hülyén viselkedett, remélhetőleg okulni fog belőle. Schiffert nem kedvelem, de tegnap este történetesen voltak megfontolásra érdemes mondatai. Az emlékmű ügyével nem lehet lázba hozni azokat, akiket kellene, ha a ballibek valaha is meg akarják szabadítani Orbántól ezt az országot. Sőt, visszafelé is elsülhet a dolog.

Ettől függetlenül az emlékmű tényleg botrány. Az úgynevezett mondanivalója is, ugye, meg az is, hogy Orbán nyilvánvalóan hazudott, amikor azt ígérte, húsvét után tovább tárgyalnak majd róla. Ezt természetesen nem lehet annyiban hagyni, de régen rossz, ha a ballib elit szokása szerint pótcselekvésbe menekül komoly politizálás helyett. (Komoly politizálásnak azt nevezem, amitől 70 százalék fölé nő a részvétel a vasárnapi 60 helyett.)

Egy példa: eleve gáz, hogy Karácsony Gergely beszél az ATV kamerájába a kordon mellől. Lett volna ott bőven megszólaltatható ember, aki nem pártpolitikus. Karácsony Gergelynek mostanában illene nyilatkozás helyett azon gondolkoznia inkább, miért nem volt képes megnyeri a körzetét.
fradra 2014.04.09 16:16:35
@fradra:
megnyerni
fradra 2014.04.09 19:51:01
@Harald Blåtand:
Nem azt mondtam, hogy Schiffernek van erkölcsi alapja leckéztetni a ballib elitet, hanem azt, hogy volt igazság a mondataiban.
Karácsony Gergelyt meg kell követnem, a ma esti hírek szerint ő Mesterházytól eltérően képes belátni a nyilvánvalót.
Lánczi András: Folytatni Egyetlen mondatban szeretnék válaszolni. Én is szeretném folytatni - alázattal, - mértéktartással, - ésszel  - és hittel.  (mandiner.hu)    Lanczi Andras, aki ugy lehetett egyetemi tanar, hogy egesz eleteben egyetlen szakmailag ertekelheto sort nem irt…..
fradra 2014.04.02 05:20:17
@vgab:
Ha megnyeri a soron következő választást, az nem a tehetsége, hanem a hallatlan gátlástalansága miatt lesz. Gátlástalanul visszaélt a meggondolatlan és megvezetett honfitársai által rábízott hatalommal.
      " A magyar embernek mindig jár az agya. Még ha nyugodtan ül is, mindig forgat valamit a fejében. Egy más nemzet fia amikor ül, ül. Amikor áll, áll de a magyar ember nem ilyen, az gondolkodó fajta. "  (Orbán Viktor)      A hvg.hu interjút készített egy igazi…..
fradra 2014.04.01 08:09:39
@fradra:
Bocs az ismétlésért, első kattintásra valamiért nem jelent meg nálam a monitoron.
Örülünk, Vincent? Kaphaza 2014.03.27 19:24:29
          "Azért akarunk kormányozni, hogy az emberek normálisan éljenek, legyen baloldali politika meg végre a saját embereinket kifizethessük. (Velez Árpád, az MSZP pártigazgatója, valamikor)          Nem fogok szörnyülködni. Ennek két oka van. Az egyik ok az, hogy az…..
fradra 2014.03.28 08:27:55
@Kettes:
Olyan a választási törvény, hogy ha nem választod a kisebbik rosszat, azzal automatikusan a nagyobbik rosszat választod. Ki alkotott ilyen törvényt? A nagyobbik rossz.
fradra 2014.03.28 16:50:47
@Kettes:
Egyetértenék veled, de tettem erre javaslatot kb fél évvel ezelőtt nem tudom már melyikőtöknek nem tudom már melyik posztját kommentelve, és lehurrogtatok. Nem tudom már ki, talán éppen te és JT. Bocs, ha rosszul emlékszem. Nem is lényeges, hogy ki hurrogott le, a lényeg az, hogy alternatív javaslat nem született, helyette van az, ami van - vagyis van a kisebbik rossz és a nagyobbik rossz. És ha nem a kisebbik rosszra szavazunk, azzal a nagyobbik rosszra szavazunk. Mindaddig, amíg nincs jobb opció.
fradra 2014.03.28 16:53:18
@fradra:
Pontosítok: "Ha nem szavazunk a kisebbik rosszra, azzal a nagyobbik rosszra szavazunk." (Mármint azért, mert ilyen a választási törvény.)
Tézis1: A magyar választó (mármint a többség) nem valakire/valamire szavaz, hanem valaki/valami ellen. E tétel egzakt bizonyítására persze képtelen vagyok, úgyhogy aki nem ért egyet, nyugodtan hagyja itt abba, a továbbiak ugyanis — szándékom és reményeim szerint — a…..
fradra 2014.03.26 04:53:24
@Pásztörperc:

Nem hoztam létre, és ezért nem is próbálok senkit lebeszélni felelőtlen és ostoba érveléssel arról, hogy a rendelkezésre álló opciók közül a legkevésbé rosszat válassza. Sőt, nem csupán félreteszem az ellenérzéseimet, és Mesterházyékra szavazok, hanem erre próbálok rábeszélni mindenkit, aki előtt van súlya a szavamnak. Tudniillik tisztában vagyok vele, hogy ha Orbán a következő négy évben is kétharmaddal uralkodhat ebben az országban, akkor amíg ő él, soha nem lesz esély erőszakmentes hatalomváltásra.

Nem áll jól neked, hogy úgy teszel, mintha nem értenéd miről beszélek.
fradra 2014.03.26 18:14:01
@Tyreo: Mi nem megoldható?
Meglátogattam ma Édesanyámat, aki szomorúan mesélte, hogy nem tudja, kire foxavazni. Több kampányban is szorgosan gyűjtötte a cédulákat a Fidesz stb.-nek; ma már látja, hogy ennek a korszakának vége. No de akkor kire? Sokáiximpatizált az LMP-vel — alighanem azért, mert nem tudott…..
fradra 2014.03.22 20:18:11
@biohouse:

Schiffer feladata 2010-ben az volt, hogy a széthullott SZDSZ szavazóit megakadályozza az MSZP felé gravitálásban, és ezzel elősegítse Orbán kétharmadát. Pipa.
Schiffer feladata 2010 után az lett, hogy az LMP-t távol tartsa az Orbánra potenciálisan veszélyesnek tűnő Bajnaitól, és ezzel elősegítse, hogy az Orbánra veszélytelennek tűnő Mesterházy legyen 2014-ben Orbán kihívója. Pipa.
Schiffer feladata, ha Orbán megnyeri a soron következő választást, az lesz, hogy fenntartsa a parlamentáris demokrácia látszatát. Szükség lesz valakire, akire Kumin Ferenc hivatkozhat majd a nyugati sajtónak címzett fogalmazványaiban, Schiffer ezért természetesen továbbra is támadni fogja időnként verbálisan Orbánt, és a fideszes média továbbra is kesztyűs kézzel bánik majd vele.
Ha Schiffer bármikor a jövőben komoly veszélyt jelentene Orbánra, a fideszes média magatartása egyik napról a másikra radikálisan megváltozna, és "kiderülne" Schifferről, hogy szexuálisa zaklatja az LMP környékén lévő jó nőket, a farmerdzsekijét lopta, és van egy hipermodern mobilja is, amin gyerekpornót néz, továbbá stróman közbeiktatásával haszonélvezője a földmutyinak és Paks2-nek.
Ebből következően Schiffer kártékony figura, függetlenül attól, hogy jóhiszemű hülye-e, vagy fizetett ügynök.
Mondhatod erre, hogy ez csak spekuláció, de sajnos öreg vagyok már, és túl régóta nézek filmeket ahhoz, hogy ne vegyem észre a forgatókönyvek vándormotívumait.
            Horkay Hörcher Ferenc konzervatív eszmetörténész, egyetemi tanár, az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója Conservative or Revolutionary címmel huszonkét oldalas elemzést publikált a Danube Institute honlapján. A Danube Institute-ot a konzervatív Batthyány Lajos…..
fradra 2014.02.26 06:10:26
@fradra:
ez "Ők kikiáltották magukat jobboldalinak..." helyesen így van "Ők kikiáltották magukat jobboldalnak..."
Lényegbevágó a különbség.
fradra 2014.02.26 13:32:38
@sárospataki lány:
A politikai verseny objektíve kétosztatú, az MSZP szándékától függetlenül, és ez a Fidesz miatt van így, az MSZP legfeljebb pitiáner haszonélvezője a helyzetnek (ezért rossz pillanataiban, pitiáner módon, maga is törekszik a fenntartására). A három-vagy többosztatúság csak Orbán és a Fidesz - politikai értelemben vett - holttestén keresztül térhet vissza. Nem tudom már, kinél olvastam nemrég, de nagyon igaz: Orbán legfőbb bűneinek egyike, hogy kénytelen vagyok miatta Mesterházyra (Gyurcsányra stb, tehát az Összefogásra) szavazni. Minden más (az LMP-re szavazás, a nemszavazás stb.) Orbán és a Fidesz uralmát erősíti és hosszabbítja meg.
fradra 2014.02.26 15:00:07
@Deepblue Noir:
Egyelőre nem tudjuk, mi lesz április 7-én, még kevésbé tudjuk, mi lesz '18 tavaszán.
Tudható viszont, hogy Orbán számára eszményi állapot - az ország számára pedig katasztrófa - lenne, ha csak közte és a valódi nácik között lehetne választani. Ezért nincs más választás, mint támogatni az Összefogást.
Képzeld azt, hogy börtönben vagy, és választhatsz három cella, három cellatárs közül. Kettő közismerten nem riad vissza az erőszaktól, nem használnak gumit, ráadásul az egyik szifiliszes, a másik HIV-pozitív. Valószínűleg a harmadik is bepróbálkozik, de nem nyers erőszakkal, hanem csak meg-megpróbál rád mászni óvatlanabb pillanataidban. Tőle csak trippert kaphatsz, és amúgy meg lehet dumálni vele, hogy használjon óvszert.
Melyik cellatársat választanád?
(Gyengébbek kedvéért: nem, nem állítottam, hogy Mesterházynak trippere van.)
..
fradra 2014.02.14 17:42:47
@szempontpuska: Hát csináljátok meg.