Regisztráció Blogot indítok
Adatok
papaleone

42 bejegyzést írt és 74 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez csak egy rövidke bejegyzés lesz, de véremmel fizettem érte. Márminthogy... Már megvolt a naplementés fotózás, itt volt az ideje a napkeltésnek is. Hosszasabb előkészítést követően miami-i barátaim útmutatását követve napokkal ezelőtt világossal derítettem fel a terepet,…..
Már éjszaka hallottam, hogy esik. Nem kicsit. És fúj a szél. Az időjárásba vetett összes optimizmusomat összeszedve rövidujjúban és háromnegyedes gatyóban meg túraszandiban közelítettem meg a reggeliző helyet. 13 fok volt. Lehet, hogy a hét legjobb beruházása volt a tegnapi…..
Nos mivel is kezdjem. Mindenekelőtt előre is elnézést kell kérjek azoktól, akiket érzékenyen érint a következő néhány sor, de megtörtént esetről lévén szó, nem csorbíthatok a körülményeken. :) A vicc ugyanis úgy szól, hogy amikor egy szőke nő sötétre festeti a haját az…..
Ma december 21-ét írunk. Azt mondják ma lesz a világ vége. Otthon már 22-e van és nem történt semmi ezügyben. Talán megúsztuk. :) Bár én eléggé sötétnek láttam a délutánomat. Szerintetek milyen érzés egy buszmegállóban fehérbőrű szőke nőként, amikor még a szembelévő…..
Camino 37. nap - Muxia 2012.06.07 20:54:00
 37. nap – Muxia Reggel ébredéskor, még mindig vizes minden ruha, főleg a nadrág és hát a bakancs. Osztottam, szoroztam, rohannom nem kell, vizes cuccban meg pláne nem, így maradok egy napot. Csábított a szép környezet és a remek fotózás lehetősége. Anna visszament…..
papaleone 2012.06.08 12:15:59
@drzsirai:
Érdekes érzés volt, de nem lehet egykönnyen megfogalmazni. Tegnap nem is sikerült. Pedig órákig gondolkodtam. Talán majd ma!
Camino 38. nap - Muxia - Finisterra 2012.06.07 20:55:00
38. nap - Muxia - FinisterraEmlékeztek még, hogy az első blogbejegyzés végén milyen képet raktam be?Na, azt most kiegészítettem egy…..
Camino 36. nap - Olveiroa - Muxia 2012.06.07 20:50:00
 36. nap – Olveiroa – Muxia 5-kor kelés, majd száraz ruha ellenőrzés. Nem száradtak meg. Az egy dolog, hogy az enyém nem, nekem volt másik ruhám, de Anna egyetlen hosszúnadrágja és pulcsija is vizes maradt. Mondjuk nem is értem, hogy lehet 1 hosszú cuccal eljönni, de…..
Camino 35. nap - Neigra - Olveiroa 2012.06.07 20:48:00
35. nap – Negreia – Olveiroa A reggeli korai indulás, nem annyira sikerült, mint gondoltam. Egyszerűen nem ébredtem fel magamtól a szokásos időben. Na persze így sem sütött a nap a hasamra, mert 6.40-kor már kopogtattam a járdát a botjaimmal. Az első sarkon – jó…..
34. nap - Santiago de Compostela – Negreia                                    Reggel kicsit később ébredtem, persze a…..
  32. nap – Arzúa – Pedrouzo A hajnal úgy kezdődött, ahogy terveztem. Gyönyörű hajnal millió csillaggal, ¼ 6-os kelés, ¾ 6-os indulás, egy szál pólóban (mármint felül). Ahogy beértem az alvó erdőben azért jóval hűvösebb volt, de még…..
papaleone 2012.06.02 17:33:13
@coccinellapiccolina:
Valóban meglepődtem volna! De inkább azok várjanak a célfotónál akik szeretnek, mint azok célkereszttel a homlokomon, akik utálnak!
papaleone 2012.06.06 21:20:26
@csilla64:

Kedves Csilla!

Köszönöm a megtisztelő szavait, mondatait, igazán jólesett! Annyira tetszett a gyaloglás, hogy a 800-at ég megtoldottam 120 km-rel. Holnap azaz, csütörtökön érek Finisterraba és ezzel ez az út be fog fejeződni, mint ahogy az ókoriak hite szerint itt ért véget a föld. Finis Terraé, a föld, a világ vége. (persze a latin nem az erősségem).
Nagyon jó volt, nagyon élveztem és az külön élmény volt, hogy olyan emberek szurkoltak nekem, mint Ön is!
Mégegyszer, köszönöm!

András
  33. nap - Pedrouzo - Santiago de Compostela Az eseménytelen, kellemes éjszaka után az indulás tervszerűen ¾ 6-kor megtörtént. Egy apró hiba miatt – mivel elfelejtettem a jelzés hiányában elfordulni, még a településen jobbra az erdőn átvezető zarándok út…..
Úton hazafelé... ez egy kedves kutyás filmnek a címe is egyben. De az én utolsó spanyolországban töltött napom hosszúságát is jelzi. Reggel háromnegyed ötkor keltem, Gyors szedelőzködés és irány a buszpályaudvar. 25 perc alatt sikerült kiérnem a csomagokkal. Kicsit aggódtam,…..
Camino 14 hónapja kezdődött 2012.04.21 21:54:00
        Mi is kezdődött 14 hónappal ezelőtt? Zoli barátommal, akivel 28 éve ismerjük egymást beszélgettünk a szokásos Frei kávézóban (ez itt a jól megérdemelt reklám helye) és már a második alkalommal említette, hogy megjárta az El…..
papaleone 2012.04.29 17:48:37
@ZSA: Miért is kell aggódnod?
papaleone 2012.06.01 15:59:56
@drzsirai: Majd leszokom, max. lesz mellettem egy női sofőr! De csak a biztonság kedvéért :)
  30. nap – Portomarin – Palase de Rei Szerintem az eddigi szakasz legunalmasabb napja volt. Kb. 25 km, de nem ezért, hisz ennél már volt sok hosszabb szakasz is. Nem olyan volt a táj, amit igazán tudtam volna élvezni, de ezt majd látjátok a fényképekből is. Volt,…..
papaleone 2012.05.31 19:33:16
@Aniko1010: Szerintem vasárnap indulok az óceánhoz, de lehet eltöltök előtte 1-2 napot, majd kiderül!
Buen Camino!
  31. nap – Palas de Re – Arzúa Azt hittem, ma nem fogok vacogni, de tévedtem. Reggel 5.40-kor indultam, ehhez persze 5.15-kor kellett kelnem, amivel nem is volt különösebb gond. De kőkemény hideg, fogvacogtató, párás idő volt. Mivel kánikulára öltöztem, bár a…..
 29. nap - Sarria – Portomarin Ma reggel nem sikerült időben felkelnem. 5-kor felébredtem de gondoltam, még ejtőzöm a kelés időpontjáig. Sikerült. Majd ½ 7-ig aludtam. Na persze nem maradtam le semmiről. Hétkor indultam, nem kellett lámpáznom, már nyitva volt…..
  28. nap – Triacastela – Sarria Későn feküdtem, korán keltem. Meg is lett az álmossága! A szokásos 6-kor indultam, de majd meghaltam az álmosságtól. Persze a faluban semmi nem volt nyitva és ahogy néztem a térképet kb. 2 óráig falvat sem fogok látni. Persze…..
  27. nap – Ruitelán – Triacastella A tegnap esti szálláson, azzal kezdték a megérkezésemkor, hogy reggel 6 előtt TILOS felkelni. Nem értettem, de megértettem. Volt már ilyen az életemben. A parancs az parancs. Az alberguet 2 buddhista szellemiségű fazon vezette,…..
  26. nap – Cacabelos – Ruitelán  Szokásos időben kelés, pakolás, indulás. Most a pakolás kicsit tovább tartott, mert az este már nem tudtam összerakni a ruháimat, mert csak 11-re értünk vissza és akkor tudtam levenni a szárítóról és már nem akartam…..
  25. nap – Riego de Ambrós – Cacabelos  Hát, indulhatott volna a napom jobban is. ¼ 6-kor keltem és settenkedtem a sötét lépcsőn lefelé a „földszintre”, ölemben a hátizsákkal. Valamit elszámítottam, mert estem akkorát, mint egy ólajtó.…..
  24. nap – Astorga – Riego de Ambrós   A mai nap szigorú számokban: 41 km, 10,5 óra tiszta gyaloglás, kiindulási pont 881 m a tengerszint felett, a legmagasabb pont 1518 m, és visszaereszkedés 945 méterre. Számokban csak ennyi de élményekben ma is sokkal több…..
Camino 23. nap Astorga 2012.05.26 17:49:00
  23. nap Astorga  Reggel egy szemernyivel sem aludtam, tovább, mint szoktam, pedig nem feküdtem túl korán. Megszokás! Interneteztem egy kicsit megreggeliztem és a nyakamba vettem a várost. A legkorábban a katedrális nyitott, 9-kor. Addig csak úgy sétáltam. Az egész…..
  22. nap - Villares de Orbigo – Astorga Régen volt ilyen kellemes napom. Reggel csak ½ 8-kor indultam, laza reggeli a helyi bárban, nyoma sem volt a tegnapi zord időnek, ragyogó napsütés, gyönyörű táj, kellemes madárcsicsergés és az a tudat, hogy ma maximum 16…..
  21. nap - Leon - Villares de Orbigo Reggel menetrendszerű ébredés és hajszálpontosan 6-kor nekiindulás a mai napnak. Több esélyes volt a mai tervezett táv, de az élet természetesen felülírta a terveimet, ami persze nem volt baj. A városból a térkép alapján elég jól…..