Regisztráció Blogot indítok
Adatok
H.Sandor

0 bejegyzést írt és 121 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Erős mondat következik, de sajnos igaz: Őcsény település lakossága szégyent hozott saját falujára.   Történt pedig, hogy egy jó szívvel megáldott helyi panziós lehetőséget teremtett volna néhány menekült családnak, főleg nőknek és gyerekeknek, hogy megszálljanak nála és kicsit kipihenhessék…..
Egy gyönyörű barátság úgy ért véget, hogy el se kezdődött, ezért inkább le is tagadják...
Az irányításmániás Handó Tündének úgy tűnik, nem volt elég, hogy előírta, mit gondolhatnak a bírák, és milyen színű bugyit hordhatnak a bírósági alkalmazottak. Most ő akarja eldönteni azt is, ki mit mondhat a nyilvánosság előtt a bíróságokkal kapcsolatban. Hogy mi ezzel a probléma? Íme 5 indok...
- Merkel kilátásba helyezte az uniós kifizetések megvonását, pénzügyminisztere szerint menekültügyben egyelőre próbálkozzanak a tárgyalásos megoldással - Egyre képtelenebb háborút vív a magyar kormányfő Soros György ellen - Juncker terve, hogy az eurót vezesse be Magyarország is, remélhetőleg…..
Második kormányrakerülése óta már a harmadik frakcióvezetőjét nyírja ki a miniszterelnök azzal, hogy a kormányába emeli őket. ..
H.Sandor 2017.09.09 09:15:55
Hamarosan pecsét kerülhet a CEU-megállapodásra – írja a HVG. Az egész ügy addig volt érdekes, amíg botrányt lehetett csinálni belőle, lehetett harcolni. Most hivatalosan is elismerhetik a vereségüket. Természetesen Sorosnak az egészhez nincs köze, de jó ezzel a propagandadumával cikizni a fideszes…..
        „Mindenki azt tesz, ami akar, de nagyon nem értenék egyet azzal, ha fideszes politikus venne részt a Pride-on, és ezt kizártnak is tartom”. (Gulyás Gergely)        Amiről eszembe jutott, hogy negyvenöt magát nyíltan melegnek vagy biszexuálisnak nevező politikus került be a brit…..
"Egyetlen olyan fontos és jelentős eleme van a magyar közéletnek, amely nem átlátható, ez pedig a Soros-féle maffiaszerű hálózat és annak ügynökszerű szervezetei" – viccelődött péntek reggel Orbán a közrádióban. Mészáros Lőrinc közben cekkert ragadott és ezt-azt megint megvett...
Szinte naponta képes átírni a jelent, a jövőt és a múltat Magyarország miniszterelnöke annak érdekében, hogy igazolja saját politikáját. Március 15-én azonban minden eddiginél tovább ment, és olyan historikus handabandába keveredett, melynek értelmét még napokig próbálják kibontani történészek,…..
A Társaság a Szabadságjogokért százszor hasznosabb az országnak, mint Németh Szilárd és a többi élősködő fideszes valaha is lesz. Pár éve történt Budapesten, hogy egy külvárosi kerület úgy döntött, minek fenntartani a kerület óvodáinak-iskoláinak külön konyhát, szerencsésebb odaadni egy olyan…..
Az a jó hír, hogy az összes külföldön élő magyar nyugdíjas megkapta az Erzsébet-utalványt. Az meg a rossz, hogy semmire nem mennek vele...
Aminek hasznát vette ellenzékben, azt el akarja takarítani kormányfőként Orbán Viktor. Jó példa erre a népszavazás intézménye, melynek segítségével komoly sikereket ért el a szocialista kormányok idején, ám mikor kormányra került, lényegében lehetetlenné tette az alulról jövő kezdeményezéseket, ám…..
Van egy kisebb botrány éppen, amiben érintett a köztévé, egy vetélkedő és egy jobbikos politikus. Varga Dániel jelentkezett a Maradj Talpon! nevű vetélkedőbe, behívták castingra, ahol nagyon kedvesek voltak vele, majd kapott egy emailt, hogy minden frankó, lehet menni játszani. A levélben, írta az…..
Szilveszter közeledtével némi vidámságot – komorabbaknak elkeseredést – hozunk olvasóink számára: összegyűjtöttünk néhány olyan kínos nyilatkozatot a magyar politikai életből, amelyek a 2016-os esztendőben hangoztak el. A lista teljesen szubjektív, a komment-szekciókban…..
Aki azt hitte, a borzalmas 2016-os évet nem lehet már súlyosbítani, az csúnyán tévedett. Nem volt elég a Brexit és Trump; nem elég, hogy az idén elveszítettünk annyi értékes embert, amennyi 10 évre is sok lenne, de az utolsó napokban előkerült Medgyessy Péter is, hogy megossza bölcsességeit a…..
H.Sandor 2016.12.30 08:55:15
Szerintem a Nyugati Fény most egy kicsit melléfogott. A cikk írója szerintem valószinűleg nagyon fiatal,vagy erősen amnéziás.Medgyessy nem volt rossz politikus,csak naívan azt gondolta,hogy Orbán becsületesen politizál,pedig várható volt,hogy nem így lesz. Orbánnak azóta sikerült teljes mértékben igazolni,hogy minden tette mögött van valami hátsó szándék. Ahányszor megszólal,mindig ijedten kapok a zsebemhez,hogy nem vett-e ki valamit belőle? Azt se feledjük el,hogy az első Orbán-kormányt megelőző napon Orbán és Torgyán letették a nagyesküt,hogy soha nem támogatják egymást.Másnap pedig a Kisgazda Párt 70 képviselője többséghez juttatta Orbánt a parlamentben !!! Vajon mi történt a háttérben ? Vagy amikor Orbán azt üvöltötte a Parlamentben,hogy "Csuhások térdre imához",ma pedig az egymás ülepét simogatják és a KDNP már azt sem tudja,hogy milyen igényekkel lépjen fel.Ráadásul ez a pártnak nevezett formáció soha a Parlament lépcsőjéig sem jutott volna Orbán nélkül.
Hát ennyit az esélylatolgatásról és a választási matematikáról. Egyébként csalódtam a Nyugati Fényben. Ez a cikk olyan,mintha Orbán kottájából akarnának játszani,jó lett volna a nagyérdemű cikkírót is megismerni.
Azt azért még meg szeretném jegyezni,hogy Orbán soha nem volt "finnyás" a politikában és akár még egy köztörvényes /baltás/ gyilkost is felhasznált,ha az érdekei úgy kívánták.
Summa summárum: Medgyessynek igaza van,mert eddig soha nem látott összefogásra van szükség ahhoz ,hogy Magyarország valóban kitörjön a jelenlegi állapotból.
Érdekes összegzés látott napvilágot. A felsorolásból kiderül, hogy 2006-ban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján hány külföldi vendég vett részt, illetve 2016-ban, 1956 60. évfordulóján mekkora diplomáciai forgalomra számíthatunk. Gyurcsány nyert 47-1-re. Hamar kiderült, hogy…..