Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szundi00

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy kedves facebook tagunktól, Anikótól kaptuk azt a linket, ami elindított egy kisebb lavinát, utánajárást, melynek végén a mostani bejegyzés áll. A fészekerkéllyel kapcsolatban kaptunk tőle egy blogcímet, melyben rengeteg szépen felújított külső homlokzattal rendelkező…..
Főmunkatársunk, Balázs Viktor azt mondta, lélekben feladtam én már ezt a Mazdát. És igaza volt: egyszerűen nem érdekel már a kabriózás. Utálom, ha tűz rám a nap, egyébként is motorral megyek, amikor jó idő van, ráadásul már akkor is szívesebben használtam a Nivát , amikor…..
  Sok rosszat lehet elmondani Magyarországról, de legalább a gyorséttermek nem koszfészkek. Nem is nálunk, hanem az ausztráliai Adelaide bevásárlónegyedében találták ezt a Homár íróasztalánál is rosszabb állapotban lévő éttermet. Logikus gondolat, hogy valami extrém…..
Fenyő fotográfussal évek óta ábrándozunk arról, hogy mennyire fasza lenne időnkent úgynevezett létező dolgokkal foglalkozni.  Például a Krahács Kocsiszínben hegeszteni klassz tárgyakat. Sajnos a kocsiszín ügye egyelőre vesztésre áll a gazdasági válság démonával vívott…..
Szundi00 2009.03.19 21:18:15
@Rák Attantam: hát ez valami eszméletlen jól néz ki :)
kár-park Egy ronda Picasso 2008.11.29 00:06:00
Jó közelítéssel az Euro NCAP frontális ütközési tesztjét reprodukálta ez a hatéves francia egyterű, amikor a képeken látható sérüléseket szerezte. A norma szerinti 64 km/óránál ugyan lassabban mehetett, és a félátfedéses eltolás sem sikerült tökéletesre, de az ütközés…..
Szundi00 2008.11.29 15:27:10
Van itt egy képgaléria plusz videó: www.nyugat.hu/tartalom/cikk/32312_frontalis_karambol_es_utrol_lerepulo_autok_kepvideo

A Renault Cliot érdemes figyelni, sz*rrátörött, de pontosan ezzel - mivel a kocsi nyelte el az ütközési energiát - megvédte a sofőrt, és ami a legdurvább, hogy nem hogy nyitni, de zárni is simán lehetett az ajtót egy ekkora ütközés után. 1:23-nál kattra záródik az ajtó. Lehet jönni azzal, hogy a régi kocsik nem törtek ilyen könnyen, de balesetkor valaminek el kell nyelnie a felszabaduló hatalmas energiákat, és mivel mindig a leggyengébb láncszem az ami elnyelni, ezért ha nem az autó az, akkor az ember lesz, ami ugyancsak káros tud lenni az egészségre.
Mit kapni 3 millió alatt, ha az ember igényes, és ragaszkodik a téglaépítésű lakáshoz? - tettük fel a kérdést, aztán pár perc keresés, és tudtuk, hogy a válasz a pesterzsébeti Pirók Gyula utcában lakik. Csupa-csupa szívderítő dolog derül ki a pecóról: egészséges…..
Belsőség Roki Tóth Verával 2008.07.17 11:53:00
  Teszt: BMW X6 35d A gödrökkel hadilábon áll: mintha kólásüveget próbálnánk átgörgetni egy csatornafedélen, és persze csak meglett a két tonna feletti önsúly. Próbált már 130 kilós lánnyal rokizni? Vélemények az azonos című tesztről...
Szundi00 2008.07.18 15:50:24
Nem tudom észrevettétek-e, hogy ezen a - nem túl jó minőségű és a kreatívitást kissé mellékelő - gyári sajtófotók egyikén ( index.hu/cikkepek/totalcar/sajto/BMW_X6/042c.jpg ) milyen jól megfigyelhető a béemvésekről kialakult általános nézetet alátámasztó kis apróság. Konkrétan a forgalommal szemben vészvillogóval álló autó, ami blokkolja a hídról lehajtó forgalmat. Legalább a gyári sajtófotókon nem kellene ilyet, vagy ha mégis muszáj akadályozni a forgalmat, akkor ne látszódjon, vagy használjunk egy kis fotosoppot.
Belsőség Autonánia: Suzuki Swift 2008.07.04 01:09:00
Az első autóm egy életveszélyes szar volt. Nem a konstrukció, hanem a konkrét példány, egy huszonéves Renault 4-es. Nagyon fontos, ha nem a legfontosabb, hogy autóvásárláskor tudatosan alakítsuk ki a preferencialistánkat. Írjuk össze, mi kell nekünk, és ragaszkodjunk hozzá. Már…..
Szundi00 2008.07.04 02:56:57
én nem akarnék meghalni. Múltkor voltam egy balesetnél, nem is ment gyorsan a swift, és nem is frontálisan csattant, hanem csak lekaszálta a szalagkorlátot, de utána így nézett ki: www.nyugat.hu/tartalom/cikk/34485_kamion_es_szemelykocsi_sulyos_balesete_szombathely
A benneülők sem voltak sokkal szebb állapotban sajnos. oké hogy ő volt a hibás, de mi van ha valaki más koccan neki, akkor is ennyire törik. nekem egy cliom van, ennek sem volt semmi baja eddig, pedig jópár kilométert beletettem már. A titok a rendszeres szervízelés.
Itt ez a rendőrviccek hülyeségszintjét súroló izé:A tiszai vízirendészet, természetvédőkkel összefogva, fokozottan óvja a tiszvirág-rajzás küszöbén a védett kérész-faj fennmaradását - írta keddi számában a Heves Megyei Hírlap. Sokan ugyanis kiássák az agyagos…..
Első körben mindenképpen meg kell említenünk, hogy elkezdték kiélesíteni a Gmail új verzióját. Az elmúlt napokban számos blogban olvashattatok már erről a fejleményről. Nekem sajnos még nem frissült be a fejléc. (Elvileg ugye a "Settings" és a "Help"…..