Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szj.

597 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A magyar sajtó napját 1990 óta, minden év március 15-én ünneplik hazánkban. 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Ekkor hirdették ki a polgári sajtószabadságot. Nos, 170 év múltán is megünnepelték hazánkban a sajtó napját, csak azt…..
„Bunkó vagyok, talpas a tenyerem, a tálból a szendvicset előre kieszem, bunkó vagyok, de jól áll nekem, hangosan röhögök, kivörösödik a fejem!” - énekli Laár András egyik igazán szórakoztató produkciójában. És valóban jól rátapintott, nap, mint nap találkozunk a bunkóság különböző…..
Lehet vitatkozni azon, hogy 23-án az uniós zászlóval vonulászó (ellen)tüntetők, a vérmes kormánypárti nyugdíjasok és az őket provokáló újságírók mennyiben felelősek az Orbán-beszéd utáni atrocitásért.Tény, hogy a széthúzás ismét testet öltött, pedig csak magunkra számíthatunk a világban. Ezt az…..
Lassan kihal az a generáció, akik még azt költötték el, amit maguk előteremtettek. Megtermelt javaikból éltek, sőt még spórolni is tudtak a nagyobb beruházásokra. Ebből kaptak a gyerekek, unokák, és még a temetésükre is gondoltak, arra is tettek félre. Akik közülük már távoztak ebből a világból,…..
Átitatja mindennapjainkat az erőszak, legyen szó köztörvényes bűnözésről, vagy éppen terrorizmusról. Vannak médiumok, akik szinte ebből élnek. Minél szörnyűbb, annál jobb alapon. És amikor történik valami megrázó, tragikus, felháborító, itthon, vagy bárhol a világban jönnek a „súlyos”…..
Na, hümmm... Érdekes, számomra újdonságként ható dolgokkal ismertetett meg a napokban az MKB biztosító. Soha nem gondoltam például azt, hogy egy biztosítás esetében én, mint állampolgár "ajánlattevő" vagyok, amit a biztosító mérlegelés után elfogad. Vagy nem. Én naiv eddig…..
Szijártó János - Mostanság gyakran látok egy külső fotót a tapolcai kórházról, a facebookos megosztásokon amolyan "előképként", a megyei napilap (veol) tudósításaihoz. Íme: A kép már első ránézésre ismerős volt, de mivel ilyet bárki készíthet bármikor, nem foglalkoztam…..
1412... Telefonos ügyfélszolgáltatásunk éjjel-nappal várja hívásod! - hirdeti harsányan tegező módban a szolgáltató, akinek ezúttal is, mint minden hónapban, szerettem volna bediktálni a gázóraállást. Az első körben, mint az elmúlt három hónapban mindegyik alkalommal,…..
A Hegymagason civilek által finanszírozott, szorgalmazott és kihelyezett hagyományokat és magyar értékeket őrző rovásírás helyiségtáblákat a helyi választási eredmények kihirdetése után 12 órán belül ellopták. Erről Sallee Barbara tájékoztatott hétfőn este. Mint…..
Soha nem feledhetjük az ARADON kivégzett tábornokainkat: Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor): 1. Lázár Vilmos, főtiszt (ezredes) 2. Gróf Dessewffy Arisztid, tábornok 3. Kiss Ernő, tábornok 4. Schweidel József, tábornok, Kötél általi halállal halt…..
Soha nem látott színvonaltalanságba süllyedt a valaha szebb időket látott Veszprém megyei napilap, a májusban kinevezett főszerkesztőnő ténykedése folytán. Íme néhány "gyöngyszem" a közelmúltból: "A devecseri Konkoly József információnk szerint az egyetlen azok közül, akik…..
Az őszi időszakban megváltoznak a közlekedést befolyásoló körülmények, számos baleset előzménye, hogy a gépjárművezetők nem a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetnek. Egyik nap szinte augusztust idéző nyár van, másnap meg szürke, esős,…..
Csodálatos látvány, amikor a Nap eltűnik a Balaton víztükrében... Szigliget - móló ..
A Káli-medence egyik természeti különlegessége, igazi kincse, a kőtenger, látványos sziklaformákkal, a kő mélyedéseiben megtelepedő növények, virágok ritka együttesével kápráztatja el a természetkedvelő közönséget. A fellelhető leírások szerint a kövek az egykori…..
Bevégeztetett. A lapáttal még lesimítottam a kis sírhant tetejét, és egy követ tettem rá. Az udvar sarkában álltam, a kutyaház mellett, és csak bámultam magam elé. A kis udvarban, ahol Brúnó, a hűséges fekete puli több, mint tizenöt évet szolgált, nyomasztó csend áradt…..
2009-ben vettek végső búcsút m. Molnár István festőművésztől a celldömölki temetőben. "Menyus" azóta már az égiek birodalmában forgatja az ecsetet, s ott  folytatta ötvenhat év után befejődött földi pályafutását. Szerette a felhőket, talán most is ott van valahol…..
Idén márciusban mutathattam be Tapolcán a Tamási Áron Művelődési Központban 10 év 120 kép című, sajtófotó kiállításomat. Azok kedvéért, akik nem látták, összeállítottam a digitális változatot, amelyet itt meg is tekinthetnek. A szerzői jogi problémák elkerülése miatt,…..
Húsz év után, ennyi jutott... A szeptember 4-re összehívott értekezleten több régi kollégámmal együtt én is átvehettem a felmondásomat. Közel 20 év munka után egyik pillanatról a másikra elküld egy 3 hónapja idehelyezett botcsinálta "főszerkesztő". Két évtized - két havi…..
A zacskó egy rendkívül fontos kellék. A boltban például bele lehet tenni néhány terméket. Pékárut, zöldséget, gyümölcsöt, egyebet. Ami mostanság némileg bosszantó, az maga az anyag. Mármint a zacskó anyaga. Ugyanis jellemzően olyan hártyavékony mindegyik, hogy szinte…..
1848 gyerekektől felnőttként Tapolca (szj) _ Megindító emlékező, ünnepi műsort láthattak csütörtökön, illetve láthatnak ma is, a tapolcai iskolás gyerekek, pedagógusaik és a meghívott vendégek a Tamási Áron Művelődési Központban. A Tapolcai Bárdos Lajos Általános…..
Néhány érdekesség az elmúlt évekből a tapolcai régióból... ...ezeket olvasva rádöbben az ember, hogy mennyire gyorsan és szinte észrevétlenül változik minden, és hogy milyen aljas sunyi módon telik az idő... ...mintha most lett volna, aztán rájövünk, hogy tavaly, vagy 3…..
Tisztelt Olvasóim! 2009. május 1-től ezen a blogon megszüntettem bejegyzésem, de most újraindítom a verklit. Az elmúlt évek érdekességeiből pedig készítek egy kis válogatást. Szijártó János..
Szent György-hegy -  A vasárnapi felvonulással, szentmisével és kulturális programmal befeződött az immár tizenhetedik alkalommal megrendezett, a helyi bort népszerűsítő  Szent György-hegyi napok rendezvénysorozat.A kedden megnyitott szombaton a borutakra csalogatták a…..
Szent György-hegy - Már reggel nótaszó hallatszott a  Szent György-hegy lábánál    meghirdetett tegnapi gyülekezők helyszíneiről, még a borutak bejárása előtt.A kedden megnyitott tizenhetedik Szent György-hegyi napok  tegnap ismét a hegyre csalogatták a…..
Tapolca - A hungarikumok védelméről, a hazai szellemi és tárgyi értékről rendeztek tegnap konferenciát a Tapolca és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás tanácstermében. A rendezvényen a Balaton a Nemzeti Park értékei, a környékbeli borok, illetve a…..