Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dr.sapapp

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egyre aggasztóbb, hogy milyen indulatok szabadultak el az elsőre jelentéktelennek tűnő székelyzászló-ügy kapcsán. A két állam kormányzata oda-vissza üzenget egymásnak. Egy dolog nem jutott eszébe még senkinek sem: le kell ülni, s európai módon, egy kulturált vitában meg kell…..
dr.sapapp 2013.02.15 09:39:41
@zetlorf: Természetesen volt tudatos területfoglalás. Nem az 1920 utáni időkre gondolok elsősorban. 1880-as évektől kezdődően megfigyelhető, hogy az ASTRA (nagyszebeni román kulturális "minisztériumnak" csúfolták), illetve a remekül kiépített román kézben lévő bankhálózat segítségével tudatosan megvásárolták az erdélyi földeket. A magyar eladók sajnos nem voltak kellően tudatosak, így találkoztam olyan példával is, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház földjeit egy magyar ember helyett az ASTRA-nak adták el, mert kb. 5%-kal többet ajánlott a területért.
A köznyelvben "föleszi a román" szófordulatban őrződött meg ez a folyamat. Egyébként már Teleki felhívta erre a figyelmet, azonban a pesti politikai elit elképzelhetetlennek tartotta, hogy Erdélyt elveszítsük. Pedig, ha a nemzetiségi arányokat tekintjük (1910-re kb. Erdély 58%-a volt román), akkor igenis jogos veszély volt az, hogy csatlakozni szándékoznak majd az ekkor kb. 25 éve fennálló Román Királysághoz.
1920 után pedig folytatódtak a betelepítések, elég ha a már fentebb említett Kolozsvárra gondolunk.
Sőt 1990 után is történt ilyen, pl. Funar mester tömbház építései és néhány ezer ember ideérkezése, hogy sikerüljön végre a bűvös 20% alá szorítani a kisebbség arányát.