Adatok
kitarosman
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Öröm nézni mennyire nekifeszült a Fidesz az alkotmányozási folyamatnak. Tényleg. Ekkora erőfeszítést nem mindennap látni, kanapétigrisként dülledt szemmel küzdenek a legitimációért. Orbánt szemmel láthatóan feszíti a pátosz belülről, mint Villa Dzsörzét a bélgáz,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Hol van az Istenünk manapság,
az öreg, magyar Isten?
Tán elhagyott, így próbál, -
vagy ne adj’ Isten
nincsen?
A magasság sincs már meg
ahol volt korábban!
Idegen istenek járnak a hazában.
Ifjabbak is, szebbek is,
nem mogorvák, vének.
Mindig csak adnak ők,
nem tiltnak, s nem kérnek.
Újkori próféták tanítnak itt múlatva szeretni, -
Nem kell már búsulni, múlt árnyán merengni!
Ádámtól – Évától messze - messze járnak;
egymásra kacsintva a pénznek hozsannáznak.
Bírja, aki marja, törődj csak magaddal!
Kísértsd a szerencsét, nyerjél éjjel – nappal!
Szivárványos fényben áll a dínom – dánom,
Szodoma s Gomora ég a láthatáron.
Az új tanok terjednek, semminek sincs árnya.
Úgy tűnik, így a jó, de nagyon nagy az ára -
Villámló sötétség borul a hazára!
Hát mi történt itt nemrég szegény magyarokkal?
Jólétről álmodtak, s éltek bálványokkal!
Mint egykor a zsidók, kik aranyból borjút készítettek,
Hogy valami láthatót tesznek majd Istennek.
Úgy hitték szegények, kik korábban itt proletárok voltak,
hogy magukért tettek fényes, békés forradalmat.
Ám a demokrácia, mely a szabadság képének tetszett,
a legtöbb magyartól majdnem mindent elvett.
Ígért szabadságot, de elvitték a gyárat,
a parasztok földjein ma idegenek járnak.
Kiskirályok helyett álnok urak jöttek,
kik a Mammont tették meg itt főistennek!
Sírhatnánk Tiborccal, de mit érünk szavakkal?
Tiszta szív e honban nem bírt sohasem a joggal.
Farkasok hordája tört e szegény tájra,
hol hazugságból épül jövőnk kártyavára.
A keserűség tölti el sváboktól is örökölt magyar szívemet,
Mert látom sárba bukni választott népemet!
E hiszékeny ország a történelemből soha nem tanult.
Bár ki mondta meg, hogy Athénben hány rabszolga vére hullt?
És mennyi életet onttattak ott a népvezérek ki,
Hogy a gazdagok még többet tudjanak fényűzésre költeni!
Elhitte a nemzet, hogy láncát tépi szét,
a sok hamis messiás mind elvette eszét.
S nem eszmélt a nép, mint bomlott nyáj rohant,-
Európaiságról, jogokról, jobb jövőről zengett akkor majd’ minden lant.
E csinált lármában, zajban, aki résen volt,-
míg a csorda bőgött,
- vitte az akolt.
A legelőt is vitték,
semmi sem maradt,
De testvéráruló meg hajcsár, az bőven akadt!
Megy a magyar körbe, bódultan remél,
így szokta meg mindig, s úgy van ma, mint rég’.
S ím az osztályharcban győztes harcos élcsapat,
ma már jogos tőkés, s tovább fosztogat.
Így épült fel nálunk az új Golgota,
Hol magát feszíti meg az elfogyó haza!
Vérző kézzel, lábbal,
bűzlő sebekkel,
világ csúfságára
drágán vett szegekkel!
Halálra ítélten ég és föld között,
sírva vigadunk,
mi örök üldözött!
A kereszt körül vurstli,
mert cirkusz mindig kell,
- s olyanok is vannak, kit már ez sem érdekel.
Hol vannak a fiúk és hol vannak a lányok,
kik hittel, szeméremmel járták nemrég itt a táncot?
Hát hol vannak a dalok és hol vannak a fények,
hol vannak a versek,
- s van még tiszta ének?
Kik voltunk, s kik lettünk, mondjuk végre el!
Káin fi e nemzet, vagy bennünk él Ábel?
S ki a haza igaz fia, azt is tudni kell!
Árpád népe, vagy más,
ki messziről jött élni ide el?
S ki szereti jobban ezt a földet, ezt a bús hazát:
aki hazalopja, vagy társának nyújtja át?
S ki kinek testvére,
- hogyan döntsük el,
ha lélekben Isten nélkül értünk ide el?
Verj meg Isten minket!
Csak tudjuk azt, hogy vagy!
De álnok, hűtlen gyermeked most magára ne hagyd!
S mert ezerszer is megcsalt, becsapott e nép
végy el tőlünk mindent,
csak Istenünk légy!
És mikor újra nem lesz semmink,
akkor mi is adhatunk, -
s ha Te veszed el lelkünk,
magyarok maradunk.