Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sani

0 bejegyzést írt és 36 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Urbanista blog Facebook oldalán még 2015-ben jelent meg egy kérdés arról, hogy ismernek-e az olvasók az Astoriához hasonló olyan területet, aminek sajátos népi elnevezése van, de nem számít hivatalos közterületnek. Jobbnál jobb tippek érkeztek, ugyanakkor az is kiderült, hogy sokan félreértették…..
Azt írja a Blikk, hogy az ugrás után látható, nem túl jó minőségű felvételen az Éden Hotel két játékosa látható, miközben éppen nagyon szeretik egymást. A zuhanyzós-állós dugás résztvevői egyelőre még nem költöztek be a hotelbe, a felvétel láthatóan egy…..
Sani 2015.02.27 12:18:38
@Tapani_SF: sorozatbaraton fent van az osszes eddigi resz es az eden ejjel is. (szintén külföldről nézem)
www.sorozatbarat.ninja/video/series/3012/Eden_Hotel_online_sorozat
Van isten, itt a harmadik kiadás abból a realityműsorból, ami a legjobban ötvözi magában az összes beköltözős valóságshow elengedhetetlen kellékeit, a szép környezetet, hogy egy kicsit irigyeljük a lakosokat, a lóvét, hogy legyen tétje, és a párkapcsolati kibaszósdit, hogy…..
Hely: Index szerkesztőség, kultrovat. Szereplők: Klág, Sajó, Sixx.  Klág: - Na, milyen volt?Sixx: - Olyan mint szokott lenni. Van valahol egy futószalag, amiről a valóságshow-szereplők legördülnek. Most is jött tíz.Sajó: - Ez hívják magyar…..
A nyár közeledtével egy sorozatot kezdtem el írni, segítve ezzel a mobilmániásokat és a spórolni vágyókat. Ha nem akarsz a roaming díjak miatt túl sokat fizetni, ajánlom a következő pár bejegyzést. Nemrég az utazásom során ezt az SMS-t kaptam a T-Mobile-tól: EU-bòl EU-ba…..
Sani 2012.07.24 20:16:48
@steindani: Hali!
Tök jó, hogy leírtad ezt, meg a köv cikket is! Köszi!

Teszteltem: vásárlás is macera, több helyen hülyén néztek rám...
T-Mobil mindenhol reklámozva van, Tele2-t kérésre sem tudták, hogy az tartalmaz netet is.
(vagy, hogy tourist pack a neve)

Prepaid kártyaként kell keresni igen határozottan és felismerni a képet! :)

Használattal akadt gondom, net nem indult el, www kezdetű semmi nem ment, de pl. butatalefonon e-buddy simán!
(gyereké)

Ja, és Horvátoknál van olyan szokás, hogy kempingekben csak a helyi netet engedik használni.
Állítólag "védett" a zóna. Hát, nem tudom... hogy csak a segítőkészség hiányzott, bevételnöveléssel kombinálva, vagy vették a fáradtságot és technikát és tényleg...
Sani 2012.08.03 14:34:24
@steindani: Bocs, hogy ilyen soká megy a válasz.

A kempingben mondtam, hogy van helyi kártyám és mobilnetem, nem az ő szerverükre akarok kapcsolódni.
Az volt a válasz, hogy a hely védett, csak az ő netüket lehet használni.

Nem fejtette ki bővebben a hölgy.
Mivel nem vagyok szakértő, nem tudom, hogy csak cselezni próbált és rávenni még egy net kifizetésére, vagy tényleg megoldották műszakilag a védelmet. :(
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Sani 2011.05.04 08:20:51
@Benyeszke: Attila újfiú feneke, meg a kopasz feje :-)
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Sani 2011.04.21 10:35:23
@bonobo11: Félreolvastam, hogy "nagyon is meleg van" :-)
Úgy látszik, ennyire uncsi kis nap volt... és valóban kéne valami keverés a párválasztóra!
Sani 2011.04.21 18:29:15
@bohumil stejskal: Na, mostmár mindenkit az érdekel, hol dolgoztok (a tegnapi gyengusz részt úgy is kétszer oda-vissza kitárgyaltuk).

Az én tippem, hogy a cég a Graphi területén van... :-)
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Sani 2011.04.19 12:43:56
@Hana30: @RedHotTears: Jók vagyunk, már a hétfői adással a párválasztóra tippelünk, de lesz itt még keverés. :-)

Viszont mintha csak én hallottam volna, hogy Niki megkérte Robit, semmiképp ne álljon mellé???

Ha akkora spanok, akkor Robi hallgat rá, egyben Niki révén a Don sleppjéhez csatlakozik.

A védettségével ez esetben csak Szandi mögé állhatna, és elhitethetné vele, hogy ő győzte meg a 25Misi elfelezésével...
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai…..
Sani 2011.04.15 09:23:38
@Ditti82: Ádám egyik első mondata az volt Reával kapcsolatban, hogy első perctől, hogy bekerült, jár az agya és jegyzetel..
Bent is maradt volna, és jó ellenfél lett volna, ha nem szól be Kristófnak...

Mondjuk, remélem nem szoknak rá a szerkesztők, hogy a kihullottakat küldjék vissza folyton, újabb esélyeket adva...

Viszont ez a Rea dolog nekem azért is gyanús, mert Krisztián valami szőkével smárol a medencében, és az nem Niki.
Sani 2011.04.15 10:54:16
@Kicca: biztosan nem, őt minden jelenlegi lakó ismeri, nem hangzott volna el a kérdés, hogy "ő ki?"

@saturnalia: nem tippelnék rá egyelőre, sztem szőke lány jön, és az új lány és Krisztián lesz egymásra kattanva, amin Pókmajom kiakadt az előzetesben.
Nikiből nem nézem ki, hogy a Don ellenében rámászna Krisztiánra... más szőke meg jelenleg nincs!
Sani 2011.04.15 11:10:28
@moncsi007: magas tétben fogadok, hogy Kata egyáltalán nem jön már vissza ebben a szériában! :-)
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Sani 2011.04.14 15:10:40
@GRX: végre valaki érdemileg tippel.

Viszont több forgatókönyvet tundék kihozni, a sorrendtől és Dani küldetésétől is függhet.

Krisztián nem hülye, ha bármelyik fiú előbb választ és Szandi mögé áll, ő már nem fog oda állni!

Ezzel esélyes lehet megint Aliz a hóhér szerepre... Ha mögötte Gábor és Krisztián, akkor az első megy haza.
Ha mögötte Levi és Krisztián... na az más kétesélyes...
Sani 2011.04.14 17:19:19
@GRX: már lelőve a poén, hogy csak Dani küldetése számít ma este. :-(
Van pár tippem arra is, hogy mi lehetett az... mindenképp a kieső személyével kapcsolatosnak és "árulásnak" gondolom...

Krisztián nem választja/taná a Dögöt Niki kirohanása után, ha nem 100%, hogy nem egyedül áll mögötte. Egó ehhez Levi és Gábor UTÁN kell választania.
Sani 2011.04.14 17:20:34
@SAni: Pardon: Krisztián nem választaná a Pókasszonyt, ha nem 100% biztos, hogy EGYEDÜL áll mögötte...
Nem mindegy :-)
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai…..
Sani 2011.04.12 09:53:09
@gorkmc: Én is csavart vizionálok, de önkéntességet nem, nem vállaná senki!

Sztem jó megoldás lenne a szerkik részéről a következő: Ha Danit bent akarjátok tarani, bent kell tartani az új Szandrát is, és ők nem lehetnek egy pár!

Párválasztó megint kettő lenne, volt már ilyen.

1st lemegy a lányokkal, mert a lány jött be előbb, addig Dani árnéykolhatja T69-et a hőségben.
Nincs védettség, ha a lány kiesik, mehetnek mindketten haza.

De igazából ez túl soká tartana, és már hét közben ki szoktak szórni valakit. Gumi szabályokkal nem kunszt! :-)
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Sani 2011.04.07 09:24:46
@bate: @Benyeszke: TÉVEDTEK a vita, amikor Kristóf feljúgja a napágyat, valóban a párválasztás után van, DE LEVI ott ült a háttérben.
Gábor, Kristóf és Levi tehát tuti marad, lespoilerezte magát a Viasat.

Akit nem láthattunk Keresztapus, Szöszi és Krisztián... már csak rájuk érdemes kiesőként fogadni :-)
Sani 2011.04.07 09:33:48
@bate: igen, ezen épp nem akadt meg a szemem, de egyértelműen ezt tippeltem volna...
Ne rontsuk el a spekulációt....
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Sani 2011.04.06 15:27:26
@Eruka: Levi szerintem marad, a magy egyszerűségében jól csinálja, hogy "Befőtt" Senki nem utálja annyira, hogy azonnal hazaküldje, és a szórakozást (petting) különválasztotta a pártól. Sztem ő választ elsőnek és beáll Kriszta mögé.

Tök egyértelmű, hogy Don+Niki (krvajó a csálécsöcs :-))Kristóf+Jenny párosok alakulnak.
Csak ki és hogy fogja ezt beadni Gábornak? Ha van gerincük szólni, akkor odaküldhetik Pöszi mellé Alíz mögé. Alíz jobban szabadulna Pöszitől, mint amennyire keresztbe tenne a Donnak... Ráadásul A DÖG is kitenné Szöszmöszt, akkor is, ha ez hiba részéről.

Ha Gábort készületlen érik az események, vagy Jenny mögé áll, vagy magától Aliz mögé. Nem hiszem, hogy a legjobbhaverja Levi kiesését akarná... és nem lehet biztos Krisztában, hisz ő is hagyta volna Krisztát kiesni...

Ma is jót kombináltunk :-)

Azért a Pandora megkavarhatja a szart, remélem úgy is lesz!
Sani 2011.04.06 15:41:27
@Benyeszke: az a szép benne, h. a szerkesztők is játszanak, meg Aliz sem bukik egyik oldalná se! :-)
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Sani 2011.03.31 09:09:26
@beacska: Nem értek egyet veled, nem ennyire sima liba...

Sok minden függ a választás sorrendjétől, és Kriszta öngyilkossági kísértletétől is... Megmenthetné akár Nikit és Katát is együtt... Bár annyria kiakadt, hogy neki ez aligha jut eszébe... (amúgy sem sokat agyal)

Jenni választása nem kérdés, szerintem őt teszik elsőnek a szerkesztők, semmi tét és kavarás.

Ezután jöhet Aliz vagy Kriszta. Kérdés, meilyik a nagyobb feszültség...

Kriszta, ha dacból vagy sértettségből nem Levi mögé áll, már csak Szöszi maradna meg Ádám. Ha Ádámot választja, Kata vígan odaáll és - hacsak nem állhat 3 lány is oda, és akkor kettő megy - maradhat is.

HA most Szandi jön, beáll Kristóf mögé, mondván, robbantja Nikit, akkor Niki beáll Levihez és vidáman játékban marad ő is...

Aliz Szöszi mögé fog állni, bármikor választ is, mert tudja, hogy Szandi nem megy oda, ezzel viszont felfedi Ádám előtt, hogy elege van a Keresztapából és pereputtyából...

Este meg megtudjuk mi lesz...
Sani 2011.03.31 09:18:18
@Sapasang: Szöszi gáz, papol Szandinak, hogy "Gábor kezébe mekkora hatalom volt" és a hülyéje nem állt be Katához, és bezzeg Szöszisége megtette volna...

Erre köv percben azt mondja Szandinak, hogy ő Pöszesége fogja benntartani, csakis, és mögé álljon... Magyarán az ellen beszél, hogy a magból robbantson...
Holott ott csak védettnek van esélye játszani!
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Sani 2011.03.24 11:26:56
@tuono: ugyan ki vendettázna, ha kirúgja Gábor Ádámot?
Niki rámászna már most... Kata sírna, hogy egyedül van...
Norbi meg Szöszi még szövetkeznének is Gáborral :-)és akkor (ha nem húzza meg magát)Kristóf a következő pasi, aki kiesik.

De szerintem Ádám megússza, egyelőre...