Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szuttty

0 bejegyzést írt és 91 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Levélírónkat  októberi Gearbestes, kínai webáruházas posztunk ihlette írásra. Slágvortokban előadott sztorija szerinte ékes bizonyítéka annak, hogy a Paypal sem véd meg olykor. Szerintünk emellett újabb tanulságos történet arról is, hogy az olcsóság árát gyakran a sok órás ügyintézésben, a hetekig…..
Inkább érdekes vitaindítónak nevezném a mai írást. Beküldője (nevezzük Bélának) véleményével sok ponton lehet vitatkozni, én sem értek vele egyet sok mindenben, de éljen a sokszínűség – lássuk tehát, miként látja ő a dolgokat! Magyarország kívülről – új sorozat a Határátkelőn! Milyennek látod…..
A marketing egyrészt jófajta iparos munka. Másrészt művészet. Egyrészt feladatok precíz végrehajtása. Másrészt kreativitás. Egyrészt eszközök használata. Másrészt a mindig valami új kitalálása. A marketing a céged motorja, de egyben egy kiadási tétel is. Olyan nincs, hogy a marketing ingyen lenne:…..
Frissítés: A 2018-as év legjobb osztrák vásárai     Kilenc hangulatos osztrák adventi és karácsonyi vásár, a legeredetibbtől, a klasszikuson át, a határhoz közeliig.  1. A legeredetibb: a Stille Nacht faluja Ha igazán eredeti karácsonyi élményre vágyunk, Salzburg tartományig kell menjünk,…..
Nemrég úgy alakult, hogy minden feltétel teljesült egy Európa-túrához. Úgyhogy megkérdeztem Robit, velem tartana-e, mely kérdésre ő igennel felelt, és eképpen most tapasztaltabb lettem. Tippjeim súlyozásaképpen egyetlen élménybeszámolót ideszúrok: a térképet, ami az utunkat jelöli...
Szuttty 2016.09.01 14:45:10
@Madag Oszkár:
Mi is skandi túrát tervezünk. Ezt DURVÁN milyen összegből hoztátok ki, ha nem vagyok túl indiszkrét?
Hogy mitől volt Walter Röhrl annyira gyors? Azt mesélte, hogy navigátorból nem lehet egy 530 lóerős autót elvezetni. Saját bevallása szerint a legnagyobb előnye az volt, hogy a gyorsasági 90%-át fejből tudtak. Elmondta, hogy amikor Christian Geistdörfer diktált neki, a szeme előtt a…..
Szuttty 2014.01.15 22:07:36
@Hun_Fighter:

Na, nehogy már neked álljon feljebb, mert nem tudsz németül...:) Ez olyan, mint mikor valaki valamelyik filmhez feliratért sír, és azért osztják, mert nem tud angolul...nektek, "angolosoknak" - csak mert nem tudom, hogy az vagy-e, mert nyilván annak tartod magad - mindennek angolul kell lennie, ha valami nem úgy van, az világi szabotázs, kényszerposzt, stb...hát tévedsz. Ha nem tudsz németül, magadra vess, mint a szegény ember, akinek nincs földje sem. :) Ha bármiféle rinyád, gondod, panaszod van ezzel kapcsolatban, akkor fordulj a szobádban található legközelebbi falhoz, és hajrá! ;)

Amúgy nagy videó, köszi érte! :)
Azt mondja Hajdú János, a TEK vezetője: ma nincsenek Magyarországon olyan fegyveres csoportok, amelyek olyan problémákat tudnának okozni, amelyekkel kormányok lennének megdönthetők, vagy amelyek emberéleteket követelhetnének.Lehet, hogy ma nincsenek, de tegnap voltak, és ebből…..
Biztosan nem így képzelte bemutatóját Toomas Heikkinen ralikrossz-versenyző, a Los Angelesben zajló extrémsport fesztiválon, ahol tegnap súlyos balesetet szenvedett, miközben látványos ugratására készült. A 2010-es finn ralikrossz-bajnok a szükségesnél kisebb sebességgel hajtott…..
Szuttty 2012.07.01 14:15:55
@Rocko-: Oka. Az erc24.com-on is ez áll. Az pedig nem más, mint az European RallyCross hivatalos oldala. A "bokasérülés" pedig lábtörés, faszbukon tett is ki képet Heikkenen. Valamint az is írta az erc24, hogy belső sérülései is voltak, de nem súlyos. Egyébként nem biztos, h keréktörés miatt letilt az elektronika, ott a mindenki által nagyra tartott Ken Block-baleset, ami talán 1-2 hónapja volt a jenki rallycrossnak becézett GRC-n. Neki is kitört a hátsó kereke, aztán mégis addig ment nyélgázon, míg falat nem fogott...
TComment Sosem lesz a barátod 2012.04.11 05:50:53
Az egyik népítélkező pontosan megállapította, hogy ha lámpától lámpáig csakis 6500-nál kapcsol fel, akkor a városi fogyasztás szigorúan 22 liter. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Szuttty 2012.04.11 17:46:24
@Kleroo:
2012.04.11. 08:23:38 -as írásoddal tökéletesen egyetértek. Nekem is 1.9PDTDI Octavia II-m van, de eszméletlenül tetszik a fogyasztás/teljesítmény aránya. Érződik benne az erő, pedig "csak" 105 táltos bújik benne, meg X nm. Kívül-belül megvett kilóra ennyi pénzért...:)
Az AMC-nél minden bizonnyal pezsgőt bontottak a The Walking Dead című horrorsorozat vasárnap esti fináléja után, illetve másnap reggel, amikor a nézettségi adatok beérkeztek, hiszen a 13. epizód a kábeladó történetének legnézettebb programja lett kilencmillió nézőjével. És ha…..
Van egy olyan tévés műfaj Magyarországon, ami jobban megosztja a lakosságot, mint egy Novák Előd - Kovács László iszapbirkózás tenné, pedig az se lenne semmi, tessék csak nyugodtan elképzelni, hajrá. A kereskedelmi tévék nem scripted, azaz forgatókönyv nélküli kategóriába…..
Szuttty 2010.12.17 09:16:57
@Turanga Leela:
Battle Royal -> eddigi legjobb ötlet...:D
Tudjuk, hogy csak az hibázik, aki dolgozik is, meg azt is, hogy a lónak négy lába van, mégis küzd kihívásokkal, de az RTL Híradó képszerkesztője a tegnapi teljesítménye láttán biztos sírva bujdokol valahol vidéken, tálán éppen Pozsonyban. A találatért köszönet egyik…..
Szuttty 2010.12.16 21:27:11
Ezt meg jóatyám találta az atv.hu-n...:

i55.tinypic.com/ajp83k.jpg

Persze beküldted ide is.
Most csak azon gondolkodom, h azért nem kerülhetett ki, mert ők sem láttak benne hibát, ahogy a túlképzett atv-s kollégáik sem??
Szuttty 2010.12.16 21:32:23
@Leadfoot:
Hát...én a honlap felső részén jobb oldalt ezt találtam:

"Olyat látott, hallott, olvasott, kattintott, amit eddig még soha? Van valami kínzó kérdése a sorozatokról, tévéről, médiáról, amire senki nem tud válaszolni? Írja meg nekünk!"

Most akkor egy tv-csatorna honlapja nem tartozik bele a "média" gyűjtőszóba?
Szuttty 2010.12.16 21:34:18
@Leadfoot: Hát...én a honlap felső részén jobb oldalt ezt találtam:

"Olyat látott, hallott, olvasott, kattintott, amit eddig még soha? Van valami kínzó kérdése a sorozatokról, tévéről, médiáról, amire senki nem tud válaszolni? Írja meg nekünk!"

Most akkor egy tv-csatorna honlapja nem tartozik bele a "média" gyűjtőszóba?

(lehet, h ezt kétszer is sikerült most elküldenem)
A Homár nagy örömére konkrét fejlődésről adhat hírt a T-Mobile tájáról. Eje kiderítette, hogy a novemberben még csak fizetős smssel ellenőrizhető adatforgalom-számláló, immár weben is előrhető, ingyen. Igenám, de neki semmi se jó, mert nem az előző havi forgalmán…..
De nincs igaza senkinek, én nem két napig szeretek és főleg nem az igazit. A kép innenKedves Szakítós és Olvasói!A minap egy rajzfilm tanulságos párbeszéde ütötte meg a fülemet:Én mégis azt mondom, hogy jobb szerelmet elveszíteni, mint meg sem élni.És ez mit jelent? –…..
Szuttty 2009.05.22 20:35:53
@Muha: haver mesélte, h dugta a nőjét, aztán közben ment a tv-ben a Simpson család, és volt azt fgyelte, volt is vmi poén, amit jól elröhögött, aztán a csaj bedurcázott...a gyökerek...azok ketten ugy összeillenek...:)
Szuttty 2009.05.22 20:39:05
@Muha: a csávó is...hihetetlen, de kettejük IQ-ja nem haladja meg a cipőméretük összegének gyökét...
Szuttty 2009.05.22 20:40:11
@Muha: egyébként ha mi szeretkeztünk, mert szeretkeztünk, nem dugtunk, akkor azt sem vettük volna észre, ha anyám épp minket fényképez...:)
Bandee képe igazi klasszikus-húbazmegelős, egyben felveti azt a kínos kérdést is, hogy vajon mennyit kaszált anno a zenekar ezért a bújtatott hirtetésért. A bizonyító erejű képen ugyanis tisztán látszik, a Bikini: Közeli Heineken című száma mekkora tudatalatti reklám...
Szuttty 2009.05.18 14:14:25
Subba Subba szív iWiW: Én 2007.09.28 15:11:00
Subba szív iWiW. A lakosság szolgálatában! Minőségi szórakozás hetente, klikk. - Én- Valakivel kitoltál, valaki kitolt veled- OLASZ ELVALT JOL SZITUALT OSZINTE VIDAM HIPERAKTIV- Jóska bá- Egyedül- Itthoni képek- Csak úgy- Beugrós egy filmben- Csajokat értékelek..
Subba Subba szív iWiW: Anyuval 2007.09.07 11:27:00
A hosszú böjt után megérdemlitek a tartalmas válogatást. Gyorsan klikkeljetek, jó szórakozást! - Anyuval- Milf (Mother I'd like to Fuck)- Miss Money- Ez egy torta- Tesi meg én- Mr Wolf- Védem a területem- Teszkó Tünde- A Subba kabalája ..
Szuttty 2007.09.07 18:49:44